–

Éljük meg a pillanatot. Merüljünk el benne. Ne csináljunk semmit, csak bámuljunk ki a fejünkből, gondolkodni se kell. Bízzuk az intuíciónkra, mihez kezdjünk magunkkal. Értékeljük az „itt és most”-ot. Tudatosítsuk magunkban, ami épp körülöttünk zajlik.

Ilyen és ehhez hasonló tanácsok repkednek mindenhonnan, főleg az elmúlt másfél évben. A mindfulness (vagyis tudatos jelenlét) hívószavai behálózták már a közösségi oldalakat is, ezáltal egy pozitív, egyszerűbb életre sarkallva a megszólítottakat. 

De ha belegondolunk, ez a tudatos jelenlét tulajdonképpen nem sokban különbözik az unalomtól. 

Mi is az unalom? 

Ha a szó általános és kevésbé mély jelentését nézzük, akkor az unalom egy érdeklődés nélküli lelkiállapot. Amikor valaki nem tudja eldönteni, mit csináljon, mihez kezdjen, és bár képes volna cselekedni, mégis inkább tétlen. Ez fejben zajlik, és gyakran akadályokat gördítünk a felkínálkozó megoldások elé. 

Ha mélyebbre nézünk, akkor valójában ez az állapot az „itt és most”-ra adott ösztönös, őszinte, zsigeri reakció. Ez is egyfajta tudatos megélése a pillanatnak. 

Az unatkozás szegénységi bizonyítvány?

Amikor unatkozunk, megesik, hogy lófrálunk a szobák között, nyitogatjuk a hűtőt, kedvtelenül görgetjük a telefonunkat. Olyan, mintha épp rossz lenne, mintha nem tudnánk mit kezdeni a felkínálkozó rengeteg lehetőséggel. A gyerekkorunkban annyit hallott „szegénységi bizonyítvány” lelomboz minket.

Mintha a Nagy Testvér mindig figyelne bennünket, hogy épp hasznosak vagyunk-e.

Pedig nem azon agyalunk ilyenkor, hogy mi hasznosat csinálhatnánk, hanem azon, hogy nincs SEMMI, amihez kedvünk lenne.

Jó az unalom, vagy sem? 

A tudatos jelenléttel kapcsolatos szemléletmódok is picit rákoppintanak az orrunkra, ha épp nem vagyunk képesek megtalálni a „jelenben a csodát”, amiért hálásak lehetünk. Márpedig egyre több szakember mondja: minden unatkozással töltött perc egy lehetőség arra, hogy felfedezzünk valami remek dolgot, hogy a kreativitásunk felülkerekedjen az apátián, amikor épp nincs kedvünk semmihez igazán. Bizonyos kutatások azt vizsgálták, hogy van-e különbség az unatkozó és nem unatkozó emberek agyműködése között, és megállapították, hogy nincs. Ám az unatkozás állapotában látványos volt a differencia, tehát az unalom valóban hatással van az agyműködésünkre. 

Annak ellenére, hogy egyesek szerint az unalom fokozza a kreativitást, más kutatások szerint pedig a gyakori unatkozás hosszú távon növeli a depresszió és szorongás esélyét. 

Azt is vizsgálják, hogy az ADHD-val, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral küszködőknek például az egyik legnagyobb félelmük az unatkozás, ezért jóval hevesebben is reagálnak rá. 

Tehát nem mondhatjuk sem azt, hogy unatkozni jó, sem azt, hogy rossz, csak azt, hogy mindenki ismeri az érzést (még az állatok is).

Akik irigylik az unalmat…

Vannak persze félig-meddig kivételek is. A túlterhelt, túlingerelt emberek, szülők néha bármit megadnának azért, hogy unatkozhassanak. Én személy szerint a minap, amikor minden percem be volt osztva, elméláztam, milyen volt, amikor még nem tudtam mit kezdeni magammal.

Néha szívesen lógatnám a lábam pusztán abból a célból, hogy kitaláljam, mihez van kedvem. De anya vagyok, munkám is van, emiatt nyilván ez a szempont kevésbé szerepel a legfőbb teendőimet tartalmazó listám élén.

De magát az unalmat attól még ismerem, hiszen szégyen, nem szégyen, vannak mesék, amiket olvasva automatikusan alvóüzemmódba vált az agyam, és miközben a gyerek fociról való értekezéseit hallgatom, igyekszem fejben nem cseppfolyósra szétkenődni a padlón, mint a boszorkány az Ózban. De ez a fajta unalom inkább beletörődő, ez van, érdeklődést színlelek, és közben próbálok nem nagyon durván elkalandozni.

