„Fesztivállapot” vs. mentális betegség – hat alapelvem, hogy szorongóként is élvezzem a koncerteket
Mi az első dolog, ami eszedbe jut a fesztiválokról? Ha a felhőtlen és kiegyensúlyozott énemet kérdezed, a válasz a szabadság, az új barátságok kötése és a hajnalig tartó tánc, ha viszont a szorongó, pánikzavaros énem válaszol, a tömegiszony és a szenzoros túltelítettség is hozzáadódik a listához. Jókora belső vívódást okoz, amikor végigpörgetem a Sziget fellépőinek listáját: ott szeretnék lenni, de tudom, hogy könnyen bedobom a törülközőt, ha levegőtlen, szűk tömegbe kerülök. Éppen ezért, az elmúlt évek folyamán kifejlesztettem néhány olyan alapszabályt, amik segítenek abban, hogy a koncertek iránti vágyam is jól lakjon, és a mentális egészségem is megmaradjon. Takács Dalma cikke.
–
A fesztiválszezon mindig is kemény próbatétel volt számomra. Amellett ugyanis, hogy viszonylag korán kénytelen voltam berendezkedni egy pánikrohamokkal és generalizált szorongással terhelt életre, mindig is ott volt bennem egy másik én, aki a zene iránti rajongását lehetőleg a nyolcezres tömeg első sorának közepén szerette volna megélni. Nem kell hozzá túl sok fantázia, hogy megértsük, ez a kettő miért nem összeegyeztethető: a zene, a tánc és a barátaim nemcsak identitásformáló, de terápiás jelleggel is bírnak az életemben, azonban a fesztiválok járulékos veszteségeként jelentkező tömegiszony és túlingereltség-érzés másodpercek töredéke alatt kapcsolja be bennem a jó öreg fight-flight-freeze (támadás-menekülés-lefagyás) üzemmódot. Minekutána többször is megéltem, hogy a hónapok óta várt, legszeretettebb bandám koncertjéről fejvesztve kellett kimenekülnöm, megértettem: valamin változtatnom kell. Nem mondtam le a fesztiválozásról, de a korlátaimat ismerve élhetőbbé tettem az élményt. És azt hiszem, nem kell pánikbetegnek lenni ahhoz, hogy ezek egy része jól jöjjön.
Annyit, ott és úgy, ahogy jólesik
Nem tudnám számszerűsíteni, összesen hány fesztivál közül szemezgethet a magyar közönség, de az biztos, hogy a kínálat óriási, és mind méretében, mind tematikájában, mind zenei világát tekintve van miből válogatnunk. És ahogy az utóbbi években nőtt a befelé figyelésre, a nyugalomra és a kontrollra való igényem, úgy váltak egyre kevésbé vonzóvá számomra a nagy tömegeket megmozgató, tizenöt színpados rendezvények.
Arról nem is beszélve, hogy a kisebb, tematikus fesztiválok a közönség összetételét is megszűrik, és – eddigi tapasztalataim alapján – sokkal kisebb eséllyel kerülök olyan szituációba, ahol veszélyeztetve érzem magam.
Sőt! Például egy Bánkitón – ahol beszédes, hogy eleve rengeteg érzékenyítő programot szerveznek – garantált, hogy valaki megkérdezi, minden oké-e, ha tíz percnél tovább ülök valahol egyedül.
Mindenhol van biztonságos tér, csak meg kell találni
Mérettől, tematikától, helyszíntől függetlenül szerencsére szinte mindegyik rendezvény – igen, a nagyobbak is – kínálnak már alternatív programokat és csendes sarkokat. Van, ahol ez kimerül egy lekerített, kicsit halkabb, babzsákfoteles szegletben, és van, ahol kifejezetten relaxációs, jógás, akár művészetterápiás programokat szerveznek – a lényeg, hogy ezeket érdemes előre kinézni, és célba venni, ha hirtelen túlzottan elárasztó lenne a tömeg és a zaj.
Emellett a Szigetre például minden évben kitelepül egy csapat önkéntes pszichológus, őket bármikor felkereshetjük, ha akut krízist szeretnénk kezelni.
Az én programfüzetemben és fesztiváltérképemen kék karikát kapnak a legvártabb zenei programok és sárgát a „biztonsági zónák”, és ez nagyfokú nyugalmat ad már a becsekkoláskor.
