Van-e még helye a dúláknak a szülőszobákban?

–

A dúlák romló helyzete egy problémás szülészeti rendszerben

Magyarországon a 2000-es évek elején jelentek meg a dúlák a szülőszobákon. Bár a szóhasználat során sokan összekeverik őket az otthonszüléseket kísérő szülésznőkkel, vagyis a bábákkal, a szerepük teljesen más.

A dúla nem egészségügyi végzettséggel rendelkező személy, hanem ún. asszonytársi segítő, saját szülési tapasztalattal is rendelkező nő. Szerepe az, hogy a szülő nőt és az alakuló családot végigkísérje a várandósságtól kezdve a szülésen és a gyermekágyon át – és sokszor ezen túl is – a családdá válás útján.

Érzelmi és fizikai támaszt nyújt, hasznos információkat biztosít. A dúlai jelenlét pozitív hatásairól a szülés kimenetelére nézve számos tanulmány készült: csökken a császármetszés szükségességének valószínűsége, a vajúdás hossza, az oxitocin használata, a fájdalomcsillapítás iránti igény, és a műszeres szülésbefejezések aránya is. Ezzel együtt pedig az ellátás is költséghatékonyabbá válik.

Mindezek ellenére a dúlák helyzete soha nem volt felhőtlen a kórházi szüléskísérésben: mindig voltak a szerepük irányában elfogadó és támogató intézmények és szakemberek, valamint olyanok is, akik a dúla személyét feleslegesnek, akár zavarónak látták.

Az elmúlt öt évben sok változás történt a szülészeti rendszerben, ami hatással volt a dúlai jelenlét lehetőségére. A dúlákkal szemben eddig nem tapasztalt ellenségesség alakult ki az egészségügyi ellátásban.

És bár továbbra is vannak támogató intézmények, egy részükben a korábbiakhoz képest egyre kevésbé, vagy már egyáltalán nem teszik lehetővé a dúla apával egyidejű jelenlétét. Ahol pedig ez mégis lehetséges, ott többféle „gyakorlat” is jellemző. Például van, ahol az intézményvezető egyesével engedélyezi, hogy a dúla is jelen lehessen a szülőpár mellett, van, ahol csak bizonyos dúlákat engednek be, és van, ahol a dúla önkéntes (pro bono) jelenlétet is rendszeresen vállal azért, hogy bemehessen azokhoz, akik szeretnék maguk mellett tudni őt.

Közben viszont a legtöbb szülészeten jelentős szülésznőhiánnyal küzdenek: a Semmelweis Egyetem oldalán 2023 végén megjelent publikáció szerint akkor országosan 1305 fő volt a számuk. Iványi Anna, az EMMA Egyesület munkatársa, a Másállapotot a szülészetben mozgalom aktivistája 2024 októberében 1400 szülésznőről beszélt, számításaik szerint azonban 3000 főre lenne szükség az ideális ellátáshoz. Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy-egy forgalmasabb szülészeti ügyeleti napon sok nő egyáltalán nem jut folyamatos mentális és egyéb támogatáshoz sem.

Emellett az információs robbanás megteremtette a szülő nők körében azt az egyre jelentősebb létszámú réteget, akik magasan kvalifikáltak, nyelveket beszélnek, és a szülészeti ismeretekből nemzetközi szinten is felkészülten érkeznek a szülőszobákra. Ez viszont konfliktusokat eredményez, és ezekért a szakemberek sokszor a dúlákat hibáztatják. Többek között: a szülő nők a szülészetek jelenlegi korlátaihoz „nem igazodó” kívánságainak egy részéért, azért, hogy a szülő nők tagaszkodnak önrendelkezési jogaikhoz, vagy épp a szülészeteket illető negatív kritikák terjedéséért.

Az ellátói oldal problémái a dúlasággal

A konfliktus mélyebb rétegeinek megértésére szülésznőket és orvosokat is kérdeztem a helyzetről és személyes megéléseikről.

Nevük elhallgatását kérve több szakember is kifejezte, hogy zavarja, amikor egy dúla esetleg egy négynapos tanfolyammal a háta mögött akarja „megmondani a tutit”. Ők ezzel szemben gyakran saját költségen, a munkájuk mellett tanulnak tovább – nem ritkán több hónapos képzéseken. Más szülésznőket az érint rosszul, hogy a szülések alkalmával éppen azt a részt „veszik át” tőlük a dúlák, amit ők maguk is a legjobban szeretnek: az anya mentális és érzelmi támogatását. Fájdalmat okoz nekik az is, hogy míg a szülésznők most már sokszor azokhoz a családokhoz sem mehetnek be a szülés alatt – még ingyen sem –, akiket ismernek, vagy akiket valamilyen módon a várandósság alatt segítettek és aggódnak értük, addig a dúlák ott lehetnek, és még pénzt is kapnak ezért.

