Brad Pitt: „Az ember képes egyszerre mázsás fájdalmat és valódi örömet hordozni”
60 éves lett az időtlen legenda
Ha máshonnan nem is, abból biztosak lehetünk az idő múlásában, hogy Brad Pitt ma hatvanéves. Jól írom: hat-van. Az a Brad Pitt, aki Quentin Tarantino szerint időtlen. „Ő az utolsó szélesvásznú filmsztárok egyike” – fogalmazott a rendező, Pitt nagyságát olyan ikonokhoz hasonlítva, mint Paul Newman, Robert Redford vagy éppen Steve McQuenn. Az a Brad Pitt, aki mára sokkal többé vált, mint nők ezreinek férfiideálja. A sztár megjárta a hadak útját, és az utóbbi években igyekszik minden szempontból újradefiniálni magát. Krajnyik Cintia írása.
–
Mindent egy lapra tett fel
Az Esquire magazin 2013-ban úgy fogalmazott, hogy az újkori Hollywood egyik legnagyszerűbb teremtéstörténete Brad Pitté. Mindössze két kredit és egyetlen beadandó választotta el attól, hogy megszerezze az újságírói diplomáját, amikor egyszer csak otthagyta a Missouri Egyetemet. Az eredeti terve szerint az írás révén művészeti vezető vált volna belőle, és bár a tanulmányait nem fejezte be, az alkotás, a tárgyak minőségének, textúrájának szeretete máig nem veszett ki belőle. Sőt, állítása szerint ez a szenvedélye jelentősen meghatározza. Pitt ugyanis nemcsak színészként és producerként szeret alkotni, hanem vonzza a szobrászat, az építészet, az asztalosszakma. Rendszeresen zenél, ráadásul van egy saját provence-i borászata is.
„Olyan ember vagyok, aki a művészeten keresztül kommunikál. Hajt, hogy folyamatosan alkossak. Ha nem készíthetek valamit, bizonyos szempontból haldoklom.”
Pitt mélyen vallásos családban nevelkedett, de már gyerekként is azok a történetek vonzották, amelyek teljesen más típusú életeket, kultúrákat mutattak be.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
2017-ben úgy fogalmazott a GQ-nak, hogy valószínűleg ez vezette a filmezés felé, bár fogalma sem volt róla, hogyan is mesélhetne történeteket. Az egyetemet hátrahagyva apja springfieldi teherfuvarozó cégének rakodóállomásán dolgozott benzinpénzért. Néhány hét múlva megvásárolta apja Datsun 200SX-ét, és nyugat felé vette az irányt. Előtte soha nem utazott messzebb Coloradónál, úgyhogy amikor átlépte az államhatárt, teli torokból üvöltött egyet, és meg sem állt Los Angelesig.
Bár mindent hátrahagyott, Pitt nem így élte meg, szerinte ugyanis semmi nem volt Springfieldben, ami valóban az övé lett volna. „Mindig is tudtam, hogy tartok valahova. Valahova a messzi távolba. Egyszerűen tudtam.
Biztos voltam benne, hogy sokkal több nézőpont létezik azon a világon kívül, és én látni és hallani akartam ezeket.
Mindig is úgy tekintettem a filmre, mint egy eszközre a tanításhoz. Egyfajta módként arra, hogy olyan gondolatokkal ismerkedjek meg, amelyeket soha nem kínáltak fel nekem. Ott, ahol felnőttem, a filmezés nem szerepelt a karrierlehetőségek listáján. Aztán eszembe jutott, szó szerint két héttel a diplomám megszerzése előtt: ha itt nincsenek meg a lehetőségeim, akkor én magam megyek el oda, ahol rendelkezésre állnak. Ilyen egyszerű.”
Mindez 1985-ben történt, amit néhány évnyi küzdelmes próbálkozás követett, miközben Pitt színészetet tanult, és a szárnyait bontogatta kisebb filmes és televíziós szerepekben. (Ha bárki figyelmét elkerülte volna, még a Dallasban is feltűnt négy epizód erejéig, Charlie Wade fiújaként.)
Népszerűsége akkor kezdett felfelé ívelni, mikor szerepet kapott Ridley Scott 1991-es Thelma és Louise című filmjében Susan Sarandon és Geena Davis oldalán, de az igazi áttörést az Interjú a vámpírral című film hozta meg 1994-ben. A következő évben már olyan produkciókban szerepelt, mint David Fincher Hetedik című filmje, vagy a 12 majom. Utóbbiért elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-ot, de az első Oscar-jelölését is megszerezte ugyanebben a kategóriában.
Fincher már azelőtt ismerte Pittet, hogy igazi A-listás szupersztárrá vált volna. „Hollywoodban különböző étkezdékben találkoztunk, és a kutyát nem érdekeltük. Három héttel a Hetedik megjelenése után pedig már védelemre szorultunk, bárhova mentünk. Voltam már Braddel úgy pizzázni, hogy baseballsapkát, napszemüveget, sálat, szakállat viselt, és az érkezésünk után hét perccel már nem tudtunk kijutni az ajtón. Minden, ami a Hetedikkel kezdődött, nem volt könnyű. Hirtelen valóságos őrület vette kezdetét. Képzeld csak el, próbálsz eligazodni a világban, a felnőttlétben, miközben milliónyi egyéb dolog verseng a figyelmedért” – mesélte a rendező.
