„A gyógyító mozgás művészete benne van a kollektív tudatunkban” – A Nia tánc előnyei

–

Néha meglepő kanyarokat vesz az élet. A kilencvenes évek és egyben húszas éveink hajnalán, bölcsészlányok lévén, botcsinálta korrektorként dolgoztunk együtt Brezina Kingával egy pici lapnál. Laza barátságként aposztrofálnám viszonyunkat, mely (bár évtizedekig alig találkoztunk) nem szűnt meg, és nem is veszítettük el egymást teljesen szem elől. A negyvenes éveink közepén újra közelebb sodródtunk egymáshoz. Én – szülésen, egészségügyi kalamajkákon túl, némi túlsúllyal – szerettem volna rendszeres és többféle mozgást beépíteni a mindennapjaimba, éreztem, hogy mind fizikailag, mind mentálisan szükségem lenne rá. Közös ismerőseinktől már hallottam, hogy Kinga – számunkra meglepő módon – pályát módosított, és mindenkit lelkesen bátorít, hogy menjenek hozzá-vele kipróbálni a Nia táncot. 

Az első Niám

Egy alkalommal éltem az invitálással, így estem be életem első Nia órájára. Fura élmény volt, de nagyon jó. Egy tágas, hosszanti falán tükörrel borított teremben, huszonvalahány, jórészt 35–55 év közötti nő gyülekezett mezítláb, változatos ruházatban: ki színes, ki fekete ruhában, sportnadrágban vagy éppen bohém szoknyában jelent meg. Látták, hogy kezdő vagyok, ezért kifejezetten kedvesen szóltak hozzám, és biztattak, hogy semmilyen előzetes tudás nem szükségeltetik, egyszerűen csak utánozzam majd, amit látok. Aztán megérkezett Kinga, mondott néhány szót arról, hogy a „100 százalékot tegyük bele, nem a 90-et és ne is a 120-at”, meg hogy „rendezzük össze magunkat”, olyan dolgokat, amelyek nekem – akkor még – semmit nem jelentettek, majd bekapcsolta a zenét. Igyekeztem követni a koreográfiát, és egykori tornászként próbáltam „szépen tartani” a kezemet, spiccelni, amikor lehet – és mindeközben inkább úgy festhettem, mint egy karót nyelt botsáska, semmint egy niázó nő, de ezt senki még egy ironikus félmosollyal sem éreztette velem. Szögletes mozdulataimmal mégis oly módon kiríttam a közösségi hullámzásból, hogy még nekem is feltűnt: itt valami másról van szó. Igyekeztem hát követni a koreográfiát, az olykor ismerős, olykor pedig idegen, elvarázsolt mozdulatokat, és néha sikerült követni lágyságukat is. A táncoló nők olykor nevettek, máskor pedig artikulálatlan, torokból feltörő kiáltások kísértek az erőteljesebb mozdulatokat. Olyan volt az egész, mintha a pálya széléről néznék valamit, csinálnám, de nem nagyon érteném az egészet. Jókedvű volt, furcsa és rokonszenves. Az óra végén Kinga nevetve mutatta, hogy „tündérszárnyat” izzadt a hátára. 

Mentőöv a világjárvány idején

Később évente egyszer el-eljutottam Nia órára, és mindig megvolt ez a kettős élmény – fura, jóleső, mégsem értem. Egyszer azt álmodtam, hogy nekem el kell mennem niázni – és ezt sem értettem, mert noha jólesett, annyira nem szerettem bele – mégis foglalkoztatott valami benne. 

Majd jött a Covid és a lezárás. Kinga és akkori tanártársai szinte az első naptól kezdve átálltak az online órákra, a táncolókkal együtt tanulták ki ezt a fajta együttmozgást. Az első idők ijedségét napi, és egy darabig ingyenes órákkal ellensúlyozták, és nem győzték hangsúlyozni, hogy egyrészt tegyünk meg mindent magunkért, a testi és a lelki egészségünkért – ebben ők a rendszeres tánccal sokat segíthettek; másrészt, hogy figyeljünk egymásra is. Segítsük, aki rászorul és ne engedjük el egymás kezét. Követőtáboruk néhány hét alatt több ezresre nőtt, volt, hogy több száz ember mozgott együtt mezítláb a világ számos táján. 

Én is rendszeresen táncoltam Kingával, és sokat köszönhetek ennek.

A heti két-három tánc rendszert adott a napoknak, megbízhatóan jól éreztem magam, jó zenékre, jókat mozogtam, volt benne intenzív stresszlevezetés, vérpezsdítő latinos ritmus, néha finom, nyugtató, átkaroló mozdulatok – a mozgás öröme minden alkalom végén ott volt, kivétel nélkül.

