„Harcolni fogunk” – Kilenc meghatározó politikai beszéd a XX. századból

–

„Szabadság vagy halál” – Emmeline Pankhurst

A XX. század hajnalán mind intenzívebben lángolt fel a nők választójogért folytatott harca Európa nyugati országaiban és Észak-Amerikában. Míg a női szervezetek többsége békés módszerekkel kampányolt a szavazati jog kiterjesztéséért, addig az angol szüfrazsettek kirakatokat törtek be, rendőröket inzultáltak tüntetéseiken. Az alcímben idézett, meglehetősen hatásvadász mondat a mozgalom vezetője, Emmeline Pankhurst szájából hangzott el 1913-ban, egyesült államokbeli előadókörútjának egyik állomásán.

„A segítségeteket kérni jöttem, hogy megnyerjük ezt a harcot.

Ha megnyerjük ezt a küzdelmet, valamennyi közül a legnehezebbet, akkor bizonyosak lehetünk afelől, hogy a világ minden táján megkönnyítjük a nőknek, hogy megnyerjék a harcukat, amikor az ő idejük jön el.”

A színpadias, s az amerikai sajtó figyelmét is felhívó gesztusokra Pankhurstnek szüksége is volt: ekkor ugyanis már nemcsak az angol közvélemény, hanem a nemzetközi nőszervezetek is elfordultak a szüfrazsettektől az általuk alkalmazott erőszakos módszerek miatt. Ne feledjük, a híressé vált hartfordi beszédre néhány hónappal azután került sor, hogy az egyik szüfrazsett, Emily Davison, a király lova elé vetve magát az epsomi derbin, tragikus halált halt.

„Egy nőnek rendelkeznie kell pénzzel és saját szobával, ha regényírásra adja a fejét” – Virginia Woolf

Nők tömegeinek szolgáltak és szolgálnak minden bizonnyal ma is inspirációként Virginia Woolf gondolatai. A XX. század egyik legmeghatározóbb modernista íróját 1928-ban kérték fel arra, hogy a nők és a regényírás kapcsolódási pontjairól tartson két előadást a patinás Cambridge-i Egyetemen. Woolf a gazdag angol irodalmi hagyomány felelevenítése helyett másik utat választott: a nők társadalmi, oktatási és financiális alávetettségére hívta fel a figyelmet.

Beszédének lényege tulajdonképpen az volt, hogy anyagi függetlenség, valamint az oktatáshoz való hozzáférés nélkül nem létezik szellemi, társadalmi és kreatív szabadság. Ezt a helyzetet egyébként maga az írónő is jól ismerte, hiszen saját édesapja sem támogatta tanulási ambícióit…

Az előadás-sorozat alapján publikált esszé (Saját szoba) végül igazi feminista kiáltvánnyá, és az 1900-as évek nőmozgalmainak egyik legtöbbet idézett könyvévé vált.

Woodrow Wilson és a világbéke

Wilson elnök már közel másfél éve az Amerikai Egyesült Államok élén állt, amikor kirobbant az első világháború. A feltörekvő nagyhatalom eleinte nem kívánt beleszólni az egymással civakodó európai testvérnépek dolgába, mígnem egy német tengeralattjáró elsüllyesztette a Lusitaniát (128 amerikai állampolgár volt az ezernél is több áldozat között). Ekkor még nem sodródott bele a konfliktusba, ám miután Németország meghirdette a korlátlan tengeralattjáró-háborút, az Egyesült Államok is a hadba lépés mellett döntött. Korábban is elkötelezte már magát az antant mellett, így létkérdés volt, hogy az általa pénzügyileg is segített Nagy-Britannia és Franciaország kerüljön ki győztesen a konfliktusból.

Az 1917. április 2-án mondott kongresszusi beszédében Wilson elnök kijelentette, hogy nem a német nép, hanem a német kormányzat ellen viselnek hadat. Az Egyesült Államok „hadviselő félként az igazság és tisztesség” védnökeként lép majd fel. „A demokrácia érdekében gondoskodni kell a világ biztonságáról” – mondta az elnök, s ez a gondolat végigkísérte országa egész huszadik századi politikáját.

Wilson gondolatrendszerében a demokratikus államok nem fogják a másikat leigázni, uralmuk alá hajtani, ezért az Amerikai Egyesült Államoknak kötelessége az ilyen rendszereket segíteni a világ békéjének, biztonságának megőrzése kérdésében. Amerika ráébredt önnön szuperhatalmi szerepére, de ezt csak a második világháború után fogja igazán érvényre juttatni.

