Abszint, a zöld tündér – Kalandos út a bolhapiacon talált kiskanáltól a múzeumig

–

Biológusból múzeumalapító

A Párizs közeli Auvers-sur-Oise egy rendhagyó múzeumával már régóta szemeztem, kíváncsivá tett az abszint köré épített kiállítás, ahol finoman kimunkált tárgyakat, korabeli plakátokat, érdekes festményeket, meglepő és alapos korrajzot tekinthet meg az ember. Ottjártamkor aztán megismerhettem egy izgalmas személyiségű embert is, a múzeum alapítóját. 

Marie-Claude Delahaye biológia szakon végzett Montpellier-ben, majd a francia fővárosban egyetemi docensként sejtbiológiát tanított a párizsi orvosi egyetem első évfolyamán, ahol kutatómunkát is folytatott. Szabadidejében azonban szívesen járta a bolhapiacokat, így esett, hogy 1981-ben egy árusnál furcsa alakú, lyukas kanálszerű tárgyra bukkant. Kérdésére a kereskedő valamit hümmögött az abszintról, amitől megőrültek az emberek. Marie-Claude Delahaye-nak az ismeretlen tárgy és téma azonnal felkeltette kíváncsiságát.

Nem sokkal később pedig már nemcsak abszintos kanalakat gyűjtött, de a témát is elkezdte kutatni.

De mi is az az abszint? 

Egy magas alkoholtartalmú (45-75 százalék közötti) égetett szeszesital, aperitif (nem likőr!), amelyet fehér ürömfűből (franciául: absinthe), ánizsból, római édesköményből és más fűszernövényekből (például izsópból és csillagánizsból) készítenek lepárlással és szűréssel. A folyamat során eltűnik az ürömfű kesernyés íze, megmaradt viszont a tujon-tartalma. Ebből az is következik, hogy az igazi abszint nem keserű, és akár cukor nélkül is fogyasztható. A színe általában zöld, melyet jó esetben természetes úton érnek el, de néha átlátszó is lehet. Magas alkoholtartama miatt vízzel hígítva fogyasztják.

Az abszintot a XVIII. század végéről, a svájci Neufchâtel kantonból származtatják, és egy Henriod nevű asszony nevéhez kötik, aki a környéken megtalálható növényekből készített gyógyhatásúnak szánt főzetet. Valószínűleg egy itt élő francia orvos is fejlesztett rajta (bár ezt egyesek kétségbe vonják), mindenesetre a receptet egy helyi kereskedő, Daniel-Henri Dubied és társa, Henri-Louis Pernod hozta először kereskedelmi forgalomba. Pernod 1805-ben a franciaországi Pontarlier-ba költözött, és megalapította saját cégét, Pernod Fils nevű abszintja pedig a legnépszerűbb márka lett (amíg be nem tiltották). 

Egy elfelejtett világ

Marie-Claude Delahaye-t szinte beszippantotta az a világ, amelyet kutatásai során felfedezett a párizsi könyvtárakban. Ott az ismereteit gazdagította, a bolhapiacokon pedig az abszintoskanál-gyűjteményét. Majd jöttek az abszintfogyasztás rituáléjához szükséges tárgyak: a poharak, az abszintcsap, amelyből egyszerre többen csöpögtethetik a vizet a cukron át az abszinthoz, a különböző abszintmárkák üvegei, címkéi, reklámplakátjai, újságillusztrációk. Ezektől egyenes út vezetett a képzőművészetig, majd az irodalomig, zenéig és később a filmekig. 

„A kutatásaim során észrevettem, hogy sok minden van, tárgyak, szövegek melyek az abszintot társadalmi és kulturális jelenségként magyarázták” – mesélte. – „Kezdetben senki sem gyűjtötte, senki sem ismerte. Az én kollekcióm viszonylag gyorsan jelentőssé vált, így elkezdtem ideiglenes kiállításokat szervezni. Az abszint az első olyan alkohol volt, amit több mint 100 évre teljesen betiltottak. A kiállításaim révén a különböző, függőségek prevenciójával foglalkozó szervezetek rájöttek, hogy a kíváncsiság felkeltésével egyben az alkoholizmus elleni kampányaikat is folytathatják.”

