Vágyott kapcsolati mintákat és a kontroll érzését adja a shippelés jelensége

–

Az első shippelős élményem a Bridgerton harmadik évada előtt talált meg, amikor a két főszereplő színész között a sajtókörút során tapasztalt izzást olyan szinten felkapta a közösségi média, hogy naponta jött szembe egy új több százezres megosztású videó és vele a kommentáradat a falaimon. Nicola Coughlan és Luke Newton valóban nagyon jól mutattak együtt, és bár naponta háromszor megerősítették, hogy csak barátok, a rajongóik hónapokig nem akarták meghallani a tényt (tegyük hozzá, a színészek továbbra is boldogan mutatták be a romantikus érintések sokaságát egymás társaságában, ezért nem csoda, hogy a tömeg lassan engedte el a kérdést).

Persze, mint ekkor megtudtam, már ezer meg egy hasonló sztori lefutott az elmúlt években a neten (csak kicsit lemaradtam róla), és valószínűleg ezekkel párhuzamosan kezdődött az összevont mozaiknevek létrejötte is a shippelés kapcsán: mint Zendaya és Tom Holland, azaz Tomdaya vagy az említett Lukola (Luke és Nicola) páros. A jelenség nem nagy dózisban érzékelve egyébként szórakoztató is tud lenni, de az egyik aktuális történet kapcsán (erről kicsit lejjebb) azért elgondolkodtam a kérdésen:

mennyire lehet káros a hasonló nyomás egy valóban bontakozó kapcsolatra, illetve milyen hiányokról árulkodhat annak a viselkedése, aki hónapokat, éveket áldoz shippelésre, és igazából teljesen idegen emberek jövőjéről gondolkodik?

Ősi igény minél többet tudni egymásról

A közelmúltban Andrew Garfield színész kapcsán lehetett érzékelni egy hasonló hullámot az Instán és a TikTokon: az elmúlt években nagyon kedves párbeszédeket folytatott a vörös szőnyegen egy szimpatikus és vagány riporternővel, akivel érezhetően megvolt közöttük az alapvető vonzódás. Amelia Dimoldenberg a Chicken Shop Date című YouTube-műsorával vált ismertté a britek körében (majd Amerika-szerte), ennek során egy csirkét kínáló gyorsétteremben tart randiinterjúkat ismert emberekkel.

Végül a közösségi média nagy elégedettségére meg is hívta a színészt a műsorába, ahol kedélyesen és éppen elég flörttel vegyítve beszélgettek (és azt csak ők tudják, mi volt ebből a párbeszédből a valódi, illetve mi nem). Az ember, ha megnézi a felvételt, tényleg gondolhatja, hogy milyen szép pár lehetnének ők, és ennyi. Van, akinek azonban ez nem elég: valóságos videóáradatot zúdítanak a világra azzal kapcsolatban, mennyire összeillő két ember. Ők pedig, ha esetleg mégis terveznék az ismerkedést, valószínűleg nem sokat profitálnak a világméretű presszióból.

„A jelenség többgyökerű: egyrészt az alapját a paraszociális kapcsolatok adják, amelyek bizonyos mértékben pótolják a valódi kapcsolódást. Az emberek elszigeteltebben élnek, ugyanakkor hiányzik a közösségi háló, nagycsaládos lét, a hordajelleg. Miközben evolúciósan mégis ez ad biztonságot, védelmet” – kezdi Geist Klára pszichológus.

Hozzáteszi: terápiában gyakran kérdezik tőle, „más pároknál, hogy van ez?”. A közösségi létnek ezt a fajta biztonságát, a referenciajelleget pedig segíti a kukucskálás bizonyos mértéke is.

A nagy közösségek, hordák működése ugyanis ősi igénnyé tette, hogy minél többet megtudjunk mások életéről: ez segíti a közösségben való eligazodásunkat.

A kíváncsiság igényének hátterében tehát nemcsak mások méregetése áll, hanem a tény: más emberek történeteiből tudunk a legtöbbet tanulni. Míg a perceptuális kíváncsiság egyszerűen csak az ingerekhez való vonzódásunkat elégíti ki, addig az episztemikus kíváncsiság a környezet megismerését, a világ feltérképezését motiváló késztetés, amely alkalmassá tesz a túlélésre – tájékoztat a pszichológus.

A kíváncsiság és annak kielégülése dopamint, vele pedig örömöt ad

A kíváncsiságunk azonban nemcsak önmagában létezik és dolgozik bennünk, hanem ha eléri a célját, akkor azzal az agyunkat a jutalmazással és motivációval összefüggő területén, a striatumban, izgalommal is megajándékozza.

„A kíváncsiság dopamintermelést fokozó, tehát örömöt ad. Így már érthetőbb a dopaminfüggő rákattanás is bizonyos ingerekre, témákra, akár a shippelés szereplőire. Az ingerkeresés, újdonságkeresés lehet személyiségvonás, ilyenkor az élet minden területén megnyilvánul. De kevésbé kíváncsi embereket is érdekelhetnek nagyon bizonyos témák” – fejti ki a pszichológus.

