–

„Boldog vagyok, hogy ma együtt lehetek veletek, olyan esemény ez, amely a szabadságvágy legnagyszerűbb megnyilatkozásaként fog bevonulni hazánk történelmébe.”

A csodálatos retorikai képességek birtokában lévő King már híres beszédének első mondatával megjósolta örökérvényűségét és kikerülhetetlenségét. Egy dologban azonban tévedett, hiszen nem csupán Amerikában, hanem az egész világon az emberi jogokért folyó harc egyik leghatásosabb beszédének tekintik elhangzása óta. Egészen pontosan ötvenhét éve. A beszédet hallgató tömeg azonban nem csak a szónoki képességei miatt volt kíváncsi erre a harcos, meg nem alkuvó emberre, aki éppen a rabszolgaságot eltörlő Abraham Lincoln szobrának lábai előtt állva szónokolt. Ennél sokkal többről van szó, hiszen mindenféle kisebbség, de legfőképpen a feketék, King személye és munkássága miatt voltak képesek erőt meríteni és küzdeni saját jogaikért.

„[…] a négerek az amerikai társadalom homályos zugaiban sorvadoznak, és számkivetettként élnek saját országukban”

Hogy értsük és megértsük jelentőségét, ahhoz érdemes némileg megismerni őt magát és azt a világot, amiben felnőtt. Michael King egy baptista lelkész fiaként született Atlantában, és továbbvitte apja hivatását, doktori fokozatot szerzett teológiából, majd Montgomeryben kezdte el vezetni a gyülekezetét. Egy 1934-es németországi látogatás nyomán, Luther Márton tiszteletére, az apja Martin Lutherre változtatta mindkettejük nevét.

Montgomeryhez köthető az első fontosabb szerepvállalása és ezzel összefüggésben az első, ellene elkövetett merénylet is. Történt ugyanis, hogy 1955-ben egy Rosa Parks nevű fekete nő a buszvezető utasítása ellenére sem volt hajlandó átadni helyét a buszon egy fehér bőrű utasnak, pedig a fehérek által kijelölt helyen ült.

A város bírósága eljárást indított ellene, amely a „montgomeryi buszbojkott” néven vált híressé. Tízezrek vonultak az utcákra, a tiltakozások vezetőjének pedig az aktív egyenjogúság-hívő Kinget választották meg. Olyannyira eredményes volt a bojkott és a baptista lelkész mozgalma, hogy eltörölték a szegregációs törvényt.

Miközben ezért harcolt, a házát „finom” figyelmeztetésként felrobbantották, de még ez sem mérsékelte forradalmi kedvét. Olyannyira nem állt meg, hogy ezután nem sokkal megalapította a Déli Keresztény Vezetők Konferenciáját (Southern Christian Leadership Conference; SCLC), amely több száz polgári és egyházi egyesületet tömörített, és ezzel végképp előlépett a feketék polgárjogi mozgalmának egyik vezéralakjává.

„Amerika nem tartja tiszteletben szent kötelességét, hamis csekkel fizetett néger népének; olyan csekkel, amely »elégtelen fedezet« megjelöléssel érkezett vissza.”

Az ez után következő években rengeteg előadókörúton vett részt, nyitogatta a színes bőrű lakosság szemét, és támadta a fennálló társadalmi igazságtalanságokat.

Több tüntetést is szervezett, egyebek között Albanyban, Birminghamben, Detroitban, majd végül 1963. augusztus 28-án Washingtonban is hatalmas tömegeket mozgósított. Amerre csak járt, számos inzultus és fenyegetés érte.

Harlemben megsebesítették, Chicagóban is megtámadták, de a hatóságok sem kímélték, hiszen többször is börtönbe került, Robert Kennedy államügyész utasítására pedig 1963-tól az FBI megfigyelte és lehallgatta őt.

Martin Luther King viszont nem volt könnyen megfélemlíthető ember, hiszen elnyomásba született, és az ellen harcolt egész életében. Minden szempontból kegyetlen, durva világ volt az, amit ismert, erre más aspektusból kénytelen leszek visszatérni a későbbiekben. Mindenesetre ebben az élet-halál harcban úgy döntött, ha már úgyis üldözik valamiért, az szóljon nagyot.

