Gulyástól a sárga currys csirkéig

Ételt idén is az úgynevezett food courtokban (konyhás blokkokban) tudsz vásárolni, és valóban elég változatos a kínálat. Amit én nagy örömmel üdvözöltem: egyrészt igyekeznek odafigyelni a környezettudatosságra, a felvonuló büfék és éttermek műanyag zacskók, eldobható tányérok, evőeszközök és egyéb csomagolóanyagok helyett kizárólag papír vagy környezetbarát, lebomló anyagokból készült kellékeket használhatnak javarészt, ezekhez pedig szelektív gyűjtők vannak kitéve relatíve sűrűn. Szerda délben még a takarítószemélyzetben is nagy volt a lendület, és buzgón járták körbe a fesztivál területét, bár két szemétszedő fiatalember beszélgetéséből az derült ki, azért ez a lelkesedés nem biztos, hogy kitart az utolsó nap végéig. Én szurkolok nektek, srácok!

A repoháron nem fog sem az idő, sem az infláció

Kezdjük a jó hírrel: a repohárra nem hatottak sem a megemelkedett energiaárak, sem a szomszédban dúló háború – ahogy tavaly, idén is 800 forintért vehetsz egyet, hogy ne a markodba, vagy egyenesen a szádba kelljen csapoltatni a sört. Ez az összeg a 400 forintnyi pohárhasználati díjból, és a 400 forint betétdíjból tevődik össze. Azaz, amikor kipartiztad magad, visszaválthatod a sérülésmentes poharadat, amiért visszakapod a befizetett összeg felét. (Összehasonlításképp: pár hete Rotterdamban voltam a North Sea Jazz Fesztiválon, ahol

a belépéskor kaptam egy tokent – ingyen, vagyis a beugró árába ez már bele volt kalkuláva –, amit az első fogyasztáskor fesztiválpohárra válhattam be.

Onnantól fogva ha elfogyott az italom, nem volt más dolgom, mint ezt a poharat becserélni a pultnál a következő fogyasztáskor egy újabbra. A koncertek végén pedig simán leadtam a poharat, és mehettem haza. Így nem termelődött felesleges szemét, viszont nem voltam plusz 400 forintra sem levámolva… illetve nem gyarapítottam otthon sem a már amúgy is tekintélyes repohárkészletünket.)

pénz árak Sziget Fesztivál pénztárcabarát budget friendly repohár

Csin-csin!

Az italospultok egységáron kínálják a különféle folyadékokat. A csapolt Dreher 1730, a meggyes verzió 1990, a dobozos 1930, a dobozos Peroni 2190, kézműves sörök 2090–2290 között vannak. Borhálós fröccs 1190-től (1 deci bor, 2 szóda) 2790-ig (3 deci bor, 2 szóda) terjed. Ha luxikázni szeretnél, a pezsgő decijét 990-ért veheted meg, egy Cuba Librét 3990-ért, a félliteres Long Island Iced Tea-t 5990-ért. A tömények 4 centiliterje 2290 forintba kerül, a márkák között ott van a Finlandia, Johnnie Walker, Bumbu, Sierra Tequila, a Rézangyal pálinkák viszont már 2890–3990 között vannak.

Ha nem kispályázol, és rögtön egy vödör koktéllal rúgnál ki a hámból, akkor 16 800 forintodba fog fájni kétliternyi Aperol.

Ha a másik végletet képviseled, és nem iszol alkoholt, akkor vagy megveheted a félliteres üdítőket 1250-ért, vagy feltöltheted ingyen a kulacsodat a vízpontokon. Costás presszót 1200-ért ihatsz, egy jeges kávé viszont már 2100-ba kerül.

pénz árak Sziget Fesztivál pénztárcabarát budget friendly repohár

Hammnyamm

De térjünk is a lényegre! Ami a pénztárcakímélő menüsort illeti, szerintem idén sikerült igényesebbre kihozni a kínálatot. Tavaly megírtam, a budget friendly verzió sok helyen a megúszós irányba ment el, azaz kínáltak ugyan az egységek 2500 forintért ételt, de jobbára olyanokat, amiknek alapból sem illett volna ennél drágábbnak lennie, és kifejezetten egészségesnek, táplálónak sem mondanám őket – ilyen volt például a sült krumpli vagy a vastag tésztás pizzaszelet.

