Egy nevelőszülő története: „Van, hogy Bence édesanyja is anyának hív engem a kisfia előtt”

–

Összeomlóban lévő nevelőszülői rendszer

Télen olvashattál nálunk egy nevelőszülő házaspárról, amely eddig összesen negyven gyereknek adott otthont. A harmincéves Dóra hasonló utat jár: három éve él velük egy kisfiú, akit egy csecsemőotthonból vittek haza nyolc hónapos korában. A kisfiú nem örökbe adható, hiszen a szülei nem mondtak le róla, hellyel-közzel rendszeresen látogatják is, amikor tehetik. Bence így egy igazi patchwork családban nevelkedik egy budai kerületben, ahol megkap mindent: szeretetet, figyelmet, törődést, és a szükséges fejlesztéseket. Hogy meddig, az bizonytalan.

Történetük, ahogy sok más magyar nevelőszülőé, sok nehéz kérdést vet fel, amikre nincsenek egyértelmű vagy egyszerű válaszok. Közel 7000 gyerek él ma gyermekotthonban Magyarországon, és rengeteg csecsemő él hónapokon keresztül kórházi osztályokon. (A témát szakértői segítséggel Kőrizs Kata ITT járta körbe, Mózes Zsófi publicisztikáját pedig ITT olvashatod.)

Eddig sem volt elég nevelőszülő itthon, akikhez el lehetett volna helyezni a gyerekeket, hogy szerető családban nevelkedjenek, ám

az 5887 nevelőszülőből eddig 113 mondott fel, amikor a kormány kötelezővé tette az életvitel-vizsgálatot, amely sokak szerint indokolatlanul vizsgálja a nevelőszülők (és hozzátartozóik) magánszféráját.

Legutóbbi cikkünkből pedig, amely a hajléktalanságban élő, többgenerációs családokról szólt, az derült ki: annyira túlterhelt a gyermekvédelmi rendszer, hogy már akkor sem tudnak mindig kiemelni egy gyereket a családból, ha nyilvánvaló, hogy súlyos elhanyagolásban, vagy abuzív körülmények között él. Ilyen körülmények között, ilyen ellenszélben talán még nagyobb szó, ha valaki mindennek ellenére vállalkozik a nevelőszülőségre, és teszi ezt olyan vidáman, annyi könnyedséggel, derűvel és optimizmussal, mint Dóra.

Két kutya és három eltérő hátterű fiú

A fiatal nő egy izgága szálkás szőrű tacskóval és egy hatalmas, végtelen békét árasztó újfundlandival érkezik a találkozónkra. A patchwork családjáról faggatom, Dóra pedig már sorolja is: a nevelt kisfiuk, Bence, három és fél éves, a férjével közös kisfiuk négy és fél éves, illetve velük él a férje előző házasságából származó tizenhárom éves nagyfia. Meg persze a két kutya.

Bencének a férjével együtt ők a nevelőszülei, azaz ők vigyáznak rá, gondoskodnak róla addig, amíg a kisfiú édesanyja nem rendezi annyira az életét, hogy magához tudja venni a gyerekét, és Bencét haza lehessen gondozni.

A kisfiú szülei rendszeresen járnak kapcsolattartásra: kéthetente két órában találkoznak a fiukkal egy erre kijelölt helyen, ahová eljön Bence kiskorú bátyja is, aki szintén nevelőszülőknél lakik. Ritka alkalom azonban az, hogy együtt lehetnek mind a négyen. Az édesapa – aki csak Bence egyéves kora után tudott bekapcsolódni a találkozókba – egy ideig nem vehetett részt a kapcsolattartásban. Az is előfordul, hogy az édesanya lemondja a találkozókat, amikor úgy érzi, hogy a gyerekek számára kedvezőbb, ha ilyen alkalmakat inkább későbbre halaszt.

Ha döcögősebben alakulnak a szülőkkel való találkozások, akkor Dóra levelet szokott írni nekik, amiben elmeséli, mik történtek Bencével az elmúlt hónapokban, és képet is tesz mellé a kisfiú hétköznapjairól.