Kötött kompromisszumot is, de a feketék egyenjogúságának víziója ért ennyit neki. Történt ugyanis, hogy a híres beszéde és a „Washingtoni menetelés a munkáért és a szabadságért” nevű demonstráció előtt John F. Kennedy elnök arra kérte őt és a többi szónokot, hogy tartózkodjanak a radikális megnyilvánulásoktól. King belement, ezzel magára haragítva Malcom X-et, a muszlim vallású feketék vezetőjét, aki ezután az általa vezetett szervezettel, a Nation of Islammal együtt bojkottálta az egész megmozdulást, amelyben a 250 ezres tömeg az iskolai szegregáció és a munkahelyi hátrányos megkülönböztetés ellen tiltakozva vonult az utcára. Ugyanitt követelték, hogy a feketék és a fehérek minimálbére azonos legyen, és felszólították a törvényhozókat, hogy a déli államokban töröljék el a még sok helyen létező fejadót, amely a szegényebb polgárok millióit fosztotta meg a szavazati jogtól. A megmozdulások csúcspontja King beszéde lett. 

Az öntetszelgésnél nincs unalmasabb – Megnéztük Az igazságot

Kult – 2020. augusztus 28. – GyD

„Nem, nem vagyunk elégedettek, és nem is leszünk azok egészen addig, amíg az igazság úgy nem zúdul alá, mint a vizek, s a jogosság, mint a hatalmas áradat.”

Elképesztő erejű beszédében végigvette, hogy miért nem lehet tovább várni a változtatásokkal, sorolta a kirekesztések és megaláztatások sokaságát, de szólt a feketékhez és az egyenlőséget támogató fehérekhez is. Beszélt arról, hogy nem az erőszak a járható út, hiszen az csupán újabb erőszakot szül. Idézte az Egyesült Államok legjelentősebb politikusainak mondatait a faji megkülönböztetés megszüntetéséről, és nem csupán a feketék, hanem az amerikai nép egészének nevében szólt.

„Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: »Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.«”

Elvileg hét percet beszélhetett volna, de amikor ez az idő lejárt, hirtelen változtatott a retorikáján, egyfajta esszenciális lezárásként belekezdett beszéde legismertebb részébe, amelyben az általa megálmodott jövőről beszél. A saját maga, a népe és a nemzete jövőjéről. Az álmokról, amiket valóra kell váltani. Elementáris erővel hatott a hallgatóságra.

De nem csak a helyszínen jelenlévőkre, hiszen a következő napokban minden újság tele volt a beszédével. Minden ember, minden szimpatizáns, minden elnyomó és minden elnyomott megismerhette a célokat. Így történt, hogy a Washingtoni menetelés után a törvényhozás viszonylag hamar eltörölte a fejadót, majd kevesebb mint egy év múlva életbe lépett az új polgárjogi törvény, amely mindennemű diszkriminációt tilalom alá helyezett.

Martin Luther Kinget a Time magazin 1963-ban az év emberévé választotta, 1964-ben pedig minden idők legfiatalabb kitüntetettjeként megkapta a Nobel-békedíjat. Természetesen nem olyan fából faragták, hogy ezek után üljön a babérjain, hiszen még sok tennivalója volt.

Harcolt továbbra is a szociális igazságtalanságok, a rendőri túlkapások, a vietnámi háborús politika ellen is.

Egészen addig, amíg az egyik ellene elkövetett gyilkossági kísérlet sikeres nem lett. Egy szökött rab, nevezetesen James Earl Ray 1968. április 4-én, a memphisi Lorraine motel erkélyén két lövéssel kioltotta az életét.

Sötét fellegek „Georgia vöröslő dombjai” felett

Habár érdemei elvitathatatlanok, a nemzeti hős képét sajnos árnyalja az elmúlt év egyik felkavaró ügye: a #metoo mozgalom kapcsán több fórumon, jeles szaklapokban is előkerült Martin Luther King neve. Egyelőre nem tudni, igazak-e a vádak, vagy csak ellenfelei akarták besározni a nevét.

Az FBI 1977-ben ötven évre titkosította a róla szóló dokumentumokat, az azokat őrző National Archives honlapján azonban több száz részlet jelent már meg. Ezek tanúsága szerint a házas, négygyermekes baptista lelkipásztor rendszeresen tartott szexorgiákat, párhuzamosan több nővel is volt kapcsolata, és nem idegenkedett az erőszakos szextől sem. Talán az összes kiszivárgott dokumentum közül a legdurvább eset az volt, amikor pár baptista lelkész barátjával együtt egy washingtoni hotelban rendezett orgiát meghívott nőkkel. A leírás szerint az egyik nő ellenkezni kezdett, ennek ellenére az egyik lelkész megerőszakolta, és a dokumentumok szerint King „odanézett, nevetett egyet és tanácsokat osztogatott”.

Ha mindez igaz, ha valós dokumentumokat közöltek, akkor nem lesz egyszerű összehangolni munkásságát, érdemeit és beszédét az efféle tettekkel. A bizonyosságra azonban még legalább hét évet várnunk kell.

Marossy Kriszta

Képek: Getty Images