–

A fontos dátumokat mindig megjegyzem. Ezt pedig már csak azért is, hogy tudjam mérni az azóta eltelő időt, hogy ne vesszek el a keservemben és az önsajnálatban, hogy lássam, valóban haladok előre. Tavaly november 9-én (számomra) váratlan fordulatot vett az életem, házas feleségből egy csapásra egyedülálló anyuka lettem. Sok víz lefolyt a Dunán, eseményekben, de főleg lelkiéletben, önterápiában gazdag év volt, amivel most számot vetek. Visszanézve innen, meg kell mondjam, örülök, hogy így alakult a sorsom. Egy csomó emberrel megismerkedtem, nagyon sok ismerősömről kiderült, hogy valóban igaz barát, és magamról is temérdek dolgot megtudtam. Abban a reményben, hogy ezzel talán másoknak is segítek – tudom, sokan vagyunk ebben a csónakban – elmesélem, nekem milyen terápiás lépések segítettek abban, hogy az egy évvel ezelőtti szerencsétlen roncsból ez a mostani, boldog és elégedett nő lehessek.

1. Az új határok kijelölése

Egy hosszú házasság végénél azt hiszem, az egyik legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy az ember már nincsen tisztában a saját határaival. A másikkal együtt töltött közel két évtized során összemosódnak a személyiségek, már nem tudod megmondani, hol kezdődsz te, hol ér véget a másik. Mi a te tulajdonságod, gondolatod, vágyad, ötleted, álmod, és mi a másiké. Mindez a skizofrén káosz persze, ha a másik hagy el, meg van fejelve azzal, hogy egy rakás kudarcnak, egy szerethetetlen valakinek, lecserélhető, sutba dobható kacatnak tartod magad a szíved legmélyén. Így a november-decemberem minden egyes szabad estéjét, amikor a gyerekeim nem nálam voltak, azzal töltöttem, hogy egy nagy pohár bor mellett leengedtem magam a lelkem legsötétebb bugyrába, hagytam magamnak megélni a fájdalmamat, és igyekeztem újra meghatározni ön- és egyedülálló magamat. Azt a nőt, akit legutoljára 22 éves korában láttam. Belenéztem a tükörbe, és elmondtam, suttogtam, üvöltöttem vagy nevettem, hogy igenis értékes vagyok.

2. Bajban ismerszik meg az igaz barát

Hamar kiderült, hogy rengeteg barátom van, régiek, jól bejáratottak, és újak is, olyanok, akikről korábban észre sem vettem, hogy ott állnak mellettem. De bazdmeg, ezek mind ott voltak, megbízhatóan, temérdek figyelemmel és szeretettel. A barátnőm, akit szinte minden reggel felhívhattam telefonon. A Détóth, akire konkrétan vasárnap délben csörögtem rá a Lidl parkolójából, hogy adjon tanácsot, mert be kellene mennem kaját venni a gyerekeimnek, de épp pánikrohammal küzdök, nem tudok a lábamra állni, és nem kapok levegőt. A Szentesi, aki fáradhatatlanul ajánlgatta, hogy a kedvemért bárkit, tényleg bárkit eltesz láb alól, nekem csak ásni kell. A srác haverom, akire bármikor ráírhattam, jött, segített, mondta a tutit (és aki azóta is türelmesen fordít nekem pasiból Borcsára). Meg az összes többi emberem, akik egy kávé, fröccs, bármi mellett hajlandók voltak nyolcvanezredszerre is végighallgatni.

3. Tabula rasa

Tavaly december 25-e volt életem első olyan karácsonya, amit egyedül töltöttem otthon. A gyerekeim azon a családi összejövetelen mulatoztak, amire két hónappal azelőttig mindenkinek egyértelmű volt, hogy én is ott leszek. Mégis, jólesett egy kicsit egyedül lenni, meg hát persze feladatom is volt. A lakásom falairól eltávolítottam az összes olyan fényképet, amin még boldog családként mosolygunk a kamerába, minek fájdítsam magam ezen nap mint nap. Jazzt hallgattam, boroztam, és egy nagy fényképes dobozból előkerestem a régiek helyett olyan fotókat, amik majd nem bántják a szemem. Így nyálaztam végig Ella Fitzgeraldra két évtizedem összes emlékét. És így jöttem rá arra is, hogy azért annak az illetőnek egyáltalán nem volt olyan rossz élete mellettem, sőt. Szóval távolról sem vagyok szarfeleség, legfeljebb neki nem kellettem már. Sebaj, majd kellek másnak.