Addig, amíg a szülők Bencét folyamatosan látogatják, nem lehet örökbe adni. „Ha nincs semmilyen kapcsolat, akkor a csecsemők a kórházból hat hét után lesznek örökbe adhatók, a nagyobb gyerekeknél azonban ez egy ennél jóval hosszabb procedúra” – magyarázza Dóra.

Anya és anya

Bence az édesanyját és Dórát is anyának szólítja. „Ez nekem egy kicsit fura, ahogy az is, hogy van, hogy Bence édesanyja is anyának hív engem a kisfia előtt. »Mentek haza anyával« – mondja neki búcsúzáskor, ami nagyon ambivalens érzéseket keltett bennem.” Bence még kicsi, valószínűleg nem foglalkozik azzal sokat, hogy két anyukája van.

Decemberben lesz három éve, hogy az akkor nyolc hónapos kisfiú a házaspárhoz költözött abból a csecsemőotthonból, ahová születése után került a kórházból. „Akkor tanult meg fordulni, amikor hozzánk került. Akkor már volt annyi rutinom a saját kisfiam miatt, hogy tudjam: le van maradva, így amint megérkezett, már jött is a konduktor, hogy foglalkozzon vele. Minden lemaradását behozta Bence, nagyon ügyes gyerek.” Ezen kívül annyit tudtak róla, hogy nem sérült, de fejlődésneurológiára kell vele járni. „Azt látom rajta, hogy más, mint a vér szerinti kisfiam, de ez sok minden miatt lehet: más családból származik, és más az előélete is.”

Napi hatvan perc kötődés

A nevelőszülői tanfolyamot a házaspár három évvel ezelőtt, augusztus elején végezte el, egy hónappal később szóltak is nekik, hogy van egy kisfiú, aki hozzájuk kerülhetne. Ám Bence csak december közepén költözhetett hozzájuk. Az első ezer nap nagyon fontos egy kisbaba életében, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kötődést tanul meg, magyarázza Dóra, aki fontosnak tartja, hogy a gyerekeknél korán kialakuljon a kötődés, és sajnálattal tapasztalta, hogy ezt a szempontot nem mindig veszik figyelembe a nevelőszülőhöz kerüléskor. „Meg is kérdeztem az egyik tanáromat:

mi segítette volna leginkább Bence fejlődését? Az, hogy egy szerető családban nevelkedhet, ahol biztonságos kötődés alakulhat ki – akár nálunk, akár másutt –, vagy az, hogy napi egy órát az édesanyjával tölthet?

Azt a választ kaptam, hogy ez egy nehéz kérdés de az első lehetőség jobb alapot nyújtott volna, hiszen napi egy óra, bármilyen értékes is, nem elegendő a kötődés kialakításához.”

Dóra úgy látja, hogy a gyermekvédelmi rendszer bürokratikus útvesztőjében nehéz minden esetben a gyerekek érdekét érvényesíteni. Az is gyakori, hogy a papírmunka húzódik el, hiszen kevés az ügyintéző, és sajnos fájdalmasan sok a rászoruló gyerek – emiatt is maradnak feleslegesen sokáig babák a csecsemőotthonokban.

Nevelőszülő születik

Akik régről ismerik Dórát, nagyon meglepődnek, milyen változáson van túl, és mennyire távol áll a régi énjétől az, ahogy mostanában telnek a mindennapjai. „Apukám annak idején azon lepődött meg, ha egy estét otthon töltöttem, és nem szórakozni mentem – meséli nevetve. – De kibuliztam magam. Amikor megismerkedtem a férjemmel, azonnal éreztem, hogy megtaláltam azt a személyt, akit az előtte lévő évek során kerestem, de hiába. Tudtam, hogy vele szeretnék családot alapítani.” Rövid ideje voltak együtt, amikor várandós lett a kisfiukkal. Az ő érkezése után pár hónappal látta meg az SOS Gyermekfalvak felhívását, amelyben nevelőszülőket toboroztak.

