„Rettenthetetlen hülyék kora jő” – 25 éve halt meg Petri György

 –

A költők igazi váteszek

Petri György is az volt, hiszen már 1988-ban megírta Sziszifosz visszalép című versében:

Rettenthetetlen hülyék kora jő.
Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
Egyszerre félem és röhögöm általlátni:
a szikla óhatatlan visszafelé görög.

Sajnos igaza lett, mert tényleg a rettenthetetlen hülyék korában élünk. Ő viszont az egyik legokosabb ember volt, akit valaha ismertem.

Nem egészen húszévesen kerültem bele abba a körbe, akik rendszeresen jártak a Vízivárosba a meseíró Mosonyi Alizhoz, Petri György korábbi feleségéhez és Anna nevű lányának anyjához. Szinte minden este volt valami spontán összejövetel, ilyenkor többnyire ott ült Petri is akkori szerelmével, Mayával. Ők így voltak egy család. Maya fia és Petri lánya testvérekként szerették egymást. Én nagyjából ekkor eszméltem a világra, bátran mondhatom, hogy az egész világnézetemet meghatározták ezek az esték, és a mai napig megtartó erőként hat rám az a szellemi értékrend, amit többek között Petritől is kaptam.

A Talált versek között olvasható az Egy vezér gyerekkora című hidegrázós verse is:

Be szeretnék lenni
kegyosztó és kártékony!
Élesen őrzött villa meg gk.
Előkóstolt étkek.
Országnyi beszarás.
Gonoszság megoszthatatlan gyönyöre.

Önazonosság minden időben

Petri György 1943. december 22-én született Budapesten az Eötvös utcában, és hosszú szenvedés után, 2000. július 16-án távozott garatrák következtében. Alkoholbetegsége köztudott, ráadásul láncdohányos volt. Kifejezetten önpusztító életet élt, mint oly sok zseni, és rengeteget vívódott önmagával, de egészen biztosan önazonos volt, és szelleme még a legnehezebb időkben is csillogott.

Felmenői között akadtak szerbek, szlovákok, morva telepesek és zsidó kereskedők is. Ízig-vérig kelet-közép-európai volt. Vajdaságban élő szülei a második világháború elejét még Belgrádban próbálták átvészelni, de 1941-ben Budapestre menekültek. Édesanyja megélte fia halálát, apja korán elhunyt egy budapesti bombatámadásban. A félárva Petri a Vízivárosban járt iskolába, a Toldyban érettségizett, és egész életében kötődött az I. kerülethez, Mayával sok-sok évig a Mária tér közelében laktak egy pici lakásban. A Battyhyány utcában, három különböző lakásban, három nővel is élt: az édesanyjával, Mayával, és utolsó szerelmével, Pap Máriával.

A Magyarázatok M. számára című, 1971-es debütáló kötetének fülszövegében így mutatkozott be:

„Két erős törekvés élt bennem gyerekkoromtól fogva: az, hogy költő akartam lenni és az, hogy semmiképpen sem akarok csak költő lenni. Kamaszkorom vége felé a pszichológia érdekelt, majd elmegyógyász szerettem volna lenni, amíg rá nem jöttem, hogy a lélektanban (mármint a »mély«-ben) több a fantázia játéka, mint a megbízható ismeret. Végül a filozófiában találtam meg azt a területet, ahol – a költészet mellett – érdeklődésem találkozik, legalábbis remélem, a lehetőségeimmel. 1966-ban – már 23 évesen – iratkoztam be a bölcsészeti kar filozófia-fakultására. Az egyetemi tanulmányaim előtti időszakban sokféle munkahelyen dolgoztam, ezek közül egy volt érdekes számomra, a munkaterápiás elmegyógyintézet. Noha verset gyerekkorom óta írok, ennek a kötetnek minden darabja 1968–70-ből való. Ami élettörténetemből, személyes tapasztalataimból talán érdekes, azt az olvasó megtalálja verseimben. Hiszen legfőbb szándékom éppen ez volt: egy megfogható személyt akartam felidézni, életének tárgyi motívumain keresztül, s nem valami látomásokban szétfoszló általánosságot.”

Petrinek sok olyan sora van, amelyek évtizedekkel ezelőtt születtek, de ma is húsba vágóan érvényesek, ilyen például a Mondogatnivaló címet viselő kétsoros is: 

Cipőmre nézek: fűző benne! / Nem lehet, hogy ez börtön lenne.

