„Ha valaki karácsonykor kéri meg a párja kezét, az belül egy kicsit bizonytalan”

–

Eljegyzési szokások a magyar kultúrában

Az eljegyzés és a házasságkötés közti kötelező várakozási időt eredetileg III. Ince pápa vezette be, 1214-ben. Ezt az időszakot később aztán a magyar népi kultúrában is igen komolyan vették, és arra használták, hogy a jegyesek kiismerjék a másikat, egymás családját, és legfőképp a leendő párjuk munkamorálját. 

Magának az eljegyzésnek is megvolt a rituáléja. A fiatalok először a bálokon kerülhettek közel egymáshoz, majd sor került a háztűznézésre. A közhiedelemmel ellentétben ez nem csak a kérő privilégiuma volt. Ugyanis a lány és családja is mehetett háztűznézőbe a legény családjához, hogy kiderítsék, milyen körülmények között, milyen anyagi helyzetben él a reménybeli férj és családja.

Annak azonban, ha a legény – és gyakran annak családja – ment vendégségbe a kiszemelt lány családjához, nagy jelentősége volt, ezért többnyire nagy szeretettel és ebéddel fogadták a fiút. Az étkezés alatt a legény felmérte a lányos ház anyagi helyzetét, működését, a lány családban betöltött szerepét és otthoni viselkedését, a család pedig a legény modoráról, étvágyáról, erőnlétéről tájékozódhatott. 

Ha a vendégeskedés végeztével a legény „ottfelejtette a szűrét”, azt jelezte, hogy részéről nincs akadálya a jegyességnek.

A család pedig dönthetett arról, mi történjék ezután. Ha „kitették a szűrét”, a lány elutasította a kérőt, ha azonban a szűr a házban maradt, a legénynek vissza kellett mennie érte, és a jegyesség hivatalossá vált.

Lánykérési szokások napjainkban

Az amerikai The Knot magazin átfogó felmérésében többek között arról kérdezett 12 ezer jegyespárt, hogy mikor, miért és hogyan történt maga az eljegyzés. Kiderült, hogy a párok 71 százaléka számára fontos  volt a szülők előzetes hozzájárulása, és a férfiak közel 15 százaléka karácsony valamely napján, a szűkebb vagy tágabb család jelenlétében tette fel a kérdést. 

A megkérdezett férfiak átlagosan két-három hónapig tervezgették a lánykérést, és 25 százalékuk esküvőszervezőt vagy más profi segítséget – fotóst, cateringest, dekorost – is bevont az ideális körülmények megteremtésébe. Nagyjából 58 százalékuk érezte úgy, hogy valamilyen különleges és egyedi ötlettel kell előállnia a siker érdekében.

A Chilisauce által megkérdezett férfiak harmada úgy vélte, hogy egész évben a karácsony a legjobb időpont az eljegyzésre – ellentétben a nőkkel, közülük csupán minden ötödik gondolta ugyanezt. A WeddingWire kutatása pedig arra is rámutat, hogy

a november közepétől Bálint-napig tartó időszak az év legszerelmesebb időszaka, hiszen ekkor kerül sor az összes lánykérés közel 40 százalékára. 

Alida, aki esküvő- és rendezvényszervezőként sok száz párt kísért már a nagy nap felé vezető úton, úgy tapasztalja, elsősorban az angolszász kultúrkörből érkező párok körében népszerű a karácsonyi lánykérés, idehaza azonban nem sokan vannak, akik lecsapnak a lehetőségre.

„A karácsonyi lánykérést az átlagnál romantikusabb férfiak választják. És ha már karácsony, nem restellnek időt, pénzt és energiát fordítani a körítésre. Nem a nagyival közös, bejglievős, töltött káposztázós estén kérik meg a párjuk kezét a jegygyűrűt a karácsonyfára rejtve, hanem elutaznak egy különleges helyre, vagy más romantikus dologgal rukkolnak elő. A lányok közül egyébként sokan gondolják elcsépeltnek a karácsonyi eljegyzést, viszont ha mégis megtörténik velük, változik a véleményük is. Egyébként

akkor lehet igazán különleges az ünnepi lánykérés, ha a leendő menyasszony rajong a karácsonyért.”

