–

Kevés olyan hazai költőóriás van, akinél a halál élménye ennyire összefonódik az élettel: a világháború alatt született, temetéseken ministrált, és gyerekkora óta visszatérő álma volt, hogy holtan látja magát, kiterítve a havon. Szerelmi élete sem volt mentes a tragédiáktól, első nagy szerelme öngyilkosságát sokáig nem tudta kiheverni; Kepes Sára rengeteg versének ihletője volt, és első kötete, a Magyarázatok M. számára megjelenése után maga Petri is megpróbált öngyilkos lenni.

Elmondása szerint két erős törekvés élt benne gyerekkorától: „az, hogy költő akartam lenni és az, hogy semmiképpen sem akarok csak költő lenni”.

Már tizenhárom évesen költőnek készült, és nagyon hamar publikálási lehetőséghez is jutott, ennek ellenére volt egy időszak, amikor egyáltalán nem írt. Ebben az időben különböző pályaelképzelései voltak: előbb pszichiáter szeretett volna lenni, ennek érdekében pedig segédápolóként dolgozott Intapusztán, egy elmegyógyászati intézményben. De a jogász és a közgazdász pálya is vonzotta, a végleges pályaválasztása előtt pedig még segédmunkásként is dolgozott. 

Bevallása szerint tizenöt éves kora óta volt alkoholista.

A rendszerváltás ikonikus alakjaként közéleti szerepvállalása is jelentős volt. Keresztury Tibor író, szerkesztő, irodalomtörténész szavaival, „egyszerre volt képes a személyes gyávaságainkat kompenzáló népi hős, s az ízlésformáló, megkerülhetetlen hatású korszakos költő szerepét betölteni”.

Amikor először találkoztam Petri verseivel még tizenévesen, nem értettem minden ízében azt a fajta humort, iróniát, ami felfedezhető bennük és azt az őszinte szembesítést a saját gyarlóságainkkal, ami húsz évvel később már nagyon is ismerős képet mutatott. Ilyen módon tükröt tartani nem tud más, csak ő: hiába látod benne minden piszlicsáré hibádat, mégsem haragszol, amiért feléd fordította.

Íme, tíz személyes kedvencem tőle: 

A kiemelt képen szereplő portré forrása: Wikipédia. A Szép versek című antológiában. (Balla Demeter fotója, 1971.)