Ha abban az értelemben nem is nevezhető börtönnek a mai valóságunk, amiről Petri verse szól, mégis egyre fojtogatóbb a saját buborékunkban megélt bezártság.

Életre szóló barátság

Várady Szabolcs az egyik legjobb költőtársa/barátja volt Petrinek, 1966-tól kezdve egészen a haláláig: Petri sírjánál is ő beszélt. Várady szintén sűrűn előfordult Alizéknál. Megkértem Szabolcsot, aki a Magvetőnél 2018-ban megjelent, legteljesebb Petri-kötetet állította össze, hogy írjon a WMN olvasóinak is néhány sort Petri halálának 25. évfordulója alkalmából, íme:

A másik életre szóló barát Forgách András volt, érdemes elolvasni az ő írásait is, mert nagyon pontosan kiderül mindegyikből, milyen is volt Petri. (Itt sajnos nincs mód arra, hogy Fodor Géza dramaturg, esztéta – Petri életében betöltött fontos – szerepét is kiemeljük, de a róla szóló recepcióban kitörölhetetlen nyomokat hagyott.)

Verses ellenállás

Petri egész életét meghatározta a rendszerrel szembeni ellenállás, igen hamar meg is találta azt a közeget, amelyben ezt kifejezhette, és amikor 1974-ben megjelent második kötete, a Körülírt zuhanás, bekerült a „tűrt” kategóriába. Nyíltan szolidaritást vállalt a rendszer üldözötteivel, közéjük tartozott Haraszti Miklós, Konrád György és Szelényi Iván is.

„A második kötet megjelenése után évekig nem írt verset, a kulturális funkcionáriusok pedig igyekeztek nem tudomást venni a kényelmetlen jelenségről és arra törekedtek, hogy lehetőleg minél inkább a periférián tartsák” – írta róla a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán Lakatos András.

A „Charta 77” aláírói között szerepelt az ő neve is, ez volt az úgynevezett Demokratikus Ellenzék születése: a 34 aláíró a rendszerrel szembeni nyílt ellenállása nemzetközileg is fontos lépés volt. Ebből pedig egyenesen következett, hogy négy évvel később, 1981-ben, a szamizdatként megjelenő Beszélő egyik alapítója, állandó szerzője és terjesztője lett Petri is.

Az Örökhétfő, amely műfaját tekintve „politikai líra”, az AB szamizdatjaként jelent meg 1981-ben, de azért ekkor még néhány lapban publikálhatott, például a Kortárs vagy a Mozgó Világ is közölt tőle pár verset. A cenzúra akkor érte utol, amikor 1984-ben megjelent New Yorkban egy kötete, amelyben Brezsnyev haláláról írt. („Felfordult a ferdeajkú vén trotty, / az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni.” […])

Nos, annyira nem volt vége, mert még 1988-ban sem vállalta be a Szépirodalmi Kiadó verseinek kiadását, csak a rendszerváltás után, 1989-ben jelenhetett meg a Valahol megvan című kötete.

Bonyolult szerelmek

Petri költészeti korszakait a közélet mellett az aktuális szerelmei is jól felismerhetően meghatározták.

Első felesége Mosonyi Aliz volt, de eközben végzetes szerelembe bonyolódott a tehetséges zeneszerzővel, Kepes Sárával, akit feltehetőleg Fodor Ákos mutatott be neki. Kepes Sára végül öngyilkos lett. (A Szombat című folyóiratban olvasható Németh Ványi Kláritól egy hosszú visszaemlékezés Kepes Sáráról.)

Fodor Ákos özvegyét, Podonyi Hedviget is megkérdeztem most a cikk kedvéért, aki így emlékezett erre a nem mindig könnyű kapcsolatra:

„Petrit középiskolásként ismerte meg Ákos, vélhetően Mosonyi Alizon keresztül, akivel együtt járt a konzervatóriumba. Van is róluk egy közös fotó. Petri György és Ákos néhány éven át szoros kapcsolatban voltak kamaszéveiktől kezdve.

Sok időt töltöttek együtt, körülstoppolták a Balatont és környékét, előfordult, hogy csatangolásaik során jobb híján a lepsényi patika lépcsőjén hajtották álomra a fejüket. Ákos a Zeneakadémián ismerte meg a nála három évvel idősebb Sárát, aki csodásan tehetséges és okos lány volt, zeneszerzés szakos hallgató. Mély barátság alakult ki köztük, Ákos haláláig hiányolta és emlegette őt. Több verset írt, rá emlékezve.

