Frédi, Béni és a magyar rímkirályság – A Flintstone család 65 éves „kőkorszaki öröksége”

–

A gyerekeink generációját már kevésbé szippantja be a Flintstone-univerzum?

Nekik persze ott van ezer másik harsány, színes, modern mese, amit bármikor streamelhetnek. De nekünk, akik alig vártuk a szombat estéket, hogy az egész családdal együtt nevethessünk Romhányi József „emeltyűs szerkentyűin”, ez a sorozat sokkal többet jelentett egy rajzfilmnél. (Romhányi születésének 100. évfordulójáról is megemlékeztem, olvassátok el!)

A Flintstone család bebizonyította, hogy egy rajzfilm lehet társadalomkritikus, vicces és egyszerre bensőségesen családias. Nélküle aligha létezne a Simpson család, a Family Guy vagy bármelyik modern animációs szatíra. És mi, magyarok a rímkirályunknak, Romhányi Józsefnek köszönhetően, kaptunk belőle egy olyan verziót, amely minden másnál szellemesebb, időtállóbb, ráadásul a sajátunk.

1960. szeptember 30-án az amerikai ABC csatorna mutatta be két korszakos alkotó, William Hanna (akiről itthon sokáig azt hittük, hogy egy hölgy) és Joseph Barbera (akit szintén nőnek képzeltünk, és azt hittük, csak véletlenül írták el Barbara nevét „ezek a buta amerikaiak”) új rajzfilmjét, a The Flintstones-t. Senki sem sejtette, hogy a kőkorszakban játszódó, valójában az amerikai kertvárosi kispolgári létet kifigurázó sorozat ekkora siker lesz. Pedig az lett – és nemcsak Amerikában, hanem nálunk is.

Műfajteremtő rajzfilsorozat

A Flintstone család volt az első animációs sorozat, amit főműsoridőben sugároztak, és évtizedekig tartotta a leghosszabb ideig futó rajzfilmszéria rekordját. Egészen 1992-ig, amikor a Simpson család letaszította a trónról. Addig viszont Frédi, Vilma, Béni és Irma bőszen uralták a „kőkorszaki képernyőket”.

Kezdetben egyébként nem is a kőkorszak volt a tervezett háttér: az alkotók játszottak az ókori Rómával, még egy „indiános” verzió is felmerült, végül azonban maradtak a pattintott kőnél – és milyen jól tették.

Mivel a sorozatot felnőtteknek szánták, az első két évadot egy cigarettamárka szponzorálta. Igen, jól olvastad: Frédi és Béni a kertben bagózva nyomtak le reklámblokkokat, amit ma már viccként is nehezen értelmezünk.

A szponzor csak akkor hátrált ki, amikor a készítők kitalálták, hogy Vilma gyereket vár. Ez önmagában is mérföldkő volt, hiszen Vilma lett az első terhes rajzfilmfigura, akit férje szinte idegőrlő módon zsongott körül apasági izgalmában.

A baba nem véletlenül lett kislány: a marketingesek jelezték, hogy „a lánybabák jobban fogynak”. Így született meg Enikő – vagyis Pebbles. Béniék később örökbe fogadtak egy kisfiút, Benőkét, ami szintén szokatlanul progresszív húzás volt a hatvanas években.

Anakronizmus és popkultúra

A sorozat humorát az anakronizmusok adták: őskövületek hajtották lábbal az autót, a mamutból lett porszívó, a dinoszauruszból daru. Kőbaltás hétköznapok, modern problémákkal. A kőkorszaki férfiklub, az Ökörkör pedig már a korabeli amerikai „fiúklubok” paródiája volt. És hogy mennyire épült be a popkultúrába?

Vendégszerepelt benne többek közt Tony Curtis (Stoney Curtis néven), Alfred Hitchcock (Alvin Brickrockként), Cary Grant (Cary Granite-ként) – sőt, még a Rolling Stones is, Mick Jadestone and the Rolling Boulders átiratban.

Flintstone Magyarországon

Nálunk 1966. november 19-én mutatták be először. Aznap délután még a moszkvai rakétaegységek felvonulását közvetítette a tévé, este hat után pedig a Minisztertanács ülését – és csak ezután, este 19:50-kor robbant be Frédi és Béni a képernyőre. Az ország azonnal beleszeretett a lökött szakikba és béketűrő nőikbe, még ha a Népszabadság kritikusa másnap le is húzta („ennél azért szombat este több kell”).

A magyar varázs: Romhányi József

De valljuk be: nekünk, magyar nézőknek nemcsak a hipervicces őslényes háztartási gépek miatt maradt örök kedvencünk ez a sorozat. A Flintstone hazai sikerének legalább a felét Romhányi Józsefnek köszönhetjük. A zseniális költő és rímfaragó a hatvanas években kapta meg a sorozat fordításának lehetőségét, és az unalmas angol dialógusokból valóságos nyelvi tűzijátékot csinált. Ő nevezte el például a repülőt „csörlőcsavaros sastársasjáratnak”, vagy a hajtókaros szerkezetet „emeltyűs szerkentyűnek”. Az ő rímei nélkül nálunk aligha lett volna ekkora kultusza a filmnek.

Csak pár emlékeztes sor Romhányitól:

„Vilma, éhezem! Adsz kaját, mit számba tehet két kezem?”

„Azért kezdtem a testem kisportolni, hogy legyen mit a nők közt kisorsolni.”

„A ma esti program teke lesz és a játékhoz te kellesz!”

Tulajdonképpen úgy figurázta ki a nyelvi humorral a szocializmus rengeteg visszásságát Romhányi, hogy magán röhögött a hatalom, miközben azt sem vette észre, hogy róla van szó.

Zseniális szinkronhangok

A szinkronhangok is legendásak: Csákányi László öblös hangján hallottuk Frédit, Márkus László zseniális orgánuma Béni volt, Psota Irén sziporkázott Vilma szerepében, Váradi Hédi pedig csodálatos Irma volt. Felmerült egyszer egy olyan ötlet is, hogy a négy magyar színésszel élőszereplős változatot készítenek, amely a „Csőkorszakban” játszódott volna. Nem valósult meg sajnos, de már az elgondolás is gyönyörűen magyaros.

Kőkorszaki örökség

Lehet, hogy mára a Simpsonék és a Family Guy harsányabb, provokatívabb világa sokkal jobban illeszkedik a korhangulathoz, de biztos vagyok abban, hogy a Flintstone-ok nélkül nem léteznének. Frédi, Béni, Vilma és Irma megmutatták, hogy egy rajzfilm lehet egyszerre vicces, társadalomkritikus és szerethető családi történet.

És mi, magyarok még azt a bónuszt is megkaptuk, hogy a saját rímkirályunk, Romhányi József adta meg az igazi ízét. Szóval bárhogy is hívjuk: The Flintstones, Frédi és Béni, vagy csak „a két kőkorszaki szaki” – az örökségük egészen biztosan kőbe van vésve, immár 65 éve.

(Marossy Kriszta is írt hét éve a sorozatról, olvassátok el) 

Both Gabi