A párok iránti vonzalom létezik, és már neve is van: szimbioszexualitás

–

A szavak ereje

Ha nem kérdeznek meg minket bizonyos tapasztalatokról életünk során, vagy nem kapunk szavakat hozzájuk, akkor könnyen előfordulhat, hogy ezeket az élményeket nem tekintjük érvényesnek vagy relevánsnak. Így vagy szenvedünk, mert ott van bennünk valami, amivel nem tudunk mit kezdeni, és amiről úgy érezzük, soha senki mással nem történt még meg a világon, vagy elhessegetünk magunktól valamit, ami viszont, ha kiaknáznánk a lehetőségeit, hozzáadhatna a jóllétünkhöz. 

Valójában a megnevezés és a leírás aktusán keresztül ismerjük meg mindazt, ami lehetséges, ami valóságos, ami érthető. 

Ezért is szokott annyira revelatív lenni, amikor végre kifejezéseket tudunk rendelni a tapasztalatainkhoz, legyen szó neurodiverz állapotokról, pszichés folyamatról (például afantázia, anendofázia) vagy egy szexualitáshoz kapcsolódó jelenségről. A szavak pedig, túl azon, hogy segíthetnek megtalálni önmagunkat és a hozzánk hasonlókat, azt a célt is szolgálhatják, hogy átkeretezzenek korábbi, nem egyszer stigmatizáló nézeteket. Meglehet, ez a helyzet a szimbioszexualitás esetén is.

Az „unikornisok” is sokfélék

Szimbioszexualitásnak azt nevezzük, amikor valaki egy pár kapcsolata, dinamikája iránt érez vonzalmat. A poliamor (etikus nonmonogám) közösségekben viszont korábban is használták – sokszor negatív felhanggal – az „unikornis” címkét: olyan egyedülálló emberekre utaltak vele, akiket egy pár harmadiknak vont be a kapcsolatába. Mivel ebben a rendszerben a szabályokat gyakran az eredeti pár hozza, az unikornis (aki többnyire egy bi- vagy pánszexuális nő) kiszolgáltatottabb pozícióba kerülhet, és előfordulhat, hogy kihasználják. Eleve azokat a párokat, amelyek harmadikat keresnek, gyakran „unikornisvadászoknak” hívják. 

Az „unikornisok” között bizonyára vannak olyanok, akiket a pár egyik,vagy mindkét tagja vonz – külön-külön. És nyilván a hármas helyzeteknek megvan a maguk bonyolult dinamikája (még csak romantikus kötődésekre sem kell gondolni) és etikai kihívásai, de

az unikornis kategorizálással a némileg sértő jelleg mellett az is a probléma, hogy elfedi azokat az eseteket, amikor a harmadik az, akinek kifejezetten a pár közti kapcsolat tetszik meg, „az egész több, mint a részek összege” alapon. 

Zoomoljunk rá!

A Seattle-i Egyetem antropológus-szociológus adjunktusa, Sally W. Johnston publikált ezzel kapcsolatban egy nagyon érdekes, feltáró tanulmányt idén tavasszal az Archives of Sexual Behavior című szaklapban. Egy, a nemi identitás és a szexuális örömök kapcsolatát vizsgáló projekt, a The Pleasure Study adatait használta (amelyben a résztvevők között többségben voltak a queer és nonmonogám emberek). A 373 megkérdezett 39 százaléka, 145 fő válaszolta azt, hogy élt már át szimbioszexuális vonzalmat. Figyelemre méltó, hogy mennyiféle korú, bőrszínű, etnikai hovatartozású, végzettségű, társadalmi osztályú ember számára volt ismerős ez a tapasztalat. 

Johnston ezt követően ennek a 145 főnek egy részhalmazával, összesen 34 személlyel készített Zoomon keresztül mélyinterjúkat, hogy többet megtudjon az élményeikről, a bennük lejátszódó folyamatokról. 

De konkrétan mihez is vonzódik az, aki szimbioszexuális? 

Az interjúalanyok többsége azt emelte ki, hogy az az energia ragadja meg, amelyet a pár tagjai a köztük zajló interakciók, gesztusok révén kifelé sugároznak. Az egyik résztvevő, Ellis, például így fogalmazott: „Számomra sokkal izgalmasabb, ha arra gondolok, hogy hú, milyen lenne, ha engem is bevonnának a kapcsolatukba.” Peyton pedig a következőt emelte ki:

„Egy pár tagjai együtt nagyon szórakoztatók, kacérok és szexik tudnak lenni, és mint egység, elképesztően karizmatikusak.”

Mások az élmény többdimenziós jellegét hangsúlyozták. Hiszen a pár tagjai között már kialakult a közös emlékek, érzelmek, tapasztalatok összetett hálója, ami mélységgel és különös gazdagsággal töltheti meg a vonzerejüket. Lényegében felépítettek egy külön világot maguknak, amelybe a szimbioszexuális ember, ha behívják, szívesen tesz utazásokat. 

De a megkérdezettek hangsúlyoztak egy további aspektust is, ami csábító számukra, ez pedig a hatalom, az inspiráló erő, amely abból fakad, amikor egy pár tagjai kölcsönösen támogatják egymást, közös céljaik, álmaik vannak, és együtt képesek előbb-utóbb minden akadályon felülkerekedni. Vannak emberek, akiknek a kapcsolata valahogy tényleg gyönyörű, és a külső szemlélő is azt érzi, szívesen bekerülne ebbe a burokba. 