Intézményvezetői oldalról felmerült a kérdés, hogy ki vállal jogi értelemben felelősséget a dúlai szolgáltatásért, és hogyan szabályos az egy helyen és időben megvalósuló egészségügyi és a dúla által nyújtott nem egészségügyi szolgáltatás vegyes finanszírozása.

Van, aki azt mondja, hogy mivel nincs egységes és elfogadott dúlaképzettség, a hátterük pedig nem ellenőrizhető, ezért ha őket beengedik az apa mellett, nem tartaná fairnek, ha nem engedhetnének be bárki mást is második személyként.

Továbbá az az indok is megjelent, hogy annyira szűk azoknak a köre, akik dúlát akarnak fogadni, hogy az egész kérdéskörrel nem is érdemes foglalkozni. Végül pedig olyan vezető szerepet betöltő szakdolgozó is van, aki felvállalta, hogy harcol a dúlák ellen.

Többen számoltak be kompetenciahatárok alkalmankénti megsértéséről: egy szülésznő beszámolója szerint az egyik dúla például azt mondta neki: „enyém az anya derék felett, a tiéd pedig derék alatt”. De olyan történet is érkezett hozzám, amely szerint a szülésznő a szülőszobába betérve azt látta, a dúla éppen szülésznői szakmai feladatot lát el. Máshol egyébként épp „annak örülnek”, ha egyfajta szülésznő-segédként van jelen az asszonytársi segítő.

Az ország több pontján panaszkodott arról szakember, hogy egy-egy környékbeli dúla rendszerint arról számol be az intézményük kapcsán, hogy ott például csak fekve lehet szülni – miközben ezen a téren javuló tendenciát mutatnak.

Nehéz megéléseket hoz az is, ha egy szülésznő olyan intézményben dolgozik, ahol engedélyezett a dúlák jelenléte az apák mellett, de ő ezzel nem ért egyet. És fordítva: ha a szülésznő azt érzi, hogy számára ismerős, tapasztalt dúlák nem mehetnek be, ő pedig egy-egy ügyelet alatt nem tud szétszakadni.

Egy szülésznőnek, aki elmondása szerint nehezen azonosul a dúlák jelenlétével, feltettem a kérdést: amennyiben mindenki számára transzparens és megbízható módon szabályoznák ezt az együttműködést – beleértve a kompetenciahatárok egyértelmű és részletes kijelölését is –, akkor a dúlák jelenthetnének-e segítséget számára az ellátásban. A válasza igen volt.

Egy tapasztalt dúla álláspontja

A témában megkerestük Békés Emőkét, a Békés Dúlakör szakmai vezetőjét, aki a hazai dúlaközösség egyik első, meghatározó alakja volt a 2000-es évek elején. Békés Emőke dúlai pályafutása megkezdése után röviddel néhány társával közösen megalapította a Magyarországi Dúlák Egyesületét, amelynek aztán hat évig elnöke is volt. 

„Ahhoz, hogy elkezdődhessen a kórházi szüléseknél a dúlai támogatás folyamata, egyesével kerestem fel a szülészeti osztályok vezetőit. A többségük addig még a dúla szót sem hallotta soha, de arra általában nyitottak voltak, hogy személyesen egyeztessünk. Az áttörést aztán a kórházi dúlai jelenlétben egy 2001-es szülész-nőgyógyászati konferencia jelentette, ahol lehetőséget kaptam, hogy előadást tartsak a dúlaságról” – meséli Békés Emőke. Ezt követően először a Szent Imre Kórház szülészetével, majd a következő években egyre több más szülészeti osztállyal kötöttek együttműködési megállapodásokat a dúlaszervezetek. 

Ezek mindenki számára átlátható keretrendszert állítottak fel a dúlai támogatásnak és jelenlétnek. Tartalmazták például, hogy a dúla a pár támogatója, tehát az apával együttesen lehet jelen. Azt is, hogy milyen érzelmi, fizikai és informatív támogatást nyújt a család számára, és melyek a kompetenciájának a határai. A szervezetekhez tartozó dúlák névre szóló kitűzővel, emblémázott pólóval, beazonosítható módon voltak jelen. Az együttműködési megállapodások megkötésekor azt is mindig előre lefektették, mi történik, ha valamilyen konfliktusos helyzet merül fel: azokat egy-egy esetmegbeszélés keretében minden alkalommal feltárják, és közös megoldásokat keresnek.

„Mindez nagyon jól kialakult team-munkákat tett lehetővé, amelyben a szülésznő, az orvos és a dúla együttesen egy társas támogatói kört tudott teremteni a pár köré. Ez a működésmód nem csak a megszületőben lévő család számára jelentett sokat, de mi, a segítők is egymás munkáját megköszönve búcsúztunk el egy-egy szülés után”.