Most, hogy megemlítettük, hogy van, aki szerint unatkozni jó és hasznos, van, aki szerint kockázatos hosszú távon, és van, aki ölne pár perc unatkozásért, ideje összeszedni: mit tehetünk, ha ránk tör az unalom, mi jót hozhatunk ki belőle, hogyan mászhatunk ki belőle, ha már nagyon elegünk van?

Tudatosítsuk, mi történik éppen!

Ha tisztában vagyunk azzal, hogy épp csak simán unatkozunk, akkor elkerülhetjük, hogy átforduljon a folyamat letargiába, aktívan rossz hangulatba. Hajlamosak vagyunk rá, ez a gyerekeknél a leglátványosabb, mert ők egy ponton robbannak, sírnak, tombolnak, mert szétfeszíti őket a nyugtalanító érzés, hogy most akkor hogyan tovább, ha egyszer minden szar?! Nos, ez nálunk is előfordul(hat), és

ilyenkor fontos fejben leszögezni: nincs semmi tragédia, nincs nagy baj. Csak nem tudjuk, mit kezdjünk magunkkal. Ez csak unalom. El fog múlni. 

Engedjük el a frusztrációt!

Nem szegénységi bizonyítvány az unalom, ezt verjük ki a fejünkből! Teljesen természetes állapot, és az is jól ismeri, aki szerint jó dolgunkban nem tudjuk már, miért rinyáljunk. Ne forgassuk magunkat azért, mert épp nincs kedvünk semmihez. Ha ezt a szorongató érzést, a megfelelni akarást elengedjük, máris kevésbé kellemetlen az egész. 

Helyezzük át a fókuszt!

Az unalomban az a nehéz, hogy szerteágazik a figyelmünk, és mégsem figyelünk semmire. Ezért jelenthet veszélyt az ADHD-sokra, mert nekik eleve „zaj” van a fejükben, és minél kevésbé tudnak egyvalamire koncentrálni, a zaj annál nagyobb, ami hamar túlterheli az idegrendszerüket is. Nálunk a családban ez nem ismeretlen probléma, ezért van néhány fogás, amiről tudom, hogy a gyakorlatban is működik. A repetitív cselekvések nagyon jót tehetnek, mint például a hintázás (rendes hintán, ha van, vagy hintaszéken). Ne nevessetek, tényleg segít, mert az ismétlődés egyfajta meditatív állapotba tud hozni, és így az agyunk képes kikapcsolni a zajt, az idegrendszerünk pedig picit megpihenhet. 

Segíthet a zene, kedvenc dalok. De az is hasznos lehet, ha valami apró feladatot találunk magunknak, amit nem nehéz végrehajtani, de mégis kimozdít minket az unalomból.

Magyarul: ha nincs kedvünk semmihez, találjunk valamit, amihez nem kedvünk van, csak egyszerűen könnyű megvalósítani. Bármilyen apróság.

Készítsünk egy teát. Ágyazzunk be. Locsoljuk meg a virágokat. Nézzük meg, mi van otthon a hűtőben, és írjunk bevásárlólistát. Csináljunk egy-két kör napüdvözletet. Zuhanyozzunk le. Öltözzünk át. Ezek apróságok, de nagyon hatékonyak lehetnek. 

  

Motiválatlanok készüljenek előre!

Annak, aki gyakran találja magát szemben a problémával, hogy nem motiválja semmi, hogy nem tud aktívan és pozitívan benne lenni a pillanatban, érdemes az előző tippek közül néhányat felírnia, és ha beüt az unalom, azok közül választhat. De…

…nem kötelező nem unatkozni!

Ha épp nagyon rossz ez az unalom, akkor érdemes a fentiekkel próbálkozni. De ha nem olyan feszítő az érzés, akkor lehet hagyni, hadd szóljon. Fetrengjünk, mászkáljunk. Picit adjuk át magunkat ennek az érzésnek, és vissza is kanyarodhatunk az elengedéshez. Elmúlik, nem tart örökké. 

Az unatkozás nem minősít minket, nem defináilja a lényünket, a világban elfoglalt helyünket. Tényleg szuper ötletek is születhetnek ebből az állapotból, szóval ha épp belefér az időnkbe, hangulatunkba, akkor merüljünk el benne. Ezt a hullámvölgyet előbb-utóbb újra egy csúcs követi. Minden oké, nincs veled semmi baj, ha unatkozol. Unatkozni szabad, unatkozni természetes. Ha nagyon rosszul érzed magad miatta, akkor próbálkozz az említett tippekkel. Ha csak picit rossz közben, akkor megvárhatod, mi sül ki belőle. 

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Tara Moore