24 óra egy luxusvillában: az is öngondoskodás, ha néha elengedjük a kontrollt

–

Az öngondoskodás nem luxus, hanem biológiai alapszükséglet. Ha meg kéne számolnom, hányszor hagyja el a számat ez a mondat, mikor a kiégett, túlhajtott barátaimnak papolok, valószínűleg nem lenne elég hozzá a két kezem. És hogy mi történik velem eközben? Nos, tegnap például este 7-kor tudatosítottam, hogy egész nap nem ettem, a hétvégén pedig összesen 6 órát aludtam. Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja – tartja a mondás – , én pedig újból aláhúzom saját újévi fogadalmam: idén valahogy komolyabban kell vennem a pihenést.

Van egy hely a Bükkben, ami céljául tűzte ki, hogy a sokunkhoz hasonló, állandó fáradtsággal küzdő embereket tehermentesítse. Hogy kivegye a kezünkből a hétköznapok terheit, a folyamatos kontrollt, és olyan környezetet biztosítson, amiben nincs más választásunk, mint a pihenés. Hogy visszatereljen a természetbe, de tegye ezt úgy, hogy közben maximális kényelmet biztosít, és hogy segítse a kapcsolódásainkat, de közben teret adjon az egyedüllétre is. Az Avalon Luxury Villa sajnos nem az a hely, amit bármelyik magyar család megengedhet magának – ettől függetlenül, érdemes inspirálódni abból, ahogy az öngondoskodásról vélekednek. Náluk jártam egy 24 órás sajtóúton – ennek nyomán foglalom most össze, milyen tevékenységeket szeretnék többször bevonni az életembe.

1. Csak fa és víz legyen

Az, hogy a természet megnyugtatóan hat az idegrendszerre, nem újszerű felismerés. Számtalan kutatás bizonyítja, hogy a fák, növények, víz közelsége fokozza a paraszimpatikus aktivitást, lassítja a pulzust, csökkenti a vérnyomást és a stressz szintjét, és egyben segíti a tudatos jelenlét, valamint az aktív figyelem gyakorlását is. Dr. Rachel Hopman, az Egyesült Államok Northeastern Egyetemének neurológusa szerint minimum heti háromszor 20 percet kellene töltenünk természetes közegben, például parkokban, havi öt órát félvad tájakon, például erdőkben, és évi három napot a civilizációtól elvonulva. Bár egy luxusvillát, vagy egy park aligha nevezhető félvadnak, mégis könnyen beleillik ebbe az elképzelésbe.

Kellően zöld ahhoz, hogy a szemünk és az agyunk megpihenhessen, de kellően rendezett ahhoz, hogy ne kelljen lemondanunk a teljes kényelemről és védettségérzésről.

A víz pedig – legyen az mesterséges vagy természetes –, olyan számomra, mint egy boldogsághormonnal és természetes nyugtatóval teli infúzió. Akár a partján fekszem, akár a felszínén lebegek, egy kicsit újra az anyaméhben érzem magam.

2. Az etetés is a szeretet és az öngondoskodás nyelve

Szinte biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok itt az egyetlen, akinél fordított arányosságban áll egymással a munka mennyisége, valamint a bevitt élelmiszerek minősége. Sajnos minél inkább szétszálaznak a teendők, annál kevesebb figyelmem marad a rendszeres és egészséges étkezésre, ennek pedig máris egyeneságú következménye, hogy megfelelő energiaforrások, ásványi anyagok híján mind a koncentrációm, mind az élénkségem csorbul. És bár viszonylag ritka, hogy a mindennapjaim során egy privát séf felel azért, hogy mindez rendben legyen, az Avalonban töltött nap után bármit megtennék, hogy Barna Ádám, Michelin-csillagos éttermekben is elismert szakember állítsa össze az ebédeimet.

Mindenesetre, ha őt nem is, egy kis inspirációt azért magammal hoztam tőle, és ha újra ellátogatnék hozzájuk, akkor egy közös főzést is beiktatnék vele a napirendbe.

És nemcsak azért, mert ezek a brokkoli- és halkombinációk a lélek mellett a testet is segítik fellélegezni, de azért is, mert az etetés talán az egyik legfontosabb szeretetnyelv, amit magunk felé gyakorolhatunk. 

3. A legjobb pszichológus az alkotás

Ha olvastad már itt cikkem, valószínűleg nem okozok nagy meglepetést azzal, ha azt mondom: számomra nincs nagyobb kikapcsolódás, mint a kézműves tevékenységek. Ha a pihenés kedvéért le is vetem időnként a művészetterapeuta kalapom, a kreatív és alkotói énem mindenképp velem marad, és mindig kapok az alkalmon, hogy új technikákat próbáljak ki.

