Kleopátra és Frankenstein, egy párizsi történet és a sémáink fogsága – A WMN augusztusi olvasónaplója
A nyáron elindítottuk olvasónaplónkat, amiben a szerkesztőségünk tagjai mondják el, mit olvasnak éppen – a júliusi könyveket itt találod. Ebben a hónapban mutatunk történetet egy 18. századi bábáról, egy Izlandon nyíló, új dimenzióról, és megkérdeztük olvasóinkat is, ők mit ajánlanak jó szívvel.
–
Berszán Lídia: Egymásmesék (Koinónia, 2023. Szimonidesz Hajnalka rajzaival, 73 oldal)
Ajánlja: Both Gabi
Az Erdélyben élő családterapeuta és lelkigondozó, Berszán Lídia meséi a kiadó ajánlása szerint hat éven felüli gyerekeknek szólnak, de én legalább három évvel megemelném a korhatárt. Bár a történetek főszereplői többnyire kisiskolások, a nehéz témák érettebb olvasókat kívánnak, sőt: a szülőknek is jó szívvel ajánlom a könyvet.
Mind a 13 mesében valamilyen fogyatékossággal élő kisgyerek a főszereplő, van közöttük például Down-szindrómás is: ő Dánoska, akit rögtön a szívünkbe zárunk, amikor azt olvassuk, hogy ébredés után „Anya elkezdte a fürdőszoba felé terelni, mint egy morc gombócot”. Dánoska legjobb barátja, Áron látássérült, de autista, mozgássérült és depressziós gyerekszereplője is van a könyvnek. A rövid mesék a leghétköznapibb élethelyzeteket mutatják meg, amelyekből kiderül, hogy a sérült gyerekeket nevelő családokban a legegyszerűbb dolgok is sok kihívással járhatnak. Mégsem tanmesék ezek az érzékenyítő történetek, mert a humoros jelenetek és a letisztult nyelvezet – a gyönyörű illusztrációkkal együtt – mindannyiunknak megmutatják, hogy „A csillagok apró lyukak az esti égen, kilátszik rajtuk a mennyország”.
Ruth Reichl: Párizsi történet (Ford. Csonka Ágnes, Open Books, 2025, 432 oldal)
Ajánlja: Széles-Horváth Anna
Ruth Reichl kötetének borítója érdekes kettős benyomást keltett, elsőre talán a könnyedséget, a párizsi életérzést, eleganciát sugallta. Miközben éreztem: van itt még valami, ha egy kompozícióban éppen az arc az, amit nem láthatunk.
A történet igazolta a megérzést: Stella anyja halála után érkezik Párizsba, mivel a végrendelet szerint csak ott költheti el az örökségét. Az anya–lánya-viszony súlyos emlékeket rejt, ezeket pedig már a másik válaszai nélkül kell felidéznie magában. A regény viszont nemcsak Stelláról és a hányattatott gyerekkoráról szól, hanem megjelenik benne Párizs életigenlése az 1980-as évek elején, vagy az ott megforduló művészek sokasága. Ami ezek mellett elvarázsolt, hogy úgy kap jelentős szerepet egy különleges Dior-ruha és a francia gasztronómia csodája, hogy egyik sem marad felszínes. A ruhával való első és utolsó találkozás a felnövekvés, az önmagunkra találás szimbóluma, ami mély keretet ad a történetnek. Az evés élménye szintén összefügg az önismeret olykor meglepő, megrázó, de végül katarzishoz vezető útjával. Ruth Reichl a New York Times volt ételkritikusaként ráadásul úgy ír, hogy attól összefut a nyál a szánkban.
A történet sodró, igényes és el lehet veszni benne. Bár a végére kapunk egy csipet tündérmesét, az író megfelelően felépíti a hátteret ahhoz, hogy elhiggyük: az élet lehet varázslatos, ha elég elszántan merülünk el benne.
Ariel Lawhon: A befagyott folyó (Ford. Szabó Olimpia, Magnólia, 2025, 445 oldal)
Ajánlja: Fiala Borcsa
Már a regény ötletének születése is szimbolikus: az író épp a legkisebbik fiával volt várandós, amikor hosszan kellett várnia a nőgyógyászára. Ekkor akadt a kezébe egy magazin, abban is egy történet egy a 18. századi Amerikában élt, Martha Ballard nevezetű bábaasszonyról, aki ezernél is több gyereket segített a világra úgy, hogy közben egyetlen anyát sem veszített el. Ami óriási szó és hatalmas eredmény!
A regény – amiben húzódik egy erős krimiszál is – nem történelemkönyv, Ballard asszony valós alakját csupán kiindulópontnak használja a szerző. Nem is kell több, hogy megmutassa: milyen módszerekkel szültek akkor az asszonyok, milyen segítséget kaptak, és hogyan kezdett el megváltozni a bábák szerepe a férfi orvosok színre lépésével. Hogy mit ér egy nő szava a férfiével szemben, mennyire nem vesznek komolyan valakit csak azért, mert nő. Hogy a legnagyobb „vagyon”, amit egy férfi a feleségének adhat: a tudás. És hogy az íráskészség akár életet is menthet.
Nem kimagasló A befagyott folyó, Martha alakja az én ízlésemnek túlzottan tökéletes volt, és a rendkívül harmonikus házasságát is hitetlenkedve, fanyalogva olvastam, de ezeket leszámítva igazán olvasmányos regény.
