Ti is nyaraltatok táborokban, amikor gyerekek voltatok? Mikor voltatok tulajdonképpen gyerekek? Elcsíptétek még az úttörőtáborok időszakát? Üdültetek Csillebércen, Lellén, Alsóörsön, Szárszón, esetleg Zánkán? Vagy a kétezres években születtetek, és a gyerekkor sava-borsa csak ezután következett?

Az én első táborélményem 1990-be repít vissza

Már pont lecsúsztam a hajnali harsonaszóról, zászlófelvonásról, „mintamókusról”. De minden más alapvetően még a régi volt, a miliő ugyanaz, csak a péntek esti diszkóban már lambadát táncoltunk, és Dr. Alban-slágerekre ropta az ifjúság. Utánanéztem, a győrújbaráti gyermektáborban a mai napig ugyanazok a sátor alakú faházikók állnak, mint annak idején. Az egyikükben ott nyaraltam én is két egymást követő évben egy-egy hétig: copfos fruska, akinél minden osztálytársa szebb és karcsúbb és jobb úszó volt, s ezzel a gondolattal igencsak nehéz volt feküdni és kelni nap nap után a fürdőruhaszezonban, távol anyától.

Ezzel együtt izgatott borzongás futott át rajtam minduntalan, amikor egy-egy mozzanatban, illatban, alkonyatban megéreztem, hogy önálló és szabad vagyok.

Általános iskolásként még kétszer mártóztam meg a táborozás élményében

Egyszer felső tagozatban Balatonbogláron, akkor táncoltam először egy fiúval, egymást félszegen átölelve. Aztán utolsó év nyarán, a helyi gyülekezet napközis utazótáborához csatlakoztunk páran, kis csillagtúrákat téve egy héten át mindennap a Kisalföld szép erdeiben. Zsíros kenyér és már-már vízzé hígított bolti szörp, gondtalanság, nyári fák, s a küszöbönálló gimnazista lét összes rebbenő pillangója a hasamban, erre emlékszem.

Valóban, ott jött a java, a sűrű színjátszó- és alkotótáborok, amelyek tulajdonképpen az egész további életemet áthuzalozták.

Mély önismereti munka, első viszonzott, mégis meggyötrő szerelem, színház, színpad, kulisszák, éjszakákba nyúló próbafolyamat, izgalmas, inspiráló és megtartó közösség. A mai napig táncoló drámatanár és diákszínházi rendező vagyok. Ha nem jutok el ezekbe a táborokba, most egészen biztosan másféle életet élnék.

Gyerekeim édesapját szintén a hajdani legendás drámatáborok egyikében ismertem meg, alig tizenhét évesen. Persze megtettünk azóta pár vargabetűt, de felnőttünk egymáshoz végül, s mostanra egy iskolás, egy óvodás és egy kis bölcsődés szüleiként készülünk a hosszú nyári szünetre.

Alig egy hónap, és kicsöngetnek

Június 16-án lesz az utolsó tanítási nap, és kitör a vakáció! Tizenegy hét, amíg máshogyan lesz, mint általában. Tizenegy héten át nincsen iskola. Egy hónapra biztosan bezárnak az óvodák, bölcsődék is.

A családok többsége vágja a centit, visszaszámol. Visszaszámol, és közben erejét megfeszítve kalkulál.

Kinek hány szabadnapja van? Mennyi időt tölthetnek a gyerekek ügyeletben? Hadra foghatók-e a nagyszülők, húg, báty, barátnő, valaki? Rugalmas-e a munkahely? Tolerál-e láb alatt sertepertélő gyerekeket, pár napig legalább? Mennyit bír a home office és a multitasking anyaagy? És persze az egyik legfontosabb: van-e pénz nyári táborra?

Már a nagyszülők is elfoglaltak

Ha őrizgettük is a szabadnapjainkat, lehetetlen lefedni a tizenegy hetet. Hogy, hogy nem, ez a nagyszülői generáció már nem az az időtlenségben lebegő, ráérő, nyugalmat és békét árasztó nemzedék, mint amilyenek a mi nagyanyáink és nagyapáink voltak annak idején. Akiknél heteket, de legalább napokat töltöttünk évről évre gondtalanul, és ahol valóban nem telt az idő.

Tulajdonképpen főztek csak ránk, és rendelkezésünkre bocsátották a kertet, fészert, almafát, s ez nekünk éppen elegendő izgalmat adott a napestig való játékhoz.

A mi gyerekeink jó része nem nyaral nagyszülőnél a nyáron. Nagypapa és nagymama nem ér rá. Dolgoznak, kertet művelnek, befőznek, ügyintéznek, s emiatt, vagy egyébként is fáradtak, kimerültek. A barátaink, rokonaink ugyanolyan elfoglaltak, mint mi magunk. Operálunk a home office-szal, ameddig lehet, de előbb-utóbb elérkezik a pillanat, amikor anyagi lehetőségeinkhez mérten táborok után nézünk, a környéken legalább.

