Aki interszex, az nem „biológiai férfi” – fogalmi tisztázás Imane Helif ökölvívó esete kapcsán

–

A női boksz 2012-ben lett olimpiai sportág, mindössze negyedszerre rendeznek belőle versenyt az ötkarikás játékokon. Hámori Luca, aki magyar női ökölvívóként elsőként szerzett kvótát, szombaton 17:27-kor csap össze minden bizonnyal azzal az Imane Heliffel, akinek a nemét többen is megkérdőjelezték.

Helif előző ellenfele, az olasz Angela Carini, 46 másodperc után könnyek között adta fel kettejük mérkőzését, nem is fogott kezet, amiért nemrég bocsánatot kért. 

„Dühös voltam, amiért az olimpiám füstbe ment. Semmi bajom Heliffel, sőt, ha véletlenül újra találkoznék vele, megölelném” – nyilatkozta Carini a Gazzetta dello Sportnak, szavait pedig a New York Times idézte. 

Azt is tudni lehet, hogy az Oroszország által vezetett nemzetközi sportági szövetség, az IBA a legutóbbi világbajnokságról mind Helifet, mind Lin Jü-tinget kizárta állítólagos magas tesztoszteronszintjük, és XY- (férfiakra jellemző) kromoszómáik miatt. Azért mondom, hogy állítólagos, mert az információ hitelességével kapcsolatban sokan szkeptikusak, az orosz dezinformáció és propaganda részének tekintik, illetve az is meglehetősen furcsa eljárás, hogy Helifet „egészségi okok miatt” csak közvetlenül a döntő előtt zárták ki, indulni viszont már akkor is hagyták.

A Lakmusz újságírója, Teczár Szilárd cikkünk megjelenésével párhuzamosan kinyomozta, hogy a világbajnokságon végzett vizsgálotokról az IBA orosz elnökének beszámolóján kívül valójában semmilyen konkrétumot nem lehet tudni. A szervezet július 31-én kiadott közleményében is csak annyi szerepel, hogy a teszt nem tesztoszteronvizsgálat volt, „hanem egy másfajta elismert teszt, aminek a részletei nem nyilvánosak” – írják.  

Az algériai ökölvívó 2018 óta versenyez, elvileg kilenc női ökölvívótól kapott ki eddig, egyiküktől a tokiói olimpián, ahol nem jutott be a négy közé. 

Ami messziről is látszik az eset kapcsán, az a szabályozás és az azok betartatásához szükséges gyakorlatok hiányossága, átgondolatlansága. Valójában a sportszervezői felkészületlenség, a zavaros helyzet teremti meg a lehetőségét annak, hogy ebben a kérdésben is egymásnak feszüljön az IBA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely Párizsban átvette a női boksz rendezését. A két szervezet viszonyáról – amelynek minden bizonnyal nemzeti hatalmi vetülete is van, hiszen az sem mindegy, melyik ország mekkora (sport)diplomáciai erővel bír –, és a szabályozás lehetséges útjairól egy készülő cikkünkben lesz bővebben szó. 

Én most csak azt szeretném kiemelni, hogy azok a megnyilvánulások, amelyek szerint Imane Helif „valójában férfi”, „biológiailag férfi”, „férfinak született”, az eset pedig „az olimpia első transz botránya”, jelenlegi tudásunk szerint egytől egyig tévesek. Viszont ez a félreértésből, rossz szándékból, gyűlöletkeltésből vagy más okból történő keretezés, különösen idehaza, sajnos kiválóan alkalmas arra, hogy tovább lehessen hergelni a lakosságot elsősorban a transz, és összességében az LMBTQI-közösségek ellen. 

A fogalmak tisztázásával mindjárt látszani fog, miért. 