Mint mondja, az angolszász kultúrában sokkal nagyobb, jelentősebb dolog magának a lánykérésnek a mikéntje, mint nálunk. Hallott már olyan esetről is, amikor a férfi többet költött a lánykérés körítésére, mint magára a nászútra. Az úr megszervezte az utat, a dekorációt, a fotóst, különleges cateringet intézett, és mindehhez rendezvényszervező segítségét is igénybe vette, hogy minél stílusosabb és professzionálisabb legyen minden apró részlet.

Alida szerint az is fontos kérdés, hogy mit gondol a pár – és különösen a leendő menyasszony – a nyilvános lánykérésekről. Mint mondja, vannak, akik szívesen vesznek egy ilyen grandiózus, mások bevonásával történő gesztust, másokat azonban elbizonytalanít a publikum.

„A lánykérés alapvetően intim pillanat, és többnyire kettesben szeretik megélni az emberek. Viszont el tudom képzelni, hogy létezhetnek olyan extrovertált párok, amelyek tagjainál ez a megoldás is működhet, és mindketten boldogok tőle. Tulajdonképpen célszerű úgy és azt csinálni, ahogy és ami az adott párnak a legmegfelelőbb. Akkor van gond, ha esetleg a két fél elképzelései nem egyeznek, és a vőlegény úgy véli, a párja örülne egy nyilvános leánykérésnek, aztán kiderül, hogy mégsem. Ebben az esetben azonban elgondolkodnék magán az eljegyzésen is.”

Juhász János ötvösmester először a lányának és vejének engedte át a műhelyét, hogy elkészítsék a jegygyűrűiket. Azóta több száz ékszert kerekítettek nála a szerelmesek, így aztán van rálátása a lánykérésekre is. Azt mondja, karácsony napja egész egyszerűen nem alkalmas arra, hogy egy férfi feltegye a nagy kérdést.

„Az eljegyzés napja rendkívül fontos egy pár életében. Örök időkre szóló, különleges emlék, épp ezért nem szabad valamilyen sátoros vagy családi ünnepre, névnapra, születésnapra tenni.

Mindennek megvan a maga ideje, így az ünnep legyen az ünnepé, a lánykérés napja pedig legyen az igené, különben valamelyik esemény fénye elhalványul, megkopik. Azt hiszem, ha valaki karácsonykor kéri meg a párja kezét, belül talán egy kicsit bizonytalan, és abban bízik, hogy az ünnepi hangulat az ő malmára hajtja a vizet.”

Ciki vagy cuki a karácsonyi lánykérés? Így látják a menyasszonyok

Hogy mi volt az első dolog, amit azonnal megtudtam, amikor a karácsonyi eljegyzés kapcsán kezdtem érdeklődni? Az, hogy ez is olyan, mint a foci: mindenkinek van róla véleménye.

Anna szerint például a karácsonyi lánykérés annyira ciki, hogy ők inkább bőszen hallgatnak majd. Mint mondja:

„Nemrég megkérték a kezem. A családnak majd karácsonykor akarjuk elmondani, mert a sok munka miatt csak akkor tudunk velük találkozni, és azért ezt személyesen szeretnénk intézni. Addig posztolni se akarjuk sehova, de karácsony után már szívesen megosztanánk az ismerőseinkkel is a nagy hírt. VISZONT annyira gáznak tartjuk a karácsonyi lánykérést, hogy nem tudjuk, megosszuk-e, nehogy mindenki azt gondolja, hogy karácsonykor történt.

Abban van valami megúszós szerintem, hogy ez az »ajándék«.

Szerintem ciki, épp ezért nem tudom, mikor tegyük nyilvánossá. Tudom-tudom, ez aztán a hatalmas probléma!” 

(Bár ezen most valószínűleg te is mosolyogsz magadban, kedves olvasó, de a statisztikák azt mutatják, hogy a párok több mint 90 százalékának fontos, hogy megossza az eljegyzés hírét a közösségi média különböző felületein. 76 százalékuk pedig rögtön aznap vagy másnap teszi közzé a hírt, szóval Anna éppen olyan, mint a többi menyasszony. De tényleg.)

