„Ha egyedülálló szülő vagy, tiéd a felelősség, a gondokat neked kell megoldanod”

–

Bár az osztott felügyelet és a váltott elhelyezés egyre népszerűbb, a bíróságok pedig egyre többször és szívesebben alkalmazzák ezt a megoldást, még mindig gyakori, hogy a kapcsolat felbomlása után az egyik szülőre lényegesen nagyobb anyagi és emocionális teher hárul. 

Ha az elhelyezés és láthatás az egyik vagy a másik szülő kérésére nem az általános gyakorlatnak megfelelően alakul, azaz az egyik fél (jellemzően az apa) hétvégi szülővé válik, a másik félnek folyamatosan teljesítenie kell. 

Legyen az szakadt zokni, kihagyott lecke, másnapra beszerzendő technikaórai kellék, vagy éppen az éjszaka kellős közepén kitörő láz, esetleg hányás: a gyerekkel életvitelszerűen együtt élő félnek mindig – és rendszerint azonnal – rendelkezésre kell állnia. Jól tudja ezt Vera is, aki közel tíz évig nevelte egyedül a kisfiát.

„A legnagyobb félelmem a válás után az volt, hogy valami történik velem, és nem lesz, aki a gyerekemről gondoskodjon. Rengeteget aggódtam amiatt, hogy esetleg nem érek oda valahova, elvesztem a munkám vagy megbetegszem. Épp ezért volt haláleseti rendelkezésem, a közvetlen családomban volt olyan, aki tudta, hol tartom a megtakarításaimat, és mi a teendő vész esetén. Folyton attól tartottam, hogy a váratlanul előálló problémákat majd a gyerekemnek kell megoldania – mondja. – Egyedülálló szülőként szembe kell nézni vele, hogy a felelősség egésze a tiéd, a problémákat pedig egyedül, magadban kell rendezned, mert nincs senki, akivel a nap végén megoszthatnád.”

Milyen juttatásokra jogosult az egyedülálló szülő?

A KSH adatai szerint tavaly 214 800 egyszülős családnak folyósítottak családi pótlékot. E családok 70 százalékában egy, nagyjából 10 százalékában azonban három vagy annál több gyerek nevelkedett. 

A gyerekek étkeztetése, ruháztatása, intézményi és szabadidős programjainak, tanulmányi és egészségügyi szükségleteinek előteremtése nagy költséggel jár. Ennek vállalása a szülőket a bíróság döntése nyomán meghatározott arányban, vagy a szülők közötti megegyezésnek megfelelő mértékben terheli. Ez közös felügyelet és fele-fele arányban meghatározott elhelyezés esetén jelenthet 50-50 százalékos anyagi felelősségvállalást is. A leggyakoribb azonban az, hogy a különélő szülő a gyerekeket nevelő szülőnek gyerektartást fizet.

Ennek irányadó mértéke a különélő szülő fizetésének 15-20 százaléka gyerekenként, maximuma pedig a különélő szülő fizetésének fele az összes gyerekre. 

Fontos tudnivaló, hogy a bíróság elsődlegesen a gyerekek érdekeit tartja szem előtt. Így többek között célja az is, hogy a gyerekek életminősége a szülők különélésének következtében ne változzon jelentősen, valamint hogy az egyik, illetve másik szülővel közös háztartásban a gyerekek közel azonos életszínvonalon élhessenek. Ha ez nem biztosított, a kedvezőtlenebb anyagi helyzetben élő szülő – amennyiben a gyerekek életvitelszerűen, vagy az idejük legalább felében vele élnek – kérheti kiegészítő tartásdíj megállapítását is.

Az egyedülálló szülő igénybe veheti továbbá a családi adókedvezményt, valamint az egyszülős családok számára biztosított emelt összegű családi pótlékot.

A nem pénzbeli juttatások között szerepelnek olyan előnyök, mint hogy az egyszülős családban nevelkedő gyerekek nagyobb valószínűséggel jutnak bölcsődei férőhelyhez, illetve hogy az egyedülálló szülőknek több táppénzes nap jár: a gyerek hatéves koráig 42 helyett 84, tizenkét éves koráig pedig 14 helyett 28.

A család lakóhelyén egyedileg rendelkezésre álló további juttatásokról mindenkinek magának kell érdeklődnie, de jellemző, hogy lehetőség van beiskolázási támogatás, élelmiszer-alapú juttatások vagy más kedvezmények igénylésére. 

Kevesen tudják, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagsága éppúgy elérhető az egyedülálló szülők számára, mint az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kedvezményei. Azok pedig,

akik egyedülállóként jelentős anyagi nehézségekkel néznek szembe, igény és szükség szerint a helyi családsegítő központhoz és a pedagógiai szakszolgálathoz fordulhatnak, illetve kérhetik a környékbeli egyesületek, alapítványok segítségét.

Ezeket a lehetőségeket azonban sokan hagyják kihasználatlanul, mert nem tudják, hogy rendelkezésre állnak, vagy mert nem szívesen ismerik be ország-világ előtt, hogy segítségre szorulnak. 

Ezt gondoljuk az egyedülálló anyákról

Herke Boglárka, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos munkatársa az egyszülős családok megítélését, a jóléti attitűdök rendszerét kutatja. 

Mint mondja, ezek a kutatások először a kilencvenes évekbeli Egyesült Államokban kezdődtek, ahol a politikusok és a média hatására egy torz, sztereotipikus kép terjedt el a társadalomban az egyedülálló anyákról. A köztudatban ugyanis elsősorban afroamerikai, férjhez menni és dolgozni nem akaró, a hagyományos értékeket nem tisztelő nőkként jelentek meg, akik csak azért vállalnak gyereket, hogy aztán állami támogatásokból éljenek. 