A megnevezhetetlen bűntett előkészítése – Reinhard Heydrich

„Most, hogy a munka nyersebb részén túl vagyunk, nekiláthatunk az aprólékosabb szakasznak. […] A végső megoldással kapcsolatban számítunk önökre, uraim” – e szavakat intézte a wannseei hallgatósághoz Reinhard Heydrich 1942. január 20-án. Adolf Hitler hatalomátvételétől kezdve a zsidóság sorsa gyakorlatilag megpecsételődött mindazokon a területeken, ahová a Harmadik Birodalom kiterjesztette befolyását. Súlyos, zsidókat korlátozó törvények születtek, s már a háború előtt létrehozták a koncentrációs táborok rendszerét. Lengyelország lerohanásával és a Szovjetunió megtámadásával azonban zsidók milliói kerültek a nácik uralma alá. Wannsee volt az a hely, ahol határozat született az elpusztítandónak ítélt zsidóság módszeres és tervszerű kiirtásáról. A holokauszt nem itt vette kezdetét, de a kegyetlenség és embertelenség itt vált olyan gépies mechanizmussá, amelynek következménye (Churchill szavaival) a „megnevezhetetlen bűntett”. A beszéd jellegzetessége volt a biologizáló nyelvezet – a gaztetteket nem nevezték nevükön, Heydrich „megfelelő eljárásról” és „végső megoldásról” szónokolt.

Nem ő beszélt először a zsidóság kiirtásának tervéről – ezt már Hitler megfogalmazta az 1924-es Mein Kampf című művében. De ilyen precíz, hideg és tárgyszerű módon sem előtte, sem utána senki más nem beszélt az ördögi terv végrehajtásáról. Heydrich nem élte meg a háború végét, néhány hónappal a wannseei konferencia után merénylet áldozatává vált.

„Harcolni fogunk” – Winston Churchill

„Harcolni fogunk a partokon, harcolni fogunk leszállóhelyeken, harcolni fogunk a földeken és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem fogjuk megadni magunkat.” 

Churchill e szavai talán a történelem leghatásosabb beszédének zárósorai. Egy olyan beszédnek, amit a legsötétebb óra utáni hajnalon mondott el akkor, amikor úgy tűnt, szinte minden remény elveszett.

1940 tavaszán a náci Németország hadereje végigsöpört Észak- és Nyugat-Európán. Miközben a német csapatok megállíthatatlanul nyomultak előre, a Neville Chamberlain vezette brit kormány lemondott, és pozícióját mind a konzervatívok, mind a Munkáspárt körében népszerűtlen Winston Churchill „nyerte” meg. Churchill ekkor 65 éves volt, jelentős politikai tapasztalattal. A Képviselőház ülésén elmondott beszédének három célja volt: egyrészt tájékoztatni a képviselőket a helyzetről és az evakuáció eredményéről, másrészt emelni a morált, harmadrészt pedig üzenni az Egyesült Államoknak, sürgetve annak háborúba való beavatkozását. Bár „klasszikus” szónoki képességei nem voltak olyan kiválók, mint például Hitlernek, Churchill ezt kompenzálni tudta beszédei felépítésével, illetve azzal, ahogyan az angol nyelvet használta.

Churchill saját szavaival: „És még ha – bár ezt egy pillanatig sem hiszem – ez a sziget, vagy annak egy nagyobb része megszállás alá kerülne és éhezne, a mi birodalmunk a tengereken túl a brit flotta által felvértezve és védve folytatja a harcot amíg, Isten segedelmével, az új világ minden erejével és hatalmával nem lép elő a régi megmentésére és felszabadítására.”

A helyzet súlyosságát jelzi az a legenda, miszerint Churchill a beszédét követő ovációban odasúgta egy kollégájának:

„És harcolni fogunk velük letört sörösüvegvégekkel, mert rohadtul csak ez maradt nekünk!” 

Végül Churchill jóslata csak részben vált valóra. Nagy-Britannia megszállására nem került sor, mivel Hitler ez irányú terveit meghiúsította a Királyi Légierő. A britek újjáépíthették hadseregüket, amelyet először Észak-Afrikában vethettek be, kiegészítve a birodalom más részeiről származó alakulatokkal, a német–olasz csapatok ellen, majd végül a kontinensen is harcba szállhattak. Az újvilág is az óvilág segítségére sietett, ahogy azt a beszéd jósolta, és segített felszabadítani a náci elnyomás alól.

