–

Pecsét a papíron, a válás kimondva, kisétálok a bíróságról. Csípős hideg van, fázik a kezem, nem találom meg a kesztyűmet. Nem baj, amúgy is lyukas. A tárcámban értesítő: küldemény sikertelen kézbesítése, átvehető a postán. Úgyis csak két sarokra van innen, biztos gyorsan végzek, cigarettára gyújtok, és elindulok. Rengetegen vannak, nem halad a sor, nagyjából fél órája állok már ott. Nem érek rá, rengeteg dolgom lenne, mennék haza, éhes vagyok, szomjas és fáradt, de igyekszem civilizáltan viselkedni.

Sajnos nem mindenki tesz így.

Már csak egy néni van előttem, amikor megjelenik egy fiatal hölgy, és bekéredzkedne mögém: az imént mondták neki, hogy soron kívül leadhatja a pakkját, hiszen egyszer már kivárta a sorát, csak a csomagolás miatt odébb kellett lépnie a pulttól. A mögöttem lévő idősebb nő felháborodik:

– Mit képzel magáról, mások is végigvárják a sort, hogy gondolja… – és így tovább, emez meg hiába magyarázza, hogy egyszer már sorban állt háromnegyed órán át. Kissé odébb húzódok, jelzek neki, hogy jöjjön csak be elém, ráérek. Felharsan az idősebb nő mögöttem:
– Fiatalember, én sem akarok várni, engem is előreenged? – kérdezi gúnyosan.
– Hogyne, hölgyem, jöjjön csak! – felelem, erre annyira megdöbben, hogy természetesen nem jön elém, hiszen akkor nem csinálhatna nyilvános hisztériát.

Fennhangon elkezdi szidni a postát, a szemtelen látogatóit és a „hiszékeny fiatalembereket”.

Igyekszem róla nem tudomást venni, közben észlelem, hogy az eredetileg előttem álló kedves arcú néni otthagyta a személyijét a pulton. Hátranézek, épp távozik a postáról, utánaszaladok, odaadom neki. Visszatérek a helyemre, közben a „betolakodót” kiszolgálják, a nagyhangú nőszemély pedig ismét odaszól:

– Fiatalember, maga mindig ilyen udvarias?
– Igyekszem! – felelek.
– Akkor engedjen előre engem is! – mondja gúnyosan.
– Már mondtam, hogy jöjjön, tessék csak – felelem nyugodt hangon. Eldöntöttem, hogy nem hagyom magam felhúzni.
– Áhh, én nem vagyok ilyen szemtelen – mondja ő, majd váratlanul elkezd hangosan egyenlő jogokat követelni Magyarországon a magyaroknak – minden bizonnyal azért, mert a mellettünk lévő pultnál épp egy szemmel láthatóan roma kisasszony ad fel egy csomagot.

Erre önkéntelenül elkezdem forgatni a szemem, ő viszont láthatóan nem érti a reakcióm, és ismét megszólal:

– Fiatalember, látom, már maga is unja, most már maga se olyan türelmes, ugye?
– Valóban, egyre kevésbé vagyok az – felelem.
– Akkor most már nem engedne előre, ugye? – kérdezi, nem is értem, miért.
– De, hölgyem, most mondom harmadszor, hogy jöjjön, ez a két perc nekem nem számít – mire ő:
– Áhh, lenne az tíz perc is!” – mondja, de fogalmam sincs, mire célozgat.

Sorra kerülök, kiderül, hogy egy téves értesítés miatt hiába állok negyven perce a postán, nincs csomagom. A nő ismét megszólal, hangja fröcsög a kárörömtől:

– Na, legalább magával is történik valami érdekes a postán!

A vérnyomásom kezd felmenni, de tartom magam az elhatározásomhoz, és távozom:

– Kellemes ünnepeket, hölgyem, szép napot magának is!

A válaszát a posta zaja elnyomta. Talán jobb is így.

Gellérfi Gergő

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock