–

Napra pontosan 35 éves voltam, amikor 2021 októberében megjelent az első cikkem a WMN-en. Az írás a nőket, a roma, fogyatékossággal élő, neurodivergens és/vagy LMBTQ-embereket akár napi szinten érő mikroagresszióról szólt, ami nem a legnagyobb bántás ugyan, de néha mégis az utolsó csepp a pohárban. Ez a cikk volt a belépőm: ezzel mutattam meg magam a szerkesztőségnek, az olvasóknak, nektek, akik – úgy érzékeltem – magától értetődő természetességgel tartottátok fontosnak ezt a témát, és azt, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát, elismerve, egyenrangúnak az élet különféle színterein. 

Most, amikor ezt a szöveget írom a WMN főszerkesztőjeként, a 39. születésnapomat ünnepeltem a héten, és a világunk nemhogy nem lett biztonságosabb, de a politika, a közbeszéd, a kommentmezők hangvétele extrém módon eldurvult. 

Az újságírókat lepoloskázza a miniszterelnök, a független sajtó képviselőit a Szuverenitásvédelmi Hivatal vegzálja, a fejünk fölött továbbra is ott lebeg az ellehetetlenítési törvénytervezet. Az EU-ban csak Görögországban rosszabb a sajtószabadság helyzete, mint nálunk (Riporterek Határok Nélkül). Kai-Uwe Kühn, az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságának korábbi vezető közgazdásza kiszámolta, hogy a kormányközeli nyomtatott sajtó, online hírportálok és tévécsatornák 2015 és 2023 között mintegy 335 milliárd Ft-tal több reklámbevételhez jutottak, mint amit a piaci normák alapján kaphattak volna (HVG). A közmédia évi 30 millió Ft-ból vásárol tapsoló közönséget magának (Átlátszó). És a sort még hosszan lehetne folytatni, csak párat emeltem ki az elmúlt hónapok hírei közül. 

A WMN tízéves fennállása óta ellenszélben dolgozik. A magazinban nincs közpénz, nem vettünk részt külföldi pályázatokon, nem áll mögöttünk nagy kiadó háttér vagy befektető. Tisztán piaci alapon működünk, de az elmúlt években a piaci folyamatok torzulásai miatt ez egyre nehezebbé vált. Így a WMN-tagság – amellyel prémiumtartalmakat és közösségi részvételt kínálunk havi és éves díjakért, és amelyről bővebben Kriszta cikkében, valamint a honlapunkon olvashattok – bevezetésével ahhoz kértük a támogatásotokat, hogy fennmaradhasson a magazin, mi pedig továbbra is szabadon, a lehető legmagasabb színvonalon dolgozhassunk tovább. 

Irvin D. Yalom nagy hatású mestere, Rollo May mondta, hogy: „az emberi szabadság alapja a közvetlen helyzet meghaladásának képessége”. Ez esetünkben azt jelenti, hogy képesek vagyunk függetleníteni magunkat a gazdasági kényszerektől, a politikai befolyástól, vagy az algoritmusok működésétől. Mert utóbbi kapcsán röviden arra is ki kell térnem, hogy milyen irdatlan információmennyiség zúdul ránk minden pillanatban, és ez hogyan hat az elménkre. Mit tesz velünk az, hogy az indulatok rendre elszáguldanak a megértés mellett, a közösségi média pedig nem ritkán a megdolgozatlan érzelmek szemétlerakója. Hogyan aprózza el a figyelmünket, a létezésünket, hogy minden napra jut legalább 3-4 bombahír, és mindig jön valami új, következő dolog, amivel mentálisan foglalkoznunk kell.

Szabadság az is, hogy nemcsak sodródunk, hanem lassítani, elmélyülni is tudunk. Tágítjuk az inger és a válasz közti teret, hogy ne zsigerből, reaktívan, hanem értékvezérelten cselekedhessünk. 

