„Csak amikor elég sötét van, látod meg a csillagokat” – Ezt tanulom Martin Luther Kingtől

–

Epizódok egy életből, ami fájdalmasan korán ért véget

Ifj. Martin Luther King mai szemmel nézve nagyon fiatalon, 25 évesen lett lelkész az alabamai Montgomeryben. Ez volt az a város, ahol egy évvel később, 1955 végén letartóztatták Rosa Parksot, mert nem adta át a helyét egy fehér utasnak a buszon. A helyi aktivisták erre való reakcióként szervezték meg a buszbojkottot, ami végül 382 napig tartott. A vezetőjüknek a jól képzett, karizmatikus Kinget választották, nem kis részben azért, mert úgy gondolták, szakmai tekintélye, családi kapcsolatai lehetővé fogják tenni, hogy új állást találjon, ha a megmozdulás kudarccal végződik. 

A buszbojkott azonban sikeres volt: 1956. december 21-én az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága alkotmányellenesnek nyilvánította a szegregációt előíró törvényeket a közlekedésben. A hepiend mellett ugyanakkor fontos látni, hogy ez egy elképesztően nehéz küzdelem volt: Kinget rövid időre börtönbe zárták, a házat pedig, amelyben a családjával lakott, fehér merénylők felrobbantották.

A lelkész később is sokszor került veszélybe: több mint hússzor tartóztatták le, és legalább négyszer bántalmazták (egyszer egy dedikáláson késelték meg). 

De Kinget semmi sem tántoríthatta el attól, hogy kiálljon az általa képviselt értékek mellett. Ő volt a mozgatórugója olyan sorsfordító eseményeknek, mint az 1963-as washingtoni menet, amikor is mintegy 250 ezer fős tömeg előtt mondta el a Van egy álmom című híres beszédét. Történelmi mérföldkőnek számított, hogy 1964-ben Lyndon B. Johnson elnök aláírta az afroamerikaiak és más kisebbségek elkülönítését, diszkriminációját tiltó első polgárjogi törvényt, rá egy évvel később pedig kiterjesztették a választójogot. King 35 éves korában Nobel-békedíjat kapott, a kitüntetéssel járó 54 ezer dollárt a polgárjogi mozgalomnak adományozta. 

Folyamatosan járta az Egyesült Államokat, kis túlzással mindenütt megjelent, ahol a rasszizmus, és más igazságtalanságok ellen tiltakoztak az emberek. Közben írt öt könyvet és számos cikket, szinte fáradhatatlan volt. Memphisbe is egy tüntetésre érkezett, a szemétszállító, szennyvízkezelő munkásokat akarta támogatni. Egy motel második emeleti erkélyén állt, amikor egy orvlövész golyója halálosan megsebezte. A gyilkosságért egy James Earl Ray nevű férfit dugtak rács mögé, aki először beismerte, majd tagadta a bűntényt. Az események meglepő fordulataként Ray ártatlansága mellett később a King család is kiállt, az amerikai kormány viszont nem ejtette a vádakat. 

Ezért volt igazán jelentős

Érdekes, hogy ifj. Martin Luther Kinggel szemben nagyon hasonló kritikák merültek fel anno, mint amelyek alapján ma is törésvonalak szoktak létrejönni aktivista közösségekben. Kezdve azzal, hogy sokan nem tartották elég radikálisnak. King középosztálybeli ember volt, egy baptista lelkész, akit Gandhi inspirált, és aki mélyen elköteleződött az erőszakmentesség mellett. 

Összességében a türelem, a fontolva haladás pártján állt, és tegyük hozzá, ez a mentalitás általában egy mozgalom privilegizáltabb tagjaira jellemző. 

Aki kétségbeesett, aki úgy érzi, teljesen ellehetetlenült, annak nincs mire várnia, és hajlamos nyílt konfrontációt hirdetni. Így volt ezzel az éles nyelvű, farmernadrágos Malcolm X is, aki azonnali változásokat sürgetett. Már megjelenésükben is ellenpontjai voltak egymásnak: az öltönyös Kinget sokan öregnek is gondolták, noha csak a harmincas éveiben járt.

Másoknak az okozott nehézséget, hogy King elítélte a vietnámi háborút. Miközben férfi családtagjaik, apák, férjek, fiúk vonultak be önként vagy kényszerből a hadseregbe, az emberek egyszerűen hinni akartak abban, hogy a szerettük áldozata nem hiábavaló, hogy fontos és indokolható célokért harcolnak. Szintén megosztó lépés volt, fonák módon, hogy utolsó éveiben King a mozgalom kiszélesítésére törekedett: arra, hogy mindenféle bőrszínű szegény, munka nélküli ember számára hozzon létre egy nagyobb koalíciót. Ez az igyekezete azonban nem nyerte el sem a fehér, sem az afroamerikai lakosság támogatását – utóbbiak attól féltek, elhalványul az ügyük egy ilyen típusú összefogásban. 

