Egy szörnyű katasztrófa híre járta be 1937-ben a világsajtót. Május 6-án a Hindenburg nevű léghajó, átszelve az Atlanti-óceánt New Yorkba érkezett, és leszállás közben kigyulladt. Ahogy a korabeli felvételeken látni lehet, pillanatok alatt porrá égett a pompás építmény, és azok az utasok, akik nem tudtak kiugrani az ablakon, bennégtek. A léghajó-katasztrófa véget vetett a zeppelinek diadalmas történetének – és mindenki azt találgatta, merénylet okozta-e a robbanást a Hindenburg léghajón, vagy valami más történt. Kurucz Adrienn írása.
–
Az Amerikai Magyar Népszava 1937. május 8-án a Hindenburg katasztrófájának túlélőit kérdezte.
R. H. King, a Zeppelin társaság alkalmazottja így emlékezett: „Már kifelé tartottam a hajóból, hogy a pár perc múlva kiszálló utasoknak segítségére legyek, amikor rémülettel láttam, hogy a hajó végső csúcsa lángban áll. Azonnal előre szaladtam, de a következő pillanatban egy óriási detonáció hallatszott és ennek ereje visszavetett. Mihelyt a léghajó lezuhant, nyomban a kijárathoz vánszorogtam és az életben maradt utasokat kisegítettem. Rémesen össze volt égve valamennyi. A gondolában ülő embereket a zuhanás ereje benyomta a léghajó vázszerkezetébe, de csaknem mindegyiknek a testéről le volt égve a ruha. Azok, akik vánszorogni tudtak, őrjöngve sikoltoztak a fájdalomtól. Két megégett kutyát is találtam a romok között. De a legborzalmasabb látvány egy asszony volt, aki önkívületi állapotban rohant ide-oda a romok között. A robbanás ereje kidobta a hajóból, de mindkét szemét kitépte az explozió s a szerencsétlen nő, félhalottként imbolygott a hullák és üszkök között. Ez volt a legszörnyűségesebb látvány.”
A Pesti Hirlap ugyanezen a napon (május 8-án) már a baleset okait latolgatja:
„A mostani katasztrófa a szakkörök részére meglepetéssel szolgált, mert a robbanás folytán kétségtelenül megállapítható, hogy a léghajó gázkamrái nem héliummal, hanem hidrogénnel voltak töltve. Más híradás szerint a katasztrófa okának esetleges merényletet tartanak, mely pokolgép útján került végrehajtásra. Ez azonban nem valószínű. Súlyos mulasztást jelent azonban az, hogy a bár drága és nehezen beszerezhető, azonban robbanásmentes héliumgáz helyett, a léghajó töltésére hidrogéngázt használtak és ugyanakkor a köztudatban elterjedt héliumgáz-töltést, sohasem cáfolták meg.”
Forrás: Getty Images / Bettmann / Contributor
A feltaláló nem élte meg a katasztrófát
Ferdinand von Zeppelin arisztokrata családból származott, katonatiszt volt. Az amerikai polgárháború idején az északiak oldalán önkéntesként harcolt, és gyakran emelkedett a magasba a felderítők szikratávíróval fölszerelt léggömbjein.
Hazatérése után az osztrák–porosz, majd a francia–német háborúban szolgált, és már ekkor foglalkoztatta egy saját tervezésű léghajó megépítésének gondolata. Leszerelése után, 1891-ben, hozzá is kezdett nagy álmának valóra váltásához. Minden idejét és pénzét a léghajós kísérletekre áldozta.
A léggömböket ekkoriban nem lehetett irányítani, ki voltak szolgáltatva a légáramlatoknak. A kormányozható léghajó létrehozásával már Zeppelin előtt is többen próbálkoztak, például a magyar Schwartz Dávid. Az ő terveit Zeppelin Schwartz gépének 1897-es, katasztrófával végződő bemutatója után vette meg az özvegytől, és továbbfejlesztésük után megépítette saját hajóját, amely első, 17 perces próbaútját 1900. július 2-án tette a Boden-tó felett – és kis híján összetört leszállás közben. A hibák kiküszöbölése után a jármű elérte az óránkénti 31 kilométeres sebességet, és egy egész napig a levegőben tudott maradni.
Zeppelin abból indult ki, hogy a gázzal töltött léggömböket hajtómotorral kellene mozgatni, és a rugalmas, gázvesztés után összecsukló ballon helyett merev, például ragasztott falemezzel borított hajótest készüljön. Mivel a merevítőként használt fém rácsszerkezet miatt a hajó nehéz lett, a méreteket meg kellett növelni. Zeppelin ezért találta ki az óriás szivarhoz hasonló léghajótestet, amely száznegyven méter hosszú és tizenhárom méter átmérőjű volt, és belül rekeszeket tartalmazott, bennük egy-egy gömbbel, amelyekbe hidrogéngázt szivattyúztak. A gondolákat a légellenállás csökkentése érdekében szorosan a hajótesthez rögzítették. A hajót két, egyenként tizenhat lóerős motor vitte propellerek segítségével előre, kormányozni pedig a szárnyfelületek mozgatásával lehetett.
