Mindannyian jól ismerjük az unalmat. Tudjuk, hogy szülőként azért küzdünk az unalom ellen, mert úgy gondoljuk, hogy az szüli a bűnt, és azt is, hogy az ember – úgy általában – nem nagyon szeret unatkozni. Nyáridőben megsokasodnak a tippek és tanácsok: mit csinálj a gyerekkel, hova vidd, mit szervezz, hova küldd, ahol biztosan elfoglalja magát minden pillanatban, és nem leselkedik rá a nyáridő szörnye: a semmittevés.

A gyerekek sokszor a dühüket és frusztrációjukat fejezik ki azzal, hogy valamit „unalmasnak" bélyegeznek.

Egy távoli rokonhoz ebédre menni, órákig ülni az autóban, letudni a kötelező olvasmányt mind-mind „jaj, ne már, az olyan unalmas!” Lefordítva: dühös vagyok és frusztrált, mert ezek nem túl izgalmas és érdekes elfoglaltságok.

Tényleg félnünk kell az unalomtól?

Igen, mert az unalom veszélyes!

Egy angol kutató, Dr. Sandi Mann, a kétezres évek elején egy vizsgálat segítségével arra jutott, hogy az unalom veszélyes is lehet. Szerinte 30 százalékkal nagyobb esélye van annak, hogy valaki három éven belül meghal, ha sokat unatkozik. Azt is tudjuk Dr. Mann kutatásából, hogy az unalom fokozza az alkoholfogyasztás, a cigarettázás és a füvezés kockázatát. Klasszikus példa, hogy katonaság idején vagy börtönökben ahol sok az „üresjárat”, milyen sokan szoknak rá a cigarettára. Ezek a pótcselekvések a kutató szerint részben az unalomból, részben a komfortérzet növelésének vágyából fakadnak. Mint nagyon gyakran a tévé előtti evés, nassolás.

Egy kanadai kutató, John Eastwood, több mint két évtizede vizsgálja, miért és hogyan unatkozunk. Ő azt állítja, hogy az emberek két csoportja veszélyeztetett különösen az unalommal és annak káros következményeivel kapcsolatban. Egyrészt azok, akik folyamatosan keresik az új élményeket, és szinte rettegnek attól, ha nem történik velük semmi, ezért az unalmat igazi drámaként élik meg. A másik csoport számára az élet folyamatos kihívás, ezért mindent megtesznek, hogy ne kelljen elhagyniuk a komfortzónájukat. Ők azok, akik ezerszer inkább unatkoznak, minthogy bármit csináljanak. Furcsamód azonban rájuk sem hat jótékonyan a semmittevés.

Mielőtt nyugodtan hátradőlnénk azzal a tudattal, hogy tényleg az a legjobb a gyerekünknek (és nekünk is), ha kerüljük az unalmat, nézzünk meg azt is, hogy ezek a vizsgálatok mit mondanak az unalom természetéről.

Nem, mert az unalom hasznos!

Van ugyanis egy olyan oldala az unalomnak, amit csak most kezdünk felfedezni és megérteni. Amikor az unalom nem önpusztításhoz vagy pótcselekvésekhez vezet, hanem valami máshoz. Ha valamibe beleununk, akkor jobb eséllyel kezdünk el új utakat, ötleteket, megoldásokat keresni. Könnyebben kockáztatunk és vállalunk fel veszélyes helyzeteket, de az unalom jó eséllyel előhozza belőlünk a kreativitást is.

A korábban már idézett Dr. Mann is arra hívja fel a figyelmet tanulmányában, hogy ne féljünk az unalomtól. Ahelyett, hogy a dugóban, a kocsiban unatkozva a telefonunk után nyúlnánk és elkezdenénk a leveleinket olvasgatni vagy vaktában szörfölni a neten, csak hagyjuk szabadon áramlani a gondolatainkat, hiszen az nagyon hasznos! Tegyünk ugyanígy a gyerekeinkkel is! Hagyjuk őket unatkozni, mert jót tesz a kreativitásuknak. Így találják majd meg a saját megoldásukat az unalom feloldására.

Más kutatók, így Eastwood, sokkal kevésbé látják pozitívnak az „unalom” szerepét, de ők is óva intenek minket attól, hogy azonnali kimenekülést keressünk, ha észrevesszük, hogy unatkozunk. Szerinte ugyanis

az unalom egy olyan érzés, ami akkor tölti be a szerepét, ha jól tudjuk értelmezni. Ehhez viszont azt kell, hogy „meghalljuk”, mit akar nekünk üzenni az adott élethelyzet az unalommal.

Mivel egy technikai eszközök által vezérelt korban élünk, túl vagyunk stimulálva, folyton megszakítjuk amit éppen csinálunk (felvesszük a telefont, megnézzük az üzeneteket, átolvassuk a híreket, bekapcsoljuk a tévét, a háttérben hallgatjuk a rádiót, stb.), illetve mindig a kezünk ügyében van valami, amivel feloldhatjuk az unalom generálta feszültséget. Így nagyon gyorsan és könnyen visszanyerhetjük az érzést, hogy „legalább csinálunk valamit”, és kielégíthetjük a kíváncsiságunkat is. Sajnos azonban idővel ez is unalmassá válik és eltompít minket.

Ha nem figyelünk oda az unalom jelzéseire, arra, hogy mikor és miért tör ránk az érzés, rejtve maradhatnak olyan mély problémáink, amelyek idővel komoly munkahelyi vagy párkapcsolati válságokhoz vezethetnek. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet tudjunk élni, az is szükséges, hogy érezzük, hasznosak vagyunk, olyan dolgokat teszünk, melyeknek értelme és jelentősége van. Ezt a fajta mélységet a pillanatnyi unaloműzők nem tudják megadni. Tartósan legalábbis biztosan nem.

Az unalom tehát nem egyértelműen rossz, mi több, szükség van arra, hogy a gyerekek néha unatkozzanak, illetve maguk találjanak megoldást a saját unalmuk feloldására.

Ha ezt tudjuk és értjük, kevésbé érezzük kényszernek, hogy folyton „szórakoztassuk” a gyerekünket, ők pedig gazdagabb lesznek sok fontos tapasztalattal: például arról, hogyan tudják élvezni, amikor éppen semmi nem történik. Vagy: hogyan képesek kreatív, új ötletekkel elűzni az üres pillanatokat. De ehhez szükség van arra is, hogy szülőként odafigyeljünk rájuk; és az unalom által inspirált kreativitásuk ne legyen kockázatos vagy veszélyes.

Dr. Gyurkó Szilvia

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Ollyy