Amit Imane Helifról biztosan tudunk, hogy az útlevelében női nem szerepel. Ez már csak azért is így van, mert a NOB ezt határozta meg és hangsúlyozza azóta is a részvétel feltételeként, ezt tehát ellenőrizték. Márpedig ha Helif útlevelében női nem szerepel, akkor minden bizonnyal a születési anyakönyvi kivonatnak megfelelő algír dokumentumban is az szerepel, mivel Algériában a jogi nem megváltoztatása, a papírok átíratása, ebben az esetben férfiból nővé, nem lehetséges, törvény tiltja. Az országban egyébként is kivételesen szigorú, az emberi jogokat messzemenőkig sértő LMBTQ-ellenes törvények vannak hatályban (az ILGA World adatai szerint az azonos nemű kapcsolatokat is 2 hónaptól 2 évig tartó szabadságvesztéssel büntetik, a nemi helyreállító kezelések szintén illegálisak, a közösség tagjait szabályosan üldözik a hatóságok). 

Azt, hogy Helif mennyire azonosul a számára születésekor kijelölt női nemmel, mennyire tartja magát nőnek, milyen a nemi identitása, azaz a neméhez kapcsolódó, egyéni tapasztalatain alapuló, mélyen megélt belső élménye, nem tudjuk, és a fizikai teljesítőképessége, valamint a konkrét eset szempontjából önmagában totálisan irreleváns is. 

A mostani esetben két út a legvalószínűbb.

Ha nem igazak az XY-kromoszómáról szóló hírek, akkor előfordulhat, hogy a magas tesztoszteronszint kérdését, amennyiben valóban és jelenleg is fennáll, inkább a doppinghasználat felől kéne megközelíteni. Erre utal a BBC bokszelemzőjének, Steve Bunce-nak a nyilatkozata is, aki azt mondta, együttérez Heliffel is, aki „valami olyan dolog közepén ragadt, ami pusztító, és aminek közel sincs vége”. Hogy a doppinghasználat kapcsán hol húzzuk meg a sportolók egyéni felelősségének határát, persze fontos és jogos kérdés.

Mindamellett érdemes látni azt is, hogy rengeteg ember érdeke fűződik a sportolói test kizsigereléséhez, a boksz pedig hagyományosan is a bevándorlók, a munkásosztály sportja volt, ami a hátrányos helyzetű csoportok tagjai számára a kevés kiugrási lehetőség egyikét jelentette.

Sok országban egy-egy sportoló az előrejutásával most is az egész családját emeli ki a nyomorból, gyakran az ő eredményességétől függ a teljes rokoni háló megélhetése. Ráadásul a dopping, bár a sportolók mélyen hallgatnak róla, némely esetekben központilag szervezett, és a sportolók lényegében aközött választhatnak, hogy használják ezeket a szereket, vagy nem válogatják be őket, és búcsút inthetnek a karrierjüknek.

A sportnak sokféle arca van. Tud csillogó lenni, például a fair play pillanatokban, de van egy sötétebb oldala is, ami az üzlet, a pénz, a „kenyeret és cirkuszt a népnek” mentalitás. A sportipari hierarchiában pedig a sportoló nem a császár, hanem a gladiátor: lehet, hogy nagy küzdőnek látjuk, lehet, hogy őt ünnepeljük vagy pfujoljuk, istenítjük vagy gyűlöljük, de néha – persze nem mindig – ettől még valójában rabszolga. 

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Imane Helif vagy Lin Jü‑ting esetében biztosan a fenti forgatókönyv történt, vagy hogy ne lenne felelősségük abban, ha veszélyeztetik a sporttársaik testi épségét. De azt igen, hogy kizárólag egyéni szinten kezelni a kérdést, és démonizálni egyes ökölvívókat, akik körül alapból egy stáb tevékenykedik, szerintem tévútra visz. Persze mindig az olimpikonok vannak szem előtt, rájuk vetülnek az indulatok, de lényeges, hogy a sport rendszerszintű, valójában sokkal nagyobb hatást gyakorló elemei se maradjanak rejtve.

Ideje szembenézni azzal is, hogy a versenysport egyik központi jellegzetessége, a férfiak és nők elit sportjának merev nemi szétválasztására alapuló rendszer sok esetben képtelen kezelni a biológiai nem sokféleségét. Mert ez ennek a történetnek a másik lehetséges olvasata, amennyiben Helifnek vagy Jü‑tingnek valóban XY-kromoszómái vannak.