„A kutatásaimból az derül ki, hogy a hazai közvélemény nem stigmatizálja az egyedülálló anyákat, sokkal inkább egy segítségre érdemes, kiemelt figyelmet igénylő társadalmi csoportnak tartják őket – mondja Herke Boglárka. – Az emberek többsége ugyanis úgy véli, hogy az egyedülálló anyák nehéz anyagi helyzetben vannak, küzdelmes mindennapokkal néznek szembe, mégis mindent megtesznek azért, hogy eltartsák a gyerekeiket. Az is egyértelműen kiderül azonban, hogy az emberek gyakran úgy gondolják, hogy az egyedülálló anyák és gyerekeik alkotta családforma hiányos: hiányzik a gyereknek az apa, az anyának pedig a partner.”

Míg a válást elfogadók aránya magas a magyar társadalomban, addig van egy erős társadalmi meggyőződés arról is, hogy egyszülős családban nevelkedve egy gyereknek nem lehet annyira boldog a gyerekkora, mint egy kétszülős családban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a társadalom szerint az anyák kevésbé lennének érdemesek a támogatásokra. Sőt mindez még magyarázza is azt, hogy miért fontos az államnak segítenie őket. 

A kutató hangsúlyozza, hogy ha szegénységről van szó, az egyszülős családok a legveszélyeztetettebb családtípus. 

Ennek oka, hogy ezekben a családi egységekben olykor egy keresetből kell fenntartani a háztartást. Mivel többségében nők nevelik egyedül a gyerekeiket, az ő jövedelmük pedig átlagosan alacsonyabb, mint a férfiaké, azok a gyerekek a legveszélyeztetettebbek, akiket egyedülálló anyák nevelnek. Ehhez hozzájárul az is, hogy a nők esetében jellemzőbb az is, hogy részmunkaidőben helyezkednek el, és hosszabb időt töltenek gyerekgondozási szabadságon.

„Az adatok azt mutatják, hogy a társadalmunk egyértelműen el- és felismeri, hogy egyedülálló szülőként jól teljesíteni rendkívül nehéz és kihívásokkal teli – mondja a szakember. – Érdekes, hogy ha azt vizsgáljuk, hogy az emberek szerint vállalhatnak-e a nők egyedül, tervezetten egyszülős családban gyereket, akkor a társadalom sokkal elfogadóbb, mintha az kérdeznénk, élhet-e egy gyerek boldog életet egy egyszülős családban is. Ez is jól mutatja, hogy az egyszülős családok megítélése sokféleképpen változhat annak megfelelően, hogy milyen megközelítést alkalmazunk.”

Mi a helyzet az egyedülálló apákkal?

Herke Boglárka azt mondja, míg az anyák esetében a társadalom az anyagi biztonság kérdését tekinti elsődleges fontosságúnak, addig az egyedülálló apák esetében a gyerekneveléssel kapcsolatos kompetenciák kérdőjeleződnek meg.

„Ha egy apa csak magára számíthat, sokkal többször merülnek fel kétségek a gyerekek nevelésével kapcsolatban. A válaszokból kirajzolódik az a feltételezés, hogy az egyedülálló apa biztosan igénybe veszi majd valaki(k)nek a segítségét a gyerekek nevelésében, hiszen az nyilvánvalóan nehézséget okoz számára – mondja a kutató. – Vannak, akik úgy hiszik, hogy egyszerű, hétköznapi feladatok is teljesíthetetlen kihívások elé állítják az apákat.”

Talán épp ez az oka annak, hogy a válaszokban megfigyelhető egy másik kirajzolódó mintázat is: azok az apák, akik egyedül nevelik gyerekeiket, gyakran hősként jelennek meg a köztudatban. 

Zoli, aki váltott elhelyezésben neveli a gyerekét, azt mondja, a gyereke ellátása korábban is természetes volt számára. 

„A különköltözés utáni első időszakban édesanyámmal éltem, és ez számos konfliktus forrása volt. Azonban később, amikor a lakhatásunk rendeződött, minden simán ment, mert a gyerekemet mindig is kompetensnek, okosnak gondoltam, így is kezeltem. Minden őt érintő döntésbe bevontam a saját szintjén, így megtanultunk jól együttműködni – fejti ki. – Problémát csak azok a helyzetek okoznak, amik akkor is kihívásokkal járnának, ha az édesanyjával együtt élnénk. A kamaszkor például olykor feszültségekhez vezet, de ez mondhatni, természetes. A közös beszélgetések, a boldog percek viszont mindenért kárpótolnak.” 

Amire nem lehet felkészülni

Sok oka lehet egy kapcsolat felbomlásának, és a különköltözés, illetve a tényleges szakítási-válási folyamat is ezerféleképp játszódhat le. Van, aki padlót fog, és van, aki felszabadultabbá válik a hatására. De az biztos, hogy mindenkinek rengeteget lehet és kell tanulnia belőle.

És persze vannak dolgok, amikre nem lehet felkészülni, bármennyire szeretné is az ember. 

Nem egyszerű helyzet, ha egyszerre két helyen kellene lenni. Ha az egyik gyerek sír, mert a parkba menne, a másik meg azért, mert betegen nem lehet, ha hó végén lesz valaki beteg vagy ha szétesik az autó. Minden levegővétel nehéz, ha a nap végén nincs kihez szólni. Minden éjszaka szenvedés, ha a gyerekek váltásban ébrednek újra meg újra. És az egyedülálló szülő megcsinálja, mert nincs más választása.

És ne felejtsük, hányan élnek párkapcsolatban is egyedül!

Forrás: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Attila Csaszar

Z. Kocsis Blanka