-

A kiegyensúlyozott lelkivilágot tűztem ki fő életcélomnak erre a tanévre, és a lányomnak is ezt az üzenetet igyekeztem közvetíteni. Úgy véltem, hogy ha felveszik, az jó. Ha nem, úgyis jó. A lényeg, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk az ügy érdekében. Ha ez nem lenne elég a bejutáshoz, akkor így jártunk, talán nem is baj. Sajnos piszok hamar be kellett látnom, hogy emberfeletti teljesítmény és némi agylágyulás lenne szükséges ahhoz, hogy ne csavarodjak bele ebbe az extrém mértéket öltő, hisztérikus borzadályba, melynek feltételei leginkább az Éhezők viadalának poklához hasonlítanak.

Ellenségek között

Legelsőként azt lenne érdemes tisztázni, hogy a hatosztályos iskolarendszert nem az ujjukból szopták a szülők, hanem egy felülről jövő határozat eredménye. Én két okból döntöttem úgy, hogy hatodik után inkább gimnáziumba adom a gyereket. Mások tapasztalataira hagyatkozva úgy láttam, most még rá tudom venni a kezelhetőbb kiskamaszt a tanulásra, mint két évvel később, amikor olyan mértéket fog ölteni a hormonzivataros serdülés, hogy mindez sokkal keservesebb lesz. A másik ok: az iskola színvonalának felső tagozatban érezhető erőteljes mélyrepülése, egy kezemen meg tudom számolni, hány jó tanáruk maradt a gyerekeknek.

Nem új keletű, rendhagyó dolog tehát hatodik osztályban a felvételizés. Ám annak ellenére, hogy az osztály közel kétharmada igyekszik erre felkészülni, a témát szégyenteljes hangulat övezi. A gyerekek attól való félelmükben, hogy emiatt diszkriminálva lesznek, nem merik elárulni a tanáraiknak, mire készülnek. A fő tárgyak tanítói pedig iszonyatos nyomás alá helyezik a diákjaikat. Mivel attól tartanak, hogy a felvételi róluk is kiállít egyfajta bizonyítványt, irreálisan sok házi feladattal szórják meg az amúgy is túlterhelt társaságot. De ez még semmi a folyamatos verbális savazáshoz képest, ami az órákon folyik. Ahelyett, hogy felkészítenék és lélekben megerősítenék a diákjaikat, inkább nevetségessé teszik őket és aláássák a magabiztosságukat:

„Te?! Te akarnál tovább tanulni?! Hiszen még ezt, meg ezt sem tudod! Ilyen hülye társaságot én még nem is láttam.” A 12 éves gyerekek hónapokig pácolódnak ebben a lekicsinylő, ellenségeskedő közegben.

De olyan iskoláról is hallottam, ahol direkt hiányosan tanítják meg az első féléves anyagot, nehogy már véletlenül jól szerepeljenek a gyerekek felvételi vizsgán. Az sem ritka, hogy rosszindulatúan lerontják a gyerekek érdemjegyeit csak azért, hogy a félévi bizonyítványuk, ami már beleszámít a felvételibe, kevesebb pontot érjen. Egy ismerősöm lánya így lett 3,77-es átlaggal matekból közepes.

Fejtől bűzlik

Az ellenséges tanárok jelensége sajnos egyáltalán nem elszigetelt jelenség. A vezetés hozzáállása is kiválóan szimbolizálja, mire számíthat az a nebuló, aki felvételizni szeretne, ahogy sajnos a mi esetünkből is kiderült. Amikor bementem az iskolába elkérni a gyerek bizonyítványát, hogy az osztályzatokat be tudjuk írni a felvételi papírokra, véletlenül összefutottam az igazgatóval. Kedvesen köszöntött, és készségesen ajánlgatta segítségét egészen addig a pillanatig, amíg ki nem derült jövetelem célja. Akkor azonban fogta magát, hátat fordított és faképnél hagyott. Kijelentette, hogy nem hajlandó odaadni a szükséges okmányt, mivel nem ért egyet azzal, hogy hatodik után gimnáziumba menjenek a gyerekek. Az, hogy itt most nem az iskola fejkvótájáról, hanem a diákok jövőjéről van szó, láthatólag cseppet sem érdekelte.