Ahogy Gesit Klára mondja: a gestaltpszichológia egyik állítása, hogy folyamatosan változó környezetünkben keressük a rendet, mert biztonságot ad, segít tájékozódni. A hasonlóság és közelség elve alapján a dolgokat egy halmazba rendezzük, összetartozónak ítélünk bizonyos embereket, jelenségeket. „A legtöbb emberi történet, a mesék világától a mítoszokig, a párosítás felé halad, mert szeretnénk a részeknek értelmet tulajdonítani. Ősi férfi-női kép a párba állítás. A shippelés kapcsán tehát, a fenti elvek alapján, a vágyaink, elképzeléseink ugyanúgy rávetülnek ezekre az alig ismert kapcsolódásokra, mint a rajongás során. A különbség az, hogy itt senki nem vonzódik egyik szereplőhöz sem, inkább egy általa vágyott kapcsolati dinamika jelenik meg benne. Ahogy ő szeretné ezt a saját életében vagy ahogy a szüleit vágyott volna egyesíteni” – hívja fel a figyelmet erre az izgalmas pszichológiai háttérre a szakember. 

Ahogy a pletyka, úgy a shippelés is lehet kétélű dolog

Az egyesítő, párosító vágynak egy másik fontos táplálója a világ igazságossága iránti igényünk: hogy az általunk összeillőnek ítélt dolgok végül összekerülnek.

A meséken növünk fel, amelyek azt beszélik el: tűzön vízen át vágyjuk az általunk összeillőnek vélt emberek találkozását. „Minél életközelibb, hétköznapibb szereplőkről szól a shippelés, annál inkább kielégíti a szomszédról szóló történet igényét. Ezeknek a fantáziabeli kötelékeknek és az erről való pletykálásnak szintén van egy intimitáspótló szerepe, mint általában a mások életébe való kukucskálásnak.

Fűszer lehet a hétköznapok monotóniájában, megóv az egyedüllét szorongásától, ugyanakkor elszigetelhet, hisz a saját élet szereplői, a saját kapcsolat nem tűnik annyira izgalmasnak” – magyarázza a szakember.

Amikor a világ nem volt hasonlóan nyitott, mint most, szintén keltek szárnyra pletykák (és kelnek ma is) – jó és rosszindulatúak egyaránt – egy közösségen belül. A pletyka is kétélű dolog, hiszen egyszerre éli meg magát jobbnak-többnek az illető, ha másokat kibeszél, másrészt az információ tájékoztat és eligazít, akkor is, ha nem jószándék ösztönzi.

„A shippelés hasonlóan lehet jó hatású, ha mértékkel van jelen: az emberi történetekből ugyanis, bárhonnan érkezzenek, lehet tanulságokat levonni. Velük lehet olyan helyzeteket megélni képzeletben, amelyekre az életben nem volna lehetőség. Azonban a túl nagy bevonódás, csakúgy, mint a rajongás, vagy például a hírességek kapcsán szőtt fantáziakötelék esetében, válhat igazán károssá is” – foglalja össze a szakember.

A modern társadalom egyik legnagyobb kihívása a virtuális világ kiszélesedésével, hogy megtalálja az arany középutat a fantázia és a képzelet kapcsán: azt a gyógyító, menedéket adó határt (mint például ami végbemegy egy regény elolvasása közben), amely segít cselekedni, dönteni, továbblépni a valóságban. Nem pedig teljesen elszigetel tőle.

A mások élete felett érzett kontroll a saját kontroll illúzióját adja

A hasonló történetekben ritkán foglalkozunk magukkal az érintettekkel: pedig egy színész jó esetben valószínűleg azért kerül a mozivászonra és lesz világhírű, mert szeret játszani. Nem pedig mert a magánéletét tervezi kiteregetni (persze van, aki utóbbit is élvezi, de talán ők a ritka kivételek). „Azokra az ismert emberekre, párokra, akikkel én dolgozom, hatalmas nyomást tesznek a hasonló, elvárt párosítások. Meg kell tanulniuk őket kezelni. Nem beszélve arról, hogy sokszor az illető valódi párja ellenséggé válhat a shippelők szemében. Az idealizálás, ha nem a drukkerek véleménye szerint választ az illető, frusztrált dühbe csaphat át” – hangsúlyozza a szakember.

Lehet legyinteni, hogy régen is gyűjtöttek Esmeralda műtétjére, vagy Isaura felszabadítására az emberek, de mégsem segítette annyi felvétel, kép, vizuális inger a fikcióba való bevonódást.

Biztosan sokan várták Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva szerelmét és örültek, amikor beteljesedett. De nem kellett együtt élniük a ténnyel, hogy minden mozdulatukat kikockázzák és analizálják, ami hatalmas teher lehet.

„Előfordulhat, hogy az erős, kamerán átjövő vonzódás ellenére a kiszemelt párok valódi személyisége össze nem illő: a marketing azonban éppen a valóságkontroll elvesztésének jelenségét használja ki. Fontos tudni: a másik életének kontrollja a saját életvitel feletti kontroll illúzióját adja, ez pedig az egyik legfőbb szüksége a mai embernek” – hívja fel a figyelmet Geist Klára. 

A pszichológus praxisbeli tapasztalatai alapján aggasztónak látja a tényt: egyre több fiatal pár nevezi meg a kapcsolata fő motivációjaként, hogy szépek legyenek együtt. Mint Barbie és Ken. Ennek jegyében az online és offline társkeresés során is a tökéletest keresik a hozzájuk illő helyett. „A terápiában ismert jelenség, hogy hajlamosak vagyunk a szülői házból hozott, vagy az ott vágyott kapcsolati dinamikát megjeleníteni az életünkben. A shippelők vágya kivetül ezekre a párokra, a vágyott kapcsolati dinamika formájában az ismerősség biztonsága miatt is. Amíg ez egészséges méreteket ölt, önismereti szempontból egyébként érdemes ránézni erre a vágyott képre: honnan eredhet és mi a jelentősége az életünkben” – tanácsolja a szakember.

Széles-Horváth Anna