Munkásságának elemzői általában abban látják King legfontosabb hozzájárulását a polgárjogi mozgalomhoz, hogy az afroamerikaiak törekvéseit képes volt összekapcsolni a széles körben osztott demokratikus és keresztény eszmékkel, miközben egyfajta transzcendens emelkedettséget adott az üzeneteknek. Kivételes szónoki képességeivel néha kitakart a képből olyanokat, akik adott esetben több szervezőmunkát végeztek, mint ő, és praktikus értelemben vezették az aktivista közösségeket. Ugyanakkor Kingnek hatalmas szerepe volt a mozgósításban, abban, hogy a résztvevők elhiggyék, van értelme küzdeni az igazságtalanságok ellen. 

Szellemi-spirituális vezető volt, aki víziót, tartást, méltóságot és reményt adott az embereknek. 

Ráadásul értette a korabeli első számú médium, a televízió működését is. Az ülősztrájkok, a különböző tömegrendezvények vizuális szempontból is érdekesek voltak a híradósoknak, akik előszeretettel forgattak ezeken a helyszíneken. King jelenléte lehetővé tette, hogy az alulról szerveződő afroamerikai polgárjogi mozgalom kilépjen az underground keretek közül, és országos, illetve nemzetközi ügy váljon belőle.

A szavak ereje – és amit ma nekem üzennek

Martin Luther King átütő módon tudott univerzális emberi értékekről beszélni. Erőteljes orgánuma, energikus fellépése volt, dallamos hangon, szinte énekelve adta elő szónoklatait. Olyan gondolatokat fogalmazott meg igazságról, szeretetről, hatalomról, cselekvésről, amelyekből jó pár évtizeddel később is sokat meríthetünk – különösen bizonytalan időkben. 

1. „Életünk azon a napon kezd véget érni, amikor elnémulunk a fontos dolgokról.”

Gondolom, nem vagyok egyedül vele, amikor azt írom: napi szinten viaskodik bennem a részvétel és a közügyektől való teljes elfordulás vágya. Néha azt érzem, csak a magam dolgával kéne törődnöm, meg se kéne nyitnom a hírportálokat. Máskor meg azt, hogy ha én, és a körülöttem lévők tehetetlenségbe süppednek, akkor itt tényleg soha nem fog változni semmi. Egyszerre vált ki belőlem csodálatot és dühöt az az emberi sajátosság, hogy jóformán végtelen kapacitásunk van az alkalmazkodásra. Megszokunk mindent: jogfosztást, háborút, botrányokat, elnyomást – az élet utat talál magának, és feltartóztathatatlanul megy tovább. 

2. „A bárhol elkövetett igazságtalanság mindenhol az igazság létét veszélyezteti.”

Ezt kéne nagyon megérteni. Hogy a közoktatás ügye nemcsak a pedagógusokról, a diákokról, a szülőkről szól, ahogy az egészségügy kérdései sem csak az orvosokat, ápolókat, betegeket érintik, hanem mindenkit, aki ebben az országban él. 

Az pedig, ahogyan egy rendszer a leginkább marginalizált, leginkább kiszolgáltatott tagjaival bánik, jelzésértékű arra vonatkozóan, mennyi emberség van benne. 

Ott, ahol bármelyik csoportot fel lehet használni gyűlöletkeltésre, politikai célokra, senki sincs biztonságban: bárkire sor kerülhet. Úgy érzem, személyes felelősségünk, hogy erkölcsösebbek legyünk, mint a mindenkori rendszer, amelyben élünk. A düh persze természeténél fogva lobbanékony érzelem, de fontos, hogy fel tudjunk háborodni ne csak személyes sérelmekért, hanem elvi alapokon is: akkor, amikor másokat bántanak. 

3. „Amikor mindennek vége, nem az ellenségeink szavaira fogunk emlékezni, hanem a barátaink hallgatására.” 

Sajnos a csend, a tagadás, a begubózás mindig a fennálló rendszert erősíti. Az Asch-féle vonalas kísérlet óta azt is tudjuk, milyen nehéz kimozdulni a konformitásból, és vállalni a többségitől eltérő álláspontokat. Az emberek néha jobban hisznek a csoport ítéletének, mint a saját szemüknek (legalábbis hajlamosak másokhoz igazodni, amikor megfogalmazzák a véleményüket). De ha már egy ember csatlakozik hozzánk, és velünk együtt ki meri fejezni, hogy valami nem oké, az rengeteget számít, és segít abban, hogy mindenféle szempont megjelenhessen a beszélgetésben.

