Heteró anya, meleg apa, és a közös gyerek – a co-parentingről mesél a Cabin Pressure című film

–

Fiala Borcsa/WMN: Heni, elmeséled, hogy kezdődött a közös történetetek a kisfiaddal, Leóval, illetve ezzel párhuzamosan Andrejjel, Eszterrel és Sárával?

Kiss Henrietta: Mindig is akartam gyereket, egyre többször ébredt fel bennem az anyaság utáni vágy, párom azonban nem volt. A neten kezdtem el keresgélni a lehetőségek után, milyen egyedülálló anyának lenni, hogyan lehet anyává válni spermadonáció segítségével, milyen klinikák vannak. Amikor megismerkedtem ismerősökön keresztül Eszterrel és Sárával, addigra már eldöntöttem, hogy azt szeretném, apja is legyen a gyerekemnek, ezért a co-parenting irányába indultam el. Így aztán a rendezőkkel együtt mentünk végig ezen az úton. Nagyon sokat segítettek nekem, sok mindenben támogattak.

Közben jött a Covid is, meg az ukrán háború, így ez a dokumentumfilm egyfajta korlenyomat is lett. Azt is feldolgozza a film, hogy mi történik manapság a nőkkel, nekem ezért is volt fontos a téma. Amikor elmentem a klinikára, hogy spermadonorral legyen gyerekem, a doktornő megkérdezte, hány éves vagyok. Megmondtam, hogy harmincöt, mire lapozott egy nagyot, hogy „ja, akkor az más tészta”. Én ezt akkor szabályos inzultusnak vettem. Most már persze tudom, hogy van erre egy kifejezés angolul: fertility fog. (Talán termékenységi ködnek lehetne fordítani – a szerző.) Sokan ugyanis úgy gondolják, hogy minden megoldható, de ez egyáltalán nem igaz. Nem lehet a végtelenségig várni a gyerekvállalással. Akkor döntöttem úgy, hogy belevágok.

Nagy Eszter: A filmünk kiindulópontja volt a jelenség, amit láttunk: sok nő belesodródik a gyerektelenségbe, észrevétlenül kicsúsznak az időből.

Mivel a média mindig felkapja az olyan híreket, amikor egy-egy idősebb sztárnak gyereke lesz, illetve a sugalmazás, az elvárás miatt, hogy a nők csináljanak maguknak karriert a gyerekvállalás előtt, sokan elhiszik, hogy bármeddig lehet gyerekük, amíg menstruálnak.

Az, hogy Heni elment egy orvoshoz, és a szakembernek a statisztikák alapján alkotott véleményére hallgatott, nagyon fontos dolog. Ahogy az is, hogy a nők tudatosítsák magukban, van egy korhatár, ameddig valószínűsíthetően lehet gyerekük. És ez nem azonos azzal, amit a média közvetít. A filmünkkel azt szerettük volna megmutatni, hogy van alternatív lehetőség is, nem kell kisodródni a gyerekvállalásból csak azért, mert egyedül vagyunk.

Czira Sára: Ha valaki szeretne gyereket, akkor ugyanúgy, mint Heni, végig tudja vinni ezt a folyamatot.

F. B./WMN: Heni, te végül miért nem a donoros megoldás mellett döntöttél?

K. H.: Szerettem volna, hogy legyen egy olyan valaki, aki jelen van a gyerekem életében. Én mindig is egy klasszikus családmodellre vágytam, nem szerettem volna azzal szembesülni, hogy ha később rákérdez az apjára a gyerekem, akkor azt kelljen neki felelnem, hogy ebben a pozícióban nincsen senki. Ha ezen felül az apa benne lesz az életében, az egy bónusz. És ez így is teljesült, nagyon szeretik egymást. Mi Andrejjel két olyan ember vagyunk, akik nagyon akartak gyereket, Leó pedig mindkettőnk életének középpontja.

F. B./WMN: Mindketten Barcelonában éltek. Ezzel azt is vállaltátok, hogy ott maradtok?

K. H.: Igen, ez akár hátrány is lehet, bár én nem akarok innen elmenni. De ez valóban ideköt minket. Azóta azért sok nehézségen túl vagyunk, megvannak a párkapcsolati dinamikák a viszonyunkban. Ettől függetlenül

változatlanul úgy gondolom, a co-parenting egy nagyon jó dolog, és működhet, csak előzetesen sok mindent át kell gondolni.

