Egy könyv, amibe Kurucz Adrienn egészen beleszeretett. Kamaszokról szól, de nemcsak kamaszoknak, sőt, talán elsősorban felnőtteknek, függetlenül attól, szülők-e. Mert emlékezni segít azon túl, hogy érteni. Magunkat, egymást.
A te életedben is volt olyan alkalom, hogy újra gyerek lehettél, letéve minden terhedet egy kis időre?
„Az ember egyszerűen nem tud csak úgy átlépni az egyik életfázisából a másikba. Meg kell ünnepelni, együtt kell lenni, katarzis kell, enni kell, inni kell… Meg kell halni valamennyire, és persze kissé újjá kell születni” – egy apa elmélkedése a rítusok fontosságáról az elmaradó vagy online ballagás és a speciális érettségi kapcsán.
Mondd csak, te melyik fázisnál tartasz?
Amikor a lányod képtelen visszatalálni hozzád. Nem tudja az utat, mert saját magát sem találja.
„Nem megmondtam, édes lányom?!” Avagy: nyugi, minden gyereknek benő idővel a feje lágya, és a végén még számukra is kiderül, hogy a szüleiknek mindvégig igazuk volt.
Hiába lenne rá égetően nagy szükségük, sok kamasz szinte alig mozog. A baj forrását azonban nem biztos, hogy az ő kelletlenségükben kell keresni.
Kiskamaszból nagykamasz. Nem egyszerű az átmenet senkinek sem.
„A kamasz többé már nem a szülei gyereke szeretne lenni, hanem önmaga.”
Emlékszel azokra a csodálatos évekre, amikor a Music Television szólt mindenütt a háttérben? Dorkának a csatorna születésével egy álma is napvilágot látott, amit aztán meg is tudott valósítani, hogy ráébredjen, a valóság gyakran egészen más…