Hagyd unatkozni, de ne hagyd egyedül! – Nyári szünet, de mégis hogy?!
A kisiskolás gyerekek szüleinek szemszögéből
A nagyobb lányom most fejezi be a harmadik osztályt, én pedig mindössze egy évvel voltam idősebb, amikor anyukám – a három gyerekkel otthon töltött tíz év után – visszament dolgozni, és a nyári szünet egy jelentős részében egyedül, vagy ami még durvább, a két kisebb testvéremmel hagyott otthon. Persze, volt szomszéd, aki néha „ránk nézett”, és ez vidéken történt még a kilencvenes években, csodás idilli környezetben (családi házban), de mi a nap java részében így is egyáltalán nem nekünk való sorozatokat és filmeket néztünk a szüleink ágyában, és még a veszélyesen magasra pakolt édességkészletre is rájártunk. Egyrészt, én visszamenőleg is azt gondolom, hogy ez minimum necces volt (nem azt, hogy azok voltak a jó idők), másrészt, ez ma már jogilag sem oké, de nem csak úgy nem. De akkor mégis… mit csinál a gyerekével az, akinek be kell járnia a munkahelyére, és nincs több százezer forintja táborokra?! Tóth Flóra írása.
–
Hány éves kortól maradhat otthon egyedül egy gyerek?
Nemrég Szabó Anna Eszter írt a Jó anyák iskolája című könyvről, amelyben a főszereplő azért kerül „anyanevelő” központba, mert több órára magára hagyta a 18 hónapos gyerekét. Számomra nemrég derült ki, hogy ha nem is ilyen extrém módon, de a '70-es, '80-as években azért megesett, hogy egy anya az alvó babája mellől leszaladt a közeli boltba, és ez nemhogy nem bűn, de teljesen általános jelenség volt. A mai gyereknevelési szemléletet (és egyébként törvényi szabályozást is) nézve ez szürreális, hiszen sokan (nem teljesen alaptalanul) még egy hosszabbra nyúló vécézés idejére sem tudják magukra hagyni a babájukat, kisgyereküket.
Aztán ezek a gyerekek nőnek, és változik az élethelyzet: a kezdeti nonstop együttlétet felváltja az intézményi ellátás, a szülők pedig valószínűleg újra munkába állnak, vagy elkezdenek többet bejárni a munkahelyükre, pláne, ha ki sem hagytak belőle egy időszakot. Az óvodák esetében még elég általános a nyári ügyelet, de aztán mire kettőt pislantunk,
ott állunk egy 11 hetes nyári szünet kapujában, egy (vagy több) kisiskolás gyerekkel, és szülőnként körülbelül 30 napnyi éves szabadsággal (amit a legtöbb munkahelyen nem lehet egyben kivenni), általában még dolgozó, esetleg távoli nagyszülőkkel.
Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő már korábban megírta, mennyi idős kortól maradhat otthon egy gyerek egyedül (ITT olvasható teljes terjedelmében), ennek most összefoglalom a lényegét: vannak országok, ahol a törvény meghatároz egy kort (általában 12 év), de Magyarországon ez a szülőre van bízva. Viszont ha bármi történik a gyerekkel, akit a szülő felügyelet nélkül hagyott, annak gyermekvédelmi eljárás lehet a következménye. A szakember szerint is a 12 év nagyjából a vízválasztó – a gyerek személyiségétől és a helyzettől függően –, de nem mindegy, hogy öt percre vagy két órára, esetleg egy egész munkanapra hagyják egyedül, és a biztonságos otthonban vagy máshol marad magára. De az teljesen egyértelmű, hogy ma
egy kisiskolás gyerek nem maradhat otthon felnőtt felügyelet nélkül a nyári szünetben, amíg a szüleinek dolgozni kell.
Ez teljesen jogos is, csak éppen nagyon nagy kihívás elé állítja a szülőket.
A táborok ára az utóbbi években az egekbe szökött:
egy átlag napközis tábor Budapesten 50–100 ezer forint között mozog, több gyerekkel ez nagyjából beláthatatlan összeg, ha akár csak a nyári szünet felét nézzük,
ráadásul a legtöbb most „végző” kis elsős nem is megy könnyen egy ismeretlen pedagógus (vagy nem is pedagógus?) által tartott táborba, így szerintem sok szülőben felmerül, hogy azért fizessen egy zsák pénzt, hogy a gyereke rosszul érezze magát?!
De akkor mi marad?
