-

Bele is vágnék a közepébe, hisz van olyan szerencsém, hogy ország-világgal megoszthatom: már csak egy év választ el téged a legális alkoholfogyasztástól… akarom mondani, jövőre már te is teljes jogú állampolgár leszel, és mosolyogva vonulhatsz majd be a választófülkébe szebbnél szebb X-eket rajzolni. De hát ne szaladjunk ennyire előre!

Álljunk meg egy pillanatra, és nézzük szépen végig, mennyi mindent ünnepelhetnénk ezen a nagyszerű napon:

  1. 1559-ben Anglia és Írország királynőjévé koronázzák Erzsébetet
  2. január 15-én a British Múzeum megnyitja kapuit a nagyközönség számára
  3. 01. 15. Martin Luther King Jr. születésének napja
  4. 1977-ben Lakatos Márk magyar stylist is meglátja a napvilágot

Véletlen lenne hát, hogy az ezredfordulót megelőző évben egy olyan csoda is kibújik az anyukájának hasából, mint te? Nem hiszem, és én nem vitatkoznék magammal. Te se tedd, kérlek! Na, nem mintha egyébként olyan sűrűn összeszólalkoztunk volna az elmúlt években.

Ami… mennyi ideje is tudhatlak legjobb barátnőmként magam mellett? Nyolc-kilenc éve? Az már szinte az eddigi életünk fele!

A számok sosem hazudnak. És mit tartanak azokról az emberekről, akik ennyire sokat vannak együtt? Hogy örökre együtt maradnak! Szóval bocsi, de megnyertél magadnak egy teljes lifetime-ra. Meg ki tudja, lehet, hogy szellem-pajtikként együtt hozzuk a frászt a korosodó emberekre az afterlife-ban. Isten óvja őket!

csenge-1

Szóval durván kilenc éve történt, hogy megláttalak. Szerinted majdhogynem szerelem volt első látásra a kettőnk ügye (na, ne tessék félreérteni!). Én meg csak arra emlékszem, hogy harmadik osztályban te voltál az új lány, mindenki veled akart barátkozni, nekem meg nem volt kedvem harcolni valaki figyelméért. Persze, akkor még nem tudtam. Gondoltam, ha szeretnél valamit, majd úgyis megkeresel engem. De végül nem bírtam magammal – elvégre itt már valamit sejtettem –, beszippantott a kisugárzásod, és én is meg akartalak ismerni.

A néptánc sokat segített. Azért még itt is az volt, hogy kéthetente lehettem csak a párod, mert mindig küzdeni kellett a BFF pozícióért. Ekkor egyébként eldöntöttem, hogy semmi nem tántorít vissza, számodra én leszek az! Mármint a Beszt Frendz Forevör. Ma már tudom, mennyire szuperságos, hogy a hiúságom nem kerekedett felül az ösztöneimen!

Így aztán van egy másik felem, aki akkor is tudja, hogy mit csinálok, amikor nekem arról a leghalványabb lilám sincs. Aki akkor is hisz bennem, amikor én már rég nem látom az alagút végén a pislákoló fényt. Akinek a pici vállán a legjobb kisírni az összes szerelmi bánatot, és néhány százas csomag zsepi, nutellás üveg, valamint többórányi nyálban tocsogó film után megtalálni a lehetséges megoldást. Akinek az ölelése és mosolya a legtöröttebb kamasz szívet is összeforrasztja.

Te vagy az én komplementerem, akinek még beszólni is szabad, és csak röhög az egészen, bár visszaszól, de én is csak játszom a sértődöttet, és önkívül röhögök az egészen. Röhögünk mindenen. Még a muszáLY is poLYén ilyen formában.

De tényleg vicc, tessék megtanulni mindenkinek, hogy a muszáj pontos jé!

csenge-2

Hogy pontosan mim vagy te nekem, az nehéz kérdés. De hogy a gyorsan pergő évek alatt valami furcsa, testvéri szál alakult ki köztünk, az biztos. Együtt nőttünk fel, egymást támogatva küzdöttünk a világgal. Két kiskamasz.

Azt sem tudtuk, mi az, hogy szeretni, vagy milyen az, mikor valami úgy fáj. De ketten, kézen fogva megtanultuk.

És tanulunk a mai napig az élet magasiskolájában. Közösen próbálgattuk a szárnyainkat, a rossz dolgokon is vidáman, kacagva vágtunk át. Vigyáztunk a másikra, figyeltük minden lépését akármilyen nehézkes is volt az első. Sőt, minél nehézkesebb, annál inkább óvtuk (igen, itt a közös korcsolyázásra gondolok… de érthetjük képletesen is. Akkor meg magyar faktosok előnyben a hiányos metafora felismerésénél!).

Nem vagyok asztrológus, se jós, se istenség, sőt... még azt sem tudom, mit fogok felvenni ma. Nem hiszem, hogy bárkit meglepnék ezek után azzal, ha kijelentem: fogalmam sincs, mit hoz a jövő. Tudja a franc, hogy sikerül-e az angol érettségim idén, vagy két év múlva felvesznek-e bárhova. Vagy, hogy téged felvesznek-e? És hogy netán egy városba kerülünk-e, és együtt törjük össze a pesti éjszakában a férfiúi szíveket, és röhögünk mindenen. Vagy majd egymástól millió kilométerre álmosan és kócosan integetünk bele a webkamerába a megbeszélt időpontban.

Tök mindegy.

Mindketten tudjuk, amit tudnunk kell: egyrészt, hogy nem leszek koszorúslány az esküvődön, mert a tanú szerepében fogok tündökölni, másrészről pedig, hogy a leendő gyerekeim a keresztanyukájuknál (vagyis nálad) sem fognak normális kaját enni, mert a főzés tudománya egyikünknek sem kiváltsága. Szomorú tények. Ugyan már, túléltünk ennél sokkal rosszabbakat is. Lesz, ami lesz, jöjjön, aminek jönnie kell. Mert „Egészen biztos, hogy előbb-utóbb ez vagy az lesz, így vagy úgy”. (Fodor Ákos.)

Szaporíthatnám a szót a végtelenségig, írhatnék magunkról két Francia Enciklopédiányi anyagot is (ohohó, nem is rossz ötlet!) mindenki nagy örömére, de nincs szívem untatni szegény-szerény olvasóközönségemet.

Így hát, kedves Katalin hercegnőm, ha eddig még nem jöttél volna rá, szeretnék nagyon-nagyon, de még attól is boldogságosabb 17. születésnapot kívánni neked itt a világmindenség előtt (is)! Legyen egy csodaszép napod, mosolyogj sokat, este úgyis találkozunk! Kulcs a zárban, a többit meg tudod. Mert te mindig mindent tudsz.

xoxo,

Csenge