Egy olyan korban pedig, amikor a hatalom önigazolásokkal és ellenségképek sulykolásával igyekszik lekapcsolni minket az együttérzésünkről, a józan eszünkről, a WMN értékei között kiemelt szerepet kap az emberségünk megőrzése, tudatos ápolása. 

Az emberség központi magja szerintem az a radikálisan egyszerű gondolat, hogy senki sem magasabb rendű a másiknál. Az ahhoz való ragaszkodás, hogy az egyenlő és igazságos bánásmód mindenkit megillet (ami nem zárja ki, hogy a tetteknek következményük legyen, sőt). De ha a korrektségről megfeledkezünk, könnyen azzá válhatunk, ami ellen küzdünk.

Lényeges az is, hogy az általunk kommunikált üzeneteket és a működésmódjainkat minél inkább összhangban tartsuk. Mert hiába beszélünk elfogadásról, szolidaritásról, demokráciáról a cikkeinkben, ha a közvetlen környezetünkkel vagy saját magunkkal rosszul bánunk. Az emberi mivoltunknak persze része az is, hogy ne legyünk túl szigorúak se másokkal, se önmagunkkal szemben, hanem kezelni tudjuk a hibázást, a különbözőségeket.

A WMN szerkesztőségét és egyre bővülő, értékalapú közösségét igyekszünk ezen elvek mentén működtetni. Ez egy állandó törekvés arra, hogy az értekezleteinken, találkozóinkon, interjúinkon, szövegeinkben, műsorainkban, eseményeinken mindenki biztonságban érezhesse magát, elismerve, egyenrangúnak. Azt érzékeljük, és ti is ezt jelzitek vissza, hogy az ilyen közösségekre nagy szükség van az offline és online terekben, hogy időnként mindannyian fellélegezhessünk.

A közösségi részvétel új módjait nyitja meg a WMN-tagság, amely támogatási forma számunkra erős védelmet is jelent. A ti támogatásotokra van szükségünk ahhoz, hogy el tudjuk végezni a hiteles információk közvetítéséhez, a közéleti történések megvilágításához, a mindenkori hatalom számonkéréséhez szükséges munkát, ami aztán állampolgárokként mindannyiunkat tovább erősíthet a manipulációval szemben.

Végül, ahogy Erich Fromm pszichológus is vélte, „a valamitől való szabadságnak” tovább kell fejlődnie „valamire való szabadsággá”, ami felveti a felelősség kérdését.

Azt hiszem, a szabadság valójában nem főnév, hanem ige. És mi továbbra is tenni, dolgozni akarunk: a nagyobb részt ingyenesen elérhető tartalmainkon ugyanolyan szakmai körültekintéssel, szorgalommal, szenvedéllyel, mint azokon az anyagainkon, amelyek a fizető fal mögé kerülnek majd. 

Újságírónak lenni baromi kemény meló. Nemcsak az ellenszél, a poloskázás, a kivéreztetés, az infódömping miatt. Hanem azért is, mert minden hétköznap odaülünk a gép elé akkor is, ha épp egy porcikánk sem kívánja az írást.

Újra meg újra farkasszemet nézünk az üres dokumentummal, gyűjtjük a bátorságot a tökéletlenségre, kockázatot vállalunk. Van, hogy fáradtak vagyunk, és úgy érezzük, kevés víz van a kútban, de akkor is leengedjük magunkba a vödröt, hogy felhozzunk onnan valamit. Minden cikkbe egy kicsit belehalunk, minden új ötletben egy kicsit újjászületünk. Számunkra ez csodálatos hivatás. 

A WMN-csapat bátor hangokból áll. Olyan emberekből, akik a szaktudásuk mellett egyszerre érzékenyek és teherbírók. Én mindegyikükért tűzbe tenném a kezem, és elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy főszerkesztőként segíthetem a munkájukat. 

Jöhet terheléses támadás, megbélyegzés vagy más fenyegetés: mi folytatni fogjuk. 

Gyertek velünk ti is!

Milanovich Domi

Fotó: Kerepeczki Anna