1983-ban jelent meg Marie-Claude Delahaye első könyve Abszint, a zöld tündér története címmel, és meglepően nagy visszhangot keltett, elnyerte vele a francia Orvosi Akadémia díját. A sajtó is felkapta a témát, a híre a francia határokon túlra is eljutott, egy japán tévéstáb 1984-ben az otthonában forgatott. A nyolcvanas évek a kollekció további bővítésével, kutatással, kiállításokkal, interjúkkal telt, 1990-ben második könyve is megjelent. Egyszer egy Chatou-ban rendezett tárlat után ellátogatott barátaival Auvers-sur-Oise-ba, hogy megtekintse a Van Gogh fivérek sírját a helyi temetőben.  

„Ott jöttem rá, hogy tulajdonképpen az abszint korszakában vagyunk. Láttuk, hogy az Auberge Ravoux (a festő utolsó lakhelye – a szerző) éppen felújítás alatt áll, és 1993 szeptemberében fog újranyitni. Azt is észrevettem, hogy a kastélyban szintén felújítás zajlik, és az új, interaktív tárlat Utazás az impresszionisták korába címmel 1994-ben nyílik meg. Volt egy eladó kis ház a kettő között. Ekkor egyszer csak beugrott az ötlet, hogy létrehozzak egy múzeumot, pedig korábban sosem gondoltam arra, hogy valaha is múzeumot alapítsak. A ház kicsi volt, kert nélkül. A szomszédos ház rossz állapotban volt, de volt kertje. Néhány évvel később meg tudtam vásárolni a másik részt, felújítottam, és kibővítettem a múzeumot. Eközben folytattam a gyűjtést. Különösen a műalkotások vonzottak.

Valójában ez az egész – az abszintkanállal kezdődően – lehetőséget adott arra, hogy felfedezzem a XIX. századot és az impresszionizmust.”

Abszintivási ceremónia

Néha a véletlenek összjátékának köszönhető, miért éppen egy-egy adott dolog válik divatossá. Algéria megszállásakor 1830-ban a francia hadseregnek védőitalként többek között abszintot rendeltek az orvosok – így kívánták óvni a katonákat a járványoktól. Hogy ez mennyire bizonyult hatásosnak, nem sikerült megtudnom, de az kiderült a múzeum kiállítási anyagából, hogy a katonák szülőföldjükre visszatérve is előszeretettel fogyasztották az italt. 

Az 1860-as évekre kialakult az abszintivás szertartása, egyben demokratizálódott is. Ekkorra már feltalálták a kockacukrot, így megjelenhettek az abszintkanalak, és elterjedtek a több csappal ellátott, jéghideg vizet tartalmazó üvegballonok, az abszintcsapok. 

Az abszintot az abszintos pohár aljára töltötték. Ráhelyezték a jórészt lyukacsos, gyakran művészien megmunkált abszintkanalat, erre pedig a kockacukrot. A csapból nagyon lassan csurgatták a vizet a cukorra, amely szép lassan feloldódott. A zöld alkoholos ital az ún. lus-hatás miatt a víztől fehéressé, opálossá vált. 

A franciák előszeretettel hódoltak az abszintivásnak késő délután, az úgynevezett „zöld órában” (heure verte). A ceremónia során üldögéltek, és beszélgettek a kávéházakban, bárokban.

Az abszint népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy 1870-80-as évekre a francia szőlők jó része a filoxérajárvány áldozata lett, a bor drágult. Ez a gyatra hamisítványok nagy mennyiségű, széles körű elterjedéséhez is vezetett. 