A karácsonyi lánykérést tagadók táborában egyébként Anna véleményét osztják. Blanka szerint például az ünnepi időszakban a lánykérés nem több szimpla menekülési útvonalnál:

„Ez a »nem volt jobb ötletem, anyád már így is kevesebbet ad a rántott combból, essünk túl rajta« szitu. Főleg karácsonykor! Vagy a »ha már itt vannak a díszrokonok és nem kell külön találkozni Józsi bácsival, essünk túl rajta« szitu. Volt kollégám, aki úgy ment bele a házasságba, hogy kocsit cserélt a közös vagyonból, kvázi ezért cserébe volt lagzi. Nászajándékba egy garnitúra téli gumit kapott, amit a ruhásszekrényben tárolt. Szóval kösz, de nem.”

Zsuzsi nem tartja ennyire elvetemült dolognak az ünnepi lánykérést, de azért finoman szólva is sokkot kapott, amikor az első közös karácsonyon ékszerdoboz lapult a fa alatt.

„Első karácsonyra gyűrűt kaptam – az egész család előtt. Annyit tudtam mondani, hogy »Ugye, nem?« A válasz az volt, hogy »Ááá, neeem!« Öt évvel később már akkor is célozgattam, ha csak egy függönykarikát láttam. A lánykérés végül nem karácsonykor volt, de már lassan tizenhat éve együtt vagyunk.”

Adél alábbi története alapján arra lehet következtetni, talán épp a karácsony kikerülése volt az oka annak, hogy Zsuzsiék kapcsolata tartósnak bizonyult. „Egy barátnőmnek, aki amúgy sem nagy barátja a karácsonynak, akkor kérte meg a barátja a kezét, az egész család előtt. Annyit bírt kinyögni: »Jaj, még ez is?!« Egy évig voltak házasok.”

Rita is hasonlóan gondolkodott. Aztán a párja szenteste, a szüleik jelenlétében kérte meg a kezét, és egy csapásra minden megváltozott.

„Nekem szenteste volt a lánykérés, és annak ellenére, hogy nem voltam ennek a híve, a legtökéletesebb választás lett, mert mindenki, aki fontos, ott volt, és velünk örült. 

A legjobb az volt, hogy az ajándék valójában egy közös képünk volt. Mellette a mondat: »Hozzám jössz, Édi?« Amikor megnéztem a fotót, először nem értettem, hogy most mi van. Egyszerűen nem fogtam fel. Aztán láttam a nyitott dobozban a gyűrűt, és leesett a tantusz, hogy ő tényleg vette a bátorságot, és megkéri a kezem. Folyt a könnyem.” 

Eszter szerint pedig nem annyira a lánykérés körülményei, mint maga a lánykérés ténye a lényeges.

„Szerintem semmilyen lánykérés nem ciki, ami szívből, szerelemből jön. Mindig elfelejtjük, hogy a pasik nem feltétlenül képesek annyira romantikus fejjel gondolkozni. Sokan vannak, akik mindent megtesznek, hogy örömöt okozzanak a kedvesüknek, de lássuk be, a nőknek meg semmi nem elég. El nem mondanák, hogy mire vágynak, találja ki a pasi. Írom ezt úgy, hogy az én lánykérésem fantasztikus volt. De nem azért, ahol és amikor történt, hanem azért, mert életem szerelme szívből kifejezte, hogy velem akarja leélni az életét.

Tőlem akár Shrek bűzös mocsarának a kellős közepén is történhetett volna, akkor is ugyanúgy bőgtem volna a boldogságtól.”

Péter pedig azt reméli, hogy Eszternek van igaza, ugyanis amikor meg akarta kérni a kedvese kezét, nagyjából minden elromlott, amit lehetett.

„Hosszú ideje jártunk már együtt, és tudtam, éreztem, hogy ideje továbblépni. Mivel a közös történetünk még a középiskolában kezdődött, úgy döntöttem, a legjobb az lesz, ha ott kérem meg a párom kezét. Időpont lebeszélve, ruha kivasalva, gyűrű bedobozolva… Hogy aztán egy óvatlan pillanatban magamra öntsem a gyertyaviaszt. Rendes férfiként váltás ruháról persze nem gondoskodtam, amikor átmentem a barátnőm lakásába. Ott álltam hát egy szál alsóban, összeomolva, nyakamban a füstbe ment terv, míg ő kicsinosítva, lelkesen várta, hogy történjen már valami. Úgy éreztem, soha többé nem akarom elhagyni a szobát. De egy sms-t azért küldtem, lenne-e a feleségem. Ki tudja, miért, de igent mondott, és azóta is együtt vagyunk. Szerencsére.”

Z. Kocsis Blanka