Sára rendkívüli tehetség volt, köztudottan Petri szerelme, és Petri számos versének múzsája. Ákosnak szívbéli pajtása, barátja, és néhány sokkal későbbi versének szintén ihletője. Tehetségét és ráadásként kapott nehéz sorsát azonban nem tudta soká cipelni: huszonhárom évesen öngyilkos lett. Hátrahagyott verseit bő harminc év múltán Ákos kutatta fel Petrovics Emil készséges közbenjárásával, és adta közre 1998-ban megjelent, Lehet című könyvébe foglalva. Sára halála nagyon megrázta Ákost.

Sárának Ákos elmondása szerint kiegyensúlyozatlan családi háttér jutott, majd korán férjhez ment, de a házassága állítólag nem sikerült jól. Ráadásul a kisfia is fogyatékossággal született. Mindemellett szakmai méltánytalanságok is érték. Összeszerelmesedett Petrivel, ami nagy lobogást hozott, de stabil érzelmi támaszt, nyugalmat nem. Mindez együttesen – sajnos – oda vezetett, hogy Sára 1965-ben öngyilkos lett. 

Petri György és Ákos kapcsolatának lazulása szerintem nem csak ennek a szomorú Sára-esetnek a következménye lehetett: »elváltoztak« egymás mellől. Két markáns, domináns személyiségről beszélünk, persze mindkettő a maga módján volt az, akik egy idő után nem fértek meg egy csárdában.

De később is mindig tudtak egymásról, még Petri életének utolsó időszakában is találkoztak olykor-olykor, leülve egy-egy sörözős beszélgetésre.

Ákos egyébként egyik szívszerelmét is Petrinek köszönhette: a Vízivárost. Petri itt lakott a Mária téren, Ákos sokszor látogatta meg őt, és akkor fogalmazódott meg benne, hogy ő is ezen a környéken szeretne élni.” 

Fodor Ákos így búcsúzott Petritől a Holmiban:

„Életem egyik legmarkánsabb résztvevője: résztadója. Azok közül való, akik nélkül nem volnék éppen olyan, amilyen. Jóra, rosszra, csodálnivalóra számolhatatlan okból Példám. Mindezek összege: szeretem.

Gyuri, nincs okom búcsúzni tőled; amit életedből életem valaha is képes volt el- és befogadni, az él, amíg élek. Addig is – amint ez együttléteinkkor rendre el is hangzott –: KÖSZÖNÖM A TALÁLKOZÁST.”

Petri egész további életében kárhoztatta magát Kepes Sára halála miatt, nagyon sok verset szentelt az emlékének. A Kertész Intézet oldalán (erre még visszatérek a későbbiekben) olvasható az a visszaemlékezés, amelyben a tragédiát megelőző helyzetet is elmesélte.

Második felesége, Harsányi Éva műfordító volt, aki később szintén öngyilkosságot követett el. Közös fiuk az újságíró Petri Lukács Ádám, ő Petri 75 Közelítés címmel írt egy visszaemlékezést, amelyben kendőzetlenül feltárta, milyen nehezen élte meg a gyerekkorát: túl sok gyerekszobája volt, pedig ő csak egyetlenegyre vágyott volna.

Majd hosszú ideig Maya lett hű társa, akit soha senki nem szólított polgári nevén – gyönyörű ez a Maya-verse is. Saját kérésére Petri György Maya mellett fekszik a dunaalmási temetőben, noha halála előtt már egy évtizede Pap Máriával élt.  

A Pap Máriával való szerelem volt az utolsó nagy lángolás Petri életében, aki már régóta a baráti köréhez tartozott, és titokban elég sok ellenzéki költő szerelmes volt bele egy ideig. Pap Mária amellett, hogy odaadóan ápolta Petrit az utolsó években, egy fontos szakmai életútinterjút is készített vele, ez a Holmi folyóirat archívumában is olvasható.