Volt, hogy fejfájással, kissé széteső fizikai állapotban kezdtem az órát, és lényegesen oldottabban fejeztem be. Nem mellékesen, bár nem célzottan, részben a Niának, részben a rendszeresen gyaloglásnak köszönhetően, fogytam is jó pár kilót. Gyanítom persze, hogy mindezt mások más mozgásformával is megélték. Fontos hozadéka volt ezeknek az óráknak a közösségépítés is. Különböző korú, életvitelű, családi helyzetű, végzettségű, gondolkodású nők találtak egymásra – még ha átmenetileg is – az online térben, és egymás kölcsönös támogatása túlmutatott a tánc örömén. 

A karantén feloldásával mindez természetesen némileg megváltozott, visszatértünk életünk megszokott kerékvágásába. A mozgás öröme azonban nekem megmaradt, és ha nem is olyan gyakran, de rendszeresen megélem az online órákon. Külön ajándék számomra, amikor személyesen vehetek részt egy-egy órán – ilyenkor valahogy még a levegő is sűrűbb, szinte tapintható a másokkal is megosztott felszabadultság, erősíti az örömérzést. 

Kíváncsi voltam, miben áll a Nia lényege, jellegzetessége, ezért megkértem az egyetlen magyarországi trénert, hogy meséljen róla. 

Nia a térképen

Hazánkban a Nia közel húsz éve van jelent, egy Amerikából hazaköltözött magyar tanár, Kriszti VanSlyke-nak köszönhetően. Kinga Molnár Angi és Hriczu Andi óráin kóstolt bele, közel 15 éve pedig tanítja is a Niát. A világ Nia térképén Magyarország nagyhatalomnak számít, csak Kinga csoportjának közel 3000 tagja közül ezren űzik aktívan. Kinga szerint ennek egyik lehetséges oka az, hogy „a gyógyító mozgás művészete benne van a kollektív tudatunkban”. Madzsar Alíz örökségét (táncpedagógus, aki lefektette a magyar gyógytorna alapjait), Berczik Sára művészi tornáját vagy éppen a fürdőbe járást említi mint a testkultúra, a testi intelligencia, az egészség megőrzésének szép, finom módjait.

Hasonló nagy Nia központ található Izraelben és Észak-Olaszországban is, ahol a női közösségek hagyományos erejével, a „szájról szájra” terjedés erős jelenlétével és a nyitottsággal magyarázza ezt. Megjegyzésemre, mely szerint az adott országokban a Nia fő húzóerejének számító személy elhivatottsága, ereje, munkája is szerepet játszhat, elismeri, hogy ez is nagy ösztönző lehet. Kinga elhatározása, mely felé apró, de határozott lépésekkel halad, hogy minden magyar városban tartsanak Nia órákat. Mára ez Sárospataktól Szegeden és Pécsen át Szombathelyig már jó néhány helyen így van, Heves megye pedig – szintén egy elhivatott tanárnak köszönhetően – országos szinten is kiemelkedik. Trénerként Kinga egy éve tart magyar és angol nyelvű, úgynevezett fehér öves képzéseket, ami a niás tanárképzés első szintje. Eddig 42-en kerültek ki keze alól és 34-en aktív liszensszel rendelkeznek. Becslése szerint ma Magyarországon körülbelül 50-60 Nia oktató működhet.

Kik Niáznak? 

A Niával kapcsolatban felmerül olykor, hogy magukkal mit kezdeni nem tudó, középosztálybeli és középkorú nők niche sporthóbortja, de a Nia oktató egészen másként látja és tapasztalja.

„Nagy többségben nők jönnek niázni, általában 35-40 év felettiek, mindenféle társadalmi, családi háttérrel. Úgy látom, általában ebben a korban a nők – gyakran már túl egy vagy több szülésen – szeretnék jobban megélni kreativitásukat. Sokan ekkoriban kezdenek el futni, jógázni, túrázni.

A negyvenes évek közepétől – amikorra általában már elég nagyok a gyerekek, – körülbelül a perimenopauzával párhuzamosan pedig megjelenik az önmagukkal töltött idő igénye is. Ennek több módja lehet, sokan ezt a mozgásban, így a Niában találják meg.”

Gyakran olyanok választják ezt a mozgást, akiknek a jóga nem eléggé változatos (dinamikus), vagy akik már nem élvezik a táncos órákat a fitnesztermekben. Kinga úgy véli, mivel semmilyen előzetes tudást nem igényel, a Nia akár olyan elterjedt is lehetne, mint a futás – amelynek hatása testünkre gyakran kevésbé jó, mint képzelnénk, mert sokan nem jó technikával űzik, hiszen azt gyerekkorunkban nem tanították meg.  

Miért jó? 

