„Szilaj vággyal, vad szerelemmel” – Fedák „Zsazsa” Sári, a mesteri provokatőr
Nem külső adottságai, és még csak nem is énekhangja révén lett korában a primadonnák primadonnája. Amiben felülmúlhatatlan volt, az az elszántsága, a vakmerősége. Kétsége nem volt afelől, hogy színpadra termett, és mindent elkövetett, hogy ezt bebizonyítsa a világnak is. Híres volt és hírhedt, a szaftos pletykákat gyakorta önmaga terjesztette, a sajtót bár szapulta, intrikáihoz szívesen használta szócsövének. Ma azt mondanánk: erősen megosztó alakja volt a huszadik század első felének. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy merész nőként sok szempontból megelőzte és provokálta korát: fittyet hányt minden álszent, társadalmi elvárásra, úgy élte az életét, ahogy neki tetszett. Már amíg hagyták. Hatvanöt évvel ezelőtt, ezen a napon halt meg Fedák Sári, becenevén Zsazsa. Kurucz Adrienn írása.
–
Vérvörös rúzs, erős, kék szemfesték, színpadon véletlenül elszabaduló keblek és tudatosan villantott lábszárak, eszményi jelmezek (akkoriban a színésznők még maguk varratták őket) és mesteri parókák egyenesen Párizsból, hogy fedjék a szerény hajzatot. Fedák Sári pontosan tudta, hogyan változhat ellenállhatatlan dívává a színpadon és az életben egyaránt.
Azzal is tisztában volt, hogy a csodálat mellett nem árt, ha félnek is tőle, mesés gázsikat tudott kihisztériázni a direktorokból. Sokan tartottak tőle, tudták, előszeretettel feketíti be kortársait a lapoknak nyilatkozva (beleállt például a világsztár Bánky Vilmába, erről a botrányról ITT írtam), és a perektől sem riad vissza, ha azzal feltűnést kelthet vagy anyagi hasznot remél általuk. (Egy házasságszédelgési-becsületsértési üggyel kapcsolatos amerikai letartóztatásáról pedig ITT meséltem.)
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Megzabolázhatatlan és eredeti volt a színpadon is. A nála huszonkilenc évvel idősebb Blaha Lujza írja memoárjában, hogy Fedák volt az első színésznő, aki nem őt utánozta.
„Ez a leány gyönyörűséges ember – Szilaj vággyal, vad szerelemmel”
Az idézet Ady Endrétől való, ő vetette papírra 1902-ben Nagyváradon. A vers címe: Fedák Sári. A primadonna emlékirataiból tudom, hogy az elsárgult kis levélkét, rajta a 16 soros verset egy medalionban őrizgette élete végéig.
1902-ben még csak huszonhárom éves volt. Hosszú, kacskaringós út állt még előtte, de mögötte is volt jó pár kemény év.
A beregszászi kislány az iskolát végigbukdácsolta, ami nem csoda, sokat betegeskedett. Talán el is vesztette volna a látását, ha az apja történetesen nem orvos, aki maga kezelte. Két évet szinte szobafogságban kellett töltenie, szembetegsége miatt egyáltalán nem mehetett napfényre. Felépült, de erősen rövidlátó maradt egész életében. Ami nem tartotta vissza attól, hogy lovas kocsit hajtson, aztán pedig luxusautóin száguldozzon.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Színpad vagy házasság
Fedák mestere Rákosi Szidi lett, a legendás pesti színésztanár. Már azelőtt levelezett vele, hogy a szülei megengedték volna neki, hogy a fővárosba költözzön és színésznő legyen. Szidi néni kíváncsian várta, hogy végre megismerhesse az eltökélt kislányt. Az apa sokáig ellenállt, de Fedák Sárit nem lehetett eltéríteni a pályáról, amelyre kicsi kora óta készült. Gyakorlatilag megzsarolta a családot azzal, hogy ha nem engedik Pestre, hozzámegy harminc évvel idősebb, katonatiszt udvarlójához. Bevált az ötlet: apja beadta a derekát.