A mi esetünkben nagyon sok a különbség. Ezek persze bármilyen kapcsolatban kiderülnek a gyerekvállaláskor, ami egyfajta emberkísérlet. Egy ideig a legtöbb dologban egyetértettünk, de a gyereknevelés során egyre több ellentét alakult ki közöttünk. 

F. B./WMN: Valóban megrázó volt látni a filmben, hogy már megvan a közös gyereketek, amikor kiderült egy csomó minden, illetve előfordulnak súrlódások is. Ilyenek persze egy sima, tradicionális párkapcsolatban is előfordulnak. Mik azok a dolgok, amiket meg kellett volna kérdezni, át kellett volna gondolni az elején, de akkor nem jutottak eszedbe, csak most, így a gyakorlatban?

K. H.: Voltak az elején is intő jelek, de ezek inkább személyiségből fakadók, illetve generációs különbségek. Annak ellenére, hogy én nem egy párt kerestem, hanem egy apát, az a rossz minta, amit én a párkeresésben is követek, teljesült itt is. Még úgy is, hogy ennek pont az ellenkezőjét akartam. Andrej például az elején nagyon nyitottnak tűnt, amit Barcelona és a melegsége is alátámasztott. De valószínűleg mindannyian úgy nevelünk gyereket, ahogy otthonról hozzuk, azok a természetes reakcióink. Ő pedig az övét jó messziről hozza.

F. B./WMN: Köztetek a közös város ellenére generációs és kulturális különbségek is vannak, ugye? Hiszen teljesen más háttérből jöttök.

K. H.: Igen, Andrej a Szovjetunióban nőtt fel, én meg egy kis magyar faluban, bár ott is mindig megvolt bennem a vágy, hogy én mindent másképp akarok csinálni. De sokan mondják, akik férjnél vannak, és úgy lett családjuk, hogy azok a problémák, amikben mi vagyunk, teljesen normálisak, ezeken sok mindenki más is keresztülmegy.

De azt is szokták mondani, hogy nekünk még könnyebb is, hiszen nincs meg az érzelmi kapocs, mivel mi nem voltunk soha egy pár. 

F. B./WMN: Hogy működik nálatok a co-parenting felosztás?

K. H.: Alapvetően fele-fele alapon vagyunk, de ez több dolog miatt máshogy van most. Időben többet van velem Leó, részben azért, mert még kicsi, illetve azért, mert az apukája nagyon szeret utazni, úgyhogy nála inkább tömbösítve van a gyerek. Tervezzük, hogy elmegyünk a közeljövőben egy mediátorhoz. Sokáig azt hittem, hogy a mi kapcsolatunkat kellene megjavítani, de aztán arra jöttem rá, hogy valójában a kommunikációnkat, annak érdekében, hogy jobban működjenek a dolgok. Leó az elejétől fogva abban nőtt fel, hogy két otthona van, a papánál és a mamánál is. Most négy és fél éves, alapból magyarul és oroszul beszél, de mellette az iskola miatt angolul, illetve a város miatt spanyolul is. A jó részek, amikről az elején Andrejjel ebben a rózsaszín ködben álmodoztunk, végtére is megvalósultak.

Volt ugyanis a mi kapcsolatunknak is nászutas szakasza, ami nagyon jó volt, Andrej nagyon szórakoztató ember, csak közben nem tudunk jól kommunikálni. De ehhez hozzátartozik, hogy én sem vagyok könnyű eset.

F. B./WMN: A film trailerébe is bekerült a mentalitásod. A gyerekvállalás elindításának elején elmondtad: leszarod, mit gondolnak az emberek. Azóta eltelt öt év, úgyhogy megkérdezem, ez még áll?

K. H.: Alapvetően igen. De ez nem ilyen egyszerű persze. Nem arról van szó, hogy annyira magabiztos lennék, hogy teszek mindenben mások véleményére, de ebben a témában igen. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam azzal kapcsolatban, hogy milyen erős vagyok és bátor, de ez nem annyira a komfortzónám elhagyása, én más dolgokban vagyok bizonytalan. Bíztam magamban, hogy ez működni fog, és ha Andrej is itt van, akkor az egy plusz lesz. De valóban kissé rózsaszín szemüvegen keresztül zajlottak kettőnk között az első beszélgetések, azóta kissé árnyaltabban látom a helyzetet. 

F. B./WMN: Mivel az egész helyzetben nem egyedül te, hanem hárman vagytok érintettek, az is érdekel, hogy Andrej és Leó hogy áll a rendhagyóbb co-parenting modellhez, illetve ahhoz, hogy ezt mások hogyan kezelik, akár egy barcelonai játszótéren, akár itthon, a szülőfaludban.