Brezina Kinga számára a Nia „az önismeret, az öngyógyítás és az önfejlesztés megvalósításának útja a mozgáson keresztül”. Kinga nem csupán sportként tekint arra, aminek az életét is szentelte. Első szinten a Nia alkalmas arra, hogy valaki jókedvűen, jó zenékre akár 300-400 kalóriát is elégessen egy órán aerob és anaerob mozgással, minden előképzettség nélkül, bármilyen fittségi szinttel. Másrészt valamilyen módon „megregulázza az idegrendszerünket, tudunk mit kezdeni az érzelmeinkkel, ez pedig a kihat a mentális állapotunkra is”. Úgy tapasztalja, a Nia jó hatással bír a keringésre, az anyagcserére és feltételezhetően a hormonháztartásra is (ezzel kapcsolatban izgalmas lehet a Nia inzulinrezisztencia vagy éppen menopauza esetén). Egykori bölcsészként neki reveláció volt, ahogy visszatalált a testéhez, a testi érzékeléshez.

„Szokás mondani, hogy legyünk jó kapcsolatban a testünkkel. Ez nem csak az intimitást, a szexualitást kell hogy jelentse. A női testben való létezés egyszerre egy folyamatos küzdelem (a ciklusunk, a szülés), ugyanakkor elképesztő mennyiségű öröm van benne, és erő meg hatalom, és a nők jó része ezzel a hatalommal nem él vissza.”

A Niaórákon elfogadják mindenki egyediségét:

„Ezt az életet ebben a testben élem le. Az idők folyamán ez az összeállítás (test) csak egyszer létezik, akár hisz valaki a reinkarnációban, akár nem, és ez az egy most van”.

Ez az elfogadás pedig az egyszerű dolgokra is vonatkozik. Senki nem nézi azt, ki milyen ruhában táncol, fel van-e töltve a szája, behúzza-e a hasát. Így egyrészt jobban átadhatjuk magunkat a mozgás örömének, másrészt, mivel nem számít, honnan jövünk, kapcsolatok, barátságok szövődnek teljesen különböző emberek között, amire nagy szükség van.

„Erős elmagányosodásban vagyunk kulturálisan, társadalmilag, és a nőknek az emberi kapcsolatok körülbelül úgy kell, mint a levegő. Mi, Niatanárok, kozmikus fizetségről beszélünk – nekem ezek a felnőttkorban alakuló női barátságok azok, amelyeknek nem is vagyok feltétlenül része, de ott, abban a térben tud ez megtörténni, amit én húzok föl azokból az eszközökből, amiket tanultam a saját mestereimtől, a tréneremtől” – vallja Kinga.  

Némi kekeckedés

Mivel a Niát gyakorlói többnek tekintik, mint egy tánc, gyógyító hatásról is beszámolnak, ráadásul a képzés belső felépítése néha olyannak tűnhet, mint egy kisebb beavatási szertartás, elkerülhetetlen, hogy ne tegyük fel magunkban a kérdést: nem több-e a füstje, mint a lángja? Azaz: nem egy túlértékelt, kissé lila ködbe vont táncról van-e szó?

Brezina Kinga szerint a Nia van, ahol health fitness dance néven fut (Németországban), van, ahol kapcsolódik hozzá némi spirituális vonal is. Általában a tanárok átszűrik a Nia nyelvét a saját személyes meggyőződésükön, hitükön és tapasztalataikon, így más-más dialektust „beszélhetnek”.

„Úgy látom, a fiatalabbaknak talán nagyobb szükségük van rituálékra, hogy kapcsolódni tudjanak önmagukhoz vagy a saját testükhöz, mint egy olyan nőnek, aki megjárta már a hadak útját, szült, átesett műtéten, és eltemette valamelyik szülőjét. Nekem ez már nem kell.

Azért durva a Nia, mert teljesen lecsupaszít egy csomó mindent, ott állsz és azt az órát el kéne tölteni saját magaddal”.

Kinga például – családi hagyományait követve –, figyelemmel kíséri a holdfázisokat, amit egyébként kiváló eszköznek tekint arra is, hogy a nők a menopauza idején se veszítsék el kapcsolatukat az élet ciklikusságával. Számára a Niaórán „egyszer csak megérkezik az öröm, amit Csíkszentmihályi Mihály flow-nak nevez: bekerülsz a flow-zónába, ami azt jelenti, hogy egy hosszan fönntartott örömállapotban vagy. És amikor abban vagy, akkor meg nem akarod tudni, hogy miért vagy abban, átadod magad, és visz a lendület”. 

Egy barátnője így foglalta össze első Niaórája tapasztalati: „Mindent tudok csinálni, senki nem szól rám, hogy hogyan csinálom, és csak olyan zene van, amit szeretek. És jó kedvem van az óra végére”. 

A képek Brezina Kinga tulajdonában vannak.

Kis Zsuzsa