Rákosi Szidi őstehetségnek tartotta a gondjaira bízott lányt, és azon túl, hogy nála tanulhatott, évekig a lakásában is lakott. Bejött a számítása: pártfogoltjára nagy karrier várt. Nemcsak Magyarországon lett sikeres, hanem külföldön is szerették: (németül és angolul is) játszott Pozsonyban, Bécsben, Berlinben, Párizsban, Londonban is. Az ötszáz éves magyar dal című előadóestjével háromszor is bejárta az Egyesült Államok magyarok lakta városait.
Az operettekben (amelyekben szenvedélyes, talpraesett nőket alakított) és a prózai szerepekben is dicsérték, de ami igazán döbbenetes, az az, hogy kiharcolta: férfi alakokat is játszhasson.
Nagy sikere volt Huszka Jenő Bob hercegében (mint címszereplő), majd Kacsóh Pongrác János vitézében, utóbbiban saját maga tervezte jelmezben (bő szárú gatya, árvalányhajas kalap) alakította Kukorica Jancsit. Ő lett az első női tagja a Vígszínház színészei által 1923-ban alapított Fehér Hollók Társaságnak. Az akkoriban csak férfi művészeket tagjai közé fogadó egyletben első alkalommal Fedák is férfiruhában jelent meg.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Japán facipős táncával szerepelt az első magyar filmben, az 1901-es A táncban, amely sajnos nem maradt fenn. Több némafilm női főszerepét is eljátszotta, hangosfilmen pedig már koránál fogva idősebb matrónákat alakított. (Például a Mámiban, ITT belenézhetsz.)
Iza néni
Fedák filmkészítéssel is próbálkozott. Beregszászi lányként különösen fájdalmasan érintette Trianon, szülőföldjének elcsatolása. A harmincas évek irredentista hangulatába illeszkedő filmet akart készíteni, amelynek didaktikus, politikai üzeneteit Székely István filmrendező szelídítette meg. A film egy fiatal magyar tanítónő történetét meséli el, akit elűztek a falujából, és felkerülvén Pestre, a „bűnös” városba, egy elegáns éjszakai mulatóban lesz dizőz, majd egy férfi révén Párizsban óriási énekesi karriert csinál, de hiába sikeres, elhagyott kis tanítványaira gondol szüntelen, akiket a távolból patronál. A filmet 1933. november 2-án mutatták be Budapesten. „A Royal Apollo (mozi) fennállása óta legnagyobb bevételét könyvelhette el” – írta 1933. november 10-i számában a Csütörtök című hetilap.
A politika közbeszól
Fedák magánéleti botrányai sem tudták elbizonytalanítani a rajongóit (sőt!), csak szenvedélyes politikai szerepvállalásai vezettek a bukásához. Az első világháború alatt a Monarchia ellen, a Tanácsköztársaság ideje alatt Kun Béláék mellett agitált. A második világháború vége felé pedig Bécsben a náci Donausender rádió munkatársa lett, ezért 1945-ben a Népbíróság előbb két évre, másodfokon pedig nyolc hónapnyi börtönbüntetésre ítélte, amelyet le is töltött.
A lapok úgy emlegették az ötvenes években: a „fasiszta színésznő”.
Annak ellenére címkézték annak, hogy a konkrét vád, amit ellene felhoztak, miszerint Szálasit éltette, nem volt igaz, ráadásul évekig nevelt sajátjaként egy félzsidó kislányt. A tárgyaláson egyébként Básti Lajos is tanúskodott mellette, hangsúlyozva, hogy valójában Fedák több kollégának segített átvészelni a háborút. Mert tudott nagylelkű lenni. Csak nem mindig.
Miután kiszabadult, elkobozták a vagyona nagy részét, és három évre eltiltották a színpadtól, amelyre sosem tért vissza. Nyáregyházán vett egy telket, a rajta lévő házat felújította, de onnan is kiköltöztették: egy putriba száműzték a falu végére. Utolsó éveiben régi, hű cselédje volt a társa, és könyöradományokból tartották fenn magukat.
