Ölelő Olga, a dán troll, aki meghódította Magyarországot

–

Amikor először láttam Koppenhágában, Christianiában a Zöld George névre keresztelt, hatalmas fából épített trollt, azt gondoltam, hogy a világ sokkal barátságosabb hely lenne, ha minden sarkon állna egy ilyen, szívet melengető köztéri alkotás. A gyerekek boldogan másztak fel rá, de az arra járó felnőttek sem tudtak ellenállni annak, hogy egy óvatlan pillanatban ne bújjanak hozzá a kedves óriáshoz. Rögtön rá is kerestem az alkotóra, akiről kiderült, hogy több mint száz hasonló szobrot „rejtett már el”.
Dambo ugyanis mélyen hisz abban, hogy a járt utat néha igenis érdemes elhagyni a járatlanért, ezért trolljait a világ híres főterei és múzeumai helyett főként erdők mélyén találhatjuk meg.

Mesék és mondák a trollok világából

A trollok eredetileg az észak-európai legendák félelmetes, ősemberre emlékeztető, állatias ösztönökkel felruházott, antropomorf lényei, akik az emberhez képest lényegesen nagyobbak és ijesztőbbek. A huszadik századtól már a fantasy-irodalomban, az élőszereplős szerepjátékokban és a videójátékok világában is előfordultak, de legtöbben valószínűleg a Harry Potter és A Gyűrűk Ura univerzumából ismerték meg őket.

Néhányan azonban tettek a popkultúrában és a meseirodalomban egy-egy kísérletet arra, hogy szakítsanak a főhős által legyőzendő, nagy fülű, nagy orrú, ormótlan kinézetű, agresszív monstrum karakterével, és új személyiséggel ruházzák fel őket. Az egyik legelterjedtebb alternatív trollábrázolást a svéd írónak, Tove Janssonnak, azaz a muminok megalkotójának köszönhetjük.

Képregényeiben – amelyeket később főként japán–holland együttműködésben, mesefilmek formájában keltettek életre – ijesztő szörnyszülöttek helyett fehér, kerekded, kedves, vízilóra emlékeztető lényeket alkotott meg. 

Ők már nem a hegyek között, nyirkos barlangokban tengetik életüket: a tündérmeséket idéző Mumin-völgyben laknak, szabadidejükben gyakran járnak színházba, mindennapjaikat pedig a béke és az elfogadás jegyében töltik – mindenféle komolyabb konfliktus vagy kihívás nélkül.

Aki a kilencvenes években volt gyerek, biztosan emlékszik a neon színekben pompázó, égnek meredő hajkoronájú, pici műanyag figurákra. Ezek a világszerte elterjedt babák Thomas Damtól erednek, aki eredetileg halászként és favágóként dolgozott. Pénz híján kénytelen volt maga faragni gyerekei játékait, amihez a dán mondavilágból választott szereplőket – így születtek meg az ötvenes években az első minitroll-figurák.

A babák akkora sikernek örvendtek, hogy a londoni Victoria and Albert Museum még saját kollekciót is őriz belőlük.
Az édes kis szerencsehozó figurákra hamar felfigyeltek a nagy amerikai játékgyártó cégek is, később pedig a DreamWorks háromrészes, egész estés animációs filmet is szentelt nekik.

A 2010-es évektől Thomas Dambo szelídítette tovább a trollok mitikus alakjait világszerte. Elsőre azt gondolnánk, hogy a dán szobrászművész hommage-ként, Dam munkássága előtt tisztelegve viseli nevének kissé Walt Disney-sített változatát.
Pedig a valóságban Thomas Dambo tényleg ezen a néven született, úgyhogy talán eleve elrendeltetés volt az is, hogy folytassa, amit Dam elkezdett – mindezt pedig a tömeggyártott műanyag tárgyak helyett fahulladékból és közösségi összefogással teszi.