Szarba nyomott orrok

Az írásbeli felvételiről már sok szó esett, sokan kifejtették előttem, milyen mérhetetlenül igazságtalan és kegyetlen dolog megalázni a gyerekeket egy irreálisan nehéz feladatsorral. Nem is ragoznám ezt tovább, elég volt szembesülni azzal a temérdek szülővel, akik kétségbeesve lapozgatták a dokumentumokat azon az egy napon, amikor meg lehet őket tekinteni. Az én lányom eredménye sem lett jobb az átlagnál a négy hónapnyi szorgalmasan végigjárt felvételi előkészítő, a fogadott magántanár és az otthoni közös gyakorlások ellenére sem. Elég nehéz volt tovább tartani a gyerekben a lelket a „ha minden tőled telhetőt megteszel...” optimista szlogenjével.

A génállomány rejtett szűrése

Bár sok mindenre fel voltam készülve, arra egyáltalán nem számítottam, hogy az írásbeli és a szóbeli felvételi között még egy rejtett, beépített szűrővel is tovább ritkítják a nebulókat.

Ezúttal a szülők intelligenciahányadosát, finommotorikus készségét és monotóniatűrését vizsgálták olyan módszerekkel, mintha az egész egy befüvezett könyvvizsgáló fejéből pattant volna ki, miután elolvasta Örkény összes művét.

Belőlem a formanyomtatványok és űrlapok azonnali asztmatikus reakciókat váltanak ki, így amikor megláttam a KIFIR (Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszere) tömény, sűrű szedésű, egy teljes oldalas kitöltési útmutatóját, illetve az adatlapok pontjait, a beírandó „tanulmányi területet meghirdető feladatellátási hely kódjait", egy mini stroke után inkább áthívtam hasonló cipőben kacsázó sorstársnőmet, hátha együtt könnyebben abszolváljuk a feladatot. Összesen négy diploma, egy doktori, és öt közép- illetve felsőfokú nyelvvizsga görbült az íróasztal fölé, miközben igyekeztünk kisilabizálni a szükséges információkat. Három megfeszített óra elteltével balga fejjel azt hittük, rendben végeztünk a feladattal. A tüchtig módon megcímzett, felbélyegzett borítékokat ajánlva feladtam a postán az egyes gimnáziumok részére, plusz egy összesítőt Győrbe, a felvételi központ számára. Két nappal később, egy folyosón kihallgatott beszélgetésből derült ki, hogy ezen felül még el kellett volna olvasni az egyes iskolák felvételi tájékoztatóját is külön-külön, ugyanis – bár ez a központi oldalakon, illetve a kitöltési útmutatóból nem derült ki, de – mellékelni kell a gyerek írásbeli eredményeiről szóló aláírt, lepecsételt nyomtatványt is, sőt, egy másik félinformáció szerint felbélyegzett válaszborítékokat is kell hozzá csatolni.

kifir

És most azon felül, hogy nyilvánvalóan az egész rendszer a szülők és a gyerekek masszív szívatásáról szól, egyszerűen fel nem foghatom, miért nem lehet mindezt digitálisan és online elvégezni? Hogyan fordulhat elő, hogy 2016-ban még mindig itt tartunk?

Ahelyett, hogy számítógépen keresztül szépen – és legfőképpen a hibalehetőségek kizárásával – mindenki le tudná adni a jelentkezését néhány kattintással, órákig körmöljük az adatlapok aprócska rubrikáit, küldözgetjük a leveleket szerte az országban, hogy aztán papucsos nénik százai nyitogassák a borítékokat, és heteken keresztül dolgozzák fel külön-külön az adatokat.

Szép, új világ

És akkor arról még nem is beszéltem, hogy ezek után kerül majd csak sor az igencsak megkérdőjelezhető módszerek alapján elért eredmények rangsorolására, a módosításokra, a szóbeli felvételikre... Hogy aztán a szeptember 1-jén elkezdődött viadal április 26-án záruljon le valamilyen eredménnyel. Az, hogy a gyerekekre milyen hatással van ez a nyolc hónapon át tartó, végtelenül stresszes, lélekromboló közeg, és az abban való őrlődés, láthatólag huszadrangú probléma.

Szóval én nem tudom, ki az, aki ezt kitalálta, és hogy miért, de meg fogom találni...

Kép: Flickr

Fiala Borcsa