Mivel 1955-ben a minisztérium nem tekintette „a nemzet halottjának”, közadakozásból valósult meg a temetése is, amelyen hatalmas tömeg gyűlt össze, mondhatni, a szabad művészet elleni demonstrációvá vált az esemény. Vezető színészek is részt vettek rajta: Honthy Hanna, Mezei Mária, Rózsahegyi Kálmán, Gobbi Hilda.
Sok szerelem, kevés házasság
Fedák korában a színésznők általában úgynevezett védőházasságban éltek. Ez azt jelentette, hogy jó hírük védelmében és a rájuk leső hiénák ellenében hozzámentek egy kollégájukhoz, akire lehetett hivatkozni, és aki tolerálta, hogy nem „erényes családanyaként” élnek visszavonultan, vagy találtak egy egzisztenciális értelemben jó partit, aki biztosította számukra a társadalmi előbbre lépést, és szerencsés esetben engedte őket továbbra is játszani.
De Fedáknak nem kellett a házasság. Ő válogatott szeretőket tartott. Molnár Ferenc íróhoz hozzáment ugyan, de előtte sok évig voltak együtt még csak nem is titokban. És az esküvő végül nem szerelemből köttetett – pontosabban de, csak éppen Molnár már egy másik színésznőért lángolt, akit Darvas Lilinek hívtak.
Molnár és Fedák 1908 novemberében találkoztak egy berlini kávéházban, Lehár Ferenc és Hatvany Lajos társaságában. Fedák így írt erről az emlékirataiban:
„Molnár Ferencnek láthatólag nem tetszettem. Szinte ki nem állhatott. Utálatosnak, hencegőnek, elbizakodottnak tartott. Én csak annyit vettem észre nála, hogy nincsenek egészen rendben a körmei.”
Három év múlva viszont mégis csak összejöttek, hogy aztán több mint egy évtizeden át harcoljanak egymással. Az anekdota szerint 1911 szeptemberében Fedák Sári éppen az öltözője felé tartott, amikor a Király Színház sötét társalgójában valaki utána kiáltott. „Álljon meg, Fedák! – hangzott egy férfihang. Néztem egy jelenetet. Maga nagyon tehetséges. De igazi nagy színésznő, olyan, amilyen kevés van a világon, csak akkor lesz magából, ha egy ilyen magamfajta zsidógyerek jól az életébe tapos…” – így emlékezett utóbb Fedák a jelenetre.
Két egocentrikus, erőszakos ember került össze, és imádták megkeseríteni egymás életét. Fedák a kapcsolat vége felé megint előállt a zsarolós trükkel: csak úgy volt hajlandó elengedni a másba szerelmes írót, ha elveszi feleségül. (Fura hármasuknak köszönhető az Üvegcipő című darab.) Ez megtörtént, mire a színésznő bírósághoz fordult, és 1925-ben nyolcvanezer pengő végkielégítést ítélt meg számára a bíróság, amely összegtől valószínűleg még a dúsgazdag Molnár is a szívéhez kapott.
És Fedák nem elégedett meg ennyivel. Ahol csak lehetett, az író rossz hírét keltette. Ám, amikor Amerikában vendégszerepelt (ahol akkoriban Molnár élt), Molnár Ferencné néven íratta ki magát a plakátokra. Erre Molnár a következő hirdetést adta fel: „Kötelességemnek tartom tudatni a nagyon tisztelt amerikai közönséggel, hogy az a magyar színésznő, aki Molnár Ferencné néven hirdette magát a Borcsa Amerikában című darab színlapjain, sem nem feleségem, sem nem anyám. Tisztelettel Molnár Ferenc.”
Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT; továbbá Magyarország, 1978. január–június (15. évfolyam, 1–26. szám) 1978. 01. 15., 3. szám, Bános Tibor; Magyarország, 1980. január–június (17. évfolyam, 1–26. szám) 1980. 02. 10., 6. szám; „Te csak most aludjál, Liliom…” Fedák Sári emlékiratai. Magyar Ház Kft., Budapest, 2009.
Kiemelt képünk forrása: Europeana/ Sari Fedak írta Eugen Schöfer, Wien (Fotograf/Urheber/in) - Austria - CC BY-NC-SA.