„Mindig legyél ott neki, ha szüksége van rád” vs. „neveld önállóságra”
Én is azon szerencsések táborát erősítem, akik meg tudják oldani, hogy legalább a munkájuk egy részét otthon végezzék el, és még azon belül is azon extra kategóriába tartozom, akin a határidők betartása mellett senki nem kéri számon, hogy éjjel háromkor alvás helyett írt vagy vágott elő egy videót éppen (de azért vannak megbeszélések és azonnali reakciót kívánó helyzetek, sőt, helyszíni forgatások is). Ez valóban nagy könnyebbség, de részben látszatmegoldás:
két kisgyerek mellett a home office-ban napközben elvégzett munka köszönőviszonyban sincs azzal, amit egyedül otthon abszolválna az ember.
Én általában éjszaka pótlom vissza, de ez tavalyelőtt például oda vezetett, hogy a várva várt nyaralás felét kimerültség okozta migrénnel töltöttem a szállásunk fürdőjében a zuhany alatt agonizálva. Ez nyilván extrém példa, de szerintem, aki hasonló helyzetben van, tudja, miről beszélek.
Ráadásul a kisiskoláskor pont az, ahol már jelen van a kettősség: neveljük önállóságra a kis emberpalántákat, vagy óvó szárnyainkat még nonstop tartsuk felettük?!
A kilenc és fél éves lányom múltkor egyedül sétált haza a két sarokra található boltból (autóval követtük közben „tisztes” távolból), és nagyon boldog és büszke volt tőle… de teljesen egyedül még nem merném elengedni. A társasház udvarán játszhatnak ketten, de én az erkélyről félszemmel figyelem őket. Mindkét gyerekem tud már magának ételt elővenni, szükség esetén melegíteni – de közben feltesznek 1500 (részben irreleváns) kérdést nekem, aki dolgoznék, és akkora kupit csinálnak, hogy több idő eltakarítani, mint nekem odaadni az ennivalót. És a nyári szünet sajnos nem az az időszak, amikor mindig van lehetőség a később hasznos, de most bonyolultabb utat választani… Ezért sokszor nyúlunk a praktikusabb megoldáshoz, cipeljük őket nem nekik való meetingekre (szerencsére a munkahelyeink rugalmasak, de egy banki alkalmazott ezt valószínűleg nem teheti meg), vagy „vásároljuk meg” a békés dolgozás félóráit képernyővel. Ez nem ideális. Főleg, hogy Gyurkó Szilvi egy másik cikkéből kiderül, az unalom fontos és hasznos dolog… lenne, de a mai végletekig túltolt, szuperimpulzív világunkban mi is elég jól leszoktunk róla.
És akinek még home office sincs?
Sajnos (ahogy egyéb közoktatási kérdésekben) ebben sem engem kérdeznek, hogy mi lenne a legpraktikusabb a kisgyerekes családok számára, így idén is 11 hétnyi megoldandó feladattal nézünk szembe sokan. Ami segítség lehet azoknak, akik még a home office-os közös „unatkozást” sem tudják megoldani, az az
összefogás osztálytárs szülőkkel: mindenki bevállal akár egy hetet vagy akár egy-egy napot – ezt még most sem késő elkezdeni szervezni.
Nálunk szerencsére vannak aktív nagyszülők, viszont ők annyira aktívak, hogy még dolgoznak, így nekik is szabadságot kell kivenni (mi egészen konkrétan egy táblázattal készülünk a nyári szünetre, ahol a nagyszülők által vállalt hetek mellett vezetem a barátokkal töltött napokat, meg azt is, amikor nálunk lesz több gyerek, mint a sajátjaink). Amúgy
a nagy gyerektársasággal sokszor kevesebb gond van, mint egy-két látványosan unatkozó kölyökkel,
akik minden világfájdalmukat a rendelkezésre álló felnőttre öntik, ahelyett, hogy elfoglalnák magukat.
Én egy ikerházban nőttem fel, ahol kvázi „megosztott” felügyelet volt, sokszor ettünk is egymásnál, ez működhet másnál is a szomszédságban, nem kell ikerház hozzá. Nekem sok nyári szünetes napon az is nagy könnyebbség lenne, ha valaki ebédre megvendégelne minket (jelentkezéseket a Girlzonboard Instán várok – jó, csak viccelek).
Sok önkormányzat felismerte a problémát, és napközis ellátást szerveznek (akár ingyen a helyi családoknak, vagy jelentősen olcsóbban, ITT találtok néhány konkrét lehetőséget) – ezzel persze ugyanúgy vannak nehézségek, mint a piaci alapú táborokkal, de ha nincs más megoldás, mindenképpen érdemes utánajárni, és esetleg a gyerekek egy-két barátjának a szüleivel egyeztetni, hogy ők is oda menjenek, így máris kevésbé lesz traumatikus élmény (ez persze a sima táboroknál is lehetséges).
És közben erősen gondolni kell arra, hogy mindentől tényleg nem óvhatjuk meg őket. Egy tökéletlen nyári szünettől sem.
Ti hogyan készültök a nyári szünetre?
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Stefan Cristian Cioata
