–

Lassan 15 éve ücsörgök különböző fotelokban, és mesélek a velem szemben ülőnek arról, hogy miről álmodtam, mit éreztem egy-egy helyzetben, vagy hogy mit éltem át gyerekként.

Először akkor kértem egy barátnőmet, hogy ajánljon nekem pszichológust, amikor egyetem után a legjobb haverom külföldre költözött a családjával, én meg azt éreztem, hogy nem tudom ezt a veszteséget feldolgozni.

Azt hittem, csak pár beszélgetés lesz, sírok picit, aztán eljövök. Végül három évre ott ragadtam, mert kiderült, hogy az egész szomorúságom mögött az anyám halála után megrekedt gyászfolyamat áll.

Puff neki!

Három év után felálltam, pontosabban külföldre mentem, majd hazatérve újabb krízis, és én újra ott találtam magam a fotelban ülve, zsebkendőt szorongatva, sírva-panaszkodva. Akkor éppen a házasságom végét kellett elgyászolni. Ez a kör két évig tartott.

Majd jött egy hosszabb szünet, egy pszichológusváltás, és most újabb két év után azt érzem, ha ennek is a végére érek, talán akkorra már elfogynak az elmesélendő történeteim, és helyre kerül mindaz, amit helyre lehet rakni.

Ez már csak azért is jó hír, mert egyszer kiszámoltam, hogy kábé egy kisebb budai öröklakás árát sikerült beletennem ebbe a sztoriba. Erre szokták mondani: az utolsó fillérig megérte.

Persze a pszichológus nem csak a pénz miatt jelent valódi elköteleződést. Időt is kell szánni rá, meg van egy csomó dolog is, amit senki nem mond el előre (legalábbis nekem nem mondták el), úgyhogy most megpróbálok segíteni azoknak, akik belevágnának ebbe az egészbe. Szerintem ezeket a dolgokat fontos mindenkinek tudnia. Csak hogy tudja, mit vállal.

Annyit azért még előrebocsátok, hogy az én csomagom elég nagy volt. Nyilván a megéléseim is ennek megfelelők. 

1. Nincs visszaút

Ha rendesen elkezded, és elhatározod, hogy a végére jársz a dolgoknak, akkor nem lehet visszafordulni. Szerintem nincs olyan, hogy „Oké, én eddig akartam csak jönni, most megállok”. Pontosabban lehet ilyesmivel próbálkozni, de jó eséllyel hosszú távon elég nehéz lesz tartani ezt az elhatározást.

Pandóra szelencéjét nem lehet visszazárni, csak ha az ember számba vette az összes démont, ami kiszökött rajta. Lehet persze olyat csinálni, hogy az ember azt mondja, hogy köszöni, nem kéri az egészet. De ez általában az elején megtörténik. Ha már eljutottál valameddig, akkor muszáj végigcsinálni.

Én például gyakran mondogattam az elején, hogy nekem ezt senki nem mondta.

Senki nem mondta, hogy nincs résre nyitott ajtó. Ha egyszer odaállsz, és ráteszed a kezed a kilincsre, aztán meg átlépsz a küszöbön, akkor csak előrefelé lehet menni.

Maximum annyi a könnyítés, hogy leülhetsz, megállhatsz menet közben. 

2. Megérted, hogy miért mondják, „boldogok a lelki szegények”

Gyerekként sosem értettem ezt a mondatot. Hogy lehet boldog az, aki nem ért valamit, aki valamiben hiányt szenved. Aztán pár évnyi terápia után, amikor kiderült számomra, hogy „francba, ebből nem lehet kiszállni, ezt végig kell csinálni”, akkor rájöttem, mit jelent. Hogy vannak emberek, akik úgy élik az életüket, hogy fogalmuk sincs arról, valójában mit miért tesznek. Hogy a saját, gyerekkorban beléjük égetett mintáikat viszik tovább, és ismétlik ugyanazokat az üres, igazából sehova nem vivő „megoldásokat”, amik miatt valójában nem is róluk szól a saját életük. Persze ettől még ez élet. Egy bizonyos fokú tudatlanságban leélt, boldog élet.

Azok meg, akik nem ezt választják, hanem a saját megoldásaik és választásaik szerint elindulnak egy önismereti úton – bármi legyen is ez (pszichodráma, asztrológia, vallás, tréningek) –, rájönnek, hogy mindennek ára van. Az első ár pedig, amit ezen az úton fizetni kell, az a boldog tudatlanság elvesztése.

3. Rohadt nehéz lesz

Senki nem figyelmeztet, hogy időnként a pszichológus mészárlást rendez. Látszólag csak ül veled szemben, és kérdez, vagy éppen hallgat, te meg lassan mindent elveszítesz.