K. H.: A játszótéren nem igazán derül ki, hiszen oda általában egy szülő megy a gyerekkel. Az egyik legnagyobb csalódásom Andrejben egyébként ez volt, hogy kiderült: az iskolában nem nagyon akarja vállalni ezt a családmodellt. Nem értem, miért kell titkolózni egy ennyire elfogadó környezetben. De amikor együtt utazunk, akkor is a feleségeként szeret rám utalni mások előtt. Mert úgy könnyebb. De én meg ezt nem akarom, hiszen nem vagyok a házastársa. Szerinte viszont sokkal jobb, ha normálisak vagyunk, ha nincs velünk semmi „fura”. Annak ellenére, hogy itt Spanyolországban ez aztán tényleg senkit nem érdekel, kábé díjat adnak azért, ha melegként apa vagy.

De ő még a saját gyerekének sem mondja el, annak ellenére, hogy Andrej férje is benne van a képben, a fiunk látja őket együtt. Sajnos Andrej így szocializálódott. Ugyanilyen problémája a keze: hiányzik az egyik kézfeje, amit nem mondott el, és mi sem vettünk észre egy évig. A rendezők, Sára és Eszter sem. Nem akarta elmondani, hogy ne aggódjak emiatt. Mindig a zsebében van a fél keze, az anyukája tanította meg, hogy kell úgy csinálni, hogy soha senki ne lássa.

Ő azt szeretné, ha ehhez hasonló lenne az életünk: ha nem kérdezik, akkor nem mondjuk el – így nem kell hazudni.

F. B./WMN: Hogy éled meg az egyedülálló szülőséget? Hiszen így, hogy Barcelonában élsz, a családodra sem igazán számíthatsz.

K. H.: Rosszul. Nagyon szeretek a fiammal lenni, de szakmailag, illetve a nőiességemben nehezebb minden. Tavaly év elején éltem át ezzel kapcsolatban egy válságot, az anyaságból való visszajövés nem sikerült túl jól. A kreatív szakmában ez egyébként is nehéz, az ember vagy egyfolytában dolgozik, vagy nagyon nem. A pályámon sok nő megélése ez, hogy vagy a gyerekkel nem tudnak elég időt tölteni, vagy nem dolgoznak eleget.

F. B./WMN: Van benned megbánás?

K. H.: Sokszor igen. Hogy nem így kellett volna. De ez rám alapvetően jellemző, akár tíz évvel ezelőtti projekteken is tudok rágódni. Mindezekkel együtt az, hogy van a kisfiam, sokkal jobb annál, mintha nem lenne. 

F. B./WMN: Mi az, amit másképp csinálnál?

K. H.: Jobban figyeltem volna az intő jelekre.

Andrej például nem mondta el a férjének, hogy mire készül, csak akkor, amikor már terhes voltam. Aki erre persze el akart válni.

Én ennek nem éreztem akkor a súlyát, úgy voltam vele, hogy nem az én dolgom. Nem kezdtem el ezzel foglalkozni, holott mindazt, ami jelenleg kettőnk között probléma, ez az eset mind előrevetítette. Csalódott vagyok, holott tudtam, hogy nem az lesz, hogy mi hárman kézen fogva megyünk az iskolába.  

F. B./WMN: Eszter és Sára, hogy jött a dokumentumfilm ötlete?

C. S.: Eszterrel már régóta szerettünk volna egy közös filmet készíteni. Ő találkozott Heni történetével, amihez nagyon gyorsan tudtunk kapcsolódni, ugyanis mindketten későn szültünk, mi is átéltük ezt a társadalmi, családi és belső nyomást, ami a nőkre helyeződik.

N. E.: Illetve pont abba a korba kerültünk, amikor több ismerősünk is kicsúszott a gyerekvállalás lehetőségéből, amikor negyven körül szerettek volna gyereket, de kiderült, hogy már nem lehet. És ott volt Heni, aki érdekes ellenpéldának tűnt, hogy így is lehet csinálni. Ő pár évvel fiatalabb, és eldöntötte, hogy fél éven belül mindenképp anya lesz, ha addig nem talál apát, akkor egyedül is megcsinálja egy spermabankban.

C. S.:

Úgy voltunk vele, hogy ha csak egy nőnek is tudunk ezzel segíteni, ha nem kerül bele abba a spirálba, hogy nincs lehetősége, kétségbe van esve, akkor már megérte.

