–

A cikkben megszólaló pedagógusok közül sokan szülőként is érintettek, emiatt név nélkül vállalták a beszélgetést.

SNI-státusz: mikor van rá szükség?

A TASZ Jogsegélyszolgálatához annyi megkeresés érkezett a témában, hogy tavaly – az AutiSpektrum és a Mozaik Egyesület közreműködésével – tudástárat hoztak létre azoknak a szülőknek, akiknek óvodás vagy általános iskolás korú gyerekénél felmerült, vagy már be is igazolódott az SNI gyanúja. Ahhoz azonban, hogy a gyerek ténylegesen megkapja a számára szükséges segítséget, szakértői bizottságnak kell kimondania, hogy sajátos nevelési igényű.

A szakvélemény főként akkor indokolt, ha a gyerek valóban különleges bánásmódot igényel ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön és teljesítsen az óvodában vagy az iskolában – mesélték egy korábbi interjúnkban az AutiSpektrum munkatársai. Ha a gyerek általános körülmények között is képes megfelelően teljesíteni, nincs szükség a státusz megállapítására. Fontos azonban, hogy a szülők tisztában legyenek azzal, hogy az SNI-s gyerek csak olyan intézménybe járhat, amelynek alapító okiratában szerepel az adott státuszra vonatkozó lehetőség – vagyis ahol a szükséges szakemberi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak.

Ez nemcsak a gyerek biztonságát garantálja, de a pedagógusok számára is biztos alapot ad ahhoz, hogy valóban a gyerekek szükségleteihez igazíthassák a munkájukat.

Ebben nagy segítséget nyújtanak a pedagógiai szakszolgálatok vizsgálatai után készülő pedagógiai vélemények is. Ezeket a gyereket tanító pedagógusok, az iskolapszichológus és a fejlesztő pedagógus közösen írják meg, és minden tanár számára elérhetőek. A dokumentumok pontos képet adnak a diák erősségeiről, nehézségeiről, valamint az életében bekövetkezett változásokról – legyen szó válásról, költözésről, testvér születéséről vagy más jelentős eseményről. „Jó, ha tudjuk, ki hogyan van jelen az iskolában, és ki az, akihez most kicsit máshogy kell közelíteni” – mondja az egyik pedagógus.

Így biztosítható, hogy a gyerekek a számukra legmegfelelőbb támogatást kapják, és a tanév zökkenőmentesen indulhasson minden érintett számára.

Az iskolakezdés nagyobb kihívással jár az SNI-s gyerekek számára

A szülőknek tehát nemcsak azt kell mérlegelniük, hogy szükség van-e hivatalos SNI-státuszra, hanem azt is, hogyan készítsék fel a gyereket a mindennapokra. Az iskolakezdés például különösen megterhelő lehet az érintett gyerekek számára, ezért fontos, hogy a család és az iskola közösen könnyítse meg számukra a tanév indulását.

Az SNI-s diákokkal foglalkozó pedagógusok szerint jó, ha a szülők már a nyár végéhez közeledvén elkezdik a gyerekek felkészítését, például az iskolai napirendhez igazítják az alvásukat, illetve nyáron is korlátozzák a telefonhasználatot – így a gyereket nem éri váratlanul, hogy ősszel ismét kevesebb a képernyőidő.

„Aki még az utolsó éjszakát is áttelefonozza, nem lesz képes követni az első napok történéseit, a tanév további részéről nem is beszélve” – mondja az egyik pedagógus. Hozzáteszi, a túlzott képernyőhasználat az ADHD-s gyerekeknél súlyosbíthatja a tüneteket, a koncentrációt még nehezebbé teszi – pedig már az iskolai szabályokhoz való alkalmazkodás is komoly odafigyelést igényel az érintett gyerekek részéről.

És bár az autizmussal élők kommunikációját bizonyos helyzetekben megkönnyíti a telefon – vannak például, akik beszéd helyett inkább csetelnek –, az online játékok belső világából nehezebben lépnek ki. „Mintha egy virtuális dobozba zárnák magukat, annak ellenére, hogy nekik is szükségük van társas kapcsolatokra.”