Az anyádat, akiről azt hitted, hogy szeret téged. De kiderül, hogy persze, szeretett, de amúgy meg egy önző, éretlen, labilis nő volt, akinek te voltál a legkönnyebben elérhető önmegvalósítási felület, így aztán minden pozitív érzés benned tele van kétellyel és bizonytalansággal. Az apádat, aki narcisztikus, a nagyszüleidet, akik bántottak, és kivételeztek a testvéreddel, a testvéredet, aki nem tudott veled mit kezdeni, és ezt úgy mutatta ki, hogy attól még neked volt bűntudatod.

Minden egész eltörik, minden láng csak részekben lobban, és neked mindent újra fel kell építened. Az alapjaitól.

4. Teljesen kikészít fizikailag is

Vannak időszakok, amikor az ember csak vonszolja az életét. Amikor annyira megviseli az épp aktuális folyamat, hogy semmit nem képes (és nem is akar) csinálni. Mármint fizikailag. Csak feküdni, vagy ülni csendben és úgy, hogy senki ne szóljon hozzá. Persze csak keveseknek van lehetőségük ilyenkor szabadságra menni. Én időnként csodálkozva nézek vissza egy-egy negyedévre: „Ezt vajon hogy a frászba' bírtam ki, és bírták ki velem azok, akik körülöttem vannak?!”

Nagyon sok türelmet és elfogadást igényel a környezettől is, ha az ember terápiája éppen belobban.

5. Hullámmozgás az egész

Gimiben imádtam a fizikát. Főleg azt a részét, amikor a kis autó egyenes vonalú, egyenletes pályán közlekedett. Gondoltam, az élet is ilyen. Az ember elindul egy irányba, aztán egyszer odaér. Aha. Hát, nem. Minden hullámmozgással terjed. A fény is, az érzéseid is, az életed is. Vannak jobb részek, és vannak rosszabbak. Van, hogy épp kezdesz jól lenni, és akkor kapod a legnagyobb csomagot. Ilyenkor mondja majd a pszichológus, hogy „azért, mert most már el bírod hordozni”. Ennyi. Magadban lehet, hogy még hozzáteszed: csessze meg.

6. Fogadatlan prókátor leszel magad is

Hát, szerintem a világon az egyik legnehezebben viselhető embertípus, aki épp most kezdi a terápiát, már megvan az elköteleződése, van is tapasztalata arról, hogy ez mennyire jó, és milyen szuperül működik. Úgyhogy szórja is az igét szerteszét. Már látja a többiek bajait, élesebben megmutatkozik számára, hogy kinek hol van elakadása, úgyhogy segít is mindenkinek. Jól elmondja, mit és hogyan kellene csinálni. Az ég áldja meg a barátaimat, akik nem harapták el a torkomat öt éve, amikor én is így működtem. Jó hír, hogy idővel azért az ember megtanulja, hogy tartsa meg magának a véleményét.

7. Az önismeret divat. A terápia stílus

Ha belevágsz egy terápiába, és elköteleződsz a folyamat mellett, beleengeded magadat, megszenveded, megtapasztalod, elsiratod, és felfedezed, majd elkezded érezni magadban az erőt, a megtalált saját hangot, a felfedezett belső békét, akkor találod majd csak igazán mókásnak a női lapok „önismereti” kvízeit, épp divatos (most, azt hiszem, a mindfulness a legmenőbb) pszichológiai tanácsait. Végtelenül mókásak ezek a 2000 karakterben megírt lelki világmegváltások. Persze, ennek is van értelme (felkelti az érdeklődést), de ez csupán divat. A sajátod (a stílusod) csak a saját döntésednek megfelelő terápiás folyamat lehet.

Persze sokat lehetne még írni arról, hogy milyen, amikor az ember terápiába jár. Meg hogy mire lehet számítani.

De igazából az a helyzet, ha meghozod a döntést, hogy belevágsz, annál jobbat, mint hogy végigcsinálod, nem nagyon tudok elképzelni.

Azért is fontos számomra, hogy őszintén beszéljek erről, mert még mindig tabu, ha valaki úgy dönt, hogy keres magának egy pszichológust. Ócska közhely, de mégis úgy van, hogy ha megvágom az ujjamat, azonnal rakok rá ragtapaszt. Ha viszont a lelkemen van egy seb, rosszallón néznek rám, ha meg akarom gyógyítani. Ezen muszáj lenne változtatni.

A munkában és az életben is rengeteget köszönhetek a pszichológusoknak. Darabjaira tört gyerekeket, széthullott életeket segítettek összerakosgatni a munkában. Az életemet meg már el sem tudom képzelni úgy, hogy mi lett volna, ha olyan tíz éve nem döntök úgy, hogy elindulok ezen az úton.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Jose Luis Pelaez Inc

Gyurkó Szilvia