A szexi párok ismérvei

Sally W. Johnston azt is megkérdezte a résztvevőktől, mik a vonzó kapcsolatok jellemzői. Az interjúalanyok válaszaiból öt fő tényező kristályosodott ki. 

1. Intimitás. „Ha egy már meglévő kapcsolatba érkezel, az intimitásnak egy kialakult mezejére lépsz. Nem neked kell megteremtened” – magyarázta Angel. Lehet, hogy valaki részben azért is érez szimbioszexuális vonzalmakat, mert nincs képessége, lehetősége, kapacitása a nulláról létrehozni a meghitt közelséget? (Érdekes kérdés, még visszatérek rá.) „Nagyon érdekes látogatásokat tenni egy már meglévő kapcsolatba… az intimitást belülről és kívülről is látni” – egészítette ki Lennon. 

2. A párkapcsolat minősége. A vizsgálatba bevont emberek egytől egyig azt mondták, hogy a stabil, egészséges, szeretetteljes kapcsolatok vonzók számukra, azok, amelyekben nagyszerűen működik a kommunikáció. 

3. Fizikai megjelenés. Természetesen a fizikai vonzerő sem elhanyagolható a kérdés kapcsán, és van, hogy két ember párként még annál is dögösebb, mint külön-külön. „Úgy éreztem, hogy hűha, ő és a férje vadítóan néznek ki. Ritkán látni olyan párt, ahol a felek egyformán nagy vonzerővel bírnak” – idézte fel Payton.

4. Játékosság. Többen megfogalmazták azt is, hogy a pár tagjai közti játékos, incselkedő, humoros, flörtölős dinamika kifejezetten csábító tud lenni, ahogy a tapasztalatok iránti nyitottság és a kalandvágy is. 

5. Queerség. Egyrészt a The Pleasure Study mintájából, másrészt a „műfaj” természetéből is adódik, hogy a queerségre való rácsodálkozás, annak ünneplése, felfedezése másokban vagy az illetőnek saját magában szintén megjelent a válaszokban. A hármas helyzet ugyanis alapvetően kikezdi a férfi-nő felállást, és kinyitja a kaput az azonos nemű kapcsolódás vagy a nemi sokféleség irányába.

„A nemek valahogy elmaradnak, és ez az, amit igazán vonzónak találok benne. És nem arról van szó, hogy ne lennének ott a férfias vagy nőies energiák. Csak nem mindig vannak személyekhez rendelve, az egész valahogy túllép a nemeken” – mutatott rá Rowan. 

Nem való mindenkinek

A vizsgálat résztvevői a szimbioszexuális vonzalmukat elsősorban olyan személyes jellemzőiknek tulajdonították, mint az extraverzió, az intimitásra, törődésre, pozitív visszajelzésekre való erőteljes igény, a féltékenység hiánya vagy alacsony volta, a (szexuális) nyitottság és a nem heteró irányultság. 

Többen említették a komperzió érzését is: ilyenkor az illetőből örömöt, izgatottságot, elégedettséget vált ki az, ha látja vagy elképzeli, hogy a partnere másvalakivel is intim kapcsolatban van.

Kapcsolatokban sérülünk, kapcsolatokban gyógyulunk

Ahogy azt Sally W. Johnston is megjegyzi, a szimbioszexualitás hátterében meghúzódó lehetséges motivációkról egyelőre kevesebbet tudunk. Előfordulhat, hogy valakit a voyeurizmus, a megfigyelés élvezete is hajt; vagy a harmadik fél szerepével járó kevesebb kötöttség és felelősség; netán az a vágy, hogy neki is hasonló kapcsolata legyen, mint amit a párnál érzékel. 

Ebből a szempontból izgalmas Avery beszámolója is: „Azt hiszem, számomra ez tényleg az őszinte kommunikációról szól. Olyan családban nőttem fel, amely nem kommunikált túl jól, és még mindig nem kommunikálunk túl jól, ezért amikor olyan párokat látok, amelyekben ez megvan, amelyek igazán erősek, egy oldalon állnak és megértik egymást, akkor úgy érzem, ez a legnagyobb dolog. Azt mondom: azta, jók vagytok.”

Nem kizárható tehát, hogy a szimbioszexualitás a hiányról is szól.

Ha valaki gyerekkorában a szüleit látva, vagy már felnőttként a partnereivel negatív tapasztalatokat szerzett, akkor tudatosan vagy tudattalanul, de talán igyekszik korrektív élményeket szerezni egy olyan érett pár segítségével, amelynek tagjai megosztják vele a köztük lévő intimitást, és amellyel biztonságban lehet.

Ettől még lényeges hangsúlyozni, hogy a szimbioszexualitás nem betegség, és ha elfogadjuk, hogy felnőttek konszenzusos kapcsolatában ez egy teljesen rendben lévő dolog, akkor az okát sem kell feltétlenül keresnünk (ahogy ezt más vonzalmaknál sem tesszük).

Ugyanakkor, ahogy bármelyik jelentésteli, szerető kapcsolat épít minket, úgy a szimbioszexuális vonzalmon alapuló hármas felállásban is rengeteget lehet gyógyulni, gazdagodni, nevetni. 

Milanovich Domi