Vágyi Petra: Sémáink fogságában (Technosys Bt, 2025, 293 oldal)
Ajánlja: Milanovich Domi
Az 1990-es években dolgozta ki Jeffrey E. Young az idehaza is egyre népszerűbb sématerápiát. A módszer sikere nem véletlen: rendkívül logikus keretrendszert nyújt az önmagunk és a szeretteink működésén való gondolkodáshoz. Magyar nyelven Vágyi Petra klinikai szakpszichológus – aki hamarosan a Lélektani határban is a vendégem lesz – könyvei nyújtanak alapos betekintést a témába, és a terápiás munka kiegészítéseként is remekül használhatók. Mivel nem létezik tökéletes szülő, így tökéletes gyerekkor sem, mindannyiunknak vannak sémái, azaz kisgyerek- vagy serdülőkorban kialakult mély meggyőződései saját magáról, a többi emberhez fűződő kapcsolatáról és a világról, amelyek az alapszükségletei sérülései mentén rögzültek. Ezek a sémák azonban vagy elavultak, vagy sosem voltak igazak: és amikor bekapcsolnak, az olyan, mintha egy gyerek lenne a tanácsadónk. A sémáink gerjesztik magukat, és talán az a legnagyobb baj velük, hogy elzárnak minket a szükségleteinktől, a jelen átélésétől, a valódi kapcsolódástól és a változás lehetőségétől. Szembesülni velük persze nem mindig könnyű, mégis igazán felszabadító!
Coco Mellors: Kleopátra és Frankenstein (Ford. Csonka Ágnes, Libri, 2025, 493 oldal)
Ajánlja: Kurucz Adrienn
A brit író első regényének magyar fordítása idén került a boltokba – sajnos hibásan. Ezért már meg is jelent sebtiben a javított kiadás. A malőr ne vegye kedvünket a könyvtől, nagyon ütős ugyanis a történet.
Egy New York-i baráti kör tagjairól mesél: vannak köztük huszonévesek és erős negyvenesek is. Meglehetősen különböző karakterek, ami viszont közös bennük, az a magány, ami ellen, bár küzdenek, az eszközöket és a lehetséges társakat nem mindig jól választják meg. Sőt, leginkább csak önreflexió nélkül, traumáikba tekeredve vergődnek, és ezáltal képtelenné válnak a valódi kapcsolódásra. Tele vannak hibával, tökéletlenek, mégis szeretetre méltók, nem nehéz magunkra ismerni egy-egy húzásukban.
Ami számomra a legizgalmasabb kérdéskör a történetben, az a „mások akarunk lenni, mint a szüleink, nagyszüleink, mégis egyre hasonlóbbá válunk hozzájuk” jelensége. Nehéz szembesülés ez: fiatalon olyan magabiztosan mondja az ember, hogy ezt vagy azt a hibát ő biztosan nem fogja elkövetni. Aztán mégis ugyanazokban a helyzetekben találja magát, mint egykor a családtagjai.
Át tudjuk ugrani az árnyékunkat? Tud-e változni egy középkorú ember, aki a szokásaiba csontosult? Át tudunk-e mászni az „én ilyen vagyok, és kész” barikádján, ami mentségnek is suta, és a fejlődést is gátolja?
Az biztos, hogy lesz min gondolkodni saját magunkkal kapcsolatban, ha elolvassuk ezt a regényt. (Amelynek magyar fordításában még mindig maradtak hibák, de tökéletlenségében is szerethető.)
Steinar Bragi: Zavar (Ford. Veress Kata, Metropolis Media, 2024, 280 oldal)
Ajánlja: Sándor Anna
Ha a hőségben arra vágysz, hogy egy kicsit kirázzon a hideg, ajánlom a Zavart, és nem csak azért, mert izlandi szerző Reykjavíkban játszódó regénye. A Zavar egzisztencialista krimibe oltott sci-fi: 2034-ben járunk, az emberiséget sokkolta a tény, hogy a világ két dimenzióra szakadt. A szakadásnak az izlandi fővárost érintő részét nevezik Zavarnak, amit katonák és tudósok próbálnak tanulmányozni. Odaát az idő másképpen működik, és ugyan a két oldal között információt tudnak küldeni egymásnak, aki egyszer átlépett, ha túl is éli az első perceket, akkor sem térhet soha vissza. Érthető, hogy ebbe a társaságba elkél egy pszichológus, ő a narrátorunk, Halla, aki azt követően érkezik meg, hogy az egyik ügynök – egy rejtélyes üzenetet hátrahagyva – eltűnik.
Abban az értelemben a Zavar semmiképp sem klasszik strandolvasmány, hogy néha kapkodom a fejem, ahogy időről, fizikáról, és úgy általában a két dimenzió működéséről ír. A tempója lassabb, sok időt töltünk narrátorunk fejében, ahogy elemezgeti önmagát, a mentális reakcióit az új dimenzióra, és reflektál a hátrahagyott, szomorkás életére. Tarkovszkij Stalkere megvan? Valami olyasmi lesz a hangulat.
Ezeket ajánlottátok ki
Bognár Péter: Elmész, visszajössz, sose halsz meg (Magvető, 2025, 288 oldal)
Ákos ajánlásával
„Elképesztő nyelven ír, a trilógia harmadik regénye lehet a csúcspont. Sírva röhögsz, de olyan szöveges bravúrokat tol, hogy közben leesik az állad. Az első két részt is melegen ajánlom.”
Khaled Hosseini: Papírsárkányok (Ford. Vajda György, Libri, 2013, 448 oldal)
Edit ajánlásával
„Az emberi kapcsolatok alakulása mindig megfog, különös tekintettel arra, ha valamilyen szempontból nagy a különbség a felek között.”
Daniel Kehlmann: F (Ford. Fodor Zsuzsa, Magvető, 2014, 322 oldal)
Katalin ajánlásával
„Tényleg ez a címe. Eddig az író minden könyve tetszett, szóval erre a régebbi regényére is nagyon kíváncsi vagyok. Kehlmann stílusa könnyed, humoros, akkor is, ha komoly témáról ír.”