Tábor: mi jut eszedbe a szóról?

A kaland. A távolság. Az önállóság. Szabadság. Természet. Közösség. Próbatételek. Szerelem. Zsebpénz. Tábortűz. Képeslapok. Lássuk, mit hívunk tábornak most, 2023-ban itthon, Magyarországon!

A paletta igen széles, zavarba ejtően sok lehetőség közül válogathatnak a családok.

Leggyakoribbak az egy-, de léteznek kéthetes programok is. Hetirendjük szerint sok a klasszikus, ott alvós, de talán egyre gyakoribbak a hazamenős, úgynevezett napközis táborok. Tartalmukat tekintve pedig gyakorlatilag minden igény szerint szerveződnek gyerek- és diákprogramok. A hagyományos sport- és edzőtáborok mellett mindig nagyon keresettek az intenzív nyelvi hetek, laborok, de fénykorukat élik a napközis informatikai táborok, Minecraft-, Roblox-, MI-, hacker-, vlogger-, szelfi-, Insta-, mobilfotó- és -videótematikával.

Népszerűek a kalandtáborok és az alkotóműhelyek, amelyek izgalmas elmélyülést kínálnak a színház, tánc, film, fotó, festészet, szobrászat rejtelmeiben. A fő csapásirányok mellett fellelhetők az extrém kiszögellések is, a csillagász-, az indián-, a gokart-, a vitorlás-, a falmászó-, a gasztro-, az állatorvos- és a ki tudja még, milyen táborok. Határt a képzeletünknek egészen konkrétan a pénztárcánk szab csupán. De kizárólag tematika és költségvonzat alapján döntünk, döntsünk-e szülőként, amikor tábort választunk a gyerekünknek?

Korántsem.

Tény, hogy a családok többsége igen nehezen oldja meg tizenegy héten át a gyerekek egész napos felügyeletét

Lehetőségeket keres, hogy míg nem rajtolhat el a várva várt közös nyaralás, a kicsik hasznosan, mégis kikapcsolódva tölthessék a szünidőt. Erre a célra tökéletesen megfelelnek a napközis táborok. Nem olyan drágák, mint az ott alvósok, a délutánokon együtt lehet a család, akár még egy kora esti vízparti fürdőzés is belefér, napközben azonban van mód dolgozni, míg a gyerekek színes és hasznos élményekkel gazdagodnak. Ilyen tematikus hetekre a kisebbeket is bátrabban engedik el az anyák, nem kell még idegenben aludni, máshol költeni el az összes étkezést, nem kell távol lenni az otthontól, összességében nem kell annyira aggódni a gyerekekért.

De vajon elsősorban a mindennapi családi logisztika gördülékenységének kell-e fókuszban lennie akkor, amikor szervezzük, s esetleg táborokra tagoljuk gyerekeink nyári szünetét?

Korántsem.

Leírom nektek a legérdekesebb jelenséget, amire a táborhirdetések közt szörfölve figyelmes lettem

Van minden, tényleg. Színes, szagos weblapokon, plakátokon, közösségi oldalakon csábító programkínálat, az aloha beach partytól az egyszerűbb állatorvosi műtéteken való asszisztáláson át a londoni, máltai, kanadai nyelvkurzusig valóban minden. Ne térjünk most ki az anyagiakra, hogy a legolcsóbb tábor is húszezer fölött van már, de az átlagár bőven negyven- és hetvenezer között mozog, hogy egy többgyermekes családnak gyerekenként két szervezett program egy nyáron igen könnyen több százezres tételt jelenthet hirtelen. Hogy nyárra sokan kerülnek szívet és tárcát szorító kényszerpályára. Sokan azért güriznek/dolgoznak, hogy a gyermeket táborba adva tovább gürizhessenek/dolgozhassanak.

Épp a legfontosabb tényezőt hagyja teljesen figyelmen kívül a hirdetések többsége: a csoportvezető személyét.

„Tapasztalt animátorok. Szuper csapat. Anyanyelvi team. Szakképzett oktatók.” 

Rendben. De kik ők? Ki az a férfi, ki az a nő, az a lány, az a fiú, akire egy egész héten át bízom a gyerekemet? Honnan jön? Mit hoz magával? Milyen szakmai múltja van? Milyen intézményekben, milyen szervezetekkel együttműködve dolgozott ez idáig? Milyen pedagógiai elvek alapján szervezi az egyhetes programsort? Egyáltalán: van-e pedagógusi, nevelői végzettsége, vagy az élet egészen más területéről érkezik?

A hirdetésekben legjobb esetben is csupán az oktató neve szerepel. Elég támpont nekem, édesanyának a leinformálható (ha egyáltalán) szervezőiroda, cég, oktatási központ, intézmény, egy megnyerő honlap, vagy ennél több tudásra éhezem?

Fontos-e számomra, hogy milyen a táborvezető személyisége, a szókincse, a problémaérzékenysége, hogy közösséget épít-e a rendelkezésére álló egy hétben, személyiséget fejleszt, vagy csak delegálja a programokat, feladatokat, élménybombákat szoros egymásutánban?

