–

Kávé helyett: már az első kérdés felhergel

A szövegértési-nyelvi feladatsor egy sűrített interjúszöveghez kapcsolódott, ahol a nyilatkozó Szilágyi Márton irodalomtörténész, a kérdező pedig Bonczidai Éva, aki Jókairól faggatja a szakembert. A szöveg magyartanárként igazi csemege, a diákoktól erős koncentrációt igényel: egy-egy színesebb, közérthetőbb fordulat mellett irodalomtudományi terminológia is felbukkan, irodalomtörténeti és általában vett történelmi ismeretek egyaránt szükségesek ahhoz, hogy a szöveg minden eleme a helyére kerüljön az olvasási folyamatban, azaz végbemenjen a szöveg megértése.

A bázisszöveg értelmezéséhez a szövegvilág egyértelműen kevés, szükség van előzetes lexikális tudásra – méréstechnológiailag tehát kérdéses, hogy egészen pontosan ennek a kompetenciának melyik dimenziójáról szerettek volna képet kapni a feladatsor összeállítói.

Az első szöveghez kapcsolódó kérdésnél rögvest felszalad a szemöldököm, gyorsan ellenőrzöm is, valóban megszereztem-e magyarszakos diplomámat, vagy egyfajta illúzió volt csupán. Az oklevél valós, ahogyan a probléma is:

arra a kérdésre, hogy milyen stílusrétegbe sorolhatjuk az interjút, egzakt válasz nem adható.

Ezen kissé felhergelem magam, ahogyan vélhetően az érettségizők is tették, pedig kár erre pazarolni az energiát, a további feladatok javarészt klasszikus szövegértési, információgyűjtési feladatok, ezeket minden vizsgázó annyiszor gyakorolja a megelőző hónapokban, hogy lényegében izommemória. (Ez persze nem azt jelenti, hogy profi szövegértők, csupán az érettségihez kapcsolódó ideális stratégiában szereznek jártasságot.)

Néhány mérsékelten kreatív nyelvtani kihívással még borzolják a kedélyeket a vizsga összeállítói: