A nő, aki nemet mondott a császárnak is – Doña Gracia Nasi, a reneszánsz kor egyik legbátrabb asszonya

Vannak nők, akik ragyognak, akiknek akkor is tartásuk van, ha a környezet, amiben élnek, erősen korlátozza őket. Színlelni kényszerülnek, mégis őrzik magukban a fényt, és amikor a közeg végre biztonságos, végre azok lehetnek, akik mindig is voltak. Ilyen lehetett Doña Gracia Nasi is, aki több ezer zsidót mentett meg, rejtett el és csempészett át egy biztonságosabb és szabadabb helyre. Az, hogy nőként ilyen közvetlen szerepet és hatalmat gyakorolt, rendkívüli volt a korában, ám annyira kiváló vezetőnek bizonyult, hogy a nemi kérdés a kor elveinek ellenére másodlagossá vált az esetében.

Titkokban kellett tartaniuk származásukat

Doña Gracia Nasi a tizenhatodik század egyik jelentős női alakja volt, nevét mégis szinte elfeledte a világ.

Drámai élete Portugáliában kezdődött, de korai éveiről keveset tudni. Egy befolyásos zsidó családba született, de a családtagokat nem sokkal a lány születése előtt keresztény hitre kényszerítették át. A szülők valószínűleg azok közé a spanyol zsidó száműzöttek közé tartoztak, akik 1492-ben Spanyolországból Portugáliába menekültek, ahol azonban 1497-ben mégis kényszerkeresztelés áldozatai lettek. Úgynevezett conversók voltak, akik a zsidóüldözések hatására ugyan megkeresztelkedtek, de örökösen annak a gyanúnak az árnyékában éltek, hogy titokban megtartották zsidó hitüket. Tény, hogy ez legtöbbször igaz volt, ahogy Nasiék esetében is. A család ugyanis hivatalosan a keresztény „de Luna” nevet vette fel, Doña Gracia pedig a Beatrice nevet kapta, ám otthon, a négy fal között továbbra is gyakorolták a zsidó vallást, és lányukat zsidó nevén szólították.

1528-ban Beatrice, vagyis Gracia feleségül ment Francisco Mendes Benvenistehez, egy gazdag újkeresztény bankárhoz Lisszabonban, akinek vagyona keleti kereskedelemből származott. Férje, aki ugyanolyan tömeges áttérítések áldozata volt, mint Gracia családja, 1535 januárjában halt meg, Beatrice pedig fiatal özvegyként maradt egyedül gyerekével, Reynával.

Figyelemre méltó, hogy a férj végrendeletében vagyonának kezelését akkoriban rendhagyó módon felesége és testvére, egyben üzlettársa, Diego, egy ötvenéves antwerpeni kereskedő között osztotta meg, aki vezető szerepet töltött be a portugál bors- és fűszerkereskedelemben. 

A nő, aki nemet mondott a császárnak is

Férje halála után Doña Gracia újabb nagy próbatétellel szembesült: a portugál inkvizícióval. Az inkvizíció veszélyt jelentett azokra a kriptozsidókra, akik ugyan látszatra katolikusként éltek, de titokban zsidó hagyományokat tartottak. Családja védelme érdekében az özvegy Antwerpenbe költözött, hogy közel legyen sógorához, és folytassa férje bankártevékenységét.

Az inkvizíció miatt sok converso, vagyis átkeresztelkedett zsidó próbált az Oszmán Birodalomba jutni Antwerpenen keresztül, hogy ott szabadon gyakorolhassák a zsidó vallást.

Gracia mindig is vágyott rá, hogy letehesse a keresztény álarcot és nyíltan zsidóként éljen. Az ő terve is az volt, hogy továbbmegy Törökországba.

De mivel dúsgazdag volt, lányának, Reynának magasrangú férfiak kezdtek udvarolni. Az egyik legkitartóbb maga V. Károly császár volt, aki Európa nagy részét és az Újvilágot uralta, folyamatos háborúkban állt, és gyakran pénzügyi problémákkal küzdött. Egy ponton levelet írt húgának, Habsburg Mária magyar és cseh királynőnek, hogy járjon közbe a frigy ügyében. 

Dona Gracia tudta, hogy lánya csak a pénzszerzés eszköze lenne, ezért titkos tervet eszelt ki. Fiatal unokaöccsével, João Micas-szal és Reynával együtt elhagyta Antwerpen városát. Velence felé vették az irányt. Azt terjesztették, hogy a lányt João szerelmi indíttatásból „elrabolta”. Ez akkoriban népszerű csel volt, és a pletykák miatt a lány már kevésbé volt kívánatos parti.

Amikor V. Károly és Mária királynő rájöttek, hogy a kis madárkáik elszöktek a kalitkából, közel öt éves jogi harcba kezdtek a Mendes-vagyon megszerzéséért. Dona Gracia azonban foggal-körömmel védte a pénzét. Gyémántokkal teli ládákat helyezett letétbe befolyásos kereskedőknél a városban, akiknek hatalmas összegeket kellett volna fizetni neki, ha nem adják vissza a ládákat. Amikor a császár és húga megpróbálta megszerezni ezeket a kincseket, a kereskedők nem tettek eleget a parancsnak.

A történet végül megegyezéssel zárult: Gracia kamatmentes kölcsönt nyújtott V. Károlynak két évre, és bankháza haladékot biztosított a császár meglévő hiteleire, így őrizve meg vagyonát, családja függetlenségét és lányai biztonságát.

A történetből némileg kitekintve, de egyáltalán nem zárójelesen kell megjegyeznem, hogy Gracia IV. Pál pápával is szembeszállt, amikor a pápa Anconában börtönbe vetett és máglyára küldött zsidókat, akik megtagadták hitük feladását. Dona Gracia és unokaöccse válaszul Ancona kikötőjének bojkottját hirdette meg, ami jelentős gazdasági veszteséget okozott a városnak. Bár a bojkott később megszűnt, ez az esemény még inkább megmutatta Dona Gracia rendkívüli erejét és befolyását.

Azzá vált, aki mindig is volt

Gracia ezután sem lélegezhetett fel: Velence városának is fájni kezdett a foga a családi vagyonra, ám az asszonynak ismét sikerült kimenekítenie a pénzét: családjával Ferrarába költözött, ahol az uralkodó örömmel fogadta őket.

Ferrarában Beatrice végre nyíltan élhetett zsidóként. A városban nemcsak a családi vállalkozást vezette, hanem aktív támogatója volt a szefárd alkotóknak, és segítette a kriptozsidókat, akik Portugáliából menekültek és Olaszországban vagy az Oszmán Birodalomban telepedtek le. Doña Gracia kulcsszerepet játszott a menekültek anyagi támogatásában, utazásuk megszervezésében és alapvető szükségleteik biztosításában.

Ám egy idő után Ferrara sem volt többé biztonságos hely számára, és lányával együtt Konstantinápolyba (ma Isztambul) menekült. Az Oszmán Birodalom területén  szívesen fogadták őt, ahogy más zsidó honfitársait is. II. Bajazid szultán joggal vetette fel: „Hogyan nevezhetik Ferdinánd spanyol királyt bölcsnek, ha csupán azért tette szegénnyé országát, hogy az enyémet gazdagítsa?”

Doña Gracia Törökországban gyorsan vezető szerepet vett fel a szefárd közösségben. Sokat jótékonykodott, folytatta az Ibériai-félszigetről menekülő zsidók segítését. Birodalomszerte kórházakat, zsinagógákat támogatott, továbbá alapított egy jesivát és legalább egy zsinagógát Konstantinápolyban. Eközben továbbra is irányította a család kereskedelmi és hajózási tevékenységeit. 

Amikor az Oszmán Birodalomba költözött, formálisan is megváltoztatta nevét Mendesről Nasira. Ennek a szimbolikája mély jelentőségű volt: a „nasi” egy ősi zsidó cím volt, amelyet befolyásos családok fejének adtak. Egy nasi a zsidó közösség politikai, pénzügyi és jogi vezetője, valamint hivatalos képviselője volt a bíróság előtt. Nincs bizonyíték arra, hogy valaha más nő is viselte volna ezt a címet.

Bánosi Eszter