Az igazi példakép számára az, aki megmutatja a gyarlóságát – Barkóczi Noémi énekes-dalszerző története

–

10 év evolúciója

Jól emlékszem arra az időszakra, amikor kijött a Nem vagyok itt. Egyetemista voltam, és feltehetőleg éppen szomorú, a mindennapjaim pedig valahol a Vittula–Gólya–Toldi Bermuda-háromszög vonalán mozogtak, ahol rövid időn belül himnusszá vált a Köd a nappaliban. Bár Noémi zenéje tökéletesen ráillett az egyszálgitáros, szövegcentrikus zenét játszó, alternatív előadók tengelyére, valami plusz gombot mégis benyomott akkor. És ahogy nézem, nem csak nálam. A szám jelenleg 600 ezres megtekintésnél jár, ami a Rolling Stones-hoz képest nem sok, de egy magyar dalszerzőnőhöz képest szép eredmény – pláne, hogy a mutatvány nem állt itt meg, Noémi azóta két újabb lemezt kiadott, és a Budapest Park színpadán is állt már.

Mikor a beszélgetésre igyekszem, újra végighallgatom a régi, majd az új dalokat. Más az élethelyzet, más az utca, más a pillanatnyi nehézség, de még így is hatnak – és közben megfogalmazódik bennem, hogy remélem, Noémi is szeretettel gondol vissza a szárnypróbálgató időszakára, még ha azóta messzire is evezett. Gyorsan kiderül, hogy szerencsére igen.

„Nyilván van, amit már nem úgy fogalmaznék meg, de a mai napig felvállalnám azt a lemezt, abszolút látom a létjogosultságát azoknak a daloknak.

Szerintem nagy ereje volt annak, hogy ilyen lecsupaszított formában jött ki az album, néha eljátszom a gondolattal, hogy talán visszatérhetnék ahhoz a hangzáshoz”

– mondja el, hozzátéve: az új lemez pedig egy igazi önismereti trip volt, ami nemcsak hangzásában más, mint a korábbi kettő, de a mögötte lévő alkotói folyamat is megváltozott. Belegondolva, ez annyira nem is meglepő. A kettő között közel 10 év telt el, ez idő alatt pedig természetszerűleg formálódott Noémi személyisége és az alkotáshoz való viszonya is. Míg korábban erősebben dolgozott benne a megfelelési kényszer, mára – sok tudatos munkával – lejjebb csavarta azt, és a dalírás is inkább örömből, mintsem kötelességből történik.

Már nem a múzsát várja

„A lemez négy év alatt született meg, ami elsőre talán hosszú időnek tűnik, de ezúttal át tudtam lépni olyan pontokat, amik korábban megakasztottak volna.

Arra jöttem rá, hogy érdemes lebontani az olyan mítoszokat, mint amik az ihlet vagy a múzsa köré szerveződnek, mert a jelenlegi életünk nem kedvez ezeknek.

Ahelyett, hogy folyton szarul érezném magam, amiért nem tudok úgy zenét írni, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, inkább megpróbálom a rendelkezésre álló körülményekhez igazítani a folyamatot” – fejti ki, hozzátéve: most már nem vár heteket az ihletett állapotra, sokkal inkább döntésként tekint a kreativitásra. Ehhez pedig új utak és új szemléletmód vezetett: ahogy ő fogalmaz, néha át kell vernie magát, és ahelyett, hogy módszeresen dalírásba kezdene, inkább „csak leül gitározni picit”. Ha ugyanis nincs kőbe vésett cél, a kész dal is organikusabban gurul ki a próbateremből.

„Gondolkodtam már azon, hogy kell-e úgy is dalt írni, ha az ember tudja, hogy az nem az évezred alkotása lesz.

Most próbálok úgy tekinteni a zenémre, mint egy lenyomatra a jelenlegi állapotomból, aminek a sorsáról utána még szabadon dönthetek a többiekkel. Ehhez az kell, hogy kedves és megengedő legyek saját magammal” – teszi hozzá, és azt is elmondja: szerencsésnek érzi magát, mert támogató családból jön, ahol sosem állítottak könyörtelen mércéket felé.

Női példaképek, máshogy

Barkóczi Noémit persze most is rengeteg dolog foglalkoztatja aktívan és mélyen, ami az új lemezen is visszaköszön. Ebben nagy szerepe van az önismereti útnak – és a csoportterápiának –, amit az elmúlt időszakban bejár, és aminek a hatására rengeteg dolgot átértékelt magában. Ilyen többek között az, hogy megtalálja a számára szimpatikus női példaképeket, hogy elfogadja és megszeresse saját érzékenységét, vagy hogy tudatosabb életet éljen.

„Régebben gyakran neveztek túlérzékenynek, ami, bár sokszor kritikaként hangzott el felém, mára látom a szépségét.

Amikor női példaképekről van szó, mindenki erős és kitartó, független nőket emleget. Számomra ez frusztráló, én egy csomó esetben nem találom magamban ezt a minőséget.

Nekem épp ezért sokkal vonzóbb és példaértékűbb az, aki fel tudja vállalni a sebezhetőségét, a gyengeségét, akkor is, ha az kényelmetlen. Én szeretem látni, hogy más is tud ideges, gyarló lenni, szerintem ez az igazi erő” – mondja el, hozzátéve, legutóbb Laura Marling gyakorolt rá ilyen hatást.

A koncert voltaképp csoportterápia

Szintén fontos téma jelenleg az életében a függőségekkel való szakítás, valamint egy tudatosabb életmód megtalálása, ami esetében a technológiahasználatban és a képernyőidőben jelentkezett.

„Amikor pár éve erről beszéltem a barátaimnak, sokan még úgy gondolták, nem kéne démonizálni a technológiát, de ma már szerencsére sokkal nagyobb figyelmet kap a téma. És szerintem ez előadóként különösen hangsúlyos.

Gyakorlatilag a munkaköri leírásom része, hogy használnom kell a social mediat, holott épp a képernyő nehezíti meg a kreatív elmélyülést”

– mondja el. „Ha nagyon erős késztetést érzek rá, hogy a telefonomhoz nyúljak, akkor tudom, hogy valami baj van. Hogy valamiért ki akarok szállni az aktuális helyzetből, disszociálni akarok. És most már hetente a barátnőimmel is dedikálunk annak kb. 10–15 percet, hogy megbeszéljük, ki hogy áll a technológiafüggőségével, és tudatosítjuk a problémát.”

Ahogy ő fogalmaz: most azokat a dolgokat keresi igazán az életében, amik jelenidejűek – ez pedig esetében a kutyájával, Milóval töltött idő, a művészetterápiás képzés és természetesen a zene – amiben persze az előző kettő is óhatatlanul megjelenik. És nem csak benne, de a közönségében is: „az a visszajelzés esik a legjobban, mikor az emberek azt mondják, a koncertemen magukhoz és a saját érzéseikhez tudtak leginkább kapcsolódni – és nem is hozzám” – mondja el.

„Voltaképp ez is egy kicsit olyan, mint a csoportterápia, aminek én is tagja vagyok. A dalok, a közönség reakciói, a saját érzéseim mind oda-vissza hatnak egymásra.

És én ezt keresem a jövőben is, ugyanígy, erőlködésmentesen. Akkor is, ha újra négy évet ölel majd fel az alkotói folyamat.”

Takács Dalma