Van egyébként egy ismerősöm, akinek néhány hónapja elmeséltem ezt a dokumentumfilmet, hogy hogyan járjuk körbe a témát. A verziós vetítésre már úgy jött el, hogy újságolta, összeállt egy meleg barátjával, akivel elindítják a folyamatot, annyira inspiráló és bátorító volt számára Heni története.

F. B./WMN: Hogy nézett ki a munkafolyamat?

C. S.: Eszter hazajött Barcelonából a történettel, egy hét múlva már a gépen ültünk. Kimentünk az iPhone-jainkkal és elkezdtük a mélyinterjúkat Henivel.

N. E.: Addigra már voltak hollywoodi jellegű filmek, amiket iPhone-nal forgattak, tehát pont oda jutott a technika, hogy nem tűnt lehetetlennek leforgatni egy rendes filmet mobiltelefonnal. A nagyjelenetkhez később persze szerveztünk operatőröket kamerákkal, illetve lett kint egy állandó operatőr társunk, akit egy hirtelen eseménynél tudtunk riasztani. Így végül vegyes lett a film technikája.

K. H.: Ez az első repülés volt az, amikor jöttetek hozzám, ami a címet is adta. Ott van a Cabin pressure a repülőgép fedélzetén.

N. E.:

Ez kifejezi azt a nyomást, amit az ember terhesen érez, illetve talán szimbolizálja a társadalom részéről érkező nyomást is, és benne van a bezártság, amivel ez a helyzet jár, hogy egy idő után már csak egy dolog körül forog a gondolkodásod.

Csak terhes nőket látsz mindenütt, illetve benne van a kozmopolita léttel járó sok utazás is.

F. B./WMN: Egy nagyon intim élethelyzetben, környezetben forgattatok. Mik voltak a szépségei, illetve nehézségei?

C. S.: Nagyon szerettünk ezen az anyagon dolgozni, sokat nevettünk, sírtunk együtt. 

N. E.: Sokszor éreztem azt, hogy ezt lehetetlen lett volna másképp csinálni. Nem olyanok voltak a helyzetek: egy komplett nagy stáb nem tudott volna befeküdni Heni mellé az ágyba, vagy a szülését úgy követni, ahogy a barcelonai operatőrünk tudott vele menni, a taxiban a lábuknál kuporogva. Ezt csak ebben a támogató, baráti viszonyban lehetett megvalósítani. Mély barátságok alakultak ki a stábtagok között, sőt, még házasságok is szövődtek közben, illetve gyerek is lett belőle. Nagyon intim, kapcsolódásokkal teli projekt lett.

Szinte csak női stáb

Nagy Eszter számos nemzetközileg is elismert magyarországi produkcióban dolgozott már mint colorist. Miután Los Angelesben és Új-Zélandon szakmai tapasztalatot gyűjtött, 2014-ben megnyitotta saját utómunka-stúdióját, a Karmazin Filmet. Olyan filmeken dolgozott, mint az Oscar-díjas Mindenki (2016) a Tiszta szívvel (2016) a Szerdai gyerek (2015) a Drifter (2014) című dokumentumfilm és a nagysikerű HBO-s Aranyélet (2015–2018). A Cabin Pressure (2024) rendezői debütálása. 

Czira Sára két évtizede dolgozik játékfilmeken első asszisztensként. Számos kiemelkedő filmben dolgozott, mint a Dealer (2004), a Taxidermia (2006), a Womb (2010) és a Csak a szél (2012). Az utóbbi években az emberi jogokkal és toleranciával foglalkozó performance-okban és képzőművészeti projektekben vett részt, és első rendezésén dolgozott, az HBO koprodukciójában készült Cabin Pressure (2024) című dokumentumfilmen. 

D’Intino Patrícia a film vezető producere, a Good Kids gyártócég alapítója: „Fantasztikus élmény volt egy ilyen személyes filmet készíteni egy szinte teljesen nőkből álló stábbal, akik mindannyian érintettek a témában, akár már megtapasztalták az anyaságot, akár csak most készülnek rá. Rengeteg nőt ismerünk a baráti körünkben, aki már majdnem 40 és nincs állandó kapcsolata, viszont vágyna az anyaságra, családra. Nekik szerettünk volna egy alternatívát mutatni.”

A film legközelebb a február 3–9. között rendezendő 44. Magyar Filmszemlén lesz látható, a Corvin Moziban, illetve február 14-én debütál a Max streamingfelületein is. A Cabin Pressure a Good Kids gyártásában öt éven keresztül készült a Kinomoto és az HBO koprodukciójában.

Fiala Borcsa