Interjúkat nemigen adott, irodalmi haknikra nem járt, a nyilvánosságot kerülte. Olyannyira, hogy élete vége felé még a saját könyvbemutatóira sem ment el. Hogy a „szakma” hanyagolta vagy ő nem akart a „klubhoz” tartozni, nem tisztázható egyértelműen. Az olvasók ettől még imádták, de, mondjuk, díjakkal nem bombázták, mintha kicsit meg is feledkeztek volna róla irodalmi körökben. Az okok között szerepelhetett talán az is, hogy nem rosszul csinálta az „önmenedzselést”, hanem egyáltalán nem csinálta. A természetétől teljességgel idegen volt a fogalom, meg mindaz, amit értünk rajta leginkább manapság: a helyezkedést, a bratyizást, a smúzt, a jókor jó helyen levést, a taktikát.

Ő leginkább „csak” írt egész életében.

„Minden megérint

 – Úgy látszik: sose nő be

a szívem lágya”

Viszont azt állította, nem bujkál és nem rejtélyeskedik. Egész másról van szó.

„Óhatatlanul komitragikusnak érzem, ha épp egy író kezd el önéletéről fecserészni, hiszen lényegében két lehetőség áll előtte: vagy azt mondja el fölhígítva, aminek lényegét már megírta, vagy azt, amit megírnia nem sikerült… Nem „rejtőzöm. Egyszerűen nevetségesnek és kontraproduktívnak tartom, ha a festő a képe és annak Lehetséges Nézői közé áll, és hadonászik. – Más közelítésben: Hamlet ne menjen a szünetben a nézőtérre vicceket mesélni!” – mondta kevés nyilatkozatai egyikében.

„Pár percet itt tölt,
hogy utóbb időtlenül
hiányozhasson.”

Haiku. A japán költészet egyik alapvető, háromsoros, tizenhét szótagból álló versformája évszázadok óta, de más nemzetek alkotói közül is sokan beleszerettek. „A haiku mindenekelőtt és mindenekfölött: mentalitás. Ennek a mentalitásnak „lelke” a csend, a figyelem, a béke és némi játékosság” – íme, ez ünnepeltünk definíciója.

A magyarok közül emlékezetes művekkel hódolt még a haikunak Kosztolányi, Radnóti, Faludy és Tandori is… Nem véletlen, hogy Fodor Ákos is rátalált a műfajra, hisz erős zeneiség jellemzi – a haikut is és a költőt is, aki eredetileg Zeneakadémiát végzett, kiválóan tudott zongorázni, és a zenehallgatás akkor is mindennapjainak része maradt, amikor már egészen az írásnak élt.

Harminchárom éves volt, amikor megjelent az első verseskötete, de tinédzserkorától verselt. Korán érő típus volt, mondhatni, csodagyerek: háromévesen írt-olvasott-számolt. Okos volt, rendkívül művelt és tájékozott, ám ismerősei mindig inkább azt emelik ki vele kapcsolatban, hogy csak kevesen tudnak úgy szeretni, ahogyan ő tudott.

Társától, Podonyi Hedvigtől tudjuk, hogy a költő saját édesanyjával – akire amúgy nagyon hasonlított külsőleg – nehezen értett szót, ezért, hogy nehogy megbántsa, és jó hangulatban teljenek mégiscsak a beszélgetések, felkészült rájuk, viccekkel, történetekkel. 

„Zeneidő
mikor az élet
bocsánatot kér azért,
amilyen máskor.”

Az egyik legközelebbi barátja meséte róla: Ákos irtózott attól, hogy terhére legyen valakinek. Bármiképp. És úgy tudott figyelni emberekre, ahogy csak nagyon kevesek.

Sok művész van, akiről tudható, a magánéletben ellentéte mindannak, amit a művészete képvisel. Fodor Ákos esetében azonban az emberi jellem és a versek harmonikus egységet alkotnak. 