A jelenleg tapasztalható helyzettel kapcsolatban Békés Emőke sok dúlatársával együtt látja és átérzi minden oldal fájdalmát. A legnagyobb nehézségnek pedig a kölcsönös tiszteleten alapuló kommunikáció hiányát látja a felek között. „Tavaly levelet írtam az ország valamennyi szülészetének. Felajánlottam, hogy személyesen keresem fel őket, hogy beszélgessünk az együttműködés lehetőségeiről és a megoldandó konfliktusokról, de szinte senki sem válaszolt. Mindannyian egy erősen leterhelt egészségügyi ellátórendszer nehézségeivel küzdünk, és átérezzük a benne dolgozók helyzetét. Éppen emiatt meggyőződésem, hogy jelenleg nemcsak a szülő nőknek, de az ott dolgozóknak is nagy segítséget jelenthetne a dúla jelenléte”.

Békés Emőke azt is hozzáteszi: az, amit a dúlaság elfogadottsága kapcsán Magyarországon tapasztalunk, jelenleg sok európai országban ismerős helyzet. Vajon egy új, születőben lévő segítői, elsősorban mentálhigiénés szakma-e a dúlaság, vagy nem igényel képzettséget? Ez talán a központi kérdés. 

Az európai dúlák közös szervezetének, az EDN-nek (European Doula Network) a tagjai a Szülésznők Nemzetközi napja alkalmából kiállásukat fejezik ki a szülésznők és a bábák munkája iránt. A Békés Dúlakör és a Magyar Dúlakör Egyesület – mint az EDN tagjai – a napokban írásban juttatják el ezen elismerésüket és támogatásukat a hazai szülésznők és bábák felé.

Úgy tűnik, megint az az utolsó szempont, mit szeretne az az anya

A szülészeti rendszer összes fájdalma és nehézsége összpontosul a dúlakérdésben. A szakemberhiányból, a nem egységes szakmai színvonalú ellátásból, a négyzetméterhiányból, a kiégésből, a fizetési aránytalanságokból, a betegjogok mindennapos megsértéséből származó bizonytalanság és frusztráció mind-mind lecsapódik ebben a feszültségben.

Lehet, hogy nem lenne ekkora skandalum például abból, hogy ki mit oszt meg a közösségi médiafelületeken, vagy milyen információkat ad át másoknak az egyes szülészetek szokásairól, ha a szülészetek honlapjain minden érintett számára transzparensen elérhető információkat találnánk: tájékoztatókat a szülés minden lehetséges mozzanatáról, valamint részletes, friss és megbízható statisztikákat az adott intézményben történt szülésekről.

A finanszírozási dilemmák szempontjából fontos megemlíteni, hogy a dúlán kívül számos más fizetős szolgáltatás vagy termék is jelen van a szülészeteken: például a családi juttatások megbízott ügyintézőjének lehetősége, a babafotós, a „gátmetszés valószínűségét csökkentő”, nem evidence-based gél és egyes prémium szolgáltatások – a „fizetős császáros apaszettről” nem is beszélve.

Azok a szülő nők, akik szeretnék a dúlájukat magukkal vinni, a leggyakrabban két okból igénylik ezt. Az egyik az, hogy a dúla nemcsak a szülés alatt, hanem már a várandósság idején, majd a gyermekágy során – és akár azon túl is – fogja a család kezét. Ők keresik azt a fajta kontinuitást és azt a személyt, aki elég információval és mentálhigiénés ismerettel rendelkezik ahhoz, hogy őket alaposan megismerve, személyre szabott támogatást adjon ebben a számukra új helyzetben. A másik ok pedig az, hogy szükségük van a jelenlegi, töredezett rendszerben egy biztos pontra azokban az igen érzékeny órákban, amelyeket a szülés jelent egy nőnek.

A helyzet az, hogy attól, hogy egy intézmény nem engedi be a dúlát az apa mellé, a probléma még nem szűnik meg. Egyrészt azért, mert az anya által választott kísérőként így is bármikor bemehet dúla. Másrészről pedig az az anya, aki ragaszkodik a dúlájához, de nem engedik be hozzá, a vajúdása alatt rendszerint online tartja a kapcsolatot vele – ebbe pedig nyilvánvalóan senki nem avatkozhat bele.

És persze létezik a kérdéskörnek egy nagyon egyszerű megközelítése is: ha van egy anya, aki várandós, gyereket fog szülni, és attól érzi magát jól, hogy vele lehet a dúlája az apával együtt, akkor egy olyan országban, ahol folyamatosan csökkennek a születésszámok – és ez ellen tenni szeretnénk –, vagy ha csak szimplán meg akarjuk adni a nőknek a szülésért járó teljes tiszteletet, talán nem az lenne a megfelelő válasz, hogy teljesítjük a kérését?

Az pedig, hogy ennek megteremtsük a lehetséges, minden résztvevő számára átlátható és betartható kereteit – egy független, minden felet képviselő szakmai csoporttal (jogász, pszichológus, szülésznő, dúla, anyai képviselet, szülész-nőgyógyász) – minden bizonnyal megvalósítható. Hiszen jó példák a magyar gyakorlatban a dúlákkal való együttműködésekre jelenleg is bőven vannak.

Kőrizs Kata