Fontos tehát, hogy a gyerekek fokozatosan ráhangolódjanak az iskola időszakra, ez ugyanis segíthet csökkenteni a szorongást, amely sok érintett családban az iskolakezdés közeledtével felerősödik. A feszültség pedig nemcsak a mindennapi rutin megváltozásából fakad, hanem abból is, hogy az SNI-s gyerekek és szüleik gyakran attól tartanak: nem tudnak majd megfelelni az iskolai elvárásoknak.

Ennek oldására gyakorlati megoldás lehet, ha a tanév megkezdése előtt tudnak akklimatizálódni, bejárhatják az iskolát, megnézhetik az osztálytermet, a gyerekek kinézhetik, hogy hol szeretnének ülni.

„Foglalkoztatja őket, hogy lesz-e új osztálytárs, ki fogja tanítani a földrajzot és miért cserélték ki a parkettát”

– meséli a tanárok egyike, majd hozzáteszi: előfordul az is, hogy az első héten akár több napos kirándulást szervez az iskola, hogy a gyerekek megismerhessék az egész felső tagozatot. „Szerencsés, ha például a nyolcadikosok tudják segíteni az ötödikeseket, elmondják nekik, mi hogyan működik, mik a szabályok. A közösségteremtés csökkenti a szorongást, de akár az iskolával szembeni ellenállást is.”

Személyes tapasztalatok, bevált módszerek és tévhitek

Az egyik pedagógus arról mesélt, hogy miként készültek autista, ADHD-s fiával a következő tanévre, amikor a gyerek gimnazista lett, és hagyományos iskolai keretek között folytatta tanulmányait. A napirendjük része volt a rendszeres pszichológuslátogatás, ahol a fiú lépésről lépésre felkészülhetett az új kihívásokra. Beszélgettek arról, hogy milyen a gólyatábor, mit csinálnak ott a diákok és a tanárok, hogyan érdemes viselkedni – így minimalizálták a váratlan események számát, ami megijeszthette vagy összezavarhatta volna a fiút. „A tervezett felkészülésnek köszönhetően sokkal magabiztosabban és nyugodtabban kezdhette az új tanévet” – mondja a pedagógus édesanya. 

Ugyanígy készültek a gimnazista évekre is: az új elvárásokra, keretekre és napirendre. A fiú ma már két egyetem hallgatója, és bár korábban diszkalkulia kódot is kapott, most részben matematika szakon tanul.

„Ehhez rengeteg munkára volt szükség a szülői oldalról is. Alsó tagozatban a délutánokat közös tanulással töltöttük, utána bicikliztünk az ADHD kimozgására” – mondja az anya. Ő egyébként – sok érintett szülőhöz hasonlóan – emiatt csak félállásban tudott dolgozni, azt is leginkább éjszaka.

A beszélgetés egy pontján felmerült egy különösen fontos kérdés: hogy érdemes-e gyógyszert adni gyerekeknek. A tanári kar, pszichológusok, fejlesztők és az érintett szülők közössége egyetértett abban, hogy ha indokolt, érdemes élni a lehetőséggel. „Tévhit ugyanis, hogy a gyógyszer bélyeg, és ha elkezdi a gyerek szedni, már nem fogja elhagyni” – szól hozzá egy pedagógus-szülő.

A Ritalin, az egyik legismertebb ADHD-gyógyszer hatását ő így írja le: az érintett a világot úgy látja, ahogyan a többi ember – vagyis a gyógyszer segít számára a figyelem összpontosításában és az impulzusok kezelésében. „Segít, hogy a gyerekeknek egészséges énképe alakuljon ki, hiszen tudnak reflektálni magukra, arra, ami nem helyes, elsajátítják a szabályokat, a közösség normáinak megfelelően viselkednek, a közösség pedig befogadja őket, és nem mellesleg az órákon és egyéb teljesítményhelyzetben javítja a koncentrációjukat.”

A szakemberek szerint egyébként a gyógyszer pár év alatt elhagyható, amikor az elsajátított szabályok belsővé válnak, és a gyerekek megérnek arra, hogy saját magukat szabályozzák.

Az általános iskolában fejlesztéssel, terápiával, és ha szükséges, gyógyszerrel kezelt SNI-sek a középiskola végére általában behozzák a többieket, az érettségire az iskolai előmenetel tekintetében eltűnik a különbség SNI-s és nem SNI-s gyerek közt.