Az életéről kevés adatot találni. „Születtem Magyarországon, a huszadik század közepetájt, Szálasi és Rákosi között: 1945. májusában. Három és féléves koromtól olvasok és írok, hatéves koromban kezdtem zongorázni. Első teljes szerelmemet 16 éves koromtól élhettem meg. Biológiai családomat, amint csak tehettem, „elbocsátottam”; Választott Családom viszont akár népesnek is mondható” – mondta a már említett interjúban.

Fodor Ákos és Podonyi Hedvig Fotó: Díner Tamás

E választott családba tartozhatott Pilinszky, akit csodált, tisztelt, és akivel személyesen is bensőséges kapcsolatot ápolt. Ifjú éveinek jóbarátja Petri György volt, akivel nemcsak sok kalandon, például örvényes Dunában úszáson estek át együtt, de a poézis iránti ébredő szenvedélyük is összefűzte őket.

Fodornak az igazi apjával kevés kapcsolata volt, fogadott apja-mestere azonban az a „rímhányó” Romhányi József volt, akinek a játékos állatverseken túl (és többek közt) a Mézga család, a Mekk mester, a Lúdas Matyi, valamint a Frédi és Béni című rajzfilmek zseniális szövegeit köszönhetjük. Romhányi lénye, játékossága, humora, szövegbravúrjai nagy hatással voltak Fodor Ákosra.

Szerelem

ahogy a szél meglebbenti a függönyt:

nem a függöny, nem a szél. A lebbenés

Ezek a jó barát, Dolák-Saly Róbert szavai (az idézet a búcsúztató beszédéből való): „A külvilág egy rejtőzködő, távolságtartó embernek gondolhatott, de aki közelebbről ismert, tudta, hogy csupán arról volt szó, hogy nem voltál hajlandó időt fecsérelni méltatlan játszmákra. Sokkal inkább játszani szerettél gondolatokkal, fogalmakkal olyan játszótársak társaságában, akikben megbízhattál.” 

Fodor Ákos íróasztala Fotó: Podonyi Hedvig

A költő legfontosabb szövetségéről azonban még nem esett szó: Podonyi Hedvig volt harminc éven át legfontosabb „játszótársa”, fogadott családja, szerelme, múzsája Fodor Ákosnak. Héditől tudjuk, hogy habár mindketten otthon dolgoztak, (Podonyi is alkotó: író-újságíró), esténként mindig randevúztak. Elmesélték a napjukat, érzéseiket, olvasták-felolvasták egymásnak a frissen elkészült műveiket. Minden áldott nap.

„Én nem sokáig

szeretnék élni, hanem

csak jól és szépen”

Különleges összetartozásuk méltatása helyett inkább álljon itt Podonyi megrendítő visszaemlékezése társa utolsó napjairól (Parnasszus folyóirat, 2015 ősz): „Fogyni érezve az erejét – és ami a legnehezebb volt számára: a látását –, mindent aprólékos gonddal elrendezett maga körül. Roppant tapintatos módon, csupán az utolsó másfél napját töltötte ágyban fekve. Akkor is folyton föl akart kelni; „végtére is attól, hogy az ember haldoklik, még nem muszáj tunyulnia, ha »ád magára«”. Érdeklődött, hogy, ugye, nem aggódom érte, és szóvá tette, hogy most biztosan nagyon feltart, hiszen tudja, hogy sok a dolgom. Két alvása között éppúgy beszélgettünk, mint ahogyan közel harminc éven át szoktunk. Még ugrattuk is egymást. Azt persze nem állítom, hogy minden egyes percben könnymentes derűvel tudtam kísérni őt, de a helyzet – végtére is – természetes módon adta magát. Valamint, ha valaki ilyen nagy útra készül, nem nehezíthetjük a dolgát saját önző nyavalygásunkkal.

Pénteken este sikerült kiülnie egy kis időre kedvenc foteljébe, jólesően megsörözött, cigarettázott, és másnap, 2015. február 21-én, szombaton délután ment el. Csendesen, méltósággal, simogatással. Kedves Vízivárosából, ahol életének csaknem negyven esztendejét töltötte.”

 Kurucz Adrienn

Kiemelt kép: Podonyi Hedvig