Hogy élnek köztünk olyan emberek, nem is kevesen, akik nemi biológiai jellegek – kromoszómák, hormonok, külső-belső nemi szervek – olyan kombinációjával rendelkeznek, amely alapján nem egyértelműen besorolhatók a tipikusnak tartott női–férfi nemi kategóriákba. Valójában több mint 30-féle interszex állapot létezik, és becslések szerint a világ népességének 1,7 százaléka, azaz több millió ember lehet érintett.

Azért nem könnyű mérni az előfordulási gyakoriságot, mert azokon a gyerekeken, akiken már születésük pillanatában látszik az interszex állapotuk, sok esetben kozmetikai alapon, orvosilag nem indokolható módon végeznek el beavatkozásokat – holott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának különleges jelentéstevője már 2013-ban megállapította, hogy ez a kínzás és embertelen bánásmód egy formája (a témáról bővebben korábbi cikkünkben olvashatsz). Sokszor pedig az történik, hogy az újszülöttek nemét a külső nemi szerveik alapján anyakönyvezik, ráadásul a legtöbb országban egy dichotóm férfi–nő rendszerben, így az érintettek számára is csak később derül fény az interszex állapotukra. 

Nem tudom, hogy Helif interszex-e, és ha igen, mikor szerzett tudomást az interszex állapotáról. És ebben az esetben mennyire reális, hogy a tehetsége, a rengeteg befektetett munka, a sok-sok lemondás ellenére kiszálljon, és önként engedje el az álmai megvalósítását. De végtére is, a szabályok pont arra lennének valók, hogy ne a sportolók és az edzőik egyéni döntésein múljon, hogy igazságtalan versenyelőnyhöz jut-e az indulók közül valaki – amennyiben ez történt. Nagyon fontos lenne szakértők és érintett szervezetek bevonásával megoldásokat találni arra a tényleg nehéz és komplex kérdéskörre, hogy hogyan tudnak a lehető leginkább teljesülni a tisztességes verseny és a diszkriminációmentesség egymásnak feszülő elvei a versenysportban.

Bár ebben az esetben is érdekes, hogy olyan genetikai sajátosságokon, ha úgy tetszik, előnyökön, amelyeket nem társítunk a nemhez, elvétve szokás ilyen vehemenciával felháborodni. Azokra azt mondjuk: erre a sportágra született!

Ahogy azt Ágoston László is megjegyzi, Michael Phelps szélsőséges méretű, uszonyszerű láb- és kézfejét, amelyek talán a Marfan-szindróma miatt is az átlagostól eltérően hajlanak, inkább ünnepelte a világ, és oké volt vele, hogy Phelps – nyilván elképesztő mennyiségű munkával és ragyogó tehetséggel – 23 olimpiai aranyat nyerjen.

Összetett kérdés ez tehát, amire csak akkor van esélyünk válaszokat találni, ha közösségként megtanuljuk kezelni, vagy legalább tudomásul venni, elviselni a komplexitást, az ambivalenciát. Ha megvan bennünk az intellektuális alázat, az empátia és a kritikus gondolkodás, amellyel a híreket fogadjuk, és amellyel az egyéneken túl rá tudunk tekinteni az életünkben jelenlévő nagy rendszerekre is. Milyen jó lenne, ha olyan közegben élhetnénk, ahol ezeknek a képességeknek a fejlesztésében kifejezetten segítenék az embereket, nem pedig „az apa férfi, az anya nő” típusú előítéletes ostobaságokkal butítanák őket.

*Megjegyzés: cikkünk megjelenésével párhuzamosan került nyilvánosságra Carini bocsánatkérése, illetve Teczár Szilárd Lakmuszon publikált írása, ezekkel 2024.08.02. 19:30 körül frissítettük a szöveget.

Kiemelt kép: Getty Images / Richard Pelham / Stringer

Milanovich Domi