Az abszint rossz hírének oka

A rossz minőségű alapanyagok azonban erősen károsították a fogyasztók egészségét. A korabeli orvosok speciálisan az abszintnak tudtak be olyan tüneteket, amelyeket ma inkább a krónikus alkoholizmusnak tulajdonítunk, a jelenséget abszintizmusnak nevezték. A nagyon magas tujon-tartalom valóban hatással van a központi idegrendszerre, okozhat izomrángásokat, hallucinációt és akár epilepsziás rohamot is – ehhez azonban magas dózisban kell rendszeresen fogyasztani az italt.  

A XX. század elejére a túlzott alkoholfogyasztás olyan méreteket öltött, hogy a politikai vezetők is kénytelenek voltak kezdeni vele valamit. A legnagyobb ellenségnek, valóságos méregnek bélyegezték az abszintot, és egyik ország a másik után tiltotta be ezt az égetett szeszes italt – a franciák 1915-ben. Rehabilitációja az elmúlt évtizedek hozadéka: az európai uniós jogharmonizáció keretében 1988-ban hoztak irányelvet az italok tujon-tartalmáról, ami részleges engedélyezéshez vezetett Franciaországban is. A tiltást csak 2010-ben oldották fel, azóta használható újra legálisan az abszint név a kereskedelmi forgalomba kerülő italoknál.   

Kulturális hatása 

Nem meglepő, hogy az abszint rituáléja és misztikus imázsa a művészeket sem hagyta közönyösen. Jó néhányan hódoltak a zöld tündérnek, és műveikben is megörökítették. 

Néhány ismertebb mű a témában: az egyik legkorábbi Manet Abszintivója (1859) egy borongós alkoholistát idéz. Degas: Abszint (1876, Musée d’Orsay) című képe is a fogyasztóra koncentrál, aki magába fordulva rostokol az ülésen. Van Gogh Kávéházi asztal abszinttal címmel örökítette meg egyik kedvenc italát. Toulouse-Lautrec képein is találunk az abszintra való utalásokat. A XX. század elejéről Braque 1911-es kubista festményét, az Abszintospoharat, Picassótól pedig az Abszintivó nő című képét vagy az Abszintospohár című bronzszobrát említhetjük.  

Irodalmi művekben is tetten érhetjük az abszint társadalmi rétegeken átívelő, szinte popkulturálisnak tekinthető hatását. Zola említi Patkányfogó című regényében, Baudelaire gyakran utal rá a Romlás virágaiban, Verlaine és Rimbaud is az abszint hatása alatt állt, amikor az előbbi rálőtt fiatalabb társára. Az abszint rajongói között tudhatjuk még Maupassant-t, a svéd Strindberget, Hemingwayt, és Oscar Wildot is, akinek egyébként a zöld tündér elnevezést is köszönhetjük. Későbbről, de még a legalizálás előttről származó egyik dalában Serge Gainsbourg is felidézi. 

Marie-Claude Delahaye első abszintoskanalát a Drakula forgatására Francis Ford Coppola kérte kölcsön – az erről szóló levelezést is elolvashatod a múzeumban. 

A múzeum jövője

Az Abszint Múzeum kertjében megtalálhatóak az ital alapanyagaként használatos növények is, akinek pedig megjött hozzá a kedve, abszintot is kóstolhat. 

Harminc év múzeumvezetés után Marie-Claude Delahaye úgy döntött, 2025 tavaszától két, a kulturális szférából érkező társának adja át a hely operatív működtetését. Ők a tervek szerint tartanak majd teatralizált múzeumvezetést, abszintkóstoltatást, de szeretnének teaházat és bárt is nyitni, melyek kulturális rendezvényeknek adnak majd otthont. 

Arra is kíváncsi voltam, a gyűjtő maga vajon áldozik-e a zöld tündér iránti szenvedélynek. „Nem iszom alkoholt. Természetesen kóstolok abszintot, de nem fogyasztom” – felelte kérdésemre.

Kis Zsuzsa