pénz árak Sziget Fesztivál pénztárcabarát budget friendly repohár

Idén 3200 forintért a következőket eheted többek között: az East Port humusztálját (amely házi készítésű krémet és pitát takar), a Simon’s burger sajtburgerét (ebben a hamburgerzsömle, egy szelet hús, sajt, szósz, uborka és hagyma van), az Asian street food trucknál két tavaszi tekercs heverészik kevéske salátán, hasonló a jó árasított kínálata az SFC Fried House-nak is, ott a kis méretű tavaszi tekercskék mellé némi sült krumpli is jár, a fúziós konyha jegyében.

pénz árak Sziget Fesztivál pénztárcabarát budget friendly repohár

Ugyanezeken a helyeken a csirke és vegán shawarama édesburgonyával és pitával már 6200, a smash cheeseburger hasábbal 4680, a kínai sült csirkemell csilis szósszal 5500.

Ahogy az egyik eladótól megtudom, az áraik nagyjából ugyanakkorák, mintha a belvárosi éttermekből rendelnél otthonra, azaz a fesztiválfelár a házhoz rendelés extra költségeivel egyenlő.

pénz árak Sziget Fesztivál pénztárcabarát budget friendly repohár

Ha nem csak az étlap jobb oldalát nézzük

Tavaly a raclette sajtos krumpliért lelkesedtem, ebben a műfajban idén a Krumpello érkezett, ami nemcsak a fesztiválon, de a városban is vadiúj játékosnak számít. A pityókára specializálódott hely az angol Jacket potato műfaját gondolta újra: héjában sült burgonyákat töltenek meg amerikai, olasz, magyar, mexikói vagy épp görög ízvilággal. A pénztárcakímélő verziójuk az Italian Imelda, azaz a bolognai szószos krumplijuk. Extra húst a burgonyákba plusz 890 forintért kérhetsz.

A kézműves fast food truckjában a kézművességet a helyben, kézzel gyúrt lepények jelentik. Hafner Tímea, aki 30 éve dolgozik vendéglátásban, a fesztivál ideje alatt naponta 100 kiló lisztet gyúr be. A lepényeken kívül többek között gulyást is kínálnak 5500-ért, magyaros hot dogot, saslikot ugyanennyiért.

Nekem az idei kedvencem a Mac’n’Cheese vályú volt (de én roppant elfogult vagyok sajtos makaróni téren, ha szeretnél otthon egyet összedobni, az én receptemet ITT találod), a göndör tincsre emlékeztető tésztadarabkákra ízletes sajtszósz simul, és a pénztárcabarát kiadásban is jut rájuk pár kocka rántott hús és lila káposzta is. 

pénz árak Sziget Fesztivál pénztárcabarát budget friendly repohár

Együnk rostosat is!

Azok is találhatnak fogukra valót, akik inkább növényi alapú ételekkel tömnék meg a bendőjüket. A görög saláta 3000–3500 között van, a Fruitissimónál fél liter friss turmixot (stresszűzőt, detoxikáló hatásút, és szexualitás fantázianevűt – utóbbi az amúgy nem afrodiziákumként elhíresült dinnyéből, eperből, körtéből és narancsból áll) ihatsz 2990-ért, de

vehetsz friss gyümölcsöket felkockázva, műanyag pohárban 1990-ért. 

pénz árak Sziget Fesztivál pénztárcabarát budget friendly repohár

A Plant Base zöld növényekkel dekorált bódéjában magyaros ízvilágú Pho kapható, mint Tikos David séftől megtudom, az ázsiai ízvilágot képviselő fekete kardamom és csillagánizs mellé sok petrezselymet, borsot és hazai füstölt paprikát is főznek a lébe – mindezt 3200-ért tálanként, de van tabulé 3000-ért, közel-keleti tál 4200-ért, reggelente pedig gyümölcsös zabkásával várják a fesztiválozókat, szintén a 3200 forintos határon belül.

A képek a szerző tulajdonában vannak

Fiala Borcsa