A fenntartható troll művészet 

A kisgyerekként ADHD-val diagnosztizált Thomast a szülei már a kezdetektől a tömegfogyasztás helyett a kézzel való alkotás és a művészetek felé terelgették. Ez segített neki abban, hogy képes legyen jobban elmélyülni és fókuszálni az alkotói munkára.
Ha rajzfilmet akart nézni a tévében, a szülei megkérték, hogy utána készítsen belőle maga is rajzot – mesélte egy interjúban a The Imagine Team-ben. Így aztán hamar felmerült, hogy valamilyen művészeti pályát válasszon magának.

Sokáig úgy tűnt, hogy Thomas Dambo-t a hiphop, a graffitik és a hagyományos street art világa szippantja be. Számos beatboxversenyen járt, bandájával tíz év alatt több lemezt is kiadtak, de hamar rájött, hogy az alkotás vizuális része jobban izgatja.
A dániai Kolding School of Design mesterszakát elvégezve úgy döntött, hogy az utcai művészetet a benne élő kalandvággyal, a természet szeretetével és a társadalmi szerepvállalással vegyíti – mindezt a skandináv monda- és mesevilág lényeinek megszelídítésével.

2016-ban Koppenhága külső kerületeiben, fenyőerdeiben és lápvidékein építette meg a Six Forgotten Giants című projektet. Az alkotás azonnal óriási nemzetközi sikert aratott, ami Dánia turizmusának is jót tett: az emberek ugyanis hamar rákaptak a „trollvadászat” ízére. 

A műalkotások végre kikerültek a nagyvárosi múzeumok falai közül, ez pedig sokakat ösztönzött a dán vidék és természet felfedezésére.

A szobrok építésében önkéntesek vettek részt, akik kiselejtezett faanyagokból – például raklapokból, lebontott faházakból – készítették el a hat óriást: Barátságos Teddyt, Oscart a híd alatt, Trinét a dombtetőn, Thomast a hegyen, Kicsi Tildát és Alvó Louist.
Tőlük már egyáltalán nem kell megvédeni magunkat: Thomas Dambo trolljai tökéletes harmóniában élnek az emberrel és a természettel.

Ücsörögnek, fetrengenek és jókat szunyókálnak az erdők lágy ölén – minket is arra sarkallva, hogy egy hosszú séta után álljunk meg, és heveredjünk mi is melléjük.

Nem kellett sokat várni: két évvel később a kedves trollok már a tengerentúlon is meghódították az utazók szívét. Dambo ugyanis az illinois-i Morton Arboretumban is megépítette hat új faszobrát, amelynek már az első évben 1,24 millió látogatója volt.
Ezután pedig gombamód elszaporodtak a trollok az Egyesült Államokban is.

Ugyanebben az évben Mexikóban hozta létre a 600 négyzetméteren fekvő Future Forestet, ahol kivételesen hulladék műanyagokból álmodta meg a varázsvilágot. Ezzel tisztelgett az úgynevezett pepenadorok előtt – azok előtt az emberek előtt, akik a mindennapokban próbálják feldolgozni azt az ép ésszel alig felfogható mennyiségű hulladékot, amelyet a túlfogyasztásra épülő társadalmaink nap mint nap a világra szabadítanak.

A több ezer növényből és állatból álló varázserdőt két hónap alatt rakta össze a pepenadorok rokonaiból, helyi diákokból, egy árvaházból és egy idősek otthonából verbuválódott önkéntes csapattal.

Az évek alatt több kontinenst és országot is meghódítottak a trollok, idén szeptemberben pedig Magyarországra is megérkezett Ölelő Olga, aki a Hódmezővásárhely melletti Kása-erdő fái között bújik meg. A szobrot dán, kanadai, német és finn asztalosmesterek mellett a helyi közösség segített megépíteni. Olga természetesen egy fát ölel szorosan magához, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy szeretettel, odafigyeléssel és szelídséggel vigyázzunk az erdőinkre és a bennük élőkre – akár valódi, akár kitalált, mesebeli lényekről legyen szó.

Rezek Bori