-

1. Alapelvek

Ahhoz, hogy a kapcsolattartás gördülékeny legyen vagy azzá váljon, és tényleg azt nyújtsa a gyereknek, ami az adott fejlődési szakaszban elvárható, nagyon sok türelemre, bizalomra, egymás iránt tanúsított nagyvonalúságra és némi tiszteletre lenne szükség.

2. Stabilitás

A gyerekek számára kiszámíthatóság és stabilitás szükséges mind fizikai, mind érzelmi értelemben. Ehhez hozzátartozik az optimális kapcsolattartás biztosítása, ami akkor nevezhető annak, ha direkt vagy indirekt befolyásolástól mentes mindkét szülő részéről.

3. A végzéstől semmi nem változik meg

A kapcsolattartás nem megy magától, hiába van végzés róla. Sok szülő ettől várja a megoldást, kezdetben nem látja be, mennyi segítségre van szüksége a gyerekének, hisz nincs tapasztalata, nincs minta, hacsak ő maga nem elvált szülők gyereke. A probléma ott kezdődik, hogy nem pusztán a szülői jogok érvényesítéséről van szó: „elmegy a gyerek, ott van, hazajön... és kész". Több szempontból sem ennyire egyszerű a dolog.

4. A kapcsolattartásra fel kell készíteni a gyereket

Talán az a legjobb, ha először a saját érzéseiddel foglalkozol, amit nem tanácsos a gyerekre terhelni. Kicsit próbálj meg kívülről tekinteni az érzéseidre! Nézd meg, hogy vissza tudod-e fogni a negatív indulataidat, a minősítő megjegyzéseidet, a sajnálkozásodat. El tudod-e engedni az olyan megjegyzéseket, mint: „Nehogy nekem rosszul legyél a nagyanyád főztjétől! Mondd meg apádnak, hogy gyakorolni is kéne ám a matekot, ne csak moziba vigyen! Mert neki csak a móka, kacagás jut én meg gürizek veled egész héten..."

5. Próbáld meg fenntartani a gyerekedben a kedvező képet a másik szülőről!

Ez főképp arra a szülőre vonatkozik, akinél marad a gyermek. Engedd meg, hogy jól érezze magát máshol, ehhez részedről kell a valódi, mély elengedés és bizalom, így ő is átéli azt, hogy te is rendben vagy nélküle, nem vagy magányos és szomorú.  Máskülönben a gyermekedben ok nélkül alakul ki a bűntudat.

6. Tartsd kordában az indulatokat!

Ne saját dühödön, csalódottságodon, keserűségeden keresztül próbáld megérteni, mit érezhet a gyereked. Az ő lelke egészen más, mint a tiéd. Ezt a helyzetet a szülei hozták létre, az ő kötődése ettől a változástól még nem alakul másként, számára sokkal fájdalmasabb ezt megélni, mint gondolnád.

7. Kerüld el a bizonytalanságot!

A gyerekek rugalmasak, készek alkalmazkodni, ha tudják, mihez, kihez kell, de összességében nehezen viselik a bizonytalanságot. Tehát a lehető legjobb, ha a kapcsolattartás a gyereknek kiszámítható, tervezhető, mindig az életkorának megfelelően. A „nem tudom, mikor jön érted apád, és óhajt-e jönni egyáltalán...” kezdetű mondatok biztosan nem erősítik a gyerek stabilitását és biztonságérzetét.

8. Kommunikálj! (Akkor is, ha nehéz...)

A szülők közötti értelmes kommunikáció, illetve az erre való törekvés elengedhetetlen feltétele a gyermek kiegyensúlyozott fejlődéséhez és a szüleihez való stabil kötődés kialakulásához. Így azt érezheti, hogy mindkettőjükben bízhat, mindegyikük számára egyaránt fontos. Amennyiben van hatékony kommunikáció, így kisebb esélye lehet a későbbiekben a már kamasz gyerek manipulatív viselkedésének. Nem ritkán hangzik el ez a kamaszok szájából: „Mindegyiknek azt mondom, amit hallani akar, úgysem beszélnek egymással.”

9. Fogadd el, hogy a gyerek érzelmei is ingadoznak!

Óvodáskorú gyermekeknél gyakori panasz a sírás, tiltakozás a másik szülővel való találkozás előtt. A gyerek viselkedése ebben az életkorban érzelemvezérelt, tehát az aktuális indulatait, érzéseit azonnal kiengedi magából. Tehát egyik pillanatban tiltakozhat, de a másikban akár jókedvre is derülhet. A szülők többsége ezt a jelzést félreértelmezi: „nem akar menni, fél az apjától, nem szeretik, nincs ott jó helyen"... Ilyenkor a szülő saját indulatát vetíti a gyerekre. Amennyiben nyugodt vagy, reálisan ítéled meg a helyzetet, akkor a gyermek indulata is csökken. Elég lehet egy-két nyugtató szó, egy kis türelem. Nem érdemes egy síró, tiltakozó gyereket kitépni a másik szülő kezéből, sem jelenetet rendezni.

10. Fogadd el, hogy nem te, hanem a gyerek van a legnehezebb helyzetben!

Kisgyermeknél hasonlóan gyakori panasz a szülő részéről, hogy a gyermek mindig az éppen jelen lévő szülőt hagyja ott nehezen... vagy épp sírdogál, amikor visszaviszik. Ennek rendszerint épp nem az „ellennevelés" az oka, amit általában a szülők gyanítanak. Mivel a gyerek mindkét szülőjéhez lojális, nem a másik elutasítása miatt viselkedik így, hanem a jelen lévő szülőt nem akarja elhagyni, ezt éli meg ennyire kínzó módon.

11. Átállás. Adj neki időt!

A kapcsolattartás után átállásra van szükség. Nem azért rosszkedvű a gyereked, mert nem volt jó a másik szülőnél. A gyereket az elválás viseli meg. Légy türelmes, soha ne faggasd! Várd ki, amíg magától mesél! Ne provokáld hasonló mondatokkal: „Na, apád már megint engem szapult, mi?” Hosszabb ott töltött idő után beszéld meg a másik féllel, mikor hívhatod fel, de ne menj utána, ne hívogasd, ne keress mondvacsinált indokot a kommunikációra!

12. A legfontosabb: őrizd meg a nyugalmadat!

A kapcsolattartásban legyenek azért olyan alapvető dolgok, amelyeket beszélj meg a volt partnereddel, hogy a gyereked számára ezek ne esetlegesek legyenek, hanem kiszámíthatók. Amikor beteg a kicsi, ne erőltesd a láthatást, inkább nyugalmat biztosíts neki, vagy ahogy a gyerek igénye megkívánja. Ilyenkor, ha épp úgy hozza a helyzet, nem árt egy kis nagyvonalúság: hatalmas öröm lehet egy ágyban fekvő beteg gyereknek, ha a másik szülő meglátogatja őt. Kamaszoknál a kapcsolattartásban is legyen némi alku lehetősége, ha a gyereknek programja van, meghívása, ne kelljen azt emiatt lemondani.

13. Türelem, rózsa... stb...

A válás akaratunk ellenére is választás elé állítja a gyermeket. Minden kapcsolattartás alkalmával azzal szembesül, hogy valakit ott kell hagynia azért, hogy a számára ugyanolyan fontos másikkal legyen, majd néhány nap múlva ugyanezt kell átélnie, csak a másik féltől kell elbúcsúznia. Ennek érzelmi feldolgozásához és elfogadásához sok-sok idő, és a szülők részéről mérhetetlenül sok türelem kell.

Szalánczi Kriszta

klinikai szakpszichológus