A rendszerváltás szabadsága

Bár Petrit igencsak fölvillanyozta a rendszerváltás, elég hamar kiábrándult a politikából. Az SZDSZ alapítói közé tartozott, ám 1994-ben kilépett a pártból, viszont továbbra is élénken foglalkoztatták a közéleti események, az interjúkban is inkább a politikáról kérdezték ekkoriban, mint a költészetéről. Ugyanakkor addig nem látott tempóban jelentek meg újabb és újabb verseskötetei a Szépirodalmi, az Aura, majd a Jelenkor Kiadó gondozásában. (Petri György versei, Ami kimaradt, Valami ismeretlen, Sár, Amíg lehet) 

A Vagyok, mit érdekelne című versének ez a részlete akár az ars poeticája is lehetne:

„Mikor nem írok verset: nem vagyok. / Illetve úgy, mint hulla körme és haja, / valami nő tovább, de nincsen valaki, / nincs centrum, én, nincs »szervező közép«. / A versen kívül nincsen életem: / a vers vagyok. Tehát elég ritkán vagyok, / s elég ritkás, fogyatkozott e létezés: […]” 

Kortárs hatások

Petri a halála után is jelen maradt műveivel a magyar irodalomban. Megalapították az igen rangos Petri-díjat, amit ígéretes fiatal költők kaphatnak meg, Tóth Krisztina pedig 2019-ben a Müpában vezetett egy emlékműsort Petriről, és Hála-változat című versében így írt róla:  […] „Petri szájából szép volt a pimasz:” […] 

Kemény István tíz évvel ezelőtt írta meg nagyszabású emlékversét Petri halálának 15. évfordulójára a Nílus című kötetében, Esti kérdés P. Gy.-hez. Ha voltak még illúzióink tíz évvel ezelőtt, ez a vers biztosan szertefoszlatta a maradékot is.

Petri születésének 80. évfordulójára a Litera is közzétett egy összeállítást, amelyben fiatal pályatársak emlékeztek meg Petri költészetéről, egy másik írásban pedig a pályatársak beszéltek róla szintén a Literán. Az ÉS-ben olvasható kortársai búcsúja tőle, többek között Esterházy Péter, Haraszti Miklós és Tamás Gáspár Miklós írásait is érdemes kikeresni. A Holmi 12. évfolyamának 12. számában is nagyon sok Petrit búcsúztató szöveg szerepel.

Forog a sírjában?

Megkerülhetetlen téma Petrivel kapcsolatban az is, hogy milyen nemtelen eszközökkel próbálja meg kisajátítani az emlékét a Schmidt Mária nevéhez köthető Kertész Intézet – aminek már a létrejötte is igen sok kérdést felvet, hiszen maga Kertész Imre soha nem volt a rendszer kegyeltje, egyiké sem.

Nem véletlen, hogy Kertész is Berlinbe tette át a székhelyét az utolsó éveiben.

Vásárhelyi Mária nagyon pontosan megfogalmazta mindannyiunk helyett, mi is a legnagyobb baj azzal, hogy az a rendszer, ami nem képes saját tehetségeket felmutatni, és mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse a másképp gondolkodó művészeket, köztük az írókat is, mégis elhappolja az erre hivatott intézmények elől a Petri-hagyatékot, és úgy tesz, mintha mindig is támogatta volna.

Vásárhelyi Mária írása teljes terjedelmében olvasható, én most csak egyetlen gondolatot emelek ki belőle: „Visszaélni a halott művészek kiszolgáltatottságával és védtelenségével, hozzátartozóik sérülékeny egzisztenciális, mentális vagy morális állapotával, gyalázatos dolog és teljesen értelmetlen is. Hiszen bárhogyan alakuljon is Kertész és Petri hagyatékának sorsa, és bármennyi méltatlan kijelentést tett is a már nagybeteg Kertész, ők akkor is az autonóm, szabadságszerető, a zsarnokságot és hazugságot megvető művészet ikonikus alakjai maradnak. És nincs az a pénz, amely ezt meg tudná változtatni.”

Petri költészete tehát nem megvehető, ahogy az egyetlen magyar Nobel-díjas író, Kertész Imre emléke sem.

Arra biztatlak benneteket, hogy olvassatok Petrit, az Összegyűjtött versekben mindent megtaláltok tőle: kevesen voltak pertuban Istennel, de ő biztosan közéjük tartozott:

[Az utolsó napokból]

„Uram, hadd éljek egy kicsit még,

mielőtt végleg elpihennék.”

„Ilyen finoman, csendesen?

Beszartál, édes öregem?”

„Be én.”

Both Gabi