„Van egy álmom” – Martin Luther King beszéde az egyenlőségért és a szabadságért

1963. augusztus 28-án egy színes bőrű baptista lelkész tartott nagy hatású szónoklatot a washingtoni Lincoln-emlékműnél mintegy negyedmilliós hallgatóság előtt. „Van egy álmom, hogy egy napon Georgia vöröslő dombjain az egykori rabszolgák és az egykori rabszolgatartók fiai le tudnak majd ülni a testvériség asztalához” – mondta a férfi, s hallgatósága – nők, férfiak, fiatalok és idősek, fehérek és színes bőrűek – végre azt érezhette, hogy az Amerikai Egyesült Államok beteljesítheti sorsát, s a rabszolgaság gyalázatos intézményének sűrű árnya helyett végre a napsütés világossága járja majd át a kontinensnyi országot. A férfit Martin Luther Kingnek hívták – s szavai nemcsak hazájában keltettek visszhangot, hanem szerte a világon.

Beszéde a faji megkülönböztetés legnagyobb ívű teljesítménye. S bár a különféle rasszok közti békés egymás mellett élés számos kérdést hagyott megválaszolatlanul az Egyesült Államokban, Martin Luther King szónoklata mérföldkővé vált az egyenlőségért vívott küzdelmek történetében.

„Ne féljetek!” – II. János Pál beszéde a reményről

1978. október 22-én új pápa lépett a Szent Péter térre sereglett hívek elé. Karol Wojtyła Lengyelországban született. II. János Pálként évszázadok óta az első volt Szent Péter utódai között, aki nem „római” földről származott. Beiktatása hitet és reményt adott a vasfüggönyön túli, leigázott nemzeteknek, hogy van remény – s különösen igaz volt ez a lengyel népre, amelyet különösen megtépázott a huszadik század. „Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat! Nyissátok meg az ő üdvözítő hatalma előtt az államhatárokat, a gazdasági és politikai rendszerek határait, a kultúra, a fejlődés és a civilizáció széles mezőinek korlátait” – hangzottak el szavai, amelyek egyaránt szóltak a szabad világnak és a kommunista diktatúrákban élőknek. Utóbbiak számára a pápai beszéd erőt adhatott a folytatásra, s a pozitív üzenet végtére is egy újabb szöget ütött a szovjet diktatúra koporsójába.

Egyszerre dacolt az Egyesült Államokkal és Kínával…

„Az emberi jogok női jogok, és a nők jogai emberi jogok, egyszer s mindenkorra.”

Az amerikai retorika az 1900-as évek legjobb száz beszéde közül a 35. helyen tartja számon Hillary Clinton 1995-ös előadását, amely az ENSZ égisze alatt rendezett Nők IV. Világkonferenciáján, Pekingben hangzott el. Érdekesség, hogy a first lady olyan embereket utasított maga mögé, mint John F. Kennedy vagy Franklin D. Roosevelt elnökök.

A Clinton-adminisztráció után is jelentős politikai tisztségeket vállaló Hillary beszédében azt üzente, hogy a nők a világ összes országában – legyen az szegény vagy gazdag, demokratikus vagy antidemokratikus – ugyanazt akarják. Céljuk, hogy a férfiak egyenrangú társai legyenek a politikában, gazdaságban és a társadalomban.

Fulton, 1946–1996

Hogy miként ünnepelték az angolok Winston Churchill híres „vasfüggöny-beszédének” ötvenedik évfordulóját? Az ekkor már lemondásra kényszerített miniszterelnököt, Margaret Thatchert kérték fel 1996-ban arra, hogy a fultoni Westminster Egyetemen mondja el gondolatait az öreg kontinens múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

A Vaslady meglehetősen sötét képet festett a világpolitikáról, erőteljesen bírálva az Európai Uniót és az ENSZ-t. Kifejtette, hogy bár a hidegháború befejezését mindenhol optimizmus és remény kísérte, a háborús konfliktusok korántsem múltak el. A problémák vázolása mellett a NATO szerepének kiterjesztését és megerősítését, továbbá „átfogó és tartalmas atlanti kezdeményezést” sürgetett a nemzetközi nehézségekkel szemben. „Egyedülálló elődömhöz hasonlóan engem is vádolhatnak riogatással, amikor rámutatok olyan új veszélyekre, amelyek kihívásainak a jelenlegi intézmények és attitűdök nem felelnek meg. És hasonlóan hozzá, bízom a nyugati civilizáció erőforrásaiban és értékeiben, amelyeket védünk.”

Maróti Zsolt Viktor

Czeferner Dóra

Lengyel Ádám