–

Nem ahhoz a generációhoz tartozom, aki szamizdatban olvasta volna Petri verseit, amíg a költő évekig feketelistán volt. Amikor én egyetemistaként megismertem a műveit, már haldoklott.

A „Hogy elérjek a napsütötte sávig” volt az első vers, amit a kezembe nyomott valaki, és ma, ha újra olvasom, pont ugyanúgy lenyűgöz, mint húszéves koromban, amikor „még nem temetkeztem könyvbe-újságba, nem fixíroztam az asztal lapját. Még nem idegesített fel, ha szóltak hozzám.”

Ki volt ő, ki volt a költő, akinek rögeszméje és önként vállalt küldetése volt az őszinteség?

És akinek a hatása alól nemigen tudnak (talán nem is akarnak) kibújni a ma népszerű, fiatal(abb) alkotók.

1943. december 22-én született egy olyan családban, amelyből rengeteg volt és van ezen a vidéken, Európa közepén. Sokféle náció vére keveredett össze bennük: szerb, zsidó, bunyevác, sváb, szlovák, morva…

A szülei Belgrádban éltek, a második világháború idején menekültek Budapestre. A rokonság szerteágazó históriái formálták a vízivárosi kisdiák életét, Fodor Ákossal való barátsága is erre az időszakra esik: nemcsak a csínytevéseken osztoztak, de az alkotásvágyon is.

Petri már a hatvanas évek legelején publikál az Élet és Irodalomban és a Kortársban. (Utóbb nem engedte újra közölni ezeket a verseket, utálta őket).

De más is érdekli, pszichiáternek készül, el is megy segédápolónak Intapusztára, a Benedek István „aranyketreceként” elhíresült elmegyógyintézetbe. Később a közgazdász és a jogász pálya is vonzotta, de míg így lavírozott a különféle területek közt, segédmunkás volt az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál, korrektorkodott, és időnként feltűnt a bölcsészkar filozófiakurzusain. Ekkor ismerkedett meg az idős Lukács György által hirdetett „marxizmus reneszánsza”-programmal, amely a marxizmus alapelveit szembesítette a magát szocialistának valló rendszer hazugságaival, álszentségével. Csehszlovákia 1968-as lerohanása pedig minden maradék illúziójától megfosztotta.

Az egyetemet nem fejezte be, alkalmi munkákból tartotta fönn magát, és írta a verseit

Mint költőt egy ideig megtűrték a cenzorok, de igyekeztek a periférián tartani. Viszont Petri egyre kevésbé „csomagolta” üzeneteit, emiatt mind több vitába keveredett a hatalommal.

„Petri György lírája az őszinteségnek újfajta értelmet ad (…)Tabukat sértő állásfoglalásainak nyíltsága politikai vagy akár a szerelmi lírájában így sosem csupán a szókimondás zavarba ejtő határátlépései, hanem a beszédtett és a beszédmód együttes, szét nem választható bátorsága révén lesz hiteles”  – írta róla Keresztury Tibor.

De nem csupán verseiben, a közéletben is bátran kiállt a nézeteiért: 1977-ben aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben harmincnégy magyar értelmiségi fejezte ki együttérzését a cseh polgárjogi mozgalommal, részt vett a szamizdat kiadványok (köztük versei) terjesztésében, és 1981-ben az egyik alapító szerkesztője lett a legendás Beszélő című folyóiratnak, amely a nyolcvanas években a legfontosabb illegális kiadvány volt.

Feketelistára 1984-ben került, amikor New Yorkban megjelent kötetében közzé tette a Brezsnyev halálára írt versét, amely úgy kezdődik, hogy:

„Felfordult a ferdeajkú vén trotty”…

Petri a rendszerváltás ikonikus alakja volt. Részt vett a Szabad Demokraták Szövetségének a megalapításában (igaz, a pártból hamar kilépett), és publicisztikáiban, interjúiban mindig kitért az aktualitásokra, erősen foglalkoztatta a közélet.  

Az utolsó pillanatig publikált: a gégerák az ezredfordulón vitte el, 57 éves korában.

Hatása ma is eleven, sőt, egyre elevenebb, ahogy nyilvánvalóvá válik a rendszerváltás eszméinek devalválódása. Szókimondása, őszintesége, merészsége, nyelvi bravúrjai, szellemessége és humora ma is lenyűgözi olvasóit.

Így fogalmazott tabuiszonyáról egy interjúban:

(…) „a hétköznapi nyelv beemelése a költészetbe és legitim költői nyelvvé tétele – elég programszerű volt. De hát volt azért ennek természetesen egy, hogy úgy mondjam, metapolitikai oka is, nevezetesen egy hazug nyelvhasználattal való szakítás is, annak a radikális kritikája, az a szándék vezérelt, hogy „»nevezzük nevén a dolgokat«. Ez vonatkozott a testi funkciókra, az anyagcserétől a nemi életig, és vonatkozott a politikai állapotokra is. Tudniillik, amikor a diktatúra kezdett felpuhulni, és ez tulajdonképpen már a hatvanas évek közepe táján megkezdődött, kialakult egy parabolisztikus nyelvhasználat: lehetett célozgatni mindenre. Ezt én megelégeltem, részben etikai okokból, mert úgy gondoltam, hogy végzetesen eltorzít egy társadalmat, ha minderről csak ilyen célozgatós formában lehet beszélni. Noha később aktív tagja lettem az úgynevezett demokratikus ellenzéknek, de eminensen nem politikai céljaim voltak ezzel, hanem úgy éreztem, hogy belsőleg eltorzítja az embereket, úgy értem, erkölcsileg, hogy ha hozzászoknak ehhez a beszédmódhoz.”

Eddig voltam én, Kurucz Adrienn – most pedig jöjjön tíz kedvenc Petri-idézetünk, melyeket Kerepeczki Anna grafikus-képszerkesztőnk alkalmazott egy nagyon mai formanyelvre; Instára.

10 idézet a kedvenceinkből:

 

1.

 

2.

 

3.

 

4.

 

5.

 

 

6.

 

7.

 

8.

 

9.

 

10.

Forrás:

 ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Wikipedia/Petri György portréja a Szép versek antológiában (Kecskeméti Kálmán felvétele)