„Az utolsó éjszakán Pauline ébren van, de azt kéri a nővértől, hogy ne hívják be a lányát, szegény biztosan pihen, ne zavarják fel. Ezután csendesen elalszik, egyetlen panaszos hang és szó nélkül. Átalussza magát egy másik valóságba.”
A világ egyik legszomorúbb helyéről érkezett egy olyan üzenet, amit mindenkinek a szívébe kellene vésnie.
„Mert itt vagy, az egyszer biztos. Olvas gyerek és öreg, mert egyszerre vagy meseíró, lektűrszaki és enciklopédikus, nyugatos és napkeletes, akit urbánus és népies csajok és éltes asszonyok egyszerre kérnének fel táncolni az össznemzeti maszkabálban, ahol végre minden mindennel összekeveredik, és ahol eltűnnek nemcsak a gátlások, de azok a fránya skatulyák és előítéletek is…”
„Tényleg ennyire nincsenek határok már, hogy a pár órás özvegyen gúnyolódunk, mert amúgy csípi a szemünket?” Mérő Vera vendégposztja:
Akit ennyire szeretnek a barátai, azon még a betegség és a halál sem győzedelmeskedhet.
Nem beszélünk róla, le akarjuk zárni, és úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Pedig a halottainkat elgyászolni legalább egy év, és a stációit nem lehet kikerülni.
„Nem kacagott a színházban és nem sírt a moziban. Sok-sok éve a kert vége volt a legtávolabbi pont, ahova eljutott. Én elégedettnek láttam, boldognak azonban ritkán.”
Ne tabusítsd, legyen természetes, és ne bagatellizáld!
Hogyan mondd el az ötévesnek, hogy a majdnem-nagyapja temetésén voltál?
Amikor épp az hiányzik a karácsonyfa mellől, aki a hagyományokat megteremtette. Amikor a karácsonyt a legfontosabb nélkül kell ünnepelned.