Ehhez azonban elengedhetetlen a diagnózis

És itt körbe is értünk: ugyanis annak ellenére, hogy már az óvodában szűrik a gyerekeket, a megkérdezett pedagógusok szerint sok szülő a megbélyegzéstől tartva inkább visszautasítja a kódot. A szakemberek és beszélgetésben résztvevő tanári-szülői kar azonban egyetért abban, hogy fontos hangsúlyozni a kezeletlen SNI-vel járó kockázatokat. „A kezeletlen SNI-s gyereket az iskolában újra és újra kudarcok érik majd, ettől sérül az énképe, az önbizalma, és mivel a viselkedése sem lesz megfelelő, marginalizálódik. A kudarcok és a sok visszautasítás deviánssá teheti, és ezt viszi tovább azokba az iskolákba, ahova egyáltalán befogadják” – mondják.

Szerintük legalább ennyire fontos szem előtt tartani, hogy egy kezeletlen SNI-s gyereknek szakember sem tud úgy segíteni, mint aki rendelkezik a diagnózissal, ugyanis enélkül a gyerek nem jut el a megfelelő fejlesztésekre és foglalkozásokra.

Ha pedig megvan a diagnózis, a következő kérdés, hogy az SNI-s gyerek integrált iskolába járjon-e, vagy speciális, SNI-s diákokra szakosodott intézménybe. Ebben a kérdésben a tanárok és a szülők véleménye gyakran megoszlik. A súlyosabb autizmussal élőknek általában speciális iskolát javasolnak, a magasan funkcionáló autisták és az ADHD-s gyerekek számára viszont sokszor az integráló intézmény a jobb választás, különösen, ha lehetőség van kis létszámú osztályba kerülni.

„Az ideális az lenne, ha néhány SNI-s diák kis létszámú, integráló osztályokba járna, mégis a pedagógusok többsége még mindig ódzkodik ettől a rövidítéstől, pedig a hagyományos általános iskolák tele vannak főleg kezeletlen SNI-s gyerekekkel” – véli az egyik pedagógus. A félelem sok esetben abból fakad, hogy a tanároknak nincs elegendő információjuk az érintett gyerekekről, és nem tudják, hogyan közelítsenek hozzájuk. Ahhoz azonban, hogy ez megváltozzon, elengedhetetlen az érzékenyítés és a megfelelő képzések biztosítása.

Az egyik tanár, aki maga is ADHD-s gyerek anyukája, elmesélte, hogy bár első osztályra kis létszámú, befogadó osztályt keresett fiának, alig egy hónappal később a gyereket végleg hazaküldték. Arra hivatkoztak, hogy ha őt nem viszik el, akkor a többi gyereket fogják, és az osztály megszűnik.

A következő iskolában viszont elfogadták a fiú nehézségeit, elkezdett gyógyszert szedni, amit néhány év múlva el tudott hagyni, és végül egy jó nevű gimnáziumban érettségizett. Esélyt és támogatást kapott, pedig az intézmény nem kifejezetten SNI-s gyerekeknek szánt, ugyanakkor reformpedagógiai módszerekkel dolgozott.

A diákok, szülők és tanárok erőfeszítései mellett szükség lenne az oktatási rendszer valamennyi érintettjének támogatására is. Fontos lenne például a mindennapi testnevelés feltételeinek biztosítása, a sportfoglalkozások ugyanis nemcsak a fizikai állóképességet javítják, hanem szociálisan is jótékony hatásúak: közösségek és kapcsolódások alakulnak ki a gyerekek között.

„És szükség lenne egy integráló Nemzeti Alaptantervre is, amely követi a sajátos nevelési igényű gyerekek tanulási ívét, és igazodik ezekhez az igényekhez úgy, hogy a kimenetel – az érettségi – azonos feltételek mellett teljesítendő maradjon” – mondja a pedagógusok egyike. Szerinte, amíg ez hiányzik, addig nehezebb csökkenteni a kudarcélményt és növelni az önbizalmat – pedig fontos lépés lenne ahhoz, hogy minden gyerek azonos esélyekkel vegyen részt az oktatásban. 

Mózes Zsófi

A kiemelt kép forrása: Getty Images/Maskot