-

Kanadában (legalábbis Calgary államban) tilos a gyereket 12 éves kora előtt egyedül hagyni, akár még öt percre is. A szülőnek vagy egy szülő által megbízott felnőttnek mindig vele kell lennie.

Magyarországon (ahogy Európa legtöbb országában) nincs ilyen konkrét korhatár. A szülőre van bízva, hogy eldöntse, elég érett-e már a gyerek a hosszabb-rövidebb egyedüllétre. Akkor merülnek fel kérdések, ha a gyerek nagyon kicsi, valami gubancba keveredik, esetleg veszélybe kerül, illetve akkor is, ha a szülő felügyelet hiánya elhanyagolást jelent. Ez utóbbi esetben a gond nem azzal van, hogy a szülő fizikailag egyedül hagyja a gyerekét, hanem azzal, hogy ez a szülői védelem és gondoskodás tartós hiányát is jelenti. Ez a gyerekkel szembeni rossz bánásmód egyik formája, és gyerekvédelmi (súlyos esetben akár büntető) eljárás is indulhat a szülővel szemben.

Néhány megfontolandó tanács, mielőtt kilépsz az ajtón, és egyedül hagyod otthon a gyereket:

1. A 12 évesnél fiatalabb gyerekek általában nem elég érettek ahhoz, hogy hosszabb ideig egyedül maradjanak.

2. 16 éven aluli gyereket nem ajánlott egyedül hagyni éjszakára.

3. Újszülöttek, kisbabák és kisgyerekek mellett mindig legyen felnőtt!

4. A szülővel szemben eljárás indulhat, ha a gyerek az egészségét vagy életét közvetlen veszélyeztető helyzetbe kerül addig, amíg a szülő magára hagyta.

5. Egyetlen gyereket sem szabad egyedül hagyni, ha nem érzi magát biztonságban – mindegy, hány éves.

6. Ha a gyereket egy másik gyerekre hagyja a szülő, akkor (a jog szempontjából) tulajdonképpen egyedül hagyta.

7. Ha a gyereknek valamilyen speciális szükséglete van, fogyatékossággal élő, esetleg különleges bánásmódot igényel, többszörösen meg kell gondolni az egyedüllétet.

egyedulotthon

Ha valaki öt percre ugrik le a boltba, az még rendben van, de ha délután elmegy, és csak másnap reggel kerül elő, az már nagyon nincs rendben.

Azonban bármennyi időre is marad felnőtt felügyelet nélkül a gyerek, az alábbi kérdéseket érdemes föltenni magadnak előtte:

1. Úgy ítéled meg, hogy a gyereked elég érett és felelősségteljes ahhoz, hogy egyedül hagyd? Ha megállapodtok néhány szabályban, azokat betartja?

2. Tud a gyereked annyira gondoskodni magáról, hogy ha éhes vagy szomjas, akkor készít magának valamit? Tudja használni a mikrót, a tűzhelyet, eléri a vízcsapot?

3. Tudja a gyereked, hogyan viselkedjen, ha váratlan helyzet áll elő? Például amikor elmegy az áram?

4. Tudja a gyereked, hogy mit csináljon, ha csöng a telefon, esetleg kopogtat valaki az ajtón?

5. A gyerek biztonságosan használja a telefont, ismeri a szülei telefonszámát? Vagy azokét, akiktől adott esetben segítséget, tanácsot kérhet? A legfontosabb telefonszámok ki vannak írva a gyerek számára látható, elérhető helyen?

6. Biztos vagy benne, hogy a gyereked nem fél az egyedülléttől?

Ha ezeket mind mérlegelted, akkor mielőtt még a gyerekedet biztonságban tudva válladra akasztod a táskádat, és kilépsz az ajtón, beszéld meg vele, hogy milyen szabályok vonatkoznak arra az időre, amíg egyedül van otthon. Egyezzetek meg abban, hogy mit fog csinálni, amíg csak az övé a lakás, mondd el neki, hogy várhatóan mikorra érsz haza; és ha bármit kérdezni vagy mondani szeretne, akkor hogyan ér el téged. És persze nem utolsósorban, légy biztos abban, hogy az öngyújtót, a disznóölő kést, és a pornó dévédéket is elraktad a szeme elől...

Dr. Gyurkó Szilvia

Felhasznált cikk ITT, a cikkben lévő kép forrása ITT.