„Nagyon jó beismerni, hogy tökéletlen vagyok”
Dobó Kata színész-rendező a Közös hang – #egészenén című podcastban
Dobó Kata közel három évtizede vált országosan ismertté, de sokáig nem tudta igazán megmutatni ki is ő valójában, a világ pedig előszeretettel aggatott rá különféle címkéket. Most őszintén mesélt arról az önismereti útról, ahol már egyáltalán nem fél szembenézni a saját gyengeségeivel, és arról is, hogyan tanulta meg kívülről befelé fordítani a figyelmét, és miért fontos számára az intuíció. A Közös hang – #egészenén műsorában Krajnyik Cintia Dobó Kata színész-rendezővel beszélgetett.
–
„Nagyon sokáig azt gondoltam, hogy majd a világ megmondja nekem, hogy ki vagyok” – mondja már a beszélgetés legelején Dobó Kata, aki egészen fiatal lányként robbant be a köztudatba, és akit kezdetben mindenki a szépségével azonosított, noha ennél sokkal több rejlett benne már akkor is. „A világ sok esetben kegyetlen, irigy, és nem feltétlenül a javadat akarja” – teszi hozzá, majd kifejti, hogyan talált végül rá arra az útra, ami felerősítette benne a saját belső hangját. A változás persze nem egyik napról a másikra történik. Kata szerint az intuíció akkor válik igazán hangsúlyossá, amikor már túl sokszor botlottunk el, amikor úgy érezzük, már nincs erőnk többször felállni. Ebből a mélypontból nőhet ki a valódi egyensúly, a belső harmónia, amire szerinte mindannyian vágyunk – és amire különösen nagy szükség lehet például a változókor elfogadásához.
A színész-rendező egy ponton azt is elhatározta, hogy nem a külső tényezők fogják az életét, a jóllétét alakítani. „Olyan gyorsan eltelik ez az élet, szeretnék én lenni a katalizátora annak, hogy érzem magam” – mondja.
A beszélgetés egyik jelentőségteljes pillanata volt, mikor szóba került, hogy anyaként milyen példát mutatunk a lányainknak a szépségről – kívül és belül egyaránt.
Kata szerint, ha saját magunkat kritizáljuk a gyerekeink előtt, az mély nyomot hagy bennük: ez a fajta önbírálat ugyanis észrevétlenül beépül a lányaink énképébe is. Épp ezért különösen fontos, hogy szeretettel és elfogadással beszéljünk önmagunkról – nemcsak magunkért, hanem értük is.
Szó esett arról is, hogy mi volt az a sorsfordító kérdés, amely új irányba terelte az önmagával való kapcsolatát, őszintén mesélt a coaching felé vezető útjáról, a gyógyulásról, a bántások elengedéséről, és arról, mi a különbség a fal- és a határhúzás között. „Nagyon jó beismerni, hogy tökéletlen vagyok” – mondja, és ezzel a mondatával a legkevésbé sem gyengeséget, sokkal inkább erőt közvetít.
És hogy mi rántja vissza, ha kibillen az egyensúlyából? Mi az az egyetlen mondat, ami összefoglalja, hogy mit keres az életben? Ezekre is választ kapunk – de nem spoilereznénk el. Hallgassátok meg a teljes epizódot, ha kíváncsiak vagytok!
A Közös hang korábbi adásait ITT találjátok.