A Hetedik után Pitt még két alkalommal dolgozott Fincherrel: ’99-ben a Harcosok klubjában, majd 2008-ban a Benjamin Button különös életében. A közös munka – és bármennyire is hihetetlen, de Pitt valóban létező önbizalomhiánya – kapcsán még hozzáteszi:
„Bármilyen forgatási munkálat előtt két héttel Brad telefonál, és azt mondja: »Elárultalak. Nem én vagyok a megfelelő ember. Itt az alkalom, hogy megszabadulj tőlem.« Aztán továbblép.
Nem őrült, és nem kételkedik tovább magában. De muszáj kiadnia a kétségeit.”
Pitt gyakran telefonál
Guy Ritchie filmrendezővel úgy ismerkedtek meg, hogy miután a színész látta A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsövet, egyszerűen felhívta a rendezőt, ahogyan azt gyakran teszi, ha lát egy filmet, ami tetszett neki. „Azt mondta, bármit is csinálok legközelebb, a részese akar lenni” – mesélte Ritchie. Két évvel később már ő játszhatta a Blöffben az elképesztő dialektusban beszélő cigány bunyóst, a rendezővel pedig barátok lettek. „Akkor sem, és soha azóta sem volt egyszer sem egy nagyképű f*sz” – tette hozzá.
A Brad Pittet nagyképűnek tituláló vádak leginkább abból fakadnak, hogy a színész gyakran nem emlékszik az emberekre, akikkel már korábban találkozott, ezáltal pedig távolságtartónak, megközelíthetetlennek és önelégültnek gondolják. Bár sosem diagnosztizálták, a színész saját bevallása szerint prozopagnóziában, azaz arcvakságban szenved, ami az arcfelismerés képességének hiányát jelenti.
Az elmúlt években azonban a feledékenység és nagyképűség vádjánál komolyabbakkal is szembe kellett néznie
Angelina Jolie 2016-ban adta be a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva, majd a bíróság 2019-ben mondta ki, hogy a házasságuk hivatalosan is véget ért. A sztárpárnak három vér szerinti és három örökbe fogadott közös gyereke van, azóta pedig
időről időre felröppen a hír, hogy Brad Pitt alkoholizmusából fakadóan nemcsak hogy nem volt jó férj, de jó apa sem.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
2022-ben mesélt a GQ-nak arról a visszatérő álmáról – ami akkoriban már négy-öt éve folyamatosan kínozta –, amelyben valaki előugrik a sötétből és leszúrja. Az interjút jegyző Ottessa Moshfegh rámutatott: nem kell pszichoanalitikus mélységekig menni, hogy az ember sejtse, vajon miből fakadhat ez a rémkép. Brad Pitt korának egyik legnagyobb filmcsillaga, aki filmenként állítólag 20 millió dollárt keres, aki az évtizedek alatt nemhogy vesztett belőle, de még fokozta is a sármját, aki két alkalommal is a bolygó talán leghíresebb kapcsolatának férfitagja volt, lépten-nyomon lesifotósok vannak a nyomában, és egy egész világ találgatja évek óta, hogy vajon tényleg bántalmazó-e. Nem meglepő, ha üldözöttnek érzi magát (vagy a lelkiismerete üldözi).
Az elmúlt évek az átalakulásról szólnak az életében
A rossz álom végül úgy kopott ki Pitt éjszakáiból, hogy alaposan megvizsgálta azt. Minden egyes részletét feljegyezte, és megpróbálta feltárni a jelentését, emiatt egyre kevésbé hatott rá. Brad Pitt a válása óta nemcsak az alkoholról, de a cigarettáról is lemondott, nagy hangsúlyt fektet az egészségére, terápiába kezdett, és a színészi munkáiról sokkal inkább áthelyeződött a hangsúly a produceri tevékenységére. Igyekszik feltörekvő szerzőket támogatni, és filmvászonra vinni műveiket, miközben alaposan átgondolja, milyen ösvényt szeretne bejárni karrierje utolsó szakaszában.
Brad Pittben sokkal több mélység van, mint azt sokan elsőre gondolnák, különösen azok, akiknek a fejében még a kilencvenes évek félénk tekintetű aranyifjaként él.
Jobb bicepszére Dzsalál ad-Dín Rúmí filozófus sorai vannak tetoválva: „Messze túl a rossztettek s jótettek fogalmán van egy mező. Ott találkozunk.” Korábbi interjúiban többször őszintén beszélt arról, hogy miután Jolie-val különváltak útjaik, és a színésznő hat gyerekükkel elköltözött közös otthonukból, mennyire megváltozott az élete. Hogy a mindig kaotikus és hangos ház hogyan csendesedett el körülötte. Az említett 2022-es GQ-interjúban így fogalmazott: „Egész életemben nagyon egyedül éreztem magam. Egyedül nőttem fel gyerekként, és ez csak a közelmúltban változott meg, mióta jobban magamhoz ölelem a családom és a barátaim. Akárcsak Rilke vagy Einstein,
az ember képes azzal a paradoxonnal élni, hogy egyszerre cipel mázsás fájdalmat és valódi örömet. Ez az érettség, ez a növekedés.”
Talán nem túlzás azt állítani, a valódi utazás még csak most kezdődik Brad Pitt számára.
Isten éltesse még nagyon sokáig!
Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Marc Piasecki / Contributor