4. „Ha nem tehetsz nagy dolgokat, tégy apró dolgokat nagyszerű módon!”

Mára a bizonytalanság lett a norma. Olyan időket élünk, amikor egyszerre többféle, globális rendszereket érintő fenyegetés van jelen az életünkben: a szomszédban zajló háború, a gazdasági válság, a pandémia, a klímakatasztrófa, a társadalmi igazságtalanságok, a politikai megosztottság. Ebben a helyzetben különösen fontos belső munkát jelent, hogy időről időre felmérjük, mi az, amit mi tudunk kontrollálni, ami rajtunk múlik, és mi az, amire alig van hatásunk. Igen ám, csak ezt gyakran nem látjuk pontosan, mert hárítunk, vagy belesüllyedtünk az apátiába. Azonban Emily és Amelia Nagoski szerint (korábban írtam az Érzelmi kiégés című könyvükről) 

ugyanúgy, ahogy létezik tanult tehetetlenség, a tetterőt is lépésről lépésre újra elsajátíthatjuk. 

A lényeg, hogy cselekedjünk, találjuk meg azokat a kis dolgokat, amelyekkel jót teszünk saját magunknak, a társas és a természeti környezetünknek. 

5. „A férfi végső értékmérője nem az, hogy hol áll a kényelem és a jólét pillanataiban, hanem hogy hová helyezkedik kihívás és vita idején.” 

Sajnos Martin Luther King is a férfi (man) szót használta az ember szó szinonimájaként, ami jelzi, hogy az egyenjogúságért folytatott mozgalmakban ugyanúgy leképeződhetnek a különböző elnyomástípusok, mint az élet bármely más területén. Nem véletlen, hogy az LMBTQ-közösségekben is láthatóbbak a meleg férfiak, vagy hogy a „meleg” kifejezést szokás gyűjtőfogalomként használni (és nem a „leszbikust”), ami még inkább láthatatlanná teszi a közösségek eleve marginalizáltabb csoportjait (biszexuális vagy transz embereket). De ha ezen most felülemelkedünk, a mondat számomra egyrészt azt üzeni, hogy gyakran akkor mutatkozik meg, milyen fából faragtak minket, hol tartunk a fejlődésben, az önszabályozásban, amikor szokatlan helyzettel találjuk szembe magunkat, például hatalmat kapunk (erről ITT írtam korábban). Mennyire tudunk önmagunk maradni?

Másrészt arra is emlékeztet, hogy a görög eredetű krízis szó egyszerre jelent „esélyt” és „veszélyt”. 

Ha összedől a világod, az óriási veszteség, de egyben lehetőséget is ad arra, hogy idővel felépíts valami szebbet, jobbat, fenntarthatóbbat. 

Ide kapcsolódhat a címbeli idézet: „csak amikor elég sötét van, látod meg a csillagokat”. Amikor kicsúszik a lábad alól a talaj, baleset vagy veszteség ér, és megtapasztalod, mennyire törékeny az emberi élet, akkor a sikeres megküzdés részeként tisztázódhatnak benned a prioritásaid. Egyértelművé válhat, mi az, ami igazán fontos, mire éri meg időt-energiát áldozni, és mi az, amire nem. Kik azok, akik valóban közel állnak hozzád, és kik azok, akikkel a kapcsolatod üres, terhes vagy egyenesen mérgező. 

6. „[…] Az egyik legfőbb gond a történelemmel az, hogy a szeretet és a hatalom fogalmát általában szembehelyezték egymással, így a szeretetet a hatalomról való lemondásként értelmezték, a hatalmat pedig a szeretet elutasításaként.”

Az nem elfogadás, ha nincsenek határaid. Az, aki mindenre igent mond, valójában semmire sem mond igent. Furcsa dolog ez, néha nagyon nehezen húzunk határokat, pedig valójában a határainkon keresztül tudunk igazán kapcsolódni egymáshoz (különben fuzionálunk, vagy olyan szimbiózisba kerülünk, amelyben saját magunkat is elveszítjük). 

Az is érdekes, hogy nálunk a „hatalom” szóhoz mennyire negatív asszociációk tapadnak. Sokan rögtön tekintélyelvűségre, visszaélésekre gondolnak, holott létezik pozitív hatalom is. A hatalom alapvetően „az arra való képességünk, hogy egy vágyott kimenet elérése érdekében befolyást gyakoroljunk másokra, magunkra vagy eseményekre” – írja Melanie Joy nagyszerű könyvében, a Hatalomarchiában, amelyet korábban ajánlottam. Hatalom kell tehát a változáshoz, az életünk kézben tartásához, a céljaink megvalósításához is. Ráadásul a hatalmat nemcsak kisajátítani lehet, hanem megosztani is. 