4. Dühkezelés

Körülbelül december végére be kellett látnom, hogy tengernyi feszültség és méreg fortyog bennem, ám hosszú távon nem lesz tartható, ha ezeket egy-két pohár bor segítségével gyógyítgatom. Két dolgot fogadtam meg: ezentúl kizárólag másokkal együtt és vidám okokból fogok inni, a dühömet pedig reggelenként élem meg, azaz kifutom, kiizzadom magamból.

5. Szemétre vele

Ha mégis maradt bennem méreg napközbenre is, vagy történt egy olyan e-mail-váltás, telefon, beszélgetés, bármi, ami felkavart, hopp, fogtam egy olyan dolgot a lakásban, aminek a tulajdonosa már nem lakott ott, és kéjes élvezettel kihajítottam a kukába. Nyugi, nem lett az enyészeté semmi igazán értékes, de az a mozdulat, ahogy rápöcköltem például a tőlem kapott kapucnis pulcsit a tojáshéjjal összekeveredett kávézaccra – nos, az megfizethetetlen volt.

6. Kiírás

Időről időre megírtam a gondolataimat. Amit lehetett úgy, azt cikk formájában, ami túl intimpistáskodás lett volna, azt csak úgy, magamnak. Elképesztően nagy ereje van annak, ha az ember így szavakká tudja formálni az érzéseit, mindenképp ajánlom kipróbálásra.

7. Terápiás pasik

Körülbelül fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy elkezdhessek egészséges(ebb) lélekkel randizni. Hogy ne szeretetéhes, összetört szívű, cinikus szukaként lihegjek be egy-egy találkozóra, hanem lazán, magabiztos önmagamként. Az így megismert csávók pedig önmagukban is érdekesek és tanulságosak voltak, ki egy órára, ki két percre, ki teljes három hétre. Mégis, az ő segítségükkel nem csak egy csomót tanultam magamról, de újra elhittem, hogy még van bennem kraft, potenciál, érzelmek és szenvedély, és teljesen felesleges a kispadra száműzni magam.

8. „Így legalább volt értelme” (by Szentesi Éva)

Végül eljutottam arra a pontra, amikor valóban túl tudtam tenni magam a házasságom kudarcán. Amit azzal ünnepeltem meg, hogy fogtam, és bevágtam a jegygyűrűmet a zaciba. Előtte a barátaimmal egy csomót ötleteltünk, mihez is kezdhetnék az így kapott pénzzel. Volt, aki egy gigantikus, csilivili vibrátorra szavazott, de felmerült egy pár csajos cipő, utazás, vacsora gondolata is. Én azonban arra akartam költeni ezt az összeget, ami számomra a legtöbbet jelentette az elmúlt egy évben. Úgyhogy összetrombitáltam azt az egy tucat nőszemélyt, akik ott állnak rendületlenül mögöttem máig, és alaposan bevicuskáztunk, buborékokban feloldva a szívfájdalmakat. És tudod, mire jöttem rá? Amíg az embernek van egy maréknyi ilyen szuper nője, addig nagy baj nem érheti, a gazember szívű csávóknak meg alászolgája, fel is út, le is út.

9. Elengedés

Megadtam a módját, végigmentem az úton. Fontosnak tartom, hogy az ember megélje a fájdalmát, kibeszélje a bajait. De ugyanilyen életbevágó, hogy megtanulja elengedni azt. Pláne úgy, hogy ma van a szabadság világnapja. Úgyhogy emelem poharam az erős nőkre, az újrakezdésre, és az időre, ami minden sebet begyógyít.

Vive la liberté!

 

Fiala Borcsa

 A kiemelt kép a szerző tulajdonában vannak