Címke: Martin Luther King

„Harcolni fogunk” – Kilenc meghatározó politikai beszéd a XX. századból

Kult – 2021. július 4. – WMN

Hogy számítanak-e egy politikus szavai? Kell-e hinnünk bennük, és megfordíthatják-e a történelem folyását? Az alábbi példák azt bizonyítják, a szó igenis fegyver, és nem mindegy, hogy a vezetőink hogyan élnek vele.

Volt egy álma… és volt egy élete – Martin Luther King híres beszédének évfordulójára

Kult – 2020. augusztus 28. – MK

Egy nemzeti hős, akinek besározták a nevét, vagy akinek személyiségéről immár árnyaltabb képet kap az utókor.

Marton László: „Nagy hülyének kell lenni ahhoz, hogy az ember azt higgye, tőle mindenhol elájulnak” – Interjú

Kult – 2017. július 8. – GyD

„A rendszerváltás után azonban mindez összeomlott, és helyette olyan értékválság támadt, amiben minden megkérdőjeleződött. Ekkor szívódott fel, és tűnt el hirtelen ez a nagyon nehezen megőrzött polgári hagyomány.

Elég csak a napi közbeszédet hallani ahhoz, hogy az ember szembesüljön vele, mi minden ment itt tönkre.” – Marton László rendező, a Vígszínház volt igazgatója.

Hogy lehet valaki egyszerre ennyi minden? – 110 éve született a századelő Angelina Jolie-ja, Josephine Baker

Kult – 2016. június 3. – FB

Josephine Bakerről a legtöbb embernek csak a banánszoknyás, csokibarna táncosnő képe ugrik be. Pedig jóval több volt, mint a színpadon bemutatott könnyűvérű nőcske: kém, múzsa, polgárjogi aktivista és hatalmas szívű pótanya.

„Legyél te a szivárvány valaki esőfelhőjében” – 88 éve született Maya Angelou

Kult – 2016. április 4. – FB

Szakácskönyvíró, rendező, diploma nélküli egyetemi tanár, költő, emberi jogi aktivista, kurva, író, strici, country zene rajongó, táncos... Maya Angelounak sikerült belesűrítenie nyolc ember életét is 86 évébe.

WMN közösség