A Mittersisters táskakészítő workshopjaival ezer éve szemeztem már, és mikor kiderült, hogy őket is meg lehet „rendelni” az Avalonba, egyből ugrottam.

A kétkezi alkotás számomra a fókusz, a koncentráció, a meditáció és a teremtés közös halmaza, és egyben állandó emlékeztető arra vonatkozóan, hogy a valódi élet nem a képernyő mögött, hanem az offline világban zajlik.

Nem mellesleg, csak érdekességként itt hagyom a tényt, hogy napi 45 perc alkotás már akár 20 százalékkal is képes csökkenteni a szorongásszintet. Ha pedig lesz emellé egy gyönyörű, saját készítésű táskád is, az szerintem bőven leviszi a maradék 80-at. 

4. Egyensúlyt teremteni a szociális életben

Ha fáradt vagyok, általában két dologra vágyom nagyon: az egyik, hogy senki se legyen körülöttem, a másik, hogy még véletlenül se hagyjanak magamra a szeretteim. Tudom, innen szép nyerni. A mindennapok szintjére lefordítva úgyis mondhatnám, a nehezebb napjaimon csak azzal a kevés emberrel érzem magam igazán jól, akik mellett tényleg lekerülhet rólam mindenféle maszk és szerep, és önmagam lehetek – így talán nem csoda, hogy ilyenkor messziről kerülöm az olyan közösségi tereket, ahol számomra ismeretlen emberekkel kell kapcsolódni. Az Avalon Luxury Villa ennek a problémának sajátos módon húzta ki a méregfogát.

Az összesen ötszobás, tehát tíz főnek megfelelő villa csak egyben foglalható le, így garantált, hogy rajtatok kívül nem fogsz ott mással összefutni. Épp elég nagy ahhoz, hogy bármikor szeparálódhass – szauna és medence például kint és bent is van –, és épp elég izolált, hogy biztosan megtaláld a szeretteid a nap végén. 

5. Ép testben....

Ha pár évvel ezelőtt láttam volna ezt a pontot egy öngondoskodásról szóló listán, valószínűleg összeszorult volna a gyomrom. Sokszor tapasztaltam ugyanis, hogyan válik a sport, a szauna és a kiegyensúlyozott táplálkozás egy plusz, nyomasztó elemmé a TO DO-listán, ami ahelyett, hogy a javamat szolgálná, csak újabb súlyt rak a vállamra. Büszkén írom, hogy mióta belekezdtem egy jógakihívásba, és túlestem az ominózus 2-3 hónapos „rászoktató időszakon”, ez megváltozott, és most már valódi belső igényemmé vált a mindennapi mozgás. De ha nem is így lett volna, a megfelelő környezet mindig segít berobbantani a motort.

Egy rohanós hétköznapon talán nehezebben kanyarintok időt a testmozgásra, ha viszont már eleve karnyújtásra van tőlem kettő, 90 fokra felfűtött szauna, egy kompaktan felszerelt kis edzőterem, egy jógaoktató, sőt, igény szerint még egy masszőr is, akkor az alibik és az ellenállás mértéke is lecsökken.

Hogy mi ebből a konklúzió? Az, hogy ha nincs is itthon annyi lehetőség, mint az Avalonban, azért érdemes elgondolkodnom rajta, hogy teremthetek a mozgáshoz motiváló légkört itthon. Ma egy szép új jógamatraccal kezdem, első lépésnek talán ez is valami.

6. Ér néha átadni a kontrollt

Azt hiszem, számomra ez a legnagyobb kihívás, mióta vállalkozóvá váltam. Kérni és elfogadni a segítséget. Elhinni, hogy nem terhelem ezzel a környezetem, és bízhatok mások munkametódusában is. Megtanulni hátradőlni, amikor nincs teendőm. És bár most elsősorban a munkáról beszélek itt, ez valójában igaz az élet minden más területére is – legyen szó egy betegségről, a kutyám körüli teendőkről, egy fáradtabb vagy érzelmileg megterhelőbb időszakról, esetleg egy szabadságról.

Egy luxusvillát finoman szólva is ideális terep ahhoz, hogy ezt gyakoroljuk. Bár eleinte zavarban voltam a rengeteg kedves gesztustól, de 

a 24. óra végére rájöttem: az is öngondoskodás, ha időnként átadom a gyeplőt, és csak megpihenek a másik támogatásában.

És bár a mindennapjaim során nem legyeskedik körülöttem séf, masszőr, jógaoktató, pincér, hogy teljesítse a kívánságaimat, olyan emberek igenis akadnak, akik örömmel segítenének egy-egy apróságban, ha meg merném kérni őket. 

Takács Dalma