Semmi sem kötelező
Nem véletlenül alakult ki a „fesztivállapot” kifejezés: ezek a napok egy felszabadultabb és gátlásmentesebb mindsetet kínálnak, ami amellett, hogy remek élményeket teremt, sokszor felelőtlenebb és bevállalósabb attitűdre sarkall. Ezzel önmagában nem is lenne baj, hiszen mindenkinek jólesik kiszakadni az uniformizált, szabályokkal és elvárásokkal teli hétköznapokból – egészen addig, amíg az ott töltött idő nem válik destruktívvá vagy fenyegetővé.
És ezen a ponton nem lehet elégszer hangsúlyozni a csordaeffektus és a peer pressure (csoportnyomás) veszélyét, és a határaink kimondásának fontosságát.
Esetemben ez például annyit jelent, hogy bár kegyetlenül szeretném az első sor közepéről nézni idén az Amyl and the Snifferst a barátaimmal, tisztában vagyok vele, hogy jó lesz nekem szellősebb, szélső részen is. Te pedig lehet, hogy kacérkodsz a gondolattal, hogy részt vegyél a barátaid tubiivó versenyén, de ha múlt héten három rövid kiütött, talán jobb, ha az unszolás ellenére is nemet mondasz.
Legyen egy biztonsági ember
Még a legmegtartóbb, legbiztonságosabb baráti körökben is előfordul, hogy az embereket annyira elkapja a gépszíj, hogy kivész a látókörükből a társaság többi tagja, vagy nem tűnik fel azonnal, ha valaki elkallódott. Éppen ezért, két szabályt mindig egyeztet a baráti körünk a fesztivál területére való belépés előtt:
az egyik, hogy soha, senki nem maradhat egyedül, a másik, hogy ha érzem magamon a szorongás jeleit, megkérem egy barátomat, hogy legyen a „biztonsági emberem”, aki adott esetben kikísér a tömegből vagy segít pár szóval, ha rosszul lennék.
Talán úgy hangzik mindez, mint egy szigorú általános iskolás osztálykirándulás, ám biztos vagyok benne, hogy nem csak nekem vannak kellemetlen élményeim a fesztiválokon való eltévedésekkel.
Okosan a tudatmódosítókkal
Egy korábbi cikkemben írtam már arról, hogy alapvetően elfogadó attitűddel viseltetek a drogok iránt, és nem hiszek a démonizálásban és a tiltásban, amennyiben (!) a használatuk biztonságos körülmények között, felügyelet mellett, és megbízható forrásból történik. És ezek a kondíciók szuperül megteremthetők egy baráti nyaraláson vagy egy elvonuláson, ám annál kevésbé egy fesztiválon, ahol a rengeteg inger önmagában is megterhelő, nemhogy módosult tudatállapotban. Talán szigorú vagyok, ha azt mondom,
első használatot semmiképp se időzíts fesztiválra, de ha mégis megtennéd, zárjatok össze a barátaiddal, és kiemelt figyelemmel kísérjétek egymás reakcióját az adott szerre.
Ugyanez persze az alkoholra is érvényes, talán annyi különbséggel, hogy az ital hatásmechanizmusa egy fokkal kiszámíthatóbb, vagy legalábbis ismertebb. Ettől függetlenül fontos szem előtt tartani, hogy amit nem bírsz más napokon, az a tikkasztó hőségben, porban és tömegben sem esik majd jól.
A szabadság szigetén is érvényes a konszenzualitás törvénye
A fesztivállapotban nem érvényesek a hétköznapi élet törvényei. Ez tiszta sor, és nemcsak hogy természetes, de egyenesen felszabadító is ezáltal máshogy felöltözni, szabadosabban viselkedni és megválni pár gátlástól – egészen addig, amíg másnak nem okozunk vele kellemetlenséget. Ahogy Benkovics Júlia mondta egy korábbi cikkünkben, a nyári szezonban hajlamosak vagyunk a felelőtlenebb szexuális életre és az egyéjszakás kalandokra, és ez sajnos nemcsak a nemi betegségek terjedésének kedvez, de (amúgy érthetetlen módon) a nemet mondás képességét, valamint a nemet mondás megértését is sokszor elhalványítja.
Ha kedved tartja, indulj vadászni, ám ne feledkezz meg arról, hogy bármikor mondhatsz nemet, és ez cseppet sem függ össze a felfokozott hangulattal vagy a hiányos öltözeteddel.
És ugyanez a másik oldalra is igaz: hiába a heves tánc és a forró hangulat, neked is mondhatnak nemet, és nincs az az alkoholmennyiség, ami feljogosítana ennek a ténynek az ignorálására.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Yana Iskayeva