„Utánajártam, ez pontosan hogyan is néz ki, aztán megkérdeztem a férjemet, nem lenne-e kedve ahhoz, hogy hazahozzunk a fiunk mellé még egy kisgyereket. Tetszett neki is az ötlet. Aludtunk rá egy hónapot, aztán belevágtunk a tanfolyamba.” Párhuzamosan elvégeztek náluk egy környezettanulmányt, illetve rendszeresen beszélgettek pszichológussal, aki megállapította az alkalmasságukat. A folyamat nagyjából egy évet vett igénybe. Az SOS Gyermekfalvak nevelőszülői kurzusát velük együtt tízen végezték el, közülük Dóra lett az egyetlen nevelőszülő. Volt, aki meggondolta magát időközben, és olyanok is, akik idősebb, terheltebb múltú gyereket vállaltak, és ahol nem sikerült az együttműködés.

„A nagyobb gyerekeknél az is nehéz, hogy náluk már elveszett a bizalom a felnőttek irányába. Hiába ígérsz bármit, nem hiszik el”

 – osztja meg Dóra egykori csoporttársai tapasztalatait. 

Nevelőszülőnek lenni lelkileg sokszor megterhelő feladat, nehéz szolgálat, azonban állami segítséget pszichológiai téren sem kapnak. Ilyen jellegű támogatásban Dóra kizárólag az SOS Gyermekfalvak Alapítványon keresztül részesül. „Ha kérdésem van a gyerekekkel kapcsolatban, van két gyerekpszichológus, akit bármikor fel tudok hívni.” 

Segíteni vágyás

Dóra eredetileg kereskedelmi és marketing szakon végzett az egyetemen, egy reklámügynökségnél dolgozott, majd egy hosztesz cégnél volt projektvezető, illetve egy médiacégnél saleses. A gyerekek érkezése azonban felülírt mindent. A fiatal édesanya jelenleg szociális munkásnak tanul, azzal ugyanis, hogy Bencén keresztül belelátott a gyermekvédelembe és annak hiányosságaiba, megszületett benne a szándék: ha csak csepp a tengerben, de akkor is megpróbál ezen változtatni, ahogy tud. 

Nevelőszülőség mint a meggazdagodás módja?

Gyakori az a közvélekedés, hogy a nevelőszülőség anyagilag roppant kifizetődő foglalkozás. „Én is olvastam olyan kommenteket, ahol azt írták: biztos a pénz miatt vállalunk gyerekeket” – mondja nevetve Dóra, majd elárulja: havonta nettó 156 ezer forintot „keres” nevelőszülőként. „Van egy nagyjából 100 ezer forintos alapbér, erre jön rá nevelt gyerekenként 40-50 ezer forint. Plusz a gyerek kap egy fix összeget, amit számlával bizonyíthatóan rá kell költeni, ez lehet ruha, cipő, játék. Mi ezt a pénzt félretesszük Bencének, van egy külön számlája. Egyébként meg jár TSMT-tornára, ami havi 45 ezer forint. Röviden: nem Bencéből él meg a családunk. Ahogy a többi nevelőszülő sem a befogadott gyerekből gazdagszik meg.” 

Ha eljön a búcsú

Ahogy említettem, az új rendelkezés értelmében a házaspárnak is át kellett esnie egy alaposabb átvilágításon, aminek keretében kint járt náluk a Nemzeti Védelmi Szolgálat egyik munkatársa is felmérni az otthont, a körülményeket. „Ő kérdezte meg, hogy nem kontrasztos-e, ha egy ilyen környezetből egy nap Bence esetleg visszakerül a szüleihez” – meséli Dóra, aki hozzáteszi, náluk, egy szerető családban mégiscsak jobb helyen van Bence, mint egy csecsemőotthonban. Ha valaha úgy adódik, hogy örökbefogadható lesz, akkor ők szeretnének élni ezzel a lehetőséggel. És mi lesz, ha haza kell majd gondozni Bencét? –kérdezem. Dóra azt feleli, a saját gyerekeket is el kell egy idő után engedni, ez a szülőség elválaszthatatlan része. „Nagyon szeretjük Bencét, úgyhogy ha úgy alakul, biztos nehéz lesz. De utána úgyis hozzánk kerül egy másik gyerek, akinek ugyanúgy szüksége van ránk. Jó lesz majd tudni, hogy Bence is jó helyre került, az ő helyét pedig elfoglalhatja valaki más, akinek megadhatjuk azt a szeretetet, amire szüksége van.”

Fiala Borcsa