Az oktatók, csoportvezetők személye mellett tudok-e bármit a táborba érkező gyerekközösségről? Ismerős vagy ismeretlen közegbe engedem be a gyerekemet? Mekkora korkülönbség lesz az egyes táborlakók között? A differenciából adódó tempó- és fókuszkülönbségeket kezeli-e a felkészült nevelőcsapat? Lesznek-e súlyos magatartási problémával küszködők? Ha igen, az általuk generált kríziseket megoldják-e játszva a tapasztalt animátorok, a szakképzett oktatók, az anyanyelvi team?

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban: milyen lelkű, habitusú a saját gyerekem?

Elég magabiztos és önálló-e már ahhoz, hogy félig-meddig, vagy teljesen ismeretlen környezetben feltalálja s otthonosan érezze magát? Szorong-e új közösségben, vagy könnyen oldódik és kapcsolódik? Szüksége van-e valakire, társra, ismert felnőttre, tanítóra a táborban, akihez a hét folyamán stabilan kötődhet? (Mindenképpen igen.)

Küszködik-e figyelem- vagy magatartászavarral, ami nehezen kezelhető, ami speciális figyelmet igényel, ami esetleg hátráltathatja őt az egyhetes kibontakozásban? Tempójához, korához, habitusához igazított programot találtam-e neki? Jó, ha az örökmozgót egyhetes monitort bámuló táborba íratom?

Egyáltalán, jó ez bármelyik gyereknek a szabad, szertelen szaladgálásra való nyár folyamán? Jó, ha a csendes, félszeg kisgyerek sporttáboros zúzdában landol, a tanév során kritikusan kimerült kiskölyök pedig intenzív nyelvi laborban?

Feltétlenül szükséges, hogy alapos, körültekintő tájékozódás és mérlegelés után felelős döntést hozzunk.

Az én nyolcéves kisfiam az osztályfőnöke, Éva néni kézműves napközis táborába készül

A tanító nénihez, akit ismer, akit ismerünk, s akit annyira szeret, hogy – túlzásnak tűnhet bár, de igaz – nyáron sem akar túl hosszan távol lenni tőle. Az iskolája földszintjén, egy árnyas tanteremben találkoznak majd. Az ismert épületben, annak mégis egy eleddig ismeretlen szegletében. 

Évfolyamáról több kisgyerekkel dolgozik, alkot, játszik majd együtt, mégis sok lesz az osztálytárs, jó barát a csoportban. A tanítók két turnust indítanak az alsó tagozatosoknak, lehetőségükhöz mérten igyekeznek a kisebbeket egyik, a nagyobbacskákat a másik csapatba terelni. Tapasztalt, lelkiismeretes, felkészült páros lesz együtt a gyerekekkel. A legkülönfélébb technikákkal, fantasztikus dolgokat készítettek már tavaly is, mindennap valami egészen részletgazdag, jól kitalált és megmunkált alkotással tértek haza a kis elsősök a táborból.

A koncentrált munka mellett persze pihennek, játszanak, levegőznek is eleget, sokat énekelnek, hallgatnak zenét, olvasnak mesét, beszélgetnek egymással. A csoportban béke és nyugalom van, a gyerekek kiegyensúlyozottak, nincsenek túltömve hangos, szagos élménnyel, mert nem az szolgálja a gazdagodásukat. Annyit kapnak s abból, amit és amennyit elbírnak éppen.

Idén a ballagó ovis kislányom is csatlakozik a kisiskolás csapathoz

Bátyjával kézen fogva, egy hetet tölthet az épület falai között, ahová ősztől ő is járni fog, játszva, de már egy másik korosztály napirendje szerint. Ismerkedhet a légkörrel, a gyerekekkel, az udvar hangulatával, szokhatja a méreteket, a léptéket, az arányokat, megtanul tájékozódni az eleinte labirintusnak tűnő folyosók között, s mire becsöngetnek szeptemberben, nem fogom már félteni őt. Legalábbis nem annyira.

A harsány, hangos kínálatdömpingnek mi, anyák és apák lehetünk egyetlen észszerű szűrői. 

Ne fogadjuk el a trendet, miszerint a külcsín a belbecsnél többet ér. Legyen számunkra fontos, hogy ki lépeget kézen fogva kisgyerekünkkel, ki vezeti kamaszunkat egy héten át új, tartalmas élmények felé.

A legérdekfeszítőbb, legizgalmasabb tevékenység is lehet hiábavaló, ha hiányzik az értő, empatikus figyelem, a valódi, emberi kapcsolódás. Szörfdeszkánál, vitorlásnál, PC-monitornál és Kanadánál ezerszer fontosabb a tapasztalt tanító hiteles, inspiráló személyisége, az általa tartott biztonságos tér, s a szárnyai alatt születő megtartó közösség.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / 3sbworld

Herold Eszter