Fiala Borcsa: Az én imám a hála

–

Globális hálagyakorlás

Hogy a hálának is legyen nemzetközi ünnepe (függetlenül az amerikai hálaadás napjától, melyet az Államokban november hónap negyedik csütörtökén tartanak, azaz idén november 27-én), Sri Chinmoy spirituális vezető javasolta az ENSZ hawaii-i hálaadási vacsoráján 1965-ben. Az alapgondolat ez volt: legyen egy olyan nap az évben, amikor kifejezhetjük a hálánkat a világ megannyi csodás dolga iránt.

1966. szeptember 21-én tartották meg az első nemzetközi hála napot – ami remélem, egyre több követőt fog magának toborozni. Mindezt saját tapasztalatom alapján kívánom, az én lelki egészségemnek ugyanis rengeteget segített az, hogy elkezdtem a hálaadás gyakorlását.

Az én istenem: a gondviselés

Jó sok időbe beletelt, hogy eljussak az önismereti utamnak azon spirituális szakaszába, hogy meg tudjam fogalmazni, mit is érzek a hittel kapcsolatban. Ez így hangzik: az én istenem a gondviselés, az én imám a hála. 

Fontos: nem tartozom egyetlen felekezethez, és nem követem egyik vallást sem, nem hiszek sem a büntető, sem a világot magára hagyó istenségben. Én a gondviselésben bízom, aminek ezer és ezer arca lehet: ez olykor a közösség megtartó ereje, egy gyógyító mondat, egy tartalmas beszélgetés, de lehet ugyanúgy egy tökéletes lágytojás egy békés reggelen, vagy akár egy saját erőből leküzdött pánikroham. 

De ami a legfontosabb a spiritualitásom és a lelki békém szempontjából:

megtanultam hálásnak lenni, és gyakorlom is a rendszeres hálaadást. Törekszem arra, hogy mindennap hálát adjak valamiért. És megfelelő gondolkodással mindig van miért.

Egy nagymama bölcsessége

Annak idején, amikor még szplínbe csavarodott tinédzserként kutattam az élet értelmét és az örök boldogság kulcsát, a nagymamám tanácsolta: este, amikor lefekszem aludni, gondoljam át, mi minden jó dolog történt velem aznap. Az ember hajlamos inkább a negatív dolgokra, a nehézségekre, kudarcokra, bántásokra, szomorúságra összpontosítani. Míg a könnyed, boldog dolgok – egy kedves bók, egy előzékeny gesztus, egy jó kávé, de még egy mellbevágóan szép napfénypászma látványa is – könnyedén elillannak a fejünkből, pillanatok alatt szertefoszlanak, addig a rossz dolgok súlyos kőként nehezednek az ember mellkasára. Főleg éjszaka, amikor a hálószoba sötétjében még félelmetesebbnek tűnik minden. 

És valóban, nekem ez az elalvásban ugyanúgy segített, mint abban, hogy átkeretezzek egy-egy napot. Azzal, hogy a jó dolgokat idéztem az eszembe, mindig be kellett látnom: bizony, azoktól bőven hemzseg az életem. Akkor miért is kellene a rosszakra fókuszálnom?

Köszi, univerzum!

Az elmúlt egy évtizedben kezdtem el tudatosan is koncentrálni arra, hogy mindennap megköszönjem azt a sok jót, ami körbevesz. Hálát adok az egészségért (az enyémért ugyanúgy, mint a hozzám közelállók fizikai és mentális jóllétéért). Az íráskészségemért, amiben mindig örömömet lelem. És ezáltal: a szakmámért, foglalatosságaimért, hogy azt csinálhatom reggeltől estig, amit annyira szeretek és amit maximálisan önazonosnak érzek. Nagy dolgok ezek! Hálát adok az otthonomért. A párkapcsolatomért. A közösségemért. 

De nem kell mindig csak a magasztos, nagy dolgokban meglátni azt, amiért hálás lehet az ember. Lehet köszönetet rebegni az univerzumnak egy derűs, délutáni napfoltért a falon. Egy finom falatért. Egy jó könyvért. De akár egy lábról ledöntő nátháért is, ami igaz ugyan, hogy kellemetlen és nyűg, de átkeretezve nyugodalmas szigetet, egy-két békés napot biztosíthat a rohanós élet kellős közepén. A lényeg:

igenis szemléletformáló hatása van, és nagyon jó érzés is, amikor a hála betölti az ember szívét.

A hála tudományos szemmel

A hála hatásaival a szakemberek is régóta foglalkoznak, így tudjuk – immár tudományosan is bizonyítva: a hála tudatosítása növeli a boldogság érzését, elősegíti a mentális egészséget még azoknál is, akik valamilyen lelki egészségügyi problémával küzdenek. A hála gyakorlása abban is segít, hogy ne hatalmasodjanak el rajtunk olyan negatív érzelmek, mint a harag, az irigység vagy a stressz.

Egy mondás szerint: a hála képes a hétköznapokat hálaadássá, a rutinmunkákat örömmé, a hétköznapi lehetőségeket áldássá transzformálni.

A hála gyakorlásának további jótéteményei: pozitív érzések és gondolatok, nagyobb elégedettség, jobb hangulat, erősebb immunrendszer, jobb alvás, optimális vérnyomás és keringés, fejlettebb empátiás készség, erősebb emberi kapcsolatok – csak hogy párat említsünk a sorból.

Párokkal foglalkozó kutatások azt is kimutatták, hogy azok a partnerek, akik gyakran fejezték ki egymás iránt a hálájukat, és mondtak köszönetet, mélyebb bizalmat éreztek egymás iránt, és a kapcsolatuknak is nagyobb esélye volt a hosszú távú fennmaradásra és a kölcsönös elégedettségre, boldogságra.

A kikényszerített hála kérdése

A hála témája kapcsán azonban óhatatlanul felmerül az örökölt kötelezettségünk: kell-e, elvárható-e, hogy hálát érezzünk mások iránt? Elvárhatja-e a szülő, hogy a gyereke hálás legyen neki, még ha oly önfeláldozó anyja is? Ami engem illet: szerintem semmiképp sem. Már az alaphelyzet is kizárja ezt: senki nem kérte, hogy megszülethessen, (jó esetben) mindenkit két másik ember hívott a világra. 

A hamis hála, a bűntudat keltése hálának álcázva, (pl. „légy hálás, hiszen másnak mennyivel rosszabb”), vagy amikor a hála elvárásként jelenik meg („légy hálás nekem, amiért megszültelek, ne panaszkodj”), kifejezetten toxikus gyakorlat.

Hogyan legyél hálás?

A hála tudatosítása (tehát azon dolgok listába foglalása akár írásban, akár csak úgy magadban, amikért hálás lehetsz) segít értékelni az apró dolgokat, és keresztülevickélni a nehézségeken, visszatenni a fókuszt azokra a dolgokra, amiktől mentálisan is sokkal jobban leszel. 

És hidd el, a legapróbb dolgokért is tud hálás lenni az ember. Vagy, ahogy Robert Brault amerikai író fogalmazott:

„élvezd a kis dolgokat, egy nap vissza fogsz tekinteni, és rájössz: azok voltak a nagy dolgok”.

Fiala Borcsa