–

Minden gyereknek joga van arra, hogy felnézzen a szüleire – ezt a mondatot egy gyermekjogi szakembertől tanultam, és nem győzöm eleget ismételni. Éva rendszeresen mediál elvált szülők között, akik nem tudnak a gyerekükkel kapcsolatban közös döntésre jutni. És miközben semleges közvetítőként dolgozik velük, sosem felejti el, hogy a gyerek szempontjait is behozza a vitákba.

Szükség is van erre, mert gyakran a szülők közötti huzavona csak látszólag szól a gyerekről. Valójában az van mögötte (hogy is fogalmazzak szépen?), hogy a „kv@ anyját a másiknak!”.

Ó, igen. Lezáratlan konfliktusok, sértettség, csalódottság, a másik hibáztatása, el nem ismert féltékenység, düh, harag, gyűlölet…

Nagyon gyakran ezzel dolgozik, aki válásban érintett szülők gyerekeinek próbál meg segítséget nyújtani.

Hogy honnan jutott eszembe ez az egész? Az, hogy minden gyereknek joga van felnézni a szüleire? Hát onnan, hogy az elmúlt napokban a gyermekjogi jogsegélyszolgálatunkat elárasztották azok a szülői kérdések, amelyek arra vonatkoznak, hogy a járványügyi veszélyhelyzetben hogyan alakul a gyerek és a külön élő szülő közötti kapcsolattartás.

A megkeresések egy része teljesen normális érdeklődés, információkérés, és őszinte aggodalom, hogy mi lesz a gyerekkel, ha nem tud találkozni az anyjával vagy az apjával; vagy mi lesz akkor, ha épp akkor rendelnek el egy lakhelyelhagyási tilalmat, amikor kapcsolattartáson van a gyerek. Ezekre a kérdésekre örömmel válaszol az ember, mert azt érzi, hogy valódi segítséget nyújt. 

A megkeresések másik része viszont olyan, hogy ökölbe szorul tőle a kezem, és összeszorul a gyomrom. Úgyhogy ez most egy rövid cikk lesz, de legszívesebben csupa nagybetűvel írnám, és mindenki képzelje hozzá azt is, hogy a hang, amelyen a következőket mondom, jó pár decibellel erősebb a megszokottnál: 

Te! Te kedvesnek egyáltalán nem nevezhető szülő, aki ezt a válsághelyzetet arra használod, hogy a gyerekedet elzárod a másik szülőtől, remélem, tudod, hogy amit teszel, annál lejjebb nagyon kevés dolog van.

Aljasul és kegyetlen módon kihasználod a gyerek félelmét, bizonytalanságát és neked való kiszolgáltatottságát. Tényleg azt hiszed, hogy következmények nélkül visszaélhetsz a joggal, ezzel a helyzettel, de legelsősorban is a saját gyerekeddel?! 

Ha nem a gyerek biztonságát tartod szem előtt, ha játszmázol, ha kifogásokat keresel, és ezt a helyzetet is csak egy újabb alkalomnak tekinted, amikor betarthatsz a másiknak, akkor nem vagy elég jó szülő, nem vagy felelős felnőtt.

Lehet, hogy nem most, de egyszer majd biztosan szembesülnöd kell a tetteid következményeivel. És csak remélni tudom, hogy ez a szembesülés legalább annyira fájdalmas lesz, mint amennyire inkorrekt vagy most. 

És te! Szintén egyáltalán nem kedves külön élő szülő, aki rendőrt hívsz és ajtót rugdosol, az utcáról kiabálsz, és fenyegetőzöl, hogy adják oda neked a gyereket (így! „adják oda”, mintha csak egy tárgy lenne), miközben pontosan tudod, hogy a gyerek szempontjából nem biztonságos, ha veled megy. Mert van egy alapbetegsége, ami miatt különösen veszélyeztetett, vagy (bár nem tehetsz róla, de) neked olyanok a körülményeid, a munkád, a bármid, hogy egyszerűen nem felelős, ha most a gyerekkel találkozol… és mégis! Mivel neked erre jogod van, hát semmi más nem számít, csak hogy élhess a jogoddal. 

Mind a két oldalon, a gyerek kapcsolattartási jogának mindkét végén egy-egy szülő áll, és most – az ég áldjon meg benneteket! –, most nagyon az kellene, hogy ti ketten összezárjatok, és félretegyétek az egyéni érdekeiteket, kicsinyes játszmázásotokat, és a gyerek érdekében (aki bizonytalan, kiszolgáltatott, aggódik vagy egyszerűen csak nem érti, mi történik) kellene közösen döntéseket hoznotok! 

Hát miért nem tudtok legalább ebben a helyzetben egy kicsit hátralépni? Nőjetek fel végre! Muszáj a gyerek érdekében együttműködnötök! Meg kell tanulnotok félretenni a saját érdekeiteket, és felelős szülőként működni ebben a krízisben!

Bármit és mindent ki lehet használni. Kérdés, hogy érdemes-e… 

Mintegy tíz év tapasztalata alapján hadd spoilerezzek egy kicsit: nem, nem érdemes. Mert a gyerek issza meg a levét.

Szóval, keressétek vissza azt a cikket, ami a kapcsolattartásokra vonatkozik (segítünk: ÍME, ITT VAN – a szerk.), gondoljátok végig, hogy milyen biztonságos módja van a gyerek és a külön élő szülő találkozásának, hogyan tudtok választási lehetőségeket teremteni, ha nem biztonságos a találkozás, és miként fogtok pótolni.

Működjetek együtt, legyetek emberségesek, támogatók, szolidárisak és felelősek! Hadd tudjon a gyereketek felnézni rátok.

(A francba is már.) 

Dr. Gyurkó Szilvia