Mindenkit meglepett, hogy az ormótlan test mozgékony volt, kitűnően lehetett irányítani – még oldal- vagy ellenszélben is.
Forrás: Getty Images / Bettmann / Contributor
A léghajó mint a náci Németország jelképe
A német lapok ünnepelték a grófot, akinek zseniális találmánya minden bizonnyal biztosítja majd Németország egyeduralmát a levegőben. A lelkesedést némileg visszavetette, hogy az első léghajók meglehetősen gyakran szenvedtek balesetet, újra és újra tökéletesíteni kellett a terveket. De a kezdeti elzárkózás után immár az állam is támogatta a fejlesztést, azzal a nem titkolt céllal, hogy az új típusú légi járművek a majdani német légiflotta fő ütőerejét adják. A friedrichshafeni Zeppelin-gyárban beindult a nagyüzem: a katonai léghajók mellett megkezdték a polgári célú járművek gyártását is.
A közel negyven évig tartó működés során száztizenkilenc léghajó épült meg ebben a gyárban. Közülük harminckettő légi katasztrófában semmisült meg, negyvenhat pedig a háborúban pusztult el.
Amennyiben katonai célokra használták őket, a léghajókra került a szikratávírón, az iránytűn és a fényszórókon kívül bombakioldó és célzókészülék is. Ha felderítésre használták őket, akkor nagy magasságban, a felhők takarásában egy gondolát engedtek le drótkötélen, ebben foglalt helyet a távcsöves megfigyelő. Katonai léghajókból bombázták az első világháborúban Antwerpent, Párizst és Londont is.
De a kezdeti sikerek után bebizonyosodott, hogy a zeppelinek a mozgékony vadászgépekkel szemben túlságosan nehézkesek, sebezhetők, és drága az előállításuk.
Az első világháború után viszont beindultak a polgári léghajójáratok, az angolok és a franciák is a német minta alapján építették meg saját léghajóikat.
A Zeppelin-gyárból az első léghajóreptetés után 28 évvel került ki a legsikeresebb merev szerkezetű léghajó, a Graf Zeppelin, amely a világ első menetrend szerint közlekedő interkontinentális légi járataként állt szolgálatba. A feltaláló akkor már nem élt, így annak sem lehetett tanúja, hogy a Graf Zeppelin utasszállító léghajó 1929-ben 21 nap alatt körülrepülte a földet, és 144 alkalommal kelt át az Atlanti-óceánon.
Ami számunkra különlegesen izgalmas adat: Magyarországon 1931. március 29-én szállt le a csepeli repülőtéren az első Zeppelin, amelyen Karinthy Frigyes író is utazott. Az eseményt a korabeli filmhíradó is megörökítette: ez volt az első magyar hangos híradóriport.
A léghajók népszerűségének azonban nem tettek jót a sorozatos légi katasztrófák
A végső döfést a valaha épült legnagyobb és legszebb léghajó, a Hindenburg pusztulása jelentette.
A Hindenburg a New Jersey állambeli Lakehurst és Frankfurt között ingázott óránkénti 135 kilométer sebességgel, így két és fél nap alatt tette meg azt az utat, amelyhez a tengeren egy hajónak 6-8 napra volt szüksége. A 246 méter hosszú, 13 emelet magas léghajó egy év alatt tizenhétszer repülte át oda-vissza az Atlanti-óceánt, összesen 2798 utast fuvarozva luxuskörülmények között.
A fedélzeten zongoraszóval fogadták az utasokat. Volt a hajón étterem, bár, szalon, több sétány és több luxuskabin is. A 125 km/óra átlagsebesség mellett az utasok csodálatos kilátásban gyönyörködhettek. Még dohányozni is lehetett a gépen – ebbe még csak belegondolni is elég ijesztő – igaz, kizárólag egy kettős ajtóval elválasztott teremben.
A tragédia
A Hindenburg 1937. május 6-án hajnalban érkezett meg Amerikába, fedélzetén 36 utassal és 61 főnyi személyzettel. Rossz volt az idő, ezért a gép nem tudott leszállni, a kapitány pedig várakozás gyanánt New York fölé vitte utasait városnézésre.