7. „Sötétséget sötétséggel elűzni nem lehet, csak a fény teheti azt. A gyűlöletet nem űzi ki a gyűlölet, csak a szeretet teheti azt.”

Erről az idézetről két dolog jut eszembe. Az egyik, hogy bizonyos fokú radikalizációra szükség van ahhoz, hogy kikényszerítsük a változást. Szekeres Hanna szociálpszichológus mondta nekem, hogy „radikális tettekkel lehet elérni azt, hogy a hatalmon lévők komolyan vegyenek: nem azért fognak szóba állni veled, mert jó fejek, hanem azért, mert nincs más választásuk”. Ez persze nem fizikai erőszakot jelent, hanem például tömeges sztrájkot, vagy bojkottot. Ami részben visszatart minket ettől, az a szakember szerint a demokrácia látszata, amelyben elhisszük, hogy szimbolikus akciókkal még elérhetünk valamit, miközben a rendszer már rég nem itt tart. 

A másik dolog, amire gondolok, az az, hogy ne csak a tartalmat figyeljük egy adott politikus, párt, szervezet vagy cég munkája kapcsán, hanem a folyamatokat is. 

Hiába hirdeti valaki az egyenjogúság eszméjét, ha mindenkit hatalmában tart a környezetében. Hiába küzd egy szervezet az igazságért, ha közben kizsigereli a dolgozóit, a munkahelyi légkör pedig toxikus. 

Amikor a tartalom és a folyamat széttart, megszűnik a hitelesség. Ráadásul, ha valaki ugyanolyan alantas eszközökhöz folyamodik, mint a hatalmon lévők, mi a garancia arra, hogy vele jobban járunk? Csak az fog változni, ki van fent, és ki van lent, de az alá-fölé rendeltség, a dinamika ugyanaz marad. 

8. „Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy minden, amit Adolf Hitler tett Németországban »legális« volt, és minden, amit a magyar szabadságharcosok tettek Magyarországon »illegális« volt.”

Martin Luther King a Birmingham-fegyházból írt 1963-as levelében utalt az 1956-os forradalomra. Mondata különösen aktuális most, amikor egyre gyakrabban beszélünk a polgári engedetlenségről mint eszközről. Ugyanis attól még, hogy a hatalom valamit törvénybe iktat, az még nem lesz automatikusan helyes, vagy követendő is. Nincs rendben például a tanárok sztrájkjogának megvonása, és az sem, hogy az LMBTQ-embereket ábrázoló, nem szexuális jellegű tartalmakat 18-as karikázni kellene. Ez persze onnan is tudható, hogy eleve más, szintén törvénybe foglalt jogoknak is ellentmond. De sajnos, ha körbenézünk a világban és a történelemben, rengeteg képtelenebbnél képtelenebb, de eszméletlenül káros törvénnyel találkozunk. Margaret Atwood szokta mondani, hogy A szolgálólány meséjében semmi olyan szabályt nem talált ki, ami valaha ne létezett volna a földön. 

  

9. „Még ha tudnám is, hogy holnap a világ darabokra hullik, akkor is elültetném az almafámat.”

Martin Luther King vélhetően mit sem tudott arról, hogy bő fél évszázaddal a halála után klímakatasztrófa fogja fenyegetni az emberiséget. Sokan éljük át a klímaszorongást, bár az, hogy a nagyon jogos és reális félelmünket szorongásként kezeli a szakemberek egy része, már önmagában problémás lehet. Erről beszélgettem a kritikai pszichológia kapcsán Csányi Gergely szociológussal, aki szerint a klímaaggodalom egyéni szinten való kezelése a kollektív cselekvés ellen hat. Persze nem arról van szó, hogy ne kellene segíteni annak, akit kínoz vagy megbénít a szorongás. Hanem arról, hogy 

ha különböző eszközökkel elaltatjuk a negatív érzéseinket, és eltereljük a figyelmünket, akkor kisebb eséllyel fogunk változtatni. 

Szükségünk van a félelmeinkre, hogy cselekedjünk, és a döntéshozókra is nyomást helyezzünk. Persze nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de ha az értékeinknek megfelelő, hiteles életet élünk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a világ kicsit jobb hely legyen, akkor legalább elmondhatjuk, hogy nem rajtunk múlt. Ez is valami. 

Forrás: ITT, ITT és ITT. 

Kiemelt kép: Getty Images / Reg Lancaster / Daily Express / Hulton Archive

Milanovich Domi