-

„A madár nem azért énekel, mert tudja a választ. A madár azért énekel, mert van egy dala.”

Maya portás édesapja és ápolónőként, illetve kártyaosztóként dolgozó édesanyja viharos házassága korán véget ért. A hároméves kislányt egy évvel idősebb bátyjával együtt apjuk egyedül küldte vonaton a 650 kilométerrel arrébb élő nagymamához. Az itteni négyévnyi békés nyugalom, melynek hátterét a jó gazdasági érzékű nagyszülő vegyesboltja szolgáltatta, egycsapásra véget ért. Az apa váratlanul felbukkant, és visszavitte a testvéreket anyjukhoz St. Louis-ba. Itt történt, hogy a nyolcéves Mayát megerőszakolta a család egyik barátja, Freeman.

„Egyedül is elég vagy. Semmit sem kell bizonyítanod senkinek."

A kislány elmondta a dolgot a bátyjának, a férfit pedig elítélték, de csak egy napot kellett leülnie a börtönben. Pár nappal azután, hogy kiszabadult, Angelou rokonai meggyilkolták. A lányt annyira sokkolta, amiért „miatta+ halt meg Freeman, hogy több évre megnémult. „Azt gondoltam, a hangom ölte meg. Megöltem ezt a férfit azzal, hogy elmondtam a nevét. Úgy éreztem, sosem szólalok meg többé, mert a hangom bárkit megölhet.” Az önként vállalt némasággal teli évek során fejlődött ki Maya elképesztő memóriája, szeretete a könyvek iránt, és az érzékenysége, ahogyan megfigyelte az őt körülvevő világot. Nem sokkal a tragikus eset után a gyerekek visszakerültek a nagymamához. Angelou egyik ottani tanára segített neki újra megszólalni, és ugyanő volt az, aki megismertette a lányt Shakespeare, Dickens, Poe, és számtalan afroamerikai művész alkotásaival, akik később óriási hatással voltak művészetére.

 „Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! Csak ne panaszkodj!”

14 éves korában újra az édesanyjához költözött, ezúttal Kaliforniába. Maya itt járt iskolába, és mellette, hogy legyen pénze, San Fransisco első színes bőrű villamosvezetőnőjeként dolgozott. Eleinte a bőrszíne miatt nem akarták felvenni a vállalathoz, de az anyukája biztatására minden egyes nap visszament az irodához. Két héttel később már csinos egyenruhában kezdhette meg első munkanapját. Három héttel az érettségi után, 17 éves korában megszületett egyetlen fia, Clyde. Az egyik önéletrajzi könyvében megírta, hogy a gyermeke apjával csak azért feküdt le, hogy bebizonyítsa, nem leszbikus.

„Ha nem vagyok jó magammal, miért lenne jó velem bárki más?"

Egy időben prostituáltként, majd madame-ként dolgozott. Ezekről az élményekről egy ízben így nyilatkozott: „Sok évvel ezelőtt megtanultam megbocsátani magamnak. Nagyon fontos mindenki számára, hogy képes legyen a megbocsátásra. Mert amikor élünk, óhatatlanul is hibákat ejtünk. De ha így történik, és felismered a hibádat, akkor bocsáss meg, és mondd magadnak: »Ha jobban tudtam volna, másképp tettem volna.« Ennyi az egész. Kérhetsz bocsánatot másoktól, de legvégül, az igazi megbocsátást magadnak kell megadnod.”

 „Ha választhatsz, megülsz a székeden, vagy táncolsz, remélem, a táncot választod.”

Legalább kétszer volt házas életében, de hogy pontosan hányszor, azt Angelou soha nem akarta elárulni attól való félelmében, hogy mások esetleg csapodárnak gondolják. Annak ellenére, hogy ezidőtájt a közvélemény mélyen elítélte a színesek és fehérek közötti viszonyt, Angelou először egy görög férfihez ment feleségül, akivel táncos műsorokban léptek fel.

 „Ha mindig próbálsz normális lenni, sohasem fogod megtudni, mennyire csodálatos lehetsz."

Válása után Európában turnézott a Porgy és Bess-szel. Az utazások során vette fel azt a szokását, hogy a meglátogatott országok nyelvét igyekezte elsajátítani. Így pár évvel később már számos nyelven folyékonyan beszélt.

„Az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak, az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.”

Az 1960-as években ismerkedett meg Martin Luther Kinggel, akivel innentől gyakran dolgozott együtt, szervezőként és adománygyűjtőként rengeteg pénzzel segítve a polgárjogi mozgalmat. A sors gonosz fintora volt, hogy Martin Luther Kinget épp Angelou negyvenedik születésnapját gyilkolták meg. Az eset annyira megrázta, hogy utána hosszú évekig nem ünnepelte meg a napot, az emlékek túlságosan fájdalmasan éltek benne.

„Semmi sem olthatja ki azt a fényt, ami belülről világít."

1981-től a Winston-Salemi egyetemen tanított filozófiát, kreatív írást, drámát, etikát és teológiát. Bár sok barátja volt az egyetemen, nagyon bántotta az a háta mögött megfogalmazott kritika, miszerint inkább túlfizetett celebként, mint valódi intellektusként öregbíti az intézmény hírnevét. Angelou sohasem járt főiskolára, mégis több mint harminc egyetemtől kapott szerte a világból tiszteletbeli doktori fokozatot. Ennyi kitüntetéssel a zsebében joggal várta el, hogy mások Dr. Angelou-ként hivatkozzanak rá.

„Nincs nagyobb gyötrelem, mint magadban hordozni egy el nem mondott történetet.”

Angelou munkamódszere a kezdetektől a következő volt: kora reggel bejelentkezett egy hotelszobába, ahonnan a személyzetnek jó előre el kellett távolítania minden képet a falról. Angelou semmit nem vitt magával, csak egy jegyzetfüzetet, a Bibliát, egy üveg sherry-t és egy pakli kártyát. Kora délutánig dolgozott bűvöletbe esve. A kártya is ezt a célt szolgálta: hogy eljusson ahhoz a flow-élményhez, ahonnan a legkönnyebben hozzáférhet traumatikus emlékeihez. Így írt tele egy tucat oldalt, melyet másnap reggel letisztázva, megszerkesztve redukált négyre.

Add a kezed.

Készíts nekem szobát, hogy bekísérj oda költészetem dühén túlra. Legyen másoknak is sajátja a szavak érintése és a veszett szerelem szeretete. Értem Add a kezed.

(Maya Angelou – Öntelt ötlet, Nagy István fordítása)

Fiala Borcsa

Cikkek, idézetek: ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Dudley M. Brooks / The Washington Post