Forrás: Getty Images / Bettmann / Contributor
A landolásra végül kora délután került sor a New York melletti Lakehurst repülőtéren. Óriási tömeg figyelte a látványosságot, köztük sok újságíró. A léghajóból kidobták a rögzítőköteleket, és a hajó már egészen közel volt a földhöz, amikor a robbanások bekövetkeztek. Valahonnan szökött a hidrogén, ami a levegővel keveredve meggyulladt. Harmincnégy másodperc alatt kiégett az egész szerkezet, csak az izzó fémalkatrészek maradtak meg. Voltak, akik még idejében ki tudtak ugrani a gondolából, másokra ráomlott a váz.
A tragédia 35 ember halálát okozta.
A baleset oka sokáig tisztázatlan maradt. Sokan szabotázsra, gyújtogatásra gyanakodtak, mert a náci propagandagépezet büszkesége, Hitler megalomániájának egyik szimbóluma, a Hindenburg léghajó sok fenyegetést kapott. Volt olyan verzió is, hogy a fő üzemanyag-vezetékek nem voltak jól szigetelve, s az egyik csőből szivárgott az olaj. Villámcsapást is emlegettek.
A kapitány, aki hat méter magasból ugrott ki az égő Hindenburgból, és csupán egy napot élt a baleset után, még a hordágyon is azt hajtogatta: „Nem értem! Nem értem!”
A katasztrófáról (többek közt) egy játékfilm is készült, Michael M. Mooney regénye alapján, amely szerint a hajó pokolgépes merénylet áldozata lett. A valóság azonban az, hogy a léghajó maga volt egy időzített bomba, hiszen a cellákba töltött hidrogén könnyen belobbant. Ez történt valószínűleg a Hindenburggal is több szerencsétlen körülmény hatására.
A tragédia elkerülhető lett volna, ha a léghajó hidrogén helyett héliummal üzemel (a húszas évektől már a héliumot részesítették előnyben a biztonságos üzemelés érdekében) vagy ha nem szálltak volna le a viharban, amikor a levegő tele volt elektromos feszültséggel.
A katasztrófa hatására gyakorlatilag véget ért a nagy utasszállító léghajók kora: a lángokban álló Hindenburgról készült felvételek bejárták a világot, és senki sem érezte már biztonságban magát a „repülő szivarokon”.
Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT; valamint Élet és Tudomány, 2006. július–december (61. évfolyam, 27–52. szám), 2006. 08. 11., 32. szám; Interpress Magazin, 1993/5. szám.
John McPhee előállt a város történetének legizgalmasabb karácsonyi programjával, az ünnepi hangulat hevében az események azonban hamar rossz irányt vettek.
Egy légi katasztrófa mindig tragikus esemény, azonban ezekből a balesetekből rengeteget tanult az iparág, és ezeknek is köszönhető, hogy ma ilyen biztonságos repülni.
A home office szerencsére már elég elterjedt ahhoz, hogy senkit ne lepjen meg, ha kis, vékony hangok váratlan, témaidegen dolgokat kiabálnak bele az online beszélgetésbe.
Valószínűleg nem létezik olyan, amit ne írtak volna már le (és persze annak az ellenkezőjét is) Latinovits Zoltánnal kapcsolatban. Sokak szerint zseni volt, mások inkább ripacsnak látták.
Cliff Burton kiugróan tehetséges zenész volt. Szerette volna ötvözni a heavy metalt a klasszikus zenével – az álmának megvalósítását azonban nem élte meg. Egy turné során vesztette életét.
Meghalt Sallai Nóra színésznő ötéves kisfia, aki anyjával együtt szenvedett súlyos autóbalesetet. Láttunk már jó néhány ehhez hasonló esetet, de mégsem eleget ahhoz, hogy tanuljunk belőle.
Lázár Bence pályafutása ígéretesen indult, de egy sérülés miatt korán fel kellett hagynia a futballal. Új életet kezdett, szakkomentátorként szintén nagy potenciált láttak benne – de a leukémia megtámadta a szervezetét, ezért a stúdióban sem tudott kiteljesedni. Két és fél évig küzdött a halálos kór ellen. Emlékét egy róla elnevezett alapítvány is ápolja, amely – az ő akaratának megfelelően – sorstársai támogatását tűzte zászlajára.
Nagyon fontos lenne a demenciával élők szakszerű kezelése és a családok hatékony támogatása, ám ezen a téren még rengeteg a teendőnk. Információhiány, tévhitek, stigmák is nehezítik az érintettek amúgy sem könnyű helyzetét. A változás része szeretne lenni Stoiber Vivien gyógytornász, demenciaszakértő, a WMN Creator Programjának egyik résztvevője.
„Az anyaság nem egy egzakt tudomány, így aztán mindenki úgy érzi, hogy ért hozzá” – mondta Orvos Tóth Noémi a Ki vele! következő fontos és izgalmas adásában. Both Gabi véleménycikke.
