Epres Panni: „Már nem kell az együttérzés, köszönöm”

Hét évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára ebben a műsorban. Egy másik világ másik Pannijával. Aki felszabadultan mesélte, hogy annyi év várakozás után végre kikerekedett minden, a szerelmével egymásé lettek, két gyerekük született, ő pedig beledőlhetett a feleség szerepbe, a boldogságba, a biztonságba. A királylány és lovagja ellovagoltak a naplementébe. Csak épp, tündérmese helyett ez a való élet, és a való élet néha irtózatos fordulatokat produkál. Olyanokat, mint 2020. június 18-án. Két hét híján öt évvel ezelőtt a királylány leszállt a lóról, eltemette a lovagot, kézen fogta a két gyereket és meg-megbotolva, de nyílegyenes gerinccel elindult egy másik úton. Gyalog. A mai Panni karcosabb, mint a hét évvel ezelőtti. Önállóbb. És bátrabb. Vállalja, hogy köszöni, nem kéri már a szomorú szent asszony szerepét. Lélekben mindhalálig Benedek Tibor özvegye lesz, de az ország özvegye nem akar lenni. Nem azonos a veszteségével, nem kéri az ítélkezést, nem kéri a jajveszékelést, nem kéri a könnyeket sem; ő már elsírta a sajátjait. Ő élni akar. Szeretni akar. Önállóságot akar. Szabadságot akar. Ezen az úton pedig nemrég tett egy fontos lépést: elindította hosszú-hosszú évek óta tervezett saját vállalkozását. Azt csinálja, amihez ért: a szépérzékét, az eleganciáját, a sugárzó egyéniségét tervezi bele a saját ruhakollekciójába – amelynek egy-egy megkésett darabját ő maga viszi el a címzettnek, ha épp arra van szükség. És közben nagyon óvatosan, elkezdte magát annak látni, ami: vállalkozónak. Addig is, amíg ő ízlelgeti ezt az új titulust, és a körülötte felépült új életet, nézzétek meg a beszélgetésünket, hét